Dr. Michael Laitman

Az ellentétek szimfóniája

Az ellentétek szimfóniája

Minden egyes alkalommal mi át akarunk lépni a következő állapotba, nekünk azt fel kell építenünk. Végül is az önmagában nem létezik: nem létezik spirituális világ, nem létezik Teremtő, semmi sem létezik. Én mindezt magamon belül építem fel, és ott minden kizárólag rajtam múlik, az én “építésemen”. Ez azt jelenti, hogy amikor én magasabb szintekre emelkedem, nekem magam előtt meg kell formálnom, el kell képzeljem: “Hogyan fog kinézni előrehaladásom következő lépcsőfoka?”

A következő szintem a következőképpen néz ki: Nincs olyan hogy “mi”, csak “Én”, és minden bennem van, minden az én részem. Minden egyes alkalommal amikor egy magasabb szintre emelkedem, az egész világot magamon belül látom, az én érzékelésemben, az én érzéseimben.

Ezután ismét a világ majd egy elidegenedett, leválasztott, és széttört helynek tűnik majd, különböző egymásnak ellentmondó állapotra törve. Így nekem kell majd ezeket a törött darabokat ismét összeraknom – magamon belül, és kivétel nélkül mindenhez szeretettel, egységgel viszonyulva.

Ez a módja annak ahogy a 125 szinten keresztül felemelkedem, minden egyes alkalommal növelve a skálát, az érzékelési kép felbontását. Minden egyes lépéssel egy mélyebb betekintést teszek a törésbe és azt az aktuális szintnek megfelelően korrigálom. Érzékelésem, és érzéseim voltak csak összetörve. Az töri egységünket darabokra, részlegesen távoli, ellentétes és gyűlöletes dolgokra számomra.

Baal HaSzulam azt írja a Zohár Könyvéhez írott előszavában: “…hatalmas hálával tartozunk az Ő Felső Irányításának azért, hogy egy csiszolt tükröt teremtett agyunkban, képessé téve minket arra, hogy mindent magunkon kívül lássunk, érzékeljünk. Mindez azért van mivel ezzel Ő megadta nekünk azt az erőt, hogy mindent tiszta tudással és eléréssel érzékeljünk, és képesek legyünk lemérni mindent belülről és kívülről. Enélkül elvesztenénk érzékelésünk legnagyobb részét”.

Más szóval mi soha nem lennénk képesek elérni azt a valóságos állapotot melyben létezünk. Mi egyszerűen nem lennénk képesek ahhoz közelebb kerülni, és nem lennénk képesek megérteni vagy érzékelni az állapot mélységét amennyiben nem mentünk volna keresztül a törésen. Ezért van az, hogy a mi valódi állapotunk szándékosan darabokra lett törve, és mindegyik rész ellentmond egymásnak, taszítva egymást. Ami korábban egy teljes egység volt, most szét van szakítva. A korábban hasonló részek most ellentétesek. Ez túl van elképzelésünkön, felfogásunkon.

Mi megpróbáljuk ezeket a részeket ismét összekapcsolni saját erőfeszítéseinken keresztül azáltal, hogy meghajtjuk fejünket és megadjuk magunkat barátainknak. Én fel akarom tölteni a részeket közöttük, bármit megtennék, hogy ismét összekapcsolhassam őket magamon belül, szeretetem és megfelelő attitűdöm következtében. Azáltal, hogy magam ilyen módon győzködöm, eljutok a Végtelen Világ Malchut-ja esszenciájának mélységes megértéséhez, mely valójában az én egyesített lelkem.

A megértésünk mélysége a törés felfedésének mértékétől függ és mindeközben attól, hogyan értjük meg ennek ellentétét a teljességet is. A különbség, szakadék közöttük olyan hatalmas, hogy annak különleges eszközökre, edényekre van szüksége. Ezáltal az lett mondva, hogy nekünk edényeinket 62o-szoros mértékre kell növelnünk, azaz azt a mélységet kell elérniük mely a Végtelenséghez fogható. Emellett a két állapot közötti résben mi felfedjük a NRNHY Fényeit.

Valójában mindaz amit ebben a világban érzékelünk kontrasztokra épül: keserű és édes, sötét és fény, gyűlölet és szeretet és így tovább. Ez még a zenére és színek érzékelésére is vonatkozik. Mi mindent a törött és korrigált formák különbségében érzékelünk, az egyik mindig szemben áll a másikkal.

Tehát a Végtelenség mindig is tökéletes volt. Mi most saját elérésünkről, megértésünkről beszélünk: amikor mi olyas valamit érzékelünk melynek hiányzik a szöges ellentéte, mi csak a minimális Nefes-de-Nefes Fényét érzékeljük. A mi világunkban egyetlen részecskéből, vagy anyagból nem hiányzik a két pólus, a plusz és a mínusz. Még az elektron (negatív töltésű) és a pozitron (pozitív töltésű) is rejti mindkét pólust magában, ami még a klasszikus tudományok által felfedezésre vár. Miután megtörtént a törés, egyetlen, legkisebb részecske sem létezik mely nem tartalmazná saját ellentétét, bár kívülről csak egy aspektusát reprezentálja, egyetlen felszínen keresztül, anélkül hogy a másik oldalt felfedné. Kezdetben amikor a teremtmény a Végtelen Világban létezett, az teljesen öntudatlan volt, értelem nélküli állapotban. Semmivel nem rendelkezett mellyel állapotát összehasonlíthatta volna, nem létezett tér a két pólus között – egy tér a gondolatok és érzékelés számára.

És akkor a Végtelenség a Nekudim világának részeire szakadt. Most már képesek vagyunk megérteni és érzékelni annak mélységét. Ez az a valóság érzékelés melyre aspirálunk. Ez életünk, egy példa nélkül álló harmónia, a mínuszok és pluszok harmóniája, mely magába öleli a teljes elérést, a töröttség és a teljesség két állapota közötti teljes megértést.

2o12 szeptember 2o., Észak Izraeli kongresszus, 2.lecke

(HZS)

[89214]

forrás: https://laitman.com/2012/10/a-symphony-of-opposites/

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,130 seconds.