Dr. Michael Laitman

A természeti törvények ismeretének hiánya nem ment fel bennünket a kölcsönös garancia alól

Kérdés

Miért várja el a Teremtő, hogy olyan törvényeket tartsunk be, amelyeket még csak nem is ismerünk?

Válasz

Ma mi az anyagi természet szintjén vagyunk, az ásványi (s), növényi (v) és az állati (a) fokozatokon. Itt létezünk, ebben rejlik a tudományunk és még nagyon sok dolog.

Azonban ez olyan természeti törvényekre vonatkoznak, amelyek a beszélő szint törvényei, miközben ez a szint már a spirituális természethez tartozik. Mi ezt nem ismerjük, nem tehettünk meg bármit ezekkel a törvényekkel, mégis fel kell emelkednünk azokhoz. Ezért megyünk át szenvedéseken, amelyek előrefelé taszigálnak minket. Ezért kapjuk a szenvedést a legmagasabb szintről, amely aztán fokozatosan feltárul bennünk is, de egy negatív formában.

Az állati szinten az embernek megvan mindene és és jóérzésekkel töltik ezek őt ki. (+!)  Minden nagyszerű. Majd hirtelen ennek az állapotnak az ellentéte tárul fel, a hatalmas mínusz, a szenvedés.  Mit tehetünk? Nem tudjuk.

Baal HaSulam szerint – és ezt mi is így ismerjük a történelemből –  ez a szenvedés minden állapotban feltárul, annyira, hogy az már elviselhetetlennek tűnik és ezért akarunk a következő szintre emelkedni. Ez az, ahogy előrehaladunk.

Tehát ma a szenvedések is a mi következő szint felé való nyomásunkat szolgálják. Várakozni szeretnél? Akkor a szenvedések nagyobbakká válnak. Végül is ez egy minőségi különbség nem mennyiségi. Korábban, amikor élelmiszerhiány volt, kifejlesztettünk egy új agrárgépet, és amikor nem volt elegendő eszközünk a szélmalmok építésére, akkor kölcsönkértünk pénzt másoktól, vagy a banktól, és így befektettük a saját részünket a gazdasági rendszerbe is. Azonban ma nem tudjuk mit tegyünk. Tehát a kérdés jogos.

Azonban nincs más mód, a természet törvényei soha nem a pillanatnyi szinten tárulnak fel. Az egyetlen mód az egyensúly elérése a természettel. Más szavakkal, integrálttá, “kerekké” kell válnunk. Egységre és egyenlőségre van szükségünk az emberek között – mindenre, ami az integrált állapottal kapcsolatos. Ráadásul szükségünk van egy egyenlőségre és a természettel való egyensúlyra.

Máskülönben mindannyian milliárdosok szeretnénk lenni. Azonban nem elég az embereket egyenlővé tenni annak érdekében, hogy elérjék a kölcsönös, egyesített garancia szintjét, amelyből minden más erő és szabály származtatható.

Ha nem tesszük ezt meg, a szenvedés nőni fog, ameddig el nem ér egy kegyetlen mértéket. A próféták beszélnek erről, hogy ez törvényszerű. A természet mindent elkövet, hogy kötelezzen minket arra, hogy az előre meghatározott célt elérjük.

Kérdés

Tehát ha példaként értelmezzük az Amerikára lesújtó hurrikánt, felfoghatjuk ezt úgy, hogy valójában a probléma velünk van, akiknek a teljes folyamat érthető?

Válasz

Hibásak vagyunk, mivel nem terjesztettük az üzenetet másoknak, és ezért nem érthetik meg és nem is tudnak megváltozni. Mi vagyunk a bűnösök.

Igaz, mi fejlődünk, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ami annak köszönhető, hogy még tanulhatunk és felkészülhetünk. Miközben előre haladunk és a ha csökkenne is a lemaradásunk, ahhoz képest ahol tartanunk kellene, rettenetes csapásokat kell elszenvednünk.

A kulcs világosan a mi kezünkbe van és ezért sokkal veszélyesebb problémákra és bajokra számíthatunk. Ha nem állítjuk meg a negatív, globális trendet, a bajok ránk szállnak vissza.

Az egyetlen eszköz a kapcsolat köztünk A külső terjesztés másodlagos, a legfontosabb dolog a közöttünk végzett, belső munka. Ha mi teljesen elmerülnénk a helyes szándékkal elért kapcsolatban, és minden tevékenységüket a világban az anyagaink terjesztésére irányoznánk, ez egy ideális alkalmazása lenne a módszerünknek, a lehető legjobb módon. A szándékoknak belsőnek, a cselekedeteknek külsőnek kell lenniük, különben a dolgok megromlanak.

31 október 2o12, Napi Kabbala lecke, “Mátán Toráh” (A Tóra átadása)”

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,126 seconds.