Dr. Michael Laitman

Előszó a Szibériai Kongresszusról

Előszó a Szibériai Kongresszusról

Kérdés:

Mi most egy felfokozott belső munkában vagyunk a csoporton belül, és néhány barátunknak az volt a benyomása, hogy ebben a kapcsolódásban jelentősen lecsökkenhet a terjesztési tevékenységünk, ami által nagyobb szerep jut a belső munkának.

Válasz:

Minden tevékenységünk két ellentétes részből áll. Rábásh írása szerint a probléma az, hogy látszólag ketté vagyunk vágva, külsőre és belsőre. És a körülöttünk lévő világ is látszólag meg van osztva külsőre és belsőre. Ezért szükséges megértenünk, hogyan lehetünk kapcsolatba velük.

Ebben a tekintetben, mi gyakran több időt szánunk a belső egységünkre, aztán egy kicsit hagyjuk azt és elkötelezettekké válunk a külső terjesztésben. Mindez a környezetünk állapotától függ.

Most mi egy nagy kongresszusra készülünk elő Oroszországban. Reméljük, hogy több száz barátunk fog ebben részt venni, azok is, akikkel nem találkozunk nap mint nap.

Úgy látom, hogy ez a kongresszus nagyon fontos, és ezért, nekünk egységre kell érnünk, és minden figyelmünket rá kell összpontosítanunk. Bár a külső terjesztés nagyon fontos számunkra, a belső munka még sokkal fontosabb.

Így haladunk előre. Mint egy lüktető szív, minden munkánk, a ki- és belégzésen keresztül halad, és az egész világ ebben a mozgásban van. A sűrűsödés és tágulás váltogatják egymást, így haladunk: úgy mint a jobb és bal vonal. Minden egyfajta szabályzott váltakozás.

Szóval, nem zárja ki egyik sem a másikat. Néha, az egyikről át kell tennünk a fókuszunkat a másikra, a belsőről a külsőre, és fordítva. Így ezekből a okokból kifolyólag nem kell pánikba esnünk, ha leállunk a külső terjesztésben, mivel a legfontosabb a belső terjesztés.

De, a kongresszus előestéjén meg kell próbálnunk még többet tenni, hogy egyesítse, és megpróbálja hozzáadni az kongresszushoz mindazokat, akik velünk tanulnak különböző helyeken, különösen a Szibéria régióban, a Távol-Keleten, Oroszország déli részén, és a szomszédos országokban.

Ez egy lehetőség, amiről beszélek, aminek én szeretném még egyszer hangsúlyozni a fontosságát, és meghívni minden egyént, az összes kételkedőt, és azokat akik a virtuális térben kommunikálnak a végtelen kiterjedésű Szibéria, és annak a régiónak a különböző részein. Remélem, hogy mindenki megtalálja az erőt, eszközöket, és időt, hogy találkozzon velünk.

Még mindig van egy hatalmas embertömeg, akik valahol egyedül vannak, távol egymástól, és az a célszerű, hogy ők csatlakozzanak a kongresszushoz, legalább egyszer.

Remélem, hogy nekik lehetőségük lesz erre. Hadd találkozzanak végül az kongresszus szervezőivel, és ha ők még nem is csatlakoznak, ők írhatnak nekünk, hogy ők hol vannak. És amint ők elhatározzák, hogy jönnek, tudunk nekik segíteni.

2o12 október 28, Virtuális Lecke

SzL

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,120 seconds.