Dr. Michael Laitman

Melyik szintet kell az embernek elérni, hogy ne kelljen ujjászületnie?

Rábásh cikk, első kötet:

” Melyik szintet kell az embernek elérni, hogy ne kelljen ujjászületnie?”

“Irva van, a “Sáár a Gilgulim” könyvben, hogy, az Izrael összes gyermekeinek újjá kell születnie, mindaddig amig teljessé nem válnak a teljes “NáRáNHáJ” –jal. A legtöbb embernek nem kell mind az öt részt megszereznie, amit úgy hivunk, hogy “NáRáNHáJ”, hanem csak a “Nefes”  részt kell elérnie, mely az “Ászia világa”- ból való.

Ez azt jelenti, hogy minden egyes személynek, csak a saját részét kell korrigálnia, és a saját lelkének a gyökerét, és nem többet ennél. Ez beteljesiti azt amit a személynek korrigálnia kell.

Nekünk tudnunk kell, hogy az összes lelkek az “Ádam HáRison” (az Első Ember) lelkébol származnak, és az “Etz HáDát “(Tudás Fája) a büne után, “Ádam” (Ember) lelke összetört 600 ezer lélek darabra. Ez azt jeleni, hogy az egyetlen Fény, amelyel “Ádám HáRison” rendelkezett az “Éden Kert”- ben, amelyet  “Zohár”, ugy nevez, hogy “A Felső Ragyogás”, az szétszorodott számtalan részecskékre. Báál HáSzulám irja, hogy miután a jó összekeveredett a gonosszal a bün után, a “Klipák” (Kérgek) hatalmas strukturája lett létrehozva, azzal az erővel, hogy hozzátapadjon a “Szentséghez”(Kdusá). Annak érdekében, hogy óvakodjuk ezektől, a Teremtés hét napjának a Fénye, fel lett osztva apró részekre, amely túl kicsi ahoz, hogy a Klipa (Kéreg) abból felszivjon, elvegyen.

Ez hasonlitható egy királyhoz, aki egy hatalmas vagyont akart átvinni a fiához aki a tengeren túl lakott, mivel a lakossága legnagyobb része tolvaj volt, nem talált egyetlen lojális küldötett sem. Mit tett? A vagyonát fillérekre osztotta, és igy küldte el, egy hatalmas számú küldöttel. Ezért ők úgy találták, hogy nem érdemes rabolni és ezzel tiszteletlenné tegyék a királyt. Igy rengeteg lelken keresztül, a napok ragyogásain keresztül, lehetséges volt az összes Szent szikrák kiválogatása, amelyeket a Klipák korábban elraboltak a Tudás bünéből.

Nagyon sok lélek a belső szétosztásra utal, és a számtalan nap az a szétosztás a számtalan külső Fényre. És a kicsiny részek összegyülnek egy hatalmas summává, amelyben az “Ádám HáRison” a bünt elkövette, és akkor elhozza a végső korrekciót.

Ez vezet ahhoz a konkluzióhoz, hogy mindenki csak egy kicsinyke lélek darabbal születik az “Ádám HáRison” lelkéből. Amikor a személy korrigálja ezt az apró részt, akkor neki nem kell már többé újrá születnie, inkárnálódnia. Ezért van az, hogy a személy csak azt a kis részt tudja korrigálnia ami a saját részéhez tartozik.

Irva van erről az Ári ” Élet Fája” könyvében, hogy nincsen egyetlen olyan nap sem, amely hasonló mint egy másik nap, nincsen olyan pillanat sem, amely olyan lenne mint egy másik pillanat, és nincsen olyan személy, amely olyan lenne mint egy másik személy. És a “Helbona”, a “Szent Töményező”, korrigálja azt amit egy más “Szent Töményező” nem képes korrigálni, mindenkinek a saját részét kell korrigálnia.

Azonban tudnunk kell, hogy minden egyes személynek megvan a saját választása, mivel a személy nem születik igaznak. És a bölcseink azt mondták, hogy: “Az angyal, amely a megtermékenyülés föle van kijelölve, az van “lájlá” (éjszakának) nevezve. Az magához vesz egy cseppet, a Teremtő ele helyezi és azt mondja: “Drága Uram! Ez a csepp, mi legyen belőle? Egy hős vagy egy gyenge? Egy bölcs vagy bolond, gazdag vagy szegény? De nem kérdezi meg, hogy igaz vagy gonosz legyen e. Ez azt jelenti, hogy a személy nem születik igaznak, vagy gonosznak, mivel az angyal nem kérdezi, hogy igaznak vagy gonosznak legyen az. Mivel, ez a mi saját választásunk, mindenki a saját munkájának megfelelően, a Tórában és a parancsolatoknak megfelelően van a szemály megjutalmazva, hogy megtisztithassa a szivet, hogy korrigálja amit korrigálnia kell a lelke gyökerének megfelelően, és akkor ő teljessé vállik.

Az első szint, amelyben a személy megszületett, a Zohárban irva van: “Gyere és láss”. A személy aki megszületik, ő neki “Nefest” adnak, az állat oldaláról, azok oldaláról akik úgy vannak nevezve, hogy a Teremtő tulajdonságai, azaz, az “Ászia Világa”- ból. Ha meglett volna jutalmazva többel, akkor “Ruách”- ot kapott volna, a “Jecira” oldaláról, és ha megjobban meg van jutalmazva akkor adnak neki egy lelket a “Kiszé” (a tron) oldaláról, azaz, a “Bria világa”- ból. És ha még jobban megvan jutalmazva, akkor a “Nefes de Nefes de Acilutot” kap. És akkor megadják neki a “Ruách de Acilutot”, a középső Pillérből és akkor a Teremtő fiának van nevezve, ahogy az irva van, ” Te vagy az Úr Fia”, és hogyha meg jobban megvan jutalmazva, akkor megkapja a “Nesámá”, amely a “Bina”, amelyről irva van, “A teljes lelke beteljesül a Hávája névben”. Akkor a lélek beteljesülésében megvan a “NáRáN de Bia”, “NáRáN de Acilut”, és ez a teljesség, amelyel “Adám HáRison” rendelkezett a büne előtt.  És csak a bün után ereszkedett le a saját szintjéről, és a lelke fel lett osztva 613 lelkekre. Ezt hivjuk a személy spirituálitása a “Nesámá” a lélek névben, és hogyha nem rendelkezik “Nefes de Nefes”-sel, mivel létezik egy szabály, hogy bármi ami valamifajta részletről beszél, az mindig a felső szintről beszél, és mivel a személy felső része az mindig a lelke felső része, az a személy spirituálitása, a “Nesámá” lélek névvel.

De mivel minden egyes személy a lehető legkissebb szinttel születik meg, ezzel együtt azt mondjak, hogy minden egyes személy, képes olyanná válni, mint Mose Rabbinu. Hogyha ő korrigálni akarja magát és hogyha ő másik szellemet akar magához venni, egy magassabb szellemet, az már az ő lelke a “Bria”-ban van. Ugyancsak meg kell értsuk a lényeget a bölcseink szavaiban, hogy ők eljutnak a személyhez egy olyan titokban, amelyet nevezünk “Ibur” (megtermékenyülés), annak érdekében, hogy befejezze, azt amit a Teremtő megkezdett.

A lényeg az, hogy ez az igaz lelkének a titka, amely azért történik, hogy szintről szintre emelkedjen. Ennek a támogatásnak köszönhetően, amit a Teremtő küld az igaznak, ő képtelen arra, hogy kiemelkedjen a szintjéről, és mégjobban felemelkedjék. Minden egyes igaznak a Teremtő egy lelket küld, amely a legmagasztosabb lélek, minden egyes személynek a saját felemelkedése és a szintje alapján, hogy segitse őt. Ezt hivjuk, “az igaz lelkének a megtermékenyülése”, “az igaz lelkének a felfedése”. Ebből következik az, hogy nincsen olyan generació, amelyben Ábráhám, Izsák és Jakov hiányozna, nincsen olyan, hogy valaki úgy születne meg, hogy ne lenne választása. Hanem azok akik erőfeszitést tesznek, hogy az igazság útján járjanak, ezek akik megkapják a támogatást felülről, az “Ibur” (megtermékenyülés) által. És akkor megkapják az erőt, hogy felemelkedhessenek egy magassabb szintre. Ebből következik, hogy bármit amit megkapunk felülről, az a támogatásban van, de nem abban hogy valakinek a munkában választása lenne. És ezeknek a segitése azok igazak által történik, akik folytatják a bőséget felülről, és ez által történik a világ létezése”.

(BS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

66 queries in 0,113 seconds.