A jelenlétem oka ebben a világban
A mi létezésünk egyetlen oka ezen a világon, hogy felfedezzük a Teremtőt. Ez a Kabbala Bölcseletének a definíciója, amely a Teremtő felfedezése a teremtmények számára ebben a világban. És ez mindaddig, amíg a teremtett lények fel nem fedezik a Teremtőt. Ez a világ továbbra is létezni fog, mivel mindenki érzi ezt a valóságot, addig, amíg fel nem fedezi a Teremtőt az egész vágyában. Éppen ezért létezik ez a világ.
Szóval, elérjük az Úrnak a munkáját, vagyis az Ő felfedezését. A Teremtő felismerése, az a szeretet és az adakozás felfedezése, amely ellentétes a mi természetünkkel, az ellenkezője annak, amit magunk körül látunk és felfedezünk magunkban.
A Teremtő természetének a felfedezése csak az igényünk, a hiányunk, a vágyunk alapján lehetséges. Ezért, a Kabbala Bölcseletének a tanulása során az ember elkezdi, érezni, hogy hiányzik a Teremtő feltárulása, az adakozás és a szeretet ereje. Lehet, meg fog történni, az, hogy hirtelen szeretni akar másokat és szeretné befolyásolni őket?
Lehet, hogy várja a munkája eredményét, minden igyekezete, az, hogy szeretni tudjon mindenkit, a természet kövületi, növényi, állati és emberi szintjén! Ha képes elérni a hiányt arra, hogy szeressen mindenkit nem gondolva magára, és, hogy ne a maga számára kapjon örömet? Milyen állapotnak, milyen feltételnek kell történnie, amelyet a Teremtő kell, hogy elrendezzen neki, azért hogy akarja mindezt?
Lehetetlen elképzelni, hogy egy ilyen dolog megtörténhet. Végül is, én csak azt szeretem, ami örömet hoz nekem. Szeretem a halat vagy édességet, kaját, szexet, családot, pénzt, tiszteletet, tudást. De nem lehet elképzelni, hogyan szerethetek valamit, ami nem ad élvezetet számomra.
Én érzem, hogy a vágyam üres, nem érzek benne semmi örömet, de még ürességet szenvedést, megaláztatást és csalódást is érzek. Az egóm sérült, lecsapolt, minden tervem, amely az előző önző természetemből származik, elpusztult. Úgy érzem a vágyamban, hogy nincs jövőm. Ez a helyzet még rosszabb, mint a halál, minden reményem összeomlik, mint egy szenvedés, mint Jov szenvedése.
Én akkor megértem, hogy semmilyen örömet nem kapok ettől a helyzettől. De ha ha mégis, mindezek felett, még mindig sóvárgok az adakozásra, a szeretetre és arra, hogy másokért dolgozzam, akkor ezek a cselekedetek valóban az adakozásban lesznek! Ebben az esetben, én biztos lehetek benne, hogy önző vágyam nem kap semmit. Mert nem várom a jövőbeli jutalmat, hanem csak a cselekedetekre gondolok, valami más felé fordulok.
És nem a büszkeségem kell táplálékot kapjon a teljesítményemből, úgy, mint a hős, aki büszke önfeláldozó. Mert ez is egy nagyon hatalmas jutalom. Ez azt jelenti, hogy senki sem tudja, hogy mit tettem, és még én magam sem tudom. Megállítanak engem a kis lehetőségek, hogy kompenzációt kapjon az egóm. Ezt nevezik adakozásnak, egy ilyen állapotot kell nekünk elérni.
Ez fokozatosan történik, a bekövetkező változások által bennünk. Most ez a végső állapot úgy tűnik, nagyon elvont és lehetetlen, de valójában nagyon bátorító, valóságos. Az előrehaladás mértékének megfelelően a személy felfedezi a szükséges feltételeket a spirituális fejlődésre, és benne felfedezi a lehetőséget, hogy elérje a Teremtővel való azonosulást, hogy ugyanabban a helyzetben, gondolatban, vágyban legyen, mint Ő. A Teremtő irányítja ezt a erőt, és magában foglalja az egész teremtést.
Ha az ember végrehajtja ezeket a belső pszichológiai változásokat, és inkább élvezi az adakozást, akkor ő felfedezi ezt az állapotot. És a többit meg fogja tudni az adott helyen. Különben is, ebben az életben és ebben a világban minden megkapja az értelmét.
2013.08.02, Felkészülés a reggeli leckére
Ford: B S
Szerk: Sz I
