Entries in the 'más' Category

A Fény ami a szíveken keresztül lángol.

Kérdés:

Ön azt mondta, A Zohar felfogása érdekében, meg kell nyitnunk a szívünket. Hogyan kell, ezt a megnyitást csinálni?

Válasz:

A Fény! Én magam képtelen vagyok erre. Csak a Fény képes. Éppen úgy, ahogy a fénysugár koncentrálódik egy nagyítón keresztül, és annyira megnő az ereje, hogy lángra tud lobbantani valamit, az élvezetre irányuló vágy teremti meg, a „megnyitást”.

A kérdés folytatása.: Miért nem tudjuk mi megtenni ezt a „megnyitást”?

Válasz: Nem a mi dolgunk, hogy elérjük azt, hogy ez történjen. Amikor két szív egyesül a vágyaikon keresztül, ezt hívjuk „megnyitásnak” a szíveket övező falakon.  A szíveket övező fal, magára az egész szívre utal, azonban nekünk csak az összetört szívre van szükségünk. Ha a szíveink, valakié és az enyém „eltörik”, a feladat el van végezve. Azt akarom, amit a másik akar, és ő azt akarja, amit én. Össze vagyunk kötve. Ha ketten egyesülnek, és az adakozás minőségéhez kapcsolódnak, ez a módja annak, hogy a felfedés megtörténjen.

Hogy mennyire lesz erőteljes ez a felfedés, csak azon múlik, mi van az én szívemben, és a másik ember szívében, a törés mellett, és ezek a törések kapcsolódnak össze. Több ezer akadály van a szívekben, a legkülönbözőbb fajta gondolatokkal és aggodalmakkal, az enyém is, és a másik emberé is.

Annak a kiterjesztése, hogy képesek legyünk túlkerülni ezeken az akadályokon, és kapcsolatban maradni, mindenkire alapozódik, és folyamatosan fent kell tartani magunkat az akadályok felett, annak érdekében, hogy az adakozás minőségének közös érzékelésében maradjunk. (Mivel csak a kapcsolaton keresztül tudunk ebben lenni) Ezen a szinten elérhetjük a Teremtő minőségét, a köztünk lévő kapcsolatban. Így mi kipróbálhatjuk, és felfedezhetjük, az adakozás ízét.

Kérdés:

Milyen módon kapcsolódhatunk a „törésekhez” a szívünkben?

Válasz:

Ezt a Fény végzi el. A mi dolgunk csupán az, hogy akarjuk, hogy ez megtörténjen. Semmilyen más cselekedet nem szükséges! Miközben olvassuk  A Zohár Könyvét, azt kell kívánnunk, hogy a szavai fúrógépként működjenek, és nyissanak egy rést rajtunk.

kn

Válasz a kérdésekre, 10 rész

A teremtés céljának elérése az egész emberiségre marad.

Kérdés a már kiküldött  HYPERLINK “http://www.laitman.com/2010/06/kabbalists-on-the-purpose-of-creation-part-7/” “Kabbalisták a teremtés céljáról,” 7.rész. alapján

Kérdés: A Kabbala fenntartja, hogy a spirituális törvények merevek, és megváltoztathatatlanok, mint a természet törvényei a mi világunkban. Mégis azt is kijelenti, hogy szemben ezekkel a törvényekkel, a szikra – amit “Ner Dakik” – nak hívnak (finom és kicsi illumináció) leereszkedett a  HYPERLINK “http://www.laitman.com/2008/11/what-is-the-machsom/” Machsom (határvonal, ami elválaszt bennünket a  spiritualitástól) alá, és ez lett a teljes materiális valóság. Hogy történhetett ez, a spirituális törvények megszegésével?

Válasz: Két természet van, két világ. A felső ellenőrzi az alsót.

Kérdés: Idézet: “Amikor eljön a lelkek korrekciójának ideje, nincs olyan testi képesség, vagy tehetség, ami meghatározza a sikert”. Néhány tanuló, rendkívül tehetséges, és részt vesz majdnem minden terjesztési projektben. Vannak azonban olyanok is, akiknek még egy óra naponta is nagyon kemény munka. Ez engem gyakran elkeserít, és még félelemmel is eltölt, mert lehetetlen elérni a célt, még ilyen nagy erőfeszítés mellett is. Hogyan használhatom ezt az állapotot, kétségbeesés nélkül?

Válasz: A spirituális siker az erőfeszítésektől függ, amelyeket a szeretet és az adakozás tulajdonságaira irányuló vágyak megteremtésére fordítunk. Semmire nem használható egyetlen testi képesség sem, amelyet a természet adott a születésnél.

kn

Kabbalisták a teremtés céljáról 12. rész

Kedves Barátaink, tegyétek fel a kérdéseiteket arról, ami ezzel kapcsolatban a nagy kabbalistáktól származik. Megígérem a válaszokat. A zárójeles megjegyzéseket én tettem.

Miért rakta a Teremtő. a teremtés terhét ránk?

Az első törvény, amit megismerünk, a Kiáradás szándékával kapcsolatban, az hogy a Teremtő jót tenni vágyik. Vágyta és teremtette azokat, akik megkaphatják, az ő jóságát. A jóság beteljesítése érdekében, azt ki kell érdemelni, nem, mint jótékonyság jelenik meg, nem kell olyan szégyent hordoznia, mint aki megeszik valamit, ami nem az övé.

Ennek érdekében képesnek kell lenni, a kiérdemlésre [A teremtményi létezés helyett, függetlennek kell lenni, és el kell kezdeni hasonlóvá válni a Teremtőhöz], A Teremtő teremtett [főképpen a teremtményeknek] egy egyedülálló valóságot [megrontva a Teremtő által] amelyen keresztül a teremtmények korrigálódhatnak és amelyre a Teremtőnek nincs szüksége, sokkal inkább a Teremtmények korrekciójához kell, ami által, [melyet saját maguk hajtanak végre] – ki fogják érdemelni [és olyan függetlenné válnak mint a Teremtő].
- Ramchal, Klalei Pitchei Chochma ve Da’at (A Bölcsesség Kapujának törvényei és ismerete)

Ez a törvény, az Úr korlátozta önmagát, ami azt jelenti, korlátozta saját képességeit [perfekció], nem teremtett számukra az Erőinek kiterjesztésével [perfekt teremtés], sokkal inkább egyezésben azzal, amire Ő vágyott, és ami az Ő irányultsága. A teremtmények teremtése által [Céltudatosan saját maga, teljessége, korlátozásával, és a ráirányuló erőfeszítések által való felfedezhetőségére] az érdekükben hiányt létrehozva [lehetőséget adva ezáltal ] amivel teljessé tehetik a teremtmények magukat, önmaguk által [ameddig elérik a teljességet, a Teremtő szintjét és hasonlatosságát], a teljességük [önmaguk által elérve] ami alapján meg lesznek jutalmazva [kiérdemelt] jutalommal, erőfeszítéseik eredményeképpen elérik a Teremtőt. És mind ezt [a gonoszságot a Teremtő hozta létre, és adott ezzel lehetőséget azt jóba fordítani] csak a Teremtő vágyát szolgálni, amely a jóság beteljesítésére irányul [a teremtményben].


- Ramchal, Da’at Tevunot (A Bölcsesség ismerete), 28. szakasz

kn

Válaszok a kérdéseidre, 5. rész

Mi a teremtés célja?

Kérdések a következő témában:  Kabbalisták a teremtés céljáról” 2. rész

Kérdés:

Következik, hogy lévén ez egy közös, magában álló vágy, meg kell kapnunk mindent, amit a Teremtő elkészített nekünk. Ezért van az, hogy fel kell készíteni magunkat egy fenséges ünnepségre? Kell-e nekünk felső kapcsolatokat kiépíteni, hogy együtt álljunk a Teremtőnek ellen?  És ez azután van, hogy mi azt mondjuk Neki  „Nem”, függetlenné válunk, és túljutunk a szégyenünkön?  Na ez egy eltérés!  Vajon ez egy örökös ünnepség-e a két egyenrangú partner között, egy fajta újjászületés? Nehéz elképzelni ezt a szétválást akár egy másodpercre is!

Válaszom:

Ez miattad van kedvesen, mert  te még mindig egy egyszerű egoista vagy; azaz te csak egy természetben létezel. Amikor a másik, az altruista természeted kezd működni benned,  ez nem fog egy ”szkizofrén” hasadáshoz vezetni. Ehelyett alkalmas lesz megfigyelni, hogy hogyan egyesül az ellentétes oldal. Egyébként a kvantumfizika a természet hasonló  manifesztációit mostanság fedezi fel.

Kérdés:

Mondhatjuk-e azt, hogy az én ideiglenes rabszolga létem az érzéseimben csak attól változik, hogy a mestert egyszerűen megválasztom, még a funkcionális szerepének hiányában is, és lehetőség szerint a lényegében  is ? Aztán hogyan tudom újra definiálni a kapcsolatunkat amikor azt választom, hogy a mester helyén dolgozom, jó fizetésért? Ki Ő velem kapcsolatban, egy partner? Miért használja a Tóra mindkét oldalon a „rabszolga” szót, a Teremtő oldaláról (Ne félj én rabszolgám Jakob, mondta a Teremtő) , csakúgy, mint a személyek oldaláról („a Teremtő rabszolgája”)?

Válaszom:

Sokféle fajtája van a Teremtővel való kapcsolatnak: „fiú”, „rabszolga”, „”asszony”, „barát”, és így tovább.  „Rabszolga” az adni akarás totális preferenciájára utal, a kapni akarással szemben.

Kérdés a következő témában: Kabbalisták a teremtés céljáról” 3. rész

Kérdés:

Idézet: “Soha nem látott a szem Istent rajtad kívül”… És mi van a többiekkel?

Válaszom:

Ez mindenkire vonatkozik, de csak az ember személyes tulajdonságain belül korrigált tulajdonságokon.

ft

Kabbalisták a teremtés céljáról, 8. rész

Kedves barátaim, kérdezzetek a nagy Kabbalisták útjáról. Ígérem válaszolni fogok.

A zárójelben lévő kommentárok, az enyémek.

Mi a teremtés célja?

Az ember valósága mély, végtelen bölcsességre épül. Mert az Úr sok nagyszerű teremtményt teremtett, magasabbat és még magasabbat, és mindent, ami kell a pozíciójukban, és semmit, ami fölösleges, és mindent, ami a fundamentális  alapkövön alapul,  azt amit a Teremtő kíván az ember munkájából, és azt, hogy számára javítsa ki a teremtés valamennyi veszteségét, és értékelje saját magát fokról fokra, amíg oda nem kerül az Ő Áldott Istenségéhez.

Tehát félretesz mindent, ami távol van az Áldottól, és mindent , ami az Ő közelségében van,és felrajzol mindent ami közelít hozzá és szomszédságához,  és mindent, ami szélsőségesen mély és hatalmas és mindent, ami fejlesztésre van szánva, nagyszerű körülmények között, hogy elérje az általános egészet.
- Ramchal, Da’at Te’vunot (A bölcsesség tudása), Item 124. bekezdés

ft

Válasz a kérdésekre 8.rész

Mi a teremtés célja?

Kérdés, a már előzőleg kiküldött  “Kabbalisták a teremtés céljáról,” 5.rész alapján.

Kérdés:

Mit jelent, hogy “ez alkalmas a jutalom megkapására Az Egyetlentől” vagy ameddig mind a 613 vágy korrigálva van? Hogy lehet 613 vágy korrigált önmagától, ha csak a Teremtő képes korrigálni őket?  A  csoport hosszú ideje létezik, és a “Világ Kli” a korrekciót szolgálja. Miért nem a Teremtő hajtja végre a korrekciót?

Válasz:

Kérd ezt a Teremtőtől!

Kérdés:

A 613 parancsolattal összefüggésben, igazából csak egy parancsolat van: Szeresd felebarátodat, mint Önmagad. Mind a 613 parancsolatnak van neve? Milyen típusú parancsolatok ezek? Vagy ezek megegyeznek a „Szeresd felebarátodat, mint önmagad” lényegével, bár különböző formában – Fények, és a korrekció fokozatai?

Válasz:

Ezek mindegyike az egoizmus korrekciója. Végül a személy eléri a „szeresd felebarátodat, mint önmagad” tulajdonságát, annak teljes mértékében.

Kérdés, a már előzőleg kiküldött  “Kabbalisták a teremtés céljáról,” 6. rész alapján.

Kérdés:

Azt jelenti ez, hogy a teljes valóság, minden, megváltozhat a pillanat tört része alatt?

Válasz:

Csak, ha komoly vágy irányul erre.

kn

Kabbalisták a teremtés céljáról 6. rész

Kedves Barátaink, tegyétek fel a kérdéseiteket arról, ami ezzel kapcsolatban a nagy kabbalistáktól származik. Megígérem a válaszokat. A zárójeles megjegyzéseket én tettem.

minden világ, Felső és alsó, és minden ezeken belül, csak az emberért lett megteremtve (a Teremtővel való teljes azonosság elérése érdekében). Ez tehát mind azért van, mert mindezen fokozatok és világok csak azért lettek létrehozva, hogy a lélek teljessé legyen a Dvekut (azonosság a szeretet és az adakozás tulajdonságaival) mértékében, mert a lelkek hiányt szenvednek a Teremtés Gondolatának elfogadásában (Ahogy a Teremtő mondja: Én teremtettem a gonosz hajlamot az emberben)

Kezdetben meg voltak a lelkek szorítva, és fokozatról fokozatra ereszkedtek lefelé, világról, világra, le, egészen a mi anyagi (egoista) világunkba, majd megérkezett a lélek az ebbe a világban lévő testbe, amely kizárólag kapni akarás és nincs benne adakozás, (A kapni akarás vágya, a magára irányuló szándékkal, amiben nincs adakozás. A kapni akarás az adakozásra irányuló szándékkal, adakozásnak tekinthető. Ez mutatja, hogy a szándék meghatározza a cselekedet, vagy a vágy természetét.) úgy, mint az állatokban. Írva van, “Egy vadszamár csikó embernek született” Ez (A kapni akarási vágy, kapni akarásra irányuló szándékkal) a teljes kapni akarással azonos, amelyben semmilyen formában nincs adakozás. Ebben az állapotban, az ember úgy vehető tekintetbe, mint a Teremtővel teljes szemben állásban levő, nincs ennél nagyobb távolság, amennyire a személy lehet Tőle.

Később, azon keresztül, ahogy a lélek beöltözik a személyen belül, elkezd foglalkozni a Tórával, és a Mitzvottal. Lassan, fokozatosan alulról felfelé, eléri ugyanazt a formáját (szándék) az adakozásnak, mint amilyen az ő Teremtője, az összes elrejtésen át, úgy, ahogy ereszkedett felülről lefelé, amelyek valójában fokozatok voltak, amelyek az adakozás vágyának különböző mértékei.

Minden magasabb fokozat jelentése, hogy messzebb van a kapni akarástól, és közelebb, az adakozásban való léthez. Végül, a személy meg lesz jutalmazva, az adakozásban való létezéssel, és azzal, hogy semmit nem kap a saját maga számára (azután a személy korigálja minden szándékát az összes vágyával összefüggésben). Abban a pillanatban, a személy teljessé válik az igaz Dvekuttal, a Teremtővel, és ez az egyetlen ok, amiért az ember meg lett teremtve. Ilyen módon, az összes világ, és minden, ezeken belül, kizárólag az emberért lett létrehozva.

– Baal HaSulam, “Bevezetés a Kabbala Bölcsességének előszavába” 9 rész

kn

Válaszok a kérdéseitekre, 3.rész

A Teremtő abszolút jó

Kérdés, a kiküldött  Kabbalisták a Teremtés céljáról, 1.rész.” alapján

Kérdés:

Idézet: “És mivel Ö nem akart kapni, alapvetően nincs benne semmilyen vágy, másnak kárt okozni: ez annyira egyszerű, amennyire csak lehet.” A kapni akarás okozza minden problémánkat? Nem kapni akarásra lettünk megteremtve, és ebben az állapotban is maradunk, mivel nincs Adakozó, kapni akaró nélkül? Hogyan tudjuk ezt az ellentmondást feloldani, tehát hogy a kapni akarás, ne okozhasson kárt senkinek? 

A válasz:

Korrigálnunk és saját ellentétébe kell fordítanunk az egoizmust, és közben folytatni a megkapást, de az adakozás érdekében.


Kérdés: Idézet: “Azonkívül, teljesen elfogadható az elménk számára, mint első elgondolás, hogy a  Teremtő birtokolja a az adakozás vágyának jóságát mások irányába, akik az ő teremtményei.” Lehetetlen egyetérteni ezzel, mivel sok ember nem érzékeli ezt. Mi csak azt állíthatjuk, ennek így kell lennie. Baal HaSulam mondta, hogy „ezt a szívünkkel kell elfogadnunk”. Gyakorlatilag hogyan kell ezt csinálnunk?


Válaszunk:

Nekünk gyakorlatban kell foglalkoznunk a saját korrekciónkkal, hogy hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz. Ezt a Kabbala rendszeres tanulmányozásán át, és a csoporttal való foglalkozáson keresztül tesszük meg. Senki nem mondja, hogy ezzel egyet kell érteni; Baal HaSulam javaslata, hogy ezt mi fedjük fel magunk.

kn

Kabbalisták a teremtés céljáról 5. rész

Kedves Barátaink, tegyétek fel a kérdéseiteket arról, ami ezzel kapcsolatban a nagy kabbalistáktól származik. Megígérem a válaszokat. A zárójeles megjegyzéseket én tettem.

Ismert, hogy Izrael gyermekei (azok, akik törekszenek a Teremtőhöz, tekintet nélkül a testi eredetükre) lelkeinek jelentése (lényege), hogy részei, a Felső Istenségnek (az adakozás minőségének). A sorban összekapcsolt lelkek (csökkentve az adakozási tulajdonságukat), az ok, és okozat útja által, fokozatról – fokozatra alá ereszkedtek, ameddig alkalmasak nem lettek, az ebbe a világba való megérkezéshez, és magukra öltötték, a szennyes (egoista) fizikai testet.

A Tóra megtartása által, (a korrekciós Fény magunkra vonásának tanulmányozása) a parancsolatok – Mitzvot - vizsgálatával, (az Arvuton, a kölcsönös garancián át, egy csoport létrehozásával) fel lehet emelkedni,  fokozatról, fokozatra (az adakozás minőségének megszerzésével) ameddig a lélek formátuma teljessé nem lesz (mind a 613 egoisztikus vágy korrigálva nem lesz), és mindez alkalmas tesz, az Egésztől (A Teremtőtől, aki kizárólag adni akarás és szeretet) való jutalom megkapására. Ez elő lett készítve mindenki számára, (a Teremtés gondolatában), ami a szent Tóra elérését jelenti (szentség = a saját hasznon felül emelkedő adakozás és szeretet) a Teremtő Neveinek Útja (A Teremtő minőségei, melyek a hozzá való hasonlatosságot írják le) által, amely 613-at foglal magában.

– Baal HaSulam, A Bölcsek szájából című könyvnek a bemutatása”

kn

Válasz a kérdéseitekre 2.rész

A Teremtő az abszolút jó
Kérdés, a kiküldött  Kabbalisták a Teremtés céljáról, 1.rész.” alapján

Kérdés:

Most éppen úgy látom, hogy a Teremtő, olyan módon jó, hogy jót cselekszik, még akkor is, ha én gyakran szidom Őt, és úgy érzem, hogy igazságtalan velem és másokkal.  Aztán a következő pillanatban, negatívnak látom Őt megint. Az én egóm festi ezt a képet a számomra? Hogy tudok MAN-t (imádságot) kérni?

Válasz:

Rabash cikkeinek a velünk együtt való tanulmányozásával. Ő az egyetlen Kabbalista, akinek a cikkei részletesen leírják mindazt a spirituális törvényeket, és állapotokat, amiken a személy keresztülmegy, hogy elérje őket.

Kérdés:

Idézek: “A Teremtő az abszolút jó”.  Én szeretném érezni a Teremtőt, az adakozást, minden pillanatban, de milyen módon érezhetem Őt, és kinek adakozzak? Egyik oldalról, az adakozás abszolút jó, a másik oldalról azonban ez csak egy vak törvény. Ha mi vágyakozunk, ami anyag, és azonossá kell válnunk a Teremtővel, mi az pontosan, amivel azonossá kell válnunk? A Teremtővel való azonossá válás által mi egy másfajta anyagba, különböző közegbe kerülünk, amit mi érzünk akkor?

Válaszom:

Tudnod kell, hogy erre a kérdésre nincs válasz. A saját válaszodat a cél elérésen keresztül kapod meg. Spirituális kérdésekre a válaszokat, csak az adakozás spirituális minőségébe való belépéseddel kaphatod meg. Ez a lehetőség csak a kabbala szisztematikus és gyakorlati tanulmányozásával valósítható meg. Valamennyi elméleti ember a kérdéseivel magára fog maradni, megvetően elutasítva a Kabbalát, közben erőfeszítéseket téve önmaguk igazolására. Valamennyi kérdésed meg van már válaszolva, ezen a weboldalon megtalálhatod őket, tehát keresd meg és olvasd el.

kn