Dr. Michael Laitman

“Zavarok”, melyek segítenek bennünket előrehaladni

zavarok melyek

A legfontosabb dolog a számunkra, hogy törekedjünk a Fény felé, azonban szembesülünk eközben néhány zavaró tényezővel:
Először – Nem ismerjük fel, hogy bármi ami történik velünk, az a mi érdekünkben történik.
Másodszor – Nem ismerjük fel, hogy minden a Teremtőtől érkezik.
Harmadszor – Nem ismerjük fel, hogy a reakcióinkat is a Teremtő határozza meg.
Negyedszer – Nem értjük meg, hogy az egyetlen dolog, amire szükségünk van a jelenlegi állapotunkban, az hogy arra törekedjünk, hogy a Fény változtasson meg bennünket, és ez a változás kizárólag az adakozásra irányuljon.

Azaz, helyesen kell értelmeznünk, hogy mi az a Reformáló Fény, és hogy mit jelent az a szó, hogy ” jó”. Ha ez a törekvés helyes és állandó, akkor kiérdemeljük a Reformáló Fény bevonzását, és az apránként megváltozhat bennünket, azért hogy elérjünk egy bizonyos hasonlóságot a Teremtővel.

Kiderül, hogy nekünk több feltételnek kell megfelelnünk, hogy a Reformáló Fény megváltoztasson minket. Felkészülésen megyünk, keresztül és így tanulmányozzuk az adakozási vágy természetét, és feltárul, hogy ez mennyire különbözik a megszerzési vágytól.  A belső munkánk által, letisztázzuk a vágyainkat, és hasonlóvá válunk a Fényhez.

Amikor megérkezik a Reformáló Fény, kombinálja az összes elő-feltételt, melyeket „zavaroknak” nevezünk, megadja a számunkra az edény helyes formáját, melyben mi hasonlóvá válhatunk a Teremtőhöz. Így haladunk előre lépésről lépésre.  A következő lépés során, ismét újabb “zavarok” jelennek meg. Azonban, mivel ezek minden alakalommal ugyan abban a stílusban ismétlődnek, csak új vágyakkal, új munkával és új részletekkel párosulnak, így az ember állandó változásoknak éli meg őket.

Napi Kabbalah Lecke  első részéből 2014.02.24, Kérdések és válaszok Dr. Laitmannal.

ford: BS

lekt: KN

forrás: “Disturbances” That Help Us To Advance

Posted on February 27th, 2014 at 10:48 am

“הפרעות” שעוזרות בהתקדמות

פורסם: 25.02.14, 13:21

 

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

66 queries in 0,153 seconds.