Dr. Michael Laitman

A Teremtőhöz vezető út lerövidítése

Miután az ember minden erőfeszítést megtett, olyan állapotba kerül, ahol össze van zavarodva, úgy érzi, körbe-körbe topog, mindezek után megpihenve mégis megpróbál tenni valamit még a csoportban vagy egyedül a tanulásban, a külső terjesztésben, majd pedig mindezen kísérletek után, az összes felsorolt erőfeszítést egyetlen pontba koncentrálva imát – MAN – emel a Teremtő felé.

Ez a kérés, amely a  sürgető segítség kérés, teremti meg az első kapcsolatot az ember és a Teremtő között, mivel az összes erőfeszítés eredményeképpen mind tudatosan, mind tudattalanul az ember magára vonja a Fény befolyását. Mi mindent megtettünk a hiány, a vágy megszerzése érdekében, legyen az bármilyen, akár támogató akár ellentétes, negatív vagy pozitív, ez mindig egy vágy marad, amelyből kiindul minden cselekedetünk. Minden alkalommal egy új hiányt tárunk fel, egy új igényt a kielégülésre, és ezzel vonjuk magunkra a Fényt, mivel a vágyak és a Fények eredendően össze vannak kapcsolva. Először magunkra vonjuk a Fényt, majd pedig ez elkezd rajtunk működni.

Így a különböző cselekedetek által nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy lerövidíthessük az utat. Mit jelent a lerövidítés? Ha mi helyes szándékot emelünk fel, a változás sokkal gyorsabban jelennek meg bennünk, és növeljük a változás frekvenciáját. Nem ugorhatunk át ezer Reshimot (spirituális információs gének), kihagyva őket, majd pedig újabb ezret, ezáltal ugrálva az idő tengelye mentén. Képes vagyok azonban letapogatni az összes Reshimot, feldolgozni ezáltal őket, és ha célzatosan teszem ezt, együtt a környezetemmel, amely támogat, de ugyanakkor nyomás alá helyez engem, akkor sokkal gyorsabban feldolgozom ezen a módon a Reshimokat.

Végezetül elérünk a helyes hiányt, amely a saját intenzitásának és karakterének megfelelően vagy a “felöltözés Reshimoja“, vagy a “keménység Reshimoja.” A felöltözés Reshimoja nem belső, mivel mindig egy magasabb szinten van, azonban többé kevésbé mégis megértem, amit hordoz magában, elképzelve azt az állapotot, ahol el akarom érni a megfelelő keménységet. Ha a Reshimo többé vagy kevésbé hozzáidomul a kapcsolatunk állapotához, a Teremtővel való kapcsolathoz, akkor ez a felgyorsítás megtörténik.

A lehető leggyorsabb kitöltése a Reshimonak a forrásainkból való tanulás során lehetséges, ahogy azt annyi cikk leírja, a vágy az, ami a tanulást imába fordítja. Általában minden erőfeszítés az emberben tárul fel a tanulás alatt és a leghatékonyabb feltételek a Zohár Könyvének olvasása alatt állnak fenn erre.

Ha az ember a korrekcióra gondol, miközben a csoporthoz kapcsolódik hogy belefoglalja magát, elvesszen benne, hogy az általános vágyhoz fordulva feltárulhasson számára a Teremtő ezáltal elégedettséget is okozzon a Teremtőnek. A Zohár hatalmas segítség a Reshimo legirányozottabb és leggyorsabb kitöltésére.

31 október 2012, Napi Kabbala lecke 2-dik részéből, A Zohár

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,132 seconds.