Dr. Michael Laitman

Felemelkedni egy magasabb pályára

Femelkedni egy magasabb pályára

Kérdés:

Mi a feltétele a korábbi egyesülésre irányuló vágyamnak, ha a vágyam megért és megérez mindent bennem?

Válasz:

A spirituális munka folyamán, a vágyunk nem, hogy csökken bennünk, éppen ellenkezőleg, egyre többet és többet ért és érez. És bővítenünk kell, mert egyre integráltabbá válik. Elkezdem érteni, hogyan változik meg a valóság a képe, és a testem, hogyan ragad meg egy különös teret a fizikai térben, amely távolság érzést ad nekem, a másoktól való elszigeteltség érzetét, a fordítottság és ellentét érzését.

Olyan állapotba kell, hoznom önmagam, ahol úgy érzem, hogy elválok a testemtől. A test nem létezik. Van egyfajta kapcsolatom a testemmel, de az egó fölött, köztem és a többiek között. És a test nem létezik, az egy önző forma a képzeletemben, a tudatomban. Meg kell tanulnunk elképzelni ezt a jövőbeli állapotot. Ami engem érdekel, az csak a közöttünk levő spirituális egység. A testek nem nagyon számítanak, majd meglátjuk, hogyan tűnnek el.

A Kabbala Bölcseletében megtanultuk a spirituális edény megszületését, az állapotok növekedését és változását. Ugyanez történik velünk a mi világunkban – a születés és a növekedés az állati testünkben, ez alapvetően ugyanaz az egó. A test az, ami létezik a képzeletünkben, az valójában ábrázolja az egónkat. Majd feloldódik, eltűnik, meghal, és a helyében egy másik test jelenik meg,  megint egy másik, és így tovább, amíg kijutunk a végső korrekció szintjére. Mi állandóan visszatérünk a testbe, mert szükséges, hogy el tudjuk érni a függetlenségünket valamennyi spirituális szinten.

Minden spirituális szint között egy vágás létezik, egy törés. Amikor megkapsz egy fokozatot, akkor le kell, hogy essél egy fokozatot ebbe a világba, legalább érezd egy pillanatra, hogy csak egy állati állapotban létezel, és akkor elkezded megszerezni a következő spirituális fokozatot, egy magasabbat. Folyamatosan lezuhansz erre a szintre, és újra végrehajtasz egy energikus ugrást, egy jóval magasabbat a következő szintre.

Csak a korrekciók végén, amikor összegyűjtjük az összes fokozatot és integrált módon összekötjük őket, akkor jelenik meg a teljes korrekció utolsó állapota. Addig csak a diszkrét (különálló) értékeket javítjuk ki, pontosan úgy, ahogy egy elektron ugrik az atomon belül a következő szintre. Csak az általában kiugrik, és fotonokat bocsát ki, míg mi éppen ellenkezőleg, spirituálisan emelkedünk fel, és így állítólag lenyeljük az energiát az energetikai területből, amely az úgynevezett “Teremtő” vagy “Fény”, és megköveteli tőlünk, hogy minél magasabb pályára emelkedjünk fel.

2013.06.13, 2013.06.14, Krasznojarszk Kongresszus első leckéjéből

Ford: BS
Szerk: Sz I

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,135 seconds.