Dr. Michael Laitman

Hogyan járult hozzá Baal HáSzulám a spirituális rendszerhez

“A korai Bölcseink egy magán utat választottak maguknak, én pedig egy általános utat, mert az én nézetem szerint sokkal megfelelőbb az Isteni anyagot beöltöztetni egy végtelen betű kombinációjába, amelyek nem változnak meg soha. Azt akarom mondani, hogy a fizikai siker által, nem fognak megváltozni semmilyen helyen és semmilyen időben. Ezért az én szavaim korlátozottak.

A fent említett ok miatt, én teljes egészében általánosan fejezem ki a spiritualitásnak az anyagát, mégis én azt választottam, hogy elmagyarázzam a spiritualitás kombinációját, minden egyes részletig, amelyeknek nincs más forrása, mint a kollektív forrás, azaz, a tisztasága a Kabbalának. Ilyen módon tisztázom a spiritualitás részleteket, anélkül hogy beöltöztetném a korporeális kombinációba, sokkal jobb fejlődést lehet megszerezni. És ez a tudás van nevezve “az igazság bölcsessége”-nek.”

A személy aki halad előre az igazság útján, miután  sok változáson és felfedezéseken  ment át az út során, elkezdi megismerni és megérteni, hogy milyen változásokat okozott benne Baál HáSzulám. Úgy tűnik nekünk, hogy ő csak  új szövegeket írt, de valójában változásokról van szó magában a rendszerben.

Általában, minden kabbalista változásokat tett a rendszerben az ő korrekciója által, a kiegészítése által. Ez azt jelenti, hogy “tisztázza ” a rendszert általánosan és egyénileg,  ilyen vagy vagy olyan formában. A lényeg nem az, hogy leírja a spirituális világot bizonyos szavakkal, ebben vagy más a stílusban. Nem, Baál HáSzulám elrendezte a rendszert és hozzátett olyan összetevőket, hogy a  személy, amely halad a rendszerben képes legyen felhasználni és folyamatosan támogatást kapjon, segítséget, felgyorsítást és így haladjon tovább.

Ezzel együtt vizsgálatok lesznek egyéni módon és általános módon is, kiemelkedőbb és világosabb formákat kapnak, szükségesek a gyorsabb haladásra a teremtés célja felé, összehasonlítva a ritmussal, amelyet a rendszer korábban nyújtott, mielőtt a Baál HáSzulám hozzáadta a saját  erőfeszítéseit, a nehéz munkáját és a változásait.

Minden kabbalista hozzáadott valamit, mindegyik változtatott a rendszerben, és ez nem áll kapcsolatban az írott könyvekkel. A “Bevezetés a Tíz Szfira a tanulmányába”, Baál HáSzulám írt a Talmud Bölcseiről, akik olyan  korrekciót végeztek a rendszerben, hogy a bűnhödés helyett, mi előre tudjunk haladni a tanulás erőfeszítése által. Baál HáSzulám is ilyen korrekciót végzett a rendszerben, amely által a tanulás helyeben, jobban és jobban részt tudjunk venni a köztünk való cselekedetekben: a terjesztésben és az egységben.

A Reformáló Fénynek jobb hatása van a cselekedetekben, amely az úgynevezett “Tóra tanulmánya”. A “Tóra tanulmánya” jelenti: az adakozási cselekedeteknek a tanulását, tanuljuk meg teljesíteni oly módon, hogy a Reformáló Fény, a Hochma Fénye beöltözhessen a Hasszadim Fényébe, és ők  lesznek az élet “betűi”. Így írja az ember a Tóra könyvet a szíve táblájára és így halad előre az úton.

Mi tanulunk  az ” Élet könyve”-ből,  átéljük, letisztázunk minden betűt az állapotok formájában, amelyek áthaladnak az “edény”-einken. És Baál HáSzulám mindent elrendezett olyan módon, hogy mi keresztül tudjunk menni az állapotok útján és az egyéni cselekedeteinken, és ebből ismerjük meg az általános rendszert. Úgy mintha néznénk a “képernyő”-n (Maszach) egy nagy képet, ezzel együtt a “képernyő” sarkában van egy kis kép, amelyben látható egy rész a képből. Hasonlóképpen, ahogy a sebész látja a betegnek az általános adatait az állapota szerint, és ezzel egy időben látja egy kis “képernyőn” a speciális helyet, amelyet műti.

Ily módon, az előrehaladásunk által egyéni módon, mi megkapjuk a benyomást az általános rendszertől.

2013.09.29, Baál HáSzulám cikkje, “Egyetlen parancsolat”

ford: B S

szerk: Sz I

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,114 seconds.