Entries in the 'válság' Category

Mitől függ, a világ jövője?

Az emberek elkezdték felismerni, a tömeg média destruktív, potenciális befolyását a környezetre. A tömeg média , főként pénzért, pénzügyi befolyásért, vagy az emberiség jövőjére vonatkozó terveinkért, mindent meghatároz. A mostani, és az eljövendő generációk, nagymértékben függenek a környezet befolyásától, ami az egész életünkre hatással van. Reménykedjünk, hogy az emberiség felismeri ezt, és először behatárolja a ma szétfolyó negatív befolyásokat, és akkor ez megfelelően át lesz rendezve. A Kabbala feladata, segíteni az emberiségnek ezt felgyorsítani.

A világ fokozatosan fejleszti az, önmagára vonatkozó kritikus kilátásait, és az összes, körülöttünk kiépített globális rendszert, és ezek abszolút visszahatnak mindenkire, az élet valamennyi területén. Kiváltképpen, mert ez a globális rendszer univerzálissá, és befolyásossá vált, sok problémát felvetve ezzel. Az emberiségnek komolyan kell vennie ezt.

Soha többé nem szabad hagyni senkit hagyni, hogy azt tegye, amit a tömeg médiában kér tőle. A tömeg média ereje, bölcs emberek, kabbalisták kezébe kell, hogy kerüljön. A tömeg médiát nem szabad diktátori módszerekkel irányítani. Az emberi fejlődést, minden behatárolás, és ellenállás. Így itt van az ellentétes tendencia, ami által, valahogy meg kell szorítani a tömeg médiát. Ha nem tesszük, akkor a szenvedés szükségességéből fogunk tanulni.

Van egy állandó harc, a bal és a jobb vonal között, hogy ezek közül, melyik a kitartóbb, hogy melyik a jobb, mint a másik. De egyik sem jobb, vagy helyesebb. Kell lennie egy középső vonalnak, ami nem egyszerűen az előző kettő egyesítése, hanem sokkal inkább a föléjük növekedő harmadik. Ez nem az összevegyítésük vagy megegyezésük, ez nem olyan mint egy centrista politikai párt, ez felett van balnak és jobbnak.

Még inkább, ez a középső vonal, egy altruista megközelítés, az adakozásban, és fölé emelkedik minden egoisztikus megközelítésnek. Ahogy a megközelítés képes lesz egyesíteni mindent, és békét fog teremteni.

kn

A globális krízis nem fantázia műve

Kérdés:

Nem gondolod, hogy a krízis csak néhány ember műve, akik profitálni akarnak ebből, míg a világ éppúgy működik mint azelőtt?

Válaszom:

Épp ennek az ellentéte. A pénzügyi helyzet a kezdete egy olyan globális krízisnek, ami az emberi tevékenysége összes területén jelentkezik: családban, oktatásban, tudományban, művészetekben, ökológiában, pénzügyekben, és így tovább. Ezért van szükség globális megoldásra: megváltoztatni a hozzáállásunkat a létezésünk okaihoz és értelméhez, és elérni a létezés legfelsőbb formáját.

A világunk egységesen ölt alakot. Egy ilyen rendszerben minden rész egyenlő, és függő, és a megoldásoknak egységesnek kell lennie, ami a világ teremtésének célja felé mutat. A világ globális természete most feltárul, és arra vezet minket, hogyan legyünk egységre lépett közösség.

A krízis testet öltése és a szenvedés nem más, mint a különbözőség testet öltése köztünk és az egységes Természet között.

Kérdés: Mi a megoldás a krízisre?

Válaszom: Nem tudjuk, hogyan oldjunk meg globális problémákat. Az elménket „különállónak” alkották, hogy bizonyos határokon belül oldjunk meg valamit, konkrétan. Most, hogy a közösségünk egy globális falu lett, a teljes függőséget és kapcsolódást tapasztaljuk meg a társadalomban, és a világ kiszámíthatatlanná válik számunkra.

Nem tudjuk, hogyan végezzünk számításokat ebben a rendszerben, a végtelen számú változóval, a végtelen számú szabad és szabadon kapcsolódó elemmel, amit az összekapcsolódott, globális rendszer megmutat. Ennek eredményeként az életet végzetesnek vesszük, anélkül, hogy terveznénk vagy megpróbálnánk azt megvizsgálni. A megfigyelésre való képtelenség tényként van elfogadva.

Ha egy illető lejön a piedesztálról, amire a természet felettinek állónak tette magát, és beismeri a Természet irányítását maga fölött, a hatalmunk a természet felett egy fatális illúzióként tárul fel. Meg fogjuk állítani a bolygónk szétrombolását, és sikerrel állítjuk azt helyre?

A jelenlegi krízis az emberiség létezése lényegének keresését mutatja meg. A megoldás az emberiség létezése lényegének meghatározásában rejlik.

cst

A spirituális forradalom elkerülhetetlen

 Kérdés:

Ön komolynak, és bölcsnek tűnik, azonban ötletei, és javaslatai az emberiség számára utópisztikusnak tűnnek. Valóban hisz abban, hogy mindez megvalósítható, vagy, hogy akármi esélye is van egy spirituális forradalomnak az emberiség számára?

Válaszom:

Mivel értem az emberi természetet, tudom, hogy minden vágyunk, és tettünk az önzőség által van diktálva, és ennek így kell lennie. Azonban mivel ugyanakkor megértem a Felső Fény természetét is, tökéletesen biztos vagyok benne - és ezt személyes tapasztalatból is tudom - hogy az a Fény amely önzőségünket teremtette, képes annak altruizmusra való változtatására egyetlen pillanat alatt. Azonban mindezt csak akkor fogja tenni, ha mi azt akarjuk.

Mi kifejleszthetjük ezt a vágyat, ha megértjük, hogy önzőségünk káros számunkra, azáltal, hogy látjuk, hogy mennyi szenvedést okoz. A kérdés csak az, hogy mennyi szenvedésre van szükség arra, hogy ezt felfogjuk. Megtehetjük, hogy tanulmányozunk egy kisebb válságot, mint a jelenlegi pénzügyi válság, és megértjük belőle, hogy az egymás iránt való hozzáállásunk ellentétes az emberiség “globális falujában” való élettel. Ezt megérthetjük olyan mélységben, hogy elkezdünk haladni a “Szeresd felebarátodat, mint saját magad” alapelv alapján a Természettel, vagy Teremtővel való azonosulásunk felé.

Például kialakíthatunk egy globális oktatási rendszert, amely mindenkinek megtanítja, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindenki mindenkivel összekapcsolódik, és mindannyian függünk a többieken. Emellett ezt a tömegtájékoztatási, oktatási intézmények világszerte terjeszthetik óvodáktól az egyetemekig.

Bármilyen erőfeszítést teszünk ebben az irányban - még a legkisebb első lépések is - azonnal megváltoztatná szembenállásunkat a természettel szemben, mivel ezekkel a tettekkel elkezdjük megérteni a természetet (Teremtőt), és közelebb kerülünk hozzá. Amennyiben az alapvető vágyunk, akaratunk megváltozik, akkor minden rendben lesz, mivel a Teremtő mindössze erre vár.

A Természet megy tovább az alaptervvel így vagy úgy, és ez a terv már amúgy is készen, és tökéletesen áll a spirituális világban. Ennek ellenére jobb lenne elkerülni a katasztrófákat, akár szociális, katonai, biológiai vagy más tragédiákról beszélünk, melyek majd ráerőltetnek minket önzőségünk elhagyására. Létezik a kellemesebb útvonal a természet célja felé, és ezért kaptuk meg a kabbala tudományát. Legalább meg kell tegyük azt a minimumot amit mi magunk megtehetünk, de a spirituális forradalom megtörténik mindenképpen.

Egy példatörténet:

Egy férfi a tengerparton sétált, és azt látta, hogy egy kisfiú valamit felszed a homokból, és azt a tengerbe dobja. A férfi közelebb ment, és látta, hogy a kisfiú tengeri csillagokat szedeget, és teljesen körbe van véve velük. Úgy tűnt, hogy milliónyi tengeri csillag volt a homokban, a tengerpart gyakorlatilag meg volt töltve velük mérföldeken keresztül.

Miért dobod a tengeri csillagokat a vízbe?- kérdezte az ember, amint közelebb ért a fiúhoz.

Ha a reggeli apályig nem jutnak vissza a tengerbe, mind meghalnak - válaszolta a kisfiú, anélkül, hogy abbahagyta volna, amit csinált.

Dehát ez butaság - kiáltotta a férfi - nézz magad köré! Milliónyi tengeri csillag van a homokban, az egész tengerpart tele van velük. Ami te csinálsz nem változtathat meg semmit!

A fiú felkapta a következő tengeri csillagot, elgondolkozott egy pillanatig, aztán bedobta azt a tengerbe, és azt mondta: Nem igaz, amit teszek minden megváltoztat … ennek a tengeri csillagnak a számára.

Erre a férfi is felkapott egy tengeri csillagot és ő is bedopta a tengerbe, és aztán még egyet. Mire a reggel eljött nagyon sok ember volt a tegerparton, és mindegyikük szedegette és a tengerbe dobta a tengeri csillagokat. Mire a nap feljött a tengerpart üres volt, - egyetlen lélek nem marad mentés nélkül.

Gondolatok a válságról

A globalizáció a köztünk lévő kapcsolat új szintjének a felfedezése. S bár ez haszonnal kellene, hogy járjon, ám mint láthatjuk, csak még további problémát okoz.

Miért történik ez? Ez azért van, mert az integrált globális rendszert ellenkező irányba használjuk. Azzal a céllal, hogy elnyomjuk a másikat, ahelyett, hogy együtt működnénk. Állandóan csak le akarjuk győzni a másikat, el akarjuk nyomni őt, és hatalmasabbak akarunk lenni.

Még akkor is, ha meg akarjuk tartani a megfelelő kapcsolatokat - az ismert gazdasági alapelv alapján: “én megvakarom a te hátad, te pedig az enyémet”, manapság az is csak válsághoz vezetne. Még akkor is ez történne, ha nem hazudnánk egymásnak, és őszintén folytatnánk gazdasági tevékenységeinket. Ez azért van, mert manapság teljesen összekapcsolódtunk, mint valamely test különböző szervei. Ilyen körülmények között haszontalan az önző őszinteség, mint ahogy haszontalan egy globális kormány, vagy világbank létre hozása.

A világ politikai és gazdasági vezetői létre akarnak hozni egy találkozót a G20-ak számára (a világ vezető országainak vezetői számára), hogy ott egy esetleges közös globális kormány létrehozásáról tárgyaljanak. Azonban ez sem fog segíteni a válságból való kilábalásban, mivelhogy ellentétben állunk a Természettel és annak általános törvényével. A rendszert nem lehet csak a korrekt kapcsolatokra, megegyezésekre és őszinteségre alapozni, hanem egy önmagában álló rendszer elemei közti élő belső kapcsolati forma szerint kellene, hogy működjön, ami azon alapul, hogy másokra úgy tekintünk, mint saját magunkra. [Olvasson még →]