Dr. Michael Laitman

Nincs Más Rajta kívül: A Szeretők Flörtje

szeretők

A “Nincs más Rajta kívül” ​​központi és elvileg a legfontosabb témája, minden Kongresszusnak. Ezért ez az első cikk a Shamati (Hallottam) Könyvben. Természetesen, ez alapvető annak az embernek, aki a saját forrásait keresi. Gyakran elfeledkezünk erről egy bizonyos időre, majd pedig ez a téma újra szíven talál minket. Aztán, újra megfeledkezünk róla, majd pedig újra visszatér hozzánk. Ez mindig felébreszt bennünket és kényszerít az ébrenlétre.

Az tény, hogy nehéz az embernek, hogy visszaidézze egy állapotból azt a módot, ahogyan kifejlesztette a tudatosságot magát, a Felső Erő által, ahogy azzal kapcsolatba lépett, és ahogy egy pontban összetapadt vele.

Alapvetően mit kell az embernek elérnie? Meg kell kísérelnie, hogy a jelen pillanatból, amely Felülről lett megvalósítva, – és amelyben ő maga egyáltalán nem vett részt – meg tudjon ragadni mindent. Valamint, meg kell értenie, hogy minden, ami történni fog a közeljövőben, csak attól fog függeni, hogy mennyire tud a Felső Erővel, a Világmindenség ellenőrző erejével való kapcsolaton csüngeni – és ez a kapcsolat magának ennek az Erőnek a segítségével tárul fel Felülről.

Ettől a pillanattól kezdve az embernek megvan a szabad akarata, hogy különböző dolgokat és minden fajta meditációt alkalmazzon, hogy elrendezze a különböző segédeszközöket, trükköket és emlékeztetőket maga körül, melyek folyamatosan nyomás alá helyezik a Felső Erővel való kapcsolat irányába, amely Felső Erő egy pillanatban már feltárult. Tehát azért kell elrendeznie, hogy nehogy elveszítse az ember ezt a kapcsolatot a Teremtővel.

Kétségtelen, hogy különböző állapotokat tapasztal meg az ember, melyeket a Felső Erő okoz. Törvényszerű, hogy az ember általános állapota az elutasítás, az idegenkedés, de hát ez egy „játék”. A Kabbalisták ezt a játékot, ahhoz hasonlítják, amit két szerető játszik, és amit flörtnek nevezünk. A Teremtő feltárul, majd eltávolodik, hogy újra feltűnhessen egy másik formában, egy másik nézőpontból. Ez nagyon pontosan le van írva, az „Énekek Énekében” amely egy különleges munka, pontosan ennek a kölcsönös „udvarlásnak” szentelve.

Mellesleg, ez minden szinten létezik. Igazából mi nem ismerjük fel ezt a növényi szinten és még kevésbé az ásványi szinten, azonban teljesen világos, rituális mozdulatok jelennek meg az állati szinten, a párzás előtt, amikor az állatok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, hogy összekapcsolódásba lépjenek egymással. Ez egy teljes nyelvezet, hatalmas „szókinccsel” sőt, különböző állatoknak megvan a saját különleges nyelvezete.

Azonban, a magasan szervezett közösségekben élő állatok között, ez a nyelvezet még fejlettebb, még komplexebb, egészen addig a pontig, ahol megjelenik az a probléma, hogy a beszélő szinten az emberek, a beszéd lehetőségének ellenére, már egyáltalán nem értik egymást, egyik irányban sem, mivel elvileg a beszéden keresztül sokkal könnyebben tudnának kapcsolatot építeni, és könnyebb lenne a kapcsolatnak egy bizonyos szintjét, stabilizálni.

Ez a nyelvezet, amelyet nonverbális kommunikációnak neveznek az emberek között, nem csak a férfi és a nő kapcsolatában jelenik meg, hanem bármely két ember között, amikor azok kommunikálni kezdenek, és kölcsönösen vonzani, vagy elutasítani kezdik egymást.

Ez egy nagyon nehéz kommunikációs nyelv, amely majdnem tudattalanul jelenik meg bennünk, és csak ritkán tudatos. Politológusok, szociológusok, és pszichológusok foglalkoznak ezzel a területtel, és lényegében egy óriási kultúráját teremtettük meg ennek, amely folyamatosan fejlődik. Ez nem egy verbális nyelv, hanem az érzések nyelve a mozdulatok, zene nyelve, és mindenfajta arckifejezések- együttesen.

Azonban, mindez csak egy kicsiny szegényes töredéke, az érzelmek megnyilvánulásainak és a lélek mozdulatainak, amiket mi a Teremtővel való kapcsolatunkban fogunk teljes egészében felfedezni. Különböző utalások tárulnak fel, mind a négy állapotban:

  • Egyszerű interpretációja az érzelmeknek (Pshat);
  • Célzások, utalások (Remez);
  • Magyarázatok (Drush), de sokkal mélyrehatóbbak;
  • Rejtett jelentés (Sod), ugyanis ez a legelrejtettebb jelentés, melyet mi a kifejezéseknek tulajdoníthatunk.

Ebben a négy állapotban, a Felső Erővel, a Teremtővel való viszonyunk négy állapota jelenik meg, ahogy mi feltárjuk Őt, a köztünk lévő kapcsolatban és ezáltal elkezdünk ráébredni, hogy kik vagyunk, hogyan teremtettek bennünket, milyen módon ellenőriz a Teremtő bennünket, hogyan fejleszt minket, hogyan játszik velünk, mint kisgyermekekkel, azáltal, hogy közelebb kerül hozzánk, vagy eltávolodik. Ilyen módon megmutatja, cseppenként, az örömöt, a szomorúságot, a haragot stb. Ugyan ilyen módon játszunk a gyermekünkkel, látszólag különböző arcokat mutatunk neki, eljátszva a számára, az érzelmek kifejeződését, azon a szinten, amit ő képes még megérteni. A Teremtő ugyan ezen a módon viselkedik velünk.

Nekünk kell itt, ráhangolódnunk erre a párbeszédre, erre a „flörtre” az érzelmeknek erre a váltakozására, annak érdekében, hogy megérthessük, hogy minden gondolat és minden érzés amely megjelenik az elménkben és a szívünkben, eredetileg Tőle (Teremtőtől) származik, ahogy mondva van: „ Én vagyok az első.” Azzal együtt, ami megjelenik bennünk, párhuzamosan felidézzük, illetve sokkal inkább a Teremtő emlékeztet bennünket arra, hogy mindez kizárólag Neki tulajdonítható. Később, az irányítás, a „karmesteri pálca” a mi kezünkbe kerül. Hogyan kell erre reagálnunk?

A “flört” olyan módon van elrendezve, hogy egyfelől előrehaladást érzékelünk, majd látszólagos visszalépést, azonban általánosságban ez mégis folyamatos előrehaladást jelent. Ennek az oka, az, hogy nem lehetséges kitöltés, a hiány érzete nélkül. Az étvágy csak akkor lehetséges, ha ezt az éhség megelőzi.

Az egész játék célja, hogy kifejlessze bennünk, az igaz és abszolút világos vágyat, amely semmi másra nem irányul, mint arra amit Teremtőnek nevezünk. Ez tárul fel minden egyéb lehetőségből is. Az embernek, sok minden megadatott ebben az életében, ugyanakkor az a “keskeny” megértés, csak fokozatosan tárul fel benne, miszerint neki meg kell találnia, és ha meg találta bele kell foglaltatnia magát, abba a felismerésbe, hogy minden a Teremtőtől származik, és hogy nem szabad ettől elfordulnia  csodálva a világ szépségeit, a mezőket, a fákat és a bokrokat, hanem ezeket mindig vissza kell vezetnie, azok gyökeréhez, és létezési nyomvonalához, a Teremtőhöz.

Hogyan tudja az egyén ezt meghatározni? Ez minden alakalommal egy probléma. Hogyan tudom megtalálni a Teremtőt minden mögött, ami velem történik? Mit tehetek, hogyha ez az érzéseimben jelenik meg?

Le lehet írni mindezt szép szavakkal, azonban végül ezek filozófiává válnak, talán még rajzok is lesznek benne, képletekkel, ezek azonban csak nyomorult pótlékok lehetnek. Nekünk meg kell Őt (Teremtő) ragadnunk s nem elengedni a belső kapcsolatot Vele, ez maga a beteljesedés, hiszen Ő tölt ki mindent, Ő irányít mindent, Ő rendez el mindent, valójában kizárólag csak Ő létezik.

A hatalmas világmindenség, az én képzeletem ábrázolása: ásványokkal, növényekkel, állatokkal, humán teremtményekkel, objektumokkal – mindez maga a Teremtő. A Teremtő bocsájtja ezeket a képzeletembe, Ő rajzolja a világot, bennem – amiről azt hiszem, hogy én teremtem. Azt kívánva ezzel, hogy túlássak ezen a képen, fokozatosan elszakadjak ettől a képtől és Őt kezdjem érzékelni – az egyetlen Erőt, amely az összes részletet teremti bennem – tehát azt akarja, hogy kapcsoljak át a fizikai érzékelésemből, a spirituálisba, ahol semmi más nincs, mint a lemeztelenített érzések.

A legfontosabb dolog, a Teremtővel való kapcsolat megtartásában a kezdetektől fogva, – legyen az bármilyen homályos vagy elmosódott, lényegtelen -, hogy fejlesszük a kapcsolatot. Azaz, meg kell próbálni definiálni, milyen nehézségek álnak előttem, melyeket Ő (Teremtő) okozott, hogy még erőteljesebben hozzátapadhassak. Nem szabad megfelejtkezni ezekről a nehézségekről, vagy eltologatni különböző irányokba ezeket, azáltal, hogy át akarunk törni rajtuk erőszakkal. Nem! A Teremtő, meghatározott céllal rakta ezeket az utamba, hogy a nehézségekkel együtt érjem el Őt, anélkül, hogy egyszerűen nem vennék tudomást a problémákról, vagy lekicsinyelném őket.  Különben, látszólag elutasítom az eszközöket, amelyekkel a Teremtő, az erőteljesebb kapcsolatot akarja kiépíteni az irányomban.

Ez nagyon fontos. Valóban, ebben az esetben, amit én látok az életemben, ebben a pillanatban, szintén a Teremtőtől származik minden, kizárólag egyetlen céllal, hogy közelebb kerüljek Hozzá (Teremtőhöz) és feltárjam Őt. Csak akkor lehet Őt felfedezni, ha én mindezeket a nehézségeket, új kapacitásokká transzformálom, a Teremtővel való viszonyomban, azaz mindezek egy még erőteljesebb kapcsolatot hoznak létre köztünk.

Ez úgy tűnhet a számunkra, hogy nehéz, kemény és lehetetlen, azonban nem így van. Itt az embernek, be kell ismernie minden alakalommal, hogy olyan problémákkal és nehézségekkel szembesül, melyeken át kell kerülnie, és amin át is tud kerülni és melyek, egy egyre erősebb kapcsolatba viszik a Teremtő irányába, és amelyben a Teremtő várja őt.

A legfontosabb dolog ahhoz, hogy túlkerüljön az ember ezeken a nehézségeken, az hogy dolgoznia kell az egoizmusa ellen. Azaz, ezek a nehézségek hatalmasnak és legyőzhetetlennek tűnnek, mivel ezek fel vannak nagyítva az egoizmus által.

Azonban mihelyt, az egót félreteszem, és megpróbálok dolgozni az adakozáson, nem önmagamért, nem önmagamra irányulva, és amikor elkezdem felfedezni a kapcsolatot a Teremtővel egy helyes módon, akkor legalább egy kis mértékben megfeledkezem önmagamról. Csak Őt próbálom meg felfedezni, nem az Ő felém való viszonyulását, hanem Őt magát – a végtelen erejű adakozását és szeretetét, amely rajtam kívül, azaz egómon kívül létezik egyenlőre még – akkor relatíve, egyszerű módon tudok átjutni az összes nehézségen, ami előttem áll.

Ezt hívjuk értelem feletti hitnek, a mi terminológiánkban. Azaz, minden ami bennem történik és minden, ami körülöttem történik, valójában egyedi nehézségek, kizárólag azzal a szándékkal, hogy segítsék a Teremtő feltárulását a számomra. Az ember, hívja ezeket nehézségeknek, valójában ezek a Teremtő feltárulásának eszközei.

Így feltárom az adakozás és a szeretet erejét, hozzáigazítom magam a növekvő adakozáshoz és szeretethez, hogy ezzel minden alakalommal egyre kevésbé legyen viszonylagos a számomra az adakozás. Ezen a módon előrehaladva, lehetségessé válik, meglátni, hogy minden alkalommal, amikor eltávolodom önmagamtól,  – egyre nagyobb távolságra kerülök az egómtól, s folyamatosan kapcsolódom a Teremtőhöz, azaz egyre jobban ráébredek, hogy nincs más Rajta kívül – egészen addig  a pontig, amikor az összes nehézség véget ér, és valóban feltárul számomra, a maga teljességében, hogy nincs más Rajta kívül, és az első alapvető Reshimo (spirituális gén) kioldódik bennem. A teljes egó és ami körülveszi azt (amelyet szívnek nevezünk) teljes egészében elfogadja, a szívben lévő pontot, amely előtérbe kerül. Fokozatosan rétegekre osztom magam, és minden alkalommal kizárólag az adakozás minőségét, tartalmazó rétegekbe lépek be, ami maga a Teremtő.

Azonban minden alakalommal, amikor előrehaladok egyre nagyobb s nagyobb problémával szembesülök. Azt hiszem, hogy egyre távolabb kerülök a céltól. Végül is, ha a szeretetnek növekednie kell, akkor ennek megfelelően az egoizmusnak is erősebbé kell válnia. Ezért, gyakran úgy tűnik, hogy messzire kerültem a céltól, hogy az új tanulók gyorsabban fejlődnek, mint én, mert nekik megvan erre a törekvésük, sőt mindenük megvan ehhez, és én le vagyok maradva, félre vagyok tolva, mintha ők, háttérbe szorítottak volna engem. Talán a Teremtő, teljes egészében megfelejtkezett rólam, és nem is hiszi, hogy én képes vagyok bármit megtenni. Ezt az állapotot mindenki egyformán megtapasztalhatja.

Miért teszi a Teremtő mindezt? Egy bizonyos szintig, azért teszi, hogy törekedjünk elérni Őt (Teremtőt). Majd, az erőink fokozatosan elgyengülnek, letérünk az útról, és valami, a céllal össze nem függő dolgot kezdünk el csinálni.

Sőt, az szükségszerű is, hogy a céllal össze nem függő dolgokkal ne csak szavakban foglalkozzunk, hanem tanulmányozva, terjesztve azokat felismerhetjük, hogy valójában ezek, nem is annyira állnak távol a céltól. Ez valódi előrehaladás, mintha alternatív eszközökkel tárnánk föl a Teremtőt.

Ez, hasonló ahhoz mint, amikor egy férfi udvarol egy nőnek, azzal a vággyal, hogy magára vonja a figyelmét, egy ajándékot ad, neki vagy az anyjának, vagy például megjavít valamit a nő otthonában. Ez által, indirekt módon befolyásolja, egy alternatív úton vonja magára a figyelmét.

Ilyen módon, a Teremtő felé való haladásunk, egy elég széles sávon történhet.

De a végén, még is eljutunk abba az állapotba, hogy úgy fog tűnni a számunkra, hogy ez akár ezer évig is folytatódhat, de mégsem lesz semmi kimenetele. Az egyetlen dolog, amely növekszik a Teremtő felé való haladás során, az irigység a csoporttal és a barátokkal szemben.

A Barátok Találkozóján, mögöttük állva, figyelve a szavaikat az étkezéseken, megtelek benyomásokkal. Végül is a tanítványok, a leginspirálóbbak. Ezért, az előrehaladásom a jövőben attól függ, hogy találok e tanítványokat. Az embert jobban inspirálják, mint a barátok, és jobban inspirálják a tanítónál is, mivel itt az irigység egyre cselekvőbb. Az irigység a legfontosabb eszköz a vágyak fejlesztésére, ebben rejlik az igazi törekvésünk a előrehaladásra. A kezdő vágyat, Felülről kapjuk, nekünk kell ezt továbbfejleszteni, nevelni, és ez nem is annyira egyszerű.

Először, egy csoportban találom magam és elkezdem irigyelni a barátaimat, mivel ők nagyszerűek, én meg csak egy kezdő vagyok. Azaz, a folyamat természetes módon halad, én úgy növekszem, mint egy kicsiny gyermek aki tanul a felnőttektől, irigyli őket és olyan akar lenni, mint ők.

Aztán, ez fokozatosan eltűnik, mint ha felnőttem volna, azaz felnőtté váltam volna. Néhány év tanulás után a csoportban én már mindenkit, és mindent ismerek, mindent értek. Most már más benyomásaim vannak, olyan mintha semmi nem lenne magasabb szinten, mint én. Azaz, csak olyan emberek vannak a csoportban, mint én. Itt van az a pont ahol a probléma megjelenik.

A Kabbalisták, megírták a számunkra, hogy a barátainkat mindig magasabb szinten kell látnunk, mint önmagunkat, úgy kell látnunk, hogy ők a generáció legnagyobbjai. Mindeközben, azonban még a tanító sincs olyan magasan az én szememben, mint én, nem látom őt olyan nagyszerűnek, ugyan úgy, ahogy a barátaimat sem. Nagyon nehéz, fenntartani azt a tudatosságot, amiben magamat látom a legkisebbnek, nagyon nehéz ezen dolgozni, minden alkalommal. Ez ellene van az egoizmusomnak, azonban szükséges lenne elérni mindig, hogy inspirációt kaphassak a barátaimtól, és hogy külső szemlélőként legyek képes látni magamat és őket.

Különösen a Barátok Találkozóján nem szabadna figyelmen kívül hagyni semmilyen módon azt, amit ők, mondanak. Ha szükséges, akkor gondolatban „csapjuk magunkat arcon”. A Barátok Találkozója alatt, távol kell tartanunk a becsmérlő gondolatokat, szó szerint ki kell őket vágni, ha megjelennek. Mert ez megtörténik. Rendben. Akkor mire kell odafigyelni? Ezt már sokszor hallottuk… Mert ez a leg ártalmasabb. Ez a megmérettetés, Felülről érkezik az emberhez, és muszáj kezdeni vele valamit.

Ez nagyon nehéz. Mindenkivel megtörténik, és nem csak hogy megtörténik, hanem egyre rosszabb lesz. Különös tekintettel a barátok figyelmen kívül hagyására, az embernek nagyon komoly munkát kell végeznie önmagán és csak az fog segíteni, ha felrázza magát, mielőtt a barátok találkozójára megy, és állandó félelemmel kell figyelnie a találkozó alatt, hogy ne kezdjen el valami személyesre, vagy olyasmire gondolni, ami elutasítja azt, amit hall. Ezek a gondolatok, Felülről származnak, és minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy dolgozzunk ezeken. Ha nem látom a barátomat magasabban, mint magamat, akkor a Teremtőhöz sem leszek képes így viszonyulni. Ő tette ezt a nehézséget elém, és ha én látom, hogy nincs más a barátaimon kívül, ahogy azt Rabbash írta, akkor azt is kijelenthetem már, hogy nincs más Rajta (Teremtőn) kívül. Csak a barátaimban tárhatom fel a Teremtőt.

Mindezek után, a legfontosabb dolog, a tanítványokkal kapcsolatosan, hogy amikor valaki elkezdi irigyelni őket, azaz amikor elkezdenek hirtelen csodálatos kifejezéseket mondani, miközben az egyén nincs ebbe az állapotban, azaz nincs azonos hullámhosszon velük, akkor a Teremtő cselekszik rajtuk keresztül is, hogy az ember még nagyobb irigységet érezhessen.

Másfelől, mondva van, hogy az ember nem irigyelheti a saját fiát és tanítványát, azonban a spiritualitásban ez mégis megtörténik, sőt ehhez valódi öröm társulhat. Az önkontrol, azonnal kifejeződik, és felteszi az ember a kérdést, hogy „és akkor mi van velem?” Vagy azt a kérdést, hogy „Lám nyomás alá helyeztem, és milyen messzire jutott!  És én?” Ezek a kérdések az egoizmus lecsapódásaként jelennek meg.

Ennek eredményeképpen, az ember láthatja, hogy semmi nem segít rajta. Azonban ez csak azután történik meg, amikor az ember keményen dolgozik a barátai segítségével, meghajtja a fejét és erőfeszítéseket tesz, az új vágyak megszerzésére törekszik és pozitív módon irigykedik a barátaira. Majd, lassan ráébred, hogy az erőfeszítései reménytelenek, és egyszerűen feladja a saját gyengeségét, és elkezd benne megformálódni, hogy csak a Teremtő tud segíteni rajta.

Ezért mondva van, hogy „A Teremtő szeretete a barátok szeretetén át érhető el”. A csoportban, a barátokban és mindenben megosztom magam, és megpróbálom elérni a Teremtőt, a munka új szintjét felmutatva, s megértve, hogy nekem pontosan a Teremtőt kell kérnem, mivel hogy teljes egészében Tőle függök és ezáltal, egyre közelebb kerülök ahhoz, az állapothoz, ami abban fejeződik ki, hogy „nincsen más, Rajta kívül”.

Lehetetlen eljutni ebben az állapotba automatikusan, a „belső sírás” nem jelenik meg önmagától. Félig minden mesterséges. Az igazi Ima, csak a teljes csalódottság után jelenik meg, minden olyan eszközben, melyeket korábban megpróbáltam alkalmazni.

Sőt, a csalódottság ellenére, nem léphetek vissza a vágyott céltól. Ellenkezőleg. mivel erőfeszítéseket tettem, hogy megpróbáljam elérni az adakozás és a szeretet minőségét, azaz a Teremtő feltárulását, most a használt eszközökben, mint például a Fényre vonatkozó érzékelési lehetőségeimben, nekem a Teremtőhöz kell fordulnom, hogy kötelezzem Őt arra, hogy nyilvánítsa meg az erőit és táruljon fel. Egészen a végéig ez egy tudatos, és informális döntés lesz, „Ha én vágyom a Teremtő feltárulására, akkor arra is vágyom, hogy lenullázódjon az egóm, és én magam is lenullázódjak.” Akkor én valóban felfedezem, hogy nincs más rajta kívül, hogy nem létezik senki más – beleértve magamat is – csak a Teremtő. Ezért, bármilyen jutalom, bármilyen öröm vagy kitöltés, kérése önmagam számára lehetetlen.

Ez az az állapot, amit fokozatosan meg kell közelíteni. Amikor az ember készen áll erre, akkor azt érzi, hogy: „Nincs szükségem semmire, én nem is vagyok, semmit nem akarok a magam számára, nem akarok megszerezni semmit, nem akarok kitöltést semmilyen módon, én nem akarok tudni és érteni semmit!” Az egómnak semmilyen jelre nincs szüksége a Teremtőtől. Az egyetlen dolog, amire szükségem van, hogy tökéletesen öntudatlanul, bele legyek foglaltatva a Teremtőbe, és minden ami létezik – beleértve önmagamat is – eltűnjön ezáltal.

Ezen a ponton az ember elkezd belépni és integrálódni a Teremtőbe, ebbe az egyedülálló Erőbe, vagy mezőbe, és Az elkezd rajta dolgozni, elkezdi őt fejleszteni egy teljesen más irányba. Ugyanezen a módon, egy csepp sperma elhagyja az egyik testet, hogy belépjen egy másikba, azonban az átmenet alatt ez egy tiszta Reshimo volt, azaz csak egy információs gén és semmi más.

Természetesen, csak a spirituális fejlődésem első szintjén kezdem el megérteni, hogy semmi negatív nincs az életemben. Nincsenek akadályok előttem, nincs semmi, ami kárt okozhat nekem, mindent ez az egyedülálló Erő szervez meg, és ha bármi más létezik a világban, akkor az csak azért létezik, mert én hasonlóvá válok ehhez az Erőhöz, és mert el akarom érni a teremtés célját.

Ezért ahogy Baal HaSulam írja, még a legkárosabb jelenséget sem törölhetjük el egyszerűen a világunkból. Még azt sem kérheti senki, hogy az ilyen jelenség tűnjön el, mivel szükségünk van rá a korrekciónk miatt. Ezek nem mások, mint a belső állapotaink projekciói, azaz a belső világunk másolatai. Különböző akadályok, problémák, gyűlölködések, környezeti katasztrófák, háborúk, bármi egyéb, ezek mind a mi belső problémáinkra való reflexiók. Ezért kell nekem mindezt belefoglaltatnom abba az elvbe, hogy „Nincs más Rajta Kívül”.

Mindenki ellenőrizheti önmagát: „Ugyan olyan módon érzékelem a felemelkedést és a zuhanást?” Ha nem, akkor én nem vagyok belefoglaltatva ebbe az elvbe. Szabályként alkalmazva ezzel az ellenőrzéssel vizsgálhatjuk meg a spirituális állapotot, de ez alkalmazható a mindennapi élet összes területén is, bár Rabbash erről azt írta, hogy az embernek ehhez egy különleges, kiegészítő készségre van szüksége.

Így, az embernek hálát kell adnia mindenért. Amennyire én egyetértek, a Teremtő irányításának elfogadásával, olyan mértékben tudok közelebb kerülni Hozzá, az emelkedések és zuhanások, és bármilyen akadály és szembenállás, felismerés ellenére.

Ez nem azt jelenti, hogy én lekicsinylem a jó állapotokat (bár ezek, igazából az egómnak jók) illetve azt sem jelenti, hogy nem akarom észrevenni a rossz állapotaimat. Nem, én felakarom emelni ezeket arra szintre, ahol a „Nincs más Rajta kívül” elv olyan mértékben érvényesül, hogy mind a jó, mind a rossz állapotok esetében egyértelműen érezhető, hogy ezek mind a Teremtőtől származnak. Ha viszont, mindezek Tőle származnak, akkor csak jók lehetnek. Ezáltal ezek az Erők felemelnek az egoizmusom fölé és megállítják azt az érzést, hogy valaminek pozitív vagy negatív jelzőt adjak, és csak egy abszolút érték érzését rendelik hozzá az eseményekhez. Mondva van, hogy az embernek köszönetet kell mondania a jóért és a rosszért egyaránt.

Annak érdekében, hogy valamit felfogjunk, és képesek legyünk ennek a flörtnek a feltételei mellett dolgozni, úgy kell éreznem magamat, mint az Ő (Teremtő) része, tudva azt, hogy ha rosszul érzem magam, akkor én felzaklattam Őt. Semmit nem tudok tenni, magamat kell kiigazítani, azaz a minőségeimet. Ezen a módon, bár még nem tudom elképzelni, mi az abszolút jóság ereje, még is így a saját minőségeimmé válhat.

Természetesen, ezek nem igazi akadályok, nehézségek, amik az utunkon felbukkannak, és nem is igazi változások. Ezt, a Bina, Malchut-hoz viszonyított relatív minőségei által érthetjük meg. A Teremtő teremtette a vágyat, és ki akarja azt tölteni örömmel, azaz a Teremtőnek van egy kielégítetlen vágya, hogy örömet okozzon, úgy ahogy a Bina viszonyul a Malchut-hoz, sőt még annál is sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy mi képesek vagyunk vágyni az örömre.

Tehát ha az ember jót cselekszik, valóban a célra irányul, kell hogy vágyjon ezáltal arra, hogy örömet okozzon a Teremtőnek. Ha pedig ezzel ellenkezőleg, valaki nem helyesen cselekszik – eltér valamerre, és egy rossz módon reagál – akkor valószínűleg azt fogja érezni, ez által, hogy felzaklatta a Teremtőt. Lényegtelen, hogy érzem magam , a lényeg az , hogy a Teremtő hogy „érzi magát” attól, amit csináltam. Az erőfeszítéseim eredményeit, a Teremtőhöz rendelem, és az a legfontosabb a számomra, hogy mi zajlik le a Teremtőben. Ilyen módon, kilépek a saját egoizmusomból és megpróbálok, Hozzá kapcsolódni.

Ez az egyik összetevője a „flörtnek”: az akivel ebbe a viszonyba keveredtem, fontosabb a számomra, mint önmagam. Folyamatosan azt figyelem, hogy „mi zajlik a Teremtőben?”. Hogyan tudok tenni valami jót és kedveset az Ő (Teremtő) irányába. Ezek a szeretetnek az alapelemei. Ha mi szeretünk, ajándékokat akarunk adni annak akit szeretünk, minden pillanatban, arra vágyunk, hogy valami örömteli jó dologgal tudjuk meglepni. Átruházom ezeket az érzéseket, önmagamról a Teremtőre és önmagamat szeretném kontroll alatt tartani, azon tény által, hogy én mit okozok Benne (Teremtőben).

Ugyanezt a megközelítést tartom fenn, amikor én valami jót, vagy rosszat cselekszem, és a Teremtő, valami jó, vagy rossz érzést okoz bennem, azaz amikor ilyen vagy olyan érzékeléseket kelt bennem, melyek a Vele való távolság, vagy közelség érzetével kapcsolódnak össze. Ezt is kívülre vetítem magamból. Megtapasztalva, bármilyen érzékelést, azonnal ellenőrzöm és figyelmet fordítok arra, hogy ez mit okozhatott a Teremtőben.

Ha Ő elutasít engem, én nem tudom kitölteni Őt, nem tudok örömet okozni neki és ez engem elszomorít. Vagy éppen ellenkezőleg Ő a hatása alá von engem, és én jól érzem magam emiatt, ha egyre többet kezdek megérteni,  akkor ezen a módon azt is meg kell próbálnom érezni, hogy ez által örömet okoztam neki és kitöltöttem Őt.

Folyamatosan  dolgozni kell önmagamon, mintha ezt, az általam szeretett lényért tenném. Ez az állapot az, amikor átkapcsolunk arra, hogy neki akarunk örömet okozni, azaz közvetlenül a cél irányába vezető ösvényre lépünk, a teljes összetapadás felé.

ford: KN

Krasznojarszki Kongresszus 3-ik lecke 2013.06.15

forrás: There Is None Else Besides Him: The Flirting Of Lovers

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

63 queries in 0,668 seconds.