Dr. Michael Laitman

A jóember és az Igaz-ember közötti különbség Ádámban rejlik

jóember és az igaz eber

Baal HaSulam: Az igazság lényege című cikkből. „És Ábrahám eljutott napjainak végére és Isten megáldotta Ábrahámot. Mindent megáldott, amit Ábrahám tett, azaz Izrael teljességét az Igazakat, akik magukra vonták a Teremtő befolyását, azt a szándékot, ami nem maguk felé irányult és nem volt hiányuk semmiben, kivéve egyetlen dolgot, ami Izrael teljes megváltására vonatkozott. Egyáltalán nem éreztek semmilyen önmagukra irányuló hiányt, csak kizárólag a Teremtőre vágytak, és a Teremtő felső gondviselésére, Akinek áldása megáldotta Ábrahámot és minden cselekedetét. Ez az, amit mi mondunk, hogy aki kegyelmet kér a barátja számára, az azonnal megkapja ugyan azt az erőt. És ő(az imádkozó) kapja meg először. Azaz, az Igazaknak ugyan arra dologra van szükségük csak az Ő (Teremtő) szentsége nem érezhető ezért imádkozni kell egy meghatározott szándékkal, azért, hogy Izrael teljessége megváltódjon, és ezért van az, hogy azok kapnak először választ a Teremtőtől, akik a többiekért kérnek. Tehát, nem szabad a Teremtőtől mást kérni, csak azt, hogy ne egyéni megváltást adjon.  Ezért ugyanazzal a lelkesedéssel kell imádkozni Izrael kegyelméért, (mint amilyen módon önmagunkért szeretnénk imádkozni) azért, hogy átérezze az ember az életében a Teremtőnek a segítségét, és érezze, hogy ez az, amit az tennie kell. ”  

Rav magyarázata: Nem világos a számunkra pontosan hogy mi is történik itt, azaz miről ír (Baal HaSulam) Igazak (Tzaddik- Igaz ember), nem Igazak, mintha azt mondanám, hogy én valami fajta cselekedetet csinálok a csoportban: tanulok, megpróbálok megtenni mindent, annak megfelelően, amit igényel ez tőlem, – amit a bölcs Kabbalisták leírtak – annak érdekében, hogy előre haladjak. A Reformáló Fény jön, és én nem tudom pontosan, hogy ez micsoda, de jön (a Reformáló Fény), és ez a Fény megmutatja nekem hirtelen, hogy a barátaim mennyire vannak közel hozzám, és azt is, hogy az egész világ mennyire van közel hozzám, és hogy mennyire kell gondoskodnom a világról, és hogyan fejlődhetek a szeretet által.  Azzal hogy szeretem a többi teremtményt, hogy helyes módon tudok előre haladni és ez által én is Igazzá (Tzaddik-ká) válok. Ugye erről van itt szó? Ez az, amit mindenki gondol a világban, tehát az ilyen ember szeret mindenkit – akit Igaznak mondunk – mindenkihez kedves, gondoskodik a többi emberről. Ezek az emberek nagyon különleges embernek minősülnek. Nem? Ezeket az embereket hívjuk Igaz embernek. Olyan emberekről beszélünk, mint Gandhi stb. Ezek jóemberek, akik gondoskodtak a világról, szerették a többieket. És a mi szintünkön ezt, hogy hívjuk? Egy Angyalnak nevezzük ezeket (az embereket), a Szent bestiának, az állati szinten. Mivel az én szeretetem más emberek irányába a természetemmé válik, én egyszerűen úgy gondoskodok mindenkiről, mintha a gyermekem lenne, mind a hétmilliárd embert a gyerekemnek érzek, és ők még fontosabbak lehetnek (a számomra) még nálam is. Az ember valóban megélheti ezt érzelmileg. Mert ez az érzelem megadatott nekem, hogy ők (az emberek) fontosabbak, mint én, fontosabbak, mint a saját testem, és akkor én csak arra törekszem, hogy nekik legyen, hogy nekik adjak. Nem tudom, hogy milyen módon, de adjak. Ez a szint egy állati szint, egy bestiális szint, de az angyalok szintjén, mert ez felűről lett megadva, a munkának megfelelően, amit el kell végezni, tehát akkor egyetlen erővel dolgozom és egészen addig, amíg az egómmal dolgozom, addig állat vagyok.  Tehát, hogy történnek jó dolgok a többiekkel, hogy példát tudunk mutatni az egész világnak, aki ezt így éli meg az egy bestia. Ádámnak ugyanis, az emberi lényen belül az feleltethető meg, aki a szeretetet, a gyűlölet ellenében akarja kifejleszteni. Tehát a két erőnek egyszerre kell léteznie az emberben, a gyűlöletnek és a szeretetnek, mert csak akkor beszélünk Ádámról. Tehát aki nagyobb akar lenni, mint a barátja, de legyőzi a saját belső szándékát, azt nevezzük Ádámnak, azaz aki képes a saját szándékai fölött cselekedni, és fölé emelkedni, mert ez által az állati szint fölé emelkedik annak érdekében, hogy elérje a beszélő szintet. Az embernek növekednie kell, a valódi megszerzési vágya fölé kell emelkedni és ott kiépíteni a szeretetnek a feltárulását. Az ilyen embernek hatalmas megszerzési vágya van, és óriási Fényt fogad be ezzel egy időben önmagába, s megszerez egy óriási kölcsönkapcsolatot mindennel, ami létezik körülötte és fokozatosan eljut a gyűlölethez és ezzel párhuzamosan a szeretethez. A szeretet lefed minden bűnt és minél nagyobb a gyűlölet annál nagyobb a szeretet. Minél nagyobb a gyűlölet annál nagyobb a szeretet egészen addig, amíg a teljes edényem Malchut de Ain Sof – á nem válik (a Végtelen Világ Malchut-jává), ami az egyiptomi sötétségben volt, majd fölötte egyszer csak egy hatalmas Fehér Fény ragyog fel és akkor vége a korrekciónak.

2014.04.25 Reggeli lecke 4-ik rész

ford: KN

(0-7:20)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

66 queries in 0,125 seconds.