Dr. Michael Laitman

Ajándék a tanítónak

Kérdés:

Hogyan tudjuk megvalósítani, amit tanít nekünk?

Válasz :

Meg kell valósítanunk, amit Baal HaSulam és Rabbash írt le nekünk.  Nem velem kell törődnötök én csak átadom  tanítást, és azt mutatom meg, hogy hogyan kell értelmezni az olvasottakat, azaz azt amit ők írtak. Ti csak valósítsátok meg az amit ők leírtak, én csak egy kapocs vagyok semmi más, a fontos az, hogy hozzájuk tapadjatok.

Kérdés: De nem tudom elfelejteni Önt. Továbbá, amikor egymagam olvasom a könyveket, a tanítók írásait és várom azt a csodát, hogy a Fény vissza tereljen engem a helyes útra, az egészen más mint amikor Önt hallgatom, ahogy értelmezi a szöveget. Az akkor egészen más.

Válasz: Igaz, mi együtt “kinyitjuk, megnyitjuk és feltárjuk” a leírtakat, és elkezdjük  megérteni, és alkalmazni is. Ez az én feladatom: hogy segítsem ennek a megvalósítását.

Kérdés: De nekünk szükségünk van Önre, hogy  tegyünk valamit Önért, hogy megkapjuk a módszert Öntől és végrehajtsuk az életben.

Válasz: Igen, ez a tanárnak a “gadlut” (nagyságának) állapota előttetek. De ez nem azt jelenti, hogy meg kellene csókolni ezért a kezemet.

Kérdés: Ön annyi mindent ad nekünk, hiszen tanításaival hozzásegít bennünket a korrekcióhoz és nem vár cserébe semmit. Mi mit adhatnánk önnek, milyen ajándék tenné önt boldoggá?

Válasz: Ha ti azt szeretnétek hogy örüljek, ajándékot akartok nekem adni, akkor annak az örömét adjátok nekem, hogy összekapcsolódtok, hogy én összekapcsolhassalak benneteket a Tanítóimmal és ez elhozza a Felső Fény korrekcióját…

Kérdés: Mi sok erőfeszítést teszünk, de valószínűleg még mindig hiányzik valami …

Válasz: Ami hiányzik nektek az, az hogy alulról is össze legyetek kapcsolódva, ne csak felülről. Ez úgy képzeljétek el, hogy amikor álltok és fogjátok egymás kézét, mindenkinek a kezét, és közben az ég felé emelitek a fejeteket, bár a kezetek lefelé nyúl, felfelé tekintetek. Ha elértek egy ilyen állapotot, akkor megérkezik a válasz is. De ehhez, olyanoknak kell lennetek belsőleg, mint egy “gyermek ” egy olyan tanuló, aki készen áll minden pillanatban, meghallgatni és meghallani is a tanítókat..

2013.10.01, Baal HaSulam, “Egyetlen parancsolat”

ford: B S

KA

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

59 queries in 0,400 seconds.