A Kongresszus, a legboldogabb pillanat
Kérdés:
Gyakran azon gondolkodunk, hogyan kerülünk az ima állapotába. Egyrészt, egy nagyon örömteli eseményként gondolkodunk erről …
Válasz:
Az ima nem feltétlenül szomorú. Az ima a korrekcióval szemben támasztott elvárás. Sírnom kell és térdelnem? A falba kell vernem a fejem? Nem, ez nem olyan.
Az ima egy érzés, a szívünkben. Azt akarom, hogy a szívem korrigálódjon. Felkészítem azt, hogy megváltozzon, hogy ne legyen egoista, hogy ne gondoljon saját magára.
Amikor a szív nem gondol többé magára, azonnal érezni kezdi a felsőbb világot. Ez az, amit akarok. Ezt hívják imának! Nem valami mást.
Kérdés:
Azonban mi mindig azt mondjuk, hogy szükség van kétségbeesetségre, tehetetlenségre, és még néhány bonyolult érzésre, de mégis egy örömteli állapotról beszélünk, mely az egységet szimbolizálja. Hogyan egyeztethető össze mindez?
Válasz:
Ez nagyon is egyszerű.
A kétségbeesésnek örömtelinek kell lennie. Vagyis, az én kétségbeesésem a saját képességeim miatt van, amiatt, amit elérhetek, hogy már nem remélhetek magamnak többet.
Báál HáSzumlám úgy írta, hogy nincs többé örömteli pillanat a személy életében, amikor ő rájön, hogy nincs lehetősége önmagán segíteni és semmi sem fogja segíteni őt, csak és kizárólag egy Felülről érkező csoda, ez akkor van, amikor mindez megtörténik. Nincs boldogabb pillanat, mint az az érzés, hogy csak ez mentheti meg őt. Mi lehet ennél jobb?
2012 November 25., Virtuális leckéből
SzL
