Szükségtelen szenvedés
Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a Teremtőt úgy lehet elérni, hogy megkeseritik saját magukat a sajnálkozásuk által. De a Teremtőnek nincs szüksége a szenvedésünkre, Ő nem küldi ezeket nekünk. Mi érezzük őket a teremtés természete szerint, mert a Fény és a vágy forditottságba vannak egymással. És ha az ember felfedezi a forditottságot, akkor ő meg kell értse, hogy ezt az érzést csak azért adták, hogy fölé emelkedjék. Ez csak egy jel, hogy lehetővé teszik számára érezni a forditottságot, és az elkülönülést a Teremtőtől.
Először is, köszönetet kell mondjon, hogy megkapta ezt a jelt, és amilyen gyorsan lehet távolódjon el ettől a keserű érzéstől. Végtére is, akár akarja vagy akár nem, akár ismeri, akár nem, ez egy kellemetlen érzés számára, már hibáztatja a Teremtőt – mivel ez a forrása mindennek. És így távol találja magát, fordított Vele, és ezt nevezzük “gonosznak”.
Csak vágyakozni kell egyértelmű érzés iránt, közeledjen a Teremtőhöz. Ha a személy szenvedéseket keres, ezt a büszkesége miatt van. Mivel ő azt hiszi, hogy a szenvedés által jutalom jár neki, felemelkedés. Ez abból ered, hogy nem érti az egész valóság rendszerét.
A Teremtő jelenti “jó és jóttevő”, és jót akar. A teremtés célja az élvezet, és a Teremtő megteremtette a teremtményeket, azért, hogy jóval halmozza el. Tehát, ha te valamilyen pillanatban érzel valami kellemetlen izt, ezt a haladásra kell felhasználni és igazolni a Teremtőt, az által, hogy egy jó állapotban érezze magát.
Mi nem tudjuk csókolni a botot, amely csapást ad és szeressük őt – ez egy hazugság. Ha a személy helyesen dolgozik, ő felülemelkedik a környezet segitségével, és az új értékek skáláján, így minden alkalommal egyre többet értékeli az adakozás tulajdonságát.
Ő minden pillanatban, amikor lehetőség van, hogy felemelkedjen, vagyis látja, hogy még nem jutott a teljes adakozás érzéséhez, a Teremtő érzéséhez, a jó és teljes formához. Nem nyugszik meg egy pillanatra sem, mert a célja az, hogy elégedettséggel halmozza el az ő apját, és nem kell aggódnia a kellemes, és a saját kellemetlen érzéseikre. Ő állandóan halad előre, használja a jó és rossz resimokat, azért, hogy letudja tisztázni, mi az amit tud javitani és elérje az adakozást.
Így halad az ember és állandóan a sötétség fölé emelkedik, a kellemetlen érzések fölé, amelyek megjelennek minden egyes alkalommal. Végül is, megállapítja, hogy eltávolodott a Teremtőtől, az összeolvadás hiánya miatt. Tehát köszönetet mond, az összes ilyen felfedezésekre – a gonosz fedeződik fel benne, le tudja győzni őket, vagyis föléjük emelkedik az összeolvadáshoz.
Akkor mindez a gonosz ami feltárul, az jó lesz, egy ajándék. Boldogan fogadja el a sötétséget, mivel előre felkésziti magát a helyes környezet révén. Minden pillanatban amikor feltárul a sötétség amit érez, amit megért – ő keresi mi maradt még ami nincs kijavítva.
Nem keresi a szenvedést, hanem a fekete pontokat a felfogásban, annak érdekében, hogy kijavíthassa. Mivel ő már előre felkészítette saját magát a korrekcióra, és nem gyászolja hiába, mert ez butaság.
Más számitással állunk szemben minden eseményel, ami az emberrel történik ebben a világban. Ő megragad mindent eszközt, hogy a zavagások fölé emelkedjék, és elérje az összeolvadást. Ez azt jelenti, hogy elérkezik az Úr hegyére. Minden útja óvatos, minden kellemetlen érzés nem tart több mint egy pillanat, azonnal fölé emelkedik, és nagyra értékeli a Teremtőt. A személy megragadja mint egy jelt, mint ugródeszka, mint lehetőség, hogy igazolja a Teremtőt, felemelkedjen az érzésen az adakozáshoz.
Ez a cél fontosságán múlik, a Teremtő nagyságán. Tehát ő értékeli az eszközöket, amelyek mindig fordított formán tárulnak fel, negatívan, mivel egy esélyt adnak neki, hogy megépítse magát. Át kell forditsa a mínusz pluszra, és akkor mély lyuk helyett felemelkedik a magas hegyre.
(BS)
