A félelem világa, amely meg valósult
Mi megszervezzük magunkat a felkészülési szinteken a spirituális szint számára, még ebben a világban. Ezen a szinten meg kell teremtenünk az összes feltételt azért, hogy stabilizáljuk magunkban a valódi spirituális félelmet, amely az első parancsolat. Ez nem ennek a világnak a félelme, ahol az ember állandóan aggódik, hogy valami történik vele, aggódik a múltért és a jövőért, hogy mi lesz vele, és a rokonaival.
Mi állandóan az állati félelemben,élünk mert a legtöbb esetben nem értjük meg. Pontosan a félelem tölt meg minket minden pillanatban az életünk során. De a fizikai félelem fölött nekem megszorítást kell, hogy tegyek és rá építsem a helyes félelmet hogy én képes vagyok adakozni a Teremtő számára, azért, hogy feltáruljon a jósága és a Teremtő szeretete.
A korporeális félelem helyett én megépítek magamban egy spirituális félelmet és ezzel korrigálom a megszerzés vágyat.
Ennek a szükségére teremtődött ez a világ, hogy erőfeszítéseket tegyünk, és átlépjünk a korporeális félelemből a spirituális félelemhez. A korporeális félelemben nincs hiány, az ember állandóan fél valamitől. Ilyen a mi földi létünk, a félelemben nincs szükségem semmire, azért, hogy enni tudjam magamat, azért, hogy sérülve legyek, ne fájjon a büszkeségemnek és a tisztelemnek. Az összes korporeális érzékeim a félelemben dolgoznak, a személyes érdekek fenntartása érdekében, azért, hogy senki sem zavarhassa meg.
A mi munkánk ellentétes: kitoljuk a határainkat, kinyitjuk magunkat, és integrálódunk másokkal! Ilyen módon törjük át a határokat, amit a félelem teremt nekünk. Félelem korlátai lefestik nekem a karakterem, a testem. Aztán jön a következő ciklusa a félelemnek, amely megépíti amit látok magam körül: a rokonokat, otthont, és egyre több külsőt fedezünk fel.
Az egész kép lefesti nekem a félelmet, csak ez alapján dolgozik az érzékem. Ha a környezet által erőt kapok és sóvárgok, hogy kijussak magamból, akkor elkezdem érezni, milyen jó, hogy az egoizmusom határain kívül vagyok. Akkor használom a környezet erejét, mivel összehúzom a korporeális félelemet, egy valódi félelmet szerzek meg, a félelmet az Isten előtt, hogy csak ezért aggódom, hogyan vagyok képes adakozni a Teremtőnek, ha Ő felfedeződik nekem, hogy adakozzon.
Ha csak ez az egyetlen valós félelem aggaszt, akkor a Teremtő ad neked egy “szűrőt” (Maszach), és feltárul előtted.
(Reggeli lecke, 3.09.2012, Rábásh: Shámáti cikkje)
