Dr. Michael Laitman

Egy különleges terület, amely elfoglalva az egóból

Egy különleges terület, amely elfoglalva az egóból

Rábásh írásaiból, I. kötet, cikk: “És amikor eljövünk a földre, amelyet az Istenetek adott nektek”: “A Teremtő megígérte Ábrahámnak, mint ahogy írva van: “És azt mondta néki: Én vagyok az Úr, aki kihoztalak téged Egyiptomból, hogy nektek adjam ezt a földet örökségbe.

És meg kell értenünk, hogy a Teremtő miért adta a földet először a világ nemzeteinek, és utána Izraelnek,  nekik háborút kell vívniuk, kiűzték , őket az országból, és panaszt kellett magára vennie a világból, mert  meghódították a földet, ami soha nem volt a tiétek. Csakis a megszállással amellyel meghódítottátok, a háborúk által,  mondjátok,azt, hogy ez a ti földetek.

Az ág és gyökér útján tudjuk értelmezni ezt az egész dolgot. Mivel ismert, hogy az “Éréc” (föld) nevezve van a Malchutnak, amely a teremtett lénynek a gyökere, az úgynevezett “megszerzés a megszerzés szándékával”. Ez a gyökér, az első megszerző, amely “Ein Szof világa” – nak van nevezve. Később egy korrekció jött létre, vagyis, ne szerezzen meg a saját érdekében, hanem azért mivel az alsó adakozni akar a Teremtőnek. Azt akarja, hogy a megszerzési vágy a saját maga érdekében el legyen törölve, hogy ne használja föl, és az elkötelezettsége abból álljon, hogy elégedettséget adhasson a Teremtőnek.

És ebből az következik, hogy még a korporális világ megteremtése folyamán is, ugyanazt a sorrendet kell követnünk, mint a spiritualitásban. Először a világ nemzeteinek lett odaadva a föld, később a felemelkedésen és a háborúk által elűzték a világ nemzeteit erről a földről, amelyet Izrael nemzete meghódított és megörökölte a világ nemzeteinek a helyét.

…Ennélfogva csak miután a világ nemzetei megkapták ezt a földet, utánna jöttek Izrael nemzete és korrigálták a földet, hogy minden csak a Teremtő érdekében történjen. Ez az úgynevezett ” Izrael földje (Éréc Izráel)”.

Jelenleg nincsen igazolásunk az országra, hacsak nem követjük a “spirituális gyökereket”. A Teremtő megteremtette a gonosz hajlamot, azaz a vágyat, az egész föld adva volt egoista szándékkal “a megszerzés érdekében”, az úgynevezett “világ nemzetei”. De hogyha létezik egy csoport, az úgynevezett “Izrael” (Jásár-Kél), amely jelképezi “Egyenesen a Teremtőhöz”, akkor az ő munkája által meghódítja ezt a vágyat, amelynek ára a háború és a nagy erőfeszítés, akkor ez a vágy megszerezni az adakozási szándékot, és onnan kezdve nevezve van ” Éréc Izráel” (Izrael földje).

Tehát vannak koncepciók: “Izrael nemzete” és “Izrael földje” (Éréc Izráel), egy speciális területen a” Malchut de Eyn Szof ” – on belül vagy a Földön, mint “ágazat” annak a “spirituális” gyökér ” – nek, amelynek van joga hogy így hívják, megfelelően a szándéknak, azoknak léleknek vagy embereknek ebből a világból, akik benépesítik.

Izrael már kezdettől fogva nem lehetett, mint Izrael nemzetének földje, mint más nemzeteknek földje a világon. Ő az a része a világ földjéből, a nagy vágyból, a “megszerzés a megszerzés érdekében”, amelyet meg kell korrigálni az adakozás érdekében. És ez nem lehetséges háború és a mi munkánk nélkül.

És a jövőben, Izráel földje el kell terjedjen az egész világon, azaz, az egész megszerzési vágy adakozási vággyá változik, amikor eljön a megváltás. Amekkora mértékben sikerül nekünk elvégezni ezeket a korrekciókat a spirituális világban, annyira fogunk látni több jó eredményeket a fizikai világban. Ha kezdettől fogva megkaptuk a fizikai Izrael földjét, akkor ez csak egy lehetőség, amelyet adtak nekünk fentről, és mi végre kell hajtsuk korrekciónk által.

Ilyesmi még soha nem történt, csak a mi időnkben, amikor visszatértünk a száműzetéséből Izrael földjére, még mielőtt belsőleg megérdemeltük. Mi nem vándoroltunk negyven évig a sivatagban, nem korrigáltuk magunkat a Tóra által, hanem megkaptuk a lehetőséget, hogy ide jöjjünk korrigálatlanul, és nem méltóak rá. Mi megkaptuk ezt az országot, mint fizikai “ágazat”, azért hogy véglegesen meghódítsuk, azáltal hogy meghódítsuk spirituális “gyökér”- t, amely a teljes megváltásnak a jele.

2013.04.15, Rábásh írásaiból, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.