Entries in the 'pénzügyi válság' Category

A krízis mindent a helyére tesz.

Kérdés:

Azon a tényre alapozva, hogy követve az utolsó politikai döntés betűit, amely a pénzpiacra és annak szabályozására vonatkozik, és miután kaptak néhány milliárd eurót a francia kormánytól, a „Societe Generale” bank egymillió dollár eurót szétoszt a kereskedőik között.  Ahogy Ön mondja, “ameddig a nyomtatási lehetőségek működőképesek”

De minden konkrét esetben nem tekintjük-e  illuziónak a testek szétválasztását, amikor lényegében mi mindannyian ugyanazt a célt akarjuk elérni? Elvégre mindenki egyformán értelmezheti pl a „szeretetet”, de csak kevesen érthetik ugyanúgy az olyan szakmai dolgokat, mint a bank és a pénzügyi gyakorlat. Éppen a tökéletes pénzügyi rendszerek nem nagyon izgalmasak, úgye?

Válaszom: A krízis mindent a helyére tesz  Az alternatíva a háború és más csapások. Nincs más út. Megnyugvás csak úgy lehetséges, ha elmagyarázzuk, hogy hogyan javítsuk ki magunkat.

ft

Azok akik megpróbálják “megjavítani” a válságot, olyanok, mint azok a pókerjátékosok, akik képtelenek megállni

Az emberek jelenleg megpróbálják megjavítani a gazdasági válságot, és folytatják majd ezt a játékot, amíg minden teljesen le nem omlik. Olyanok, mint a póker játékosok, akik mindent elvesztettek, de nem képesek magukat az asztaltól elszakítani. Mindez teljes hazugság és blöff, de az emberek nem képesek ettől elszakadni, mivel nem tudják hova szaladjanak, vagy mit tegyenek.

A Kabbala megjelenik az emberiség számára éppen ebben a helyzetben, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy felfedezzük a válság okát. A szenvedés nem fogja nekünk megengedni, hogy megértsük az okot, mivel a szenvedést csak a kövületi, növényi és állati szinten érzékeljük. Ugyanakkor a válság az emberi szinten történik: mindez az általános lélek széttörésének a megjelenése. A szenvedés elhozza majd az embereket a Kabbala tudományához, amely feltárja nekünk a törés okát, és az emberek akkor majd megértik, hogy ki kell javítsák az egymáshoz való hozzáállásukat. Semmi más nincs amit korrigálni kell.

Az összes ok a spirituális világban található, mivel a mi világunk egyszerűen csak következmény. Mivel mi a következményeket akarjuk megjavítani, a Teremtő újabb és újabb csalódásokat küld számunkra. Mindenki tudja, hogy kísérleteink az egység és béke elérésére, csak újabb szörnyű gyűlölet kitörésekhez vezetnek.

Még akkor is, ha a G20 összeül, és új egyezményeket ír alá az egységes világkormányról, egy egységes bankról, mindenkinek szóló nyugdíjprogramról, egyenlő és igazságos elosztásról, akkor egy járvány, vagy másfajta szerencsétlenség csap le ránk, mivel nem akarjuk azt a pontot korrigálni a rendszerben, mely hibás: a közöttünk levő kapcsolatokat.

Az egyszerű megoldás az, hogy elérjük a “szeresd felebarátodat, mint saját magadat” állapotát, és a Kabbala tanácsot ad nekünk arra, hogyan is érhetjük mindezt el: “Én megteremtettem az önzőséget, és megteremtettem a Tórát (a Fényt) annak korrigálására”.

A szükségszerű változás globális világunkban

Kérdés:

Amennyiben Ön is a Wall Street-en dolgozna, nem úgyanezt tette volna? Lehetőségük volt, hogy a kötvények árait felsrófólják, becsapják a világot és a kötvények árainak több százszorosát zsebeljék be maguknak. A probléma az, hogy a hazugságok felszínre kerültek, és a tőzsde összeomlott. Így most a kormány a tönkrement pénzügyi befektetők zsebeit kenegeti, hogy megállítsa a rendszer teljes összeomlását. Mi jön ezután?

Válaszom:

Azáltal, hogy fejlődésre késztet minket, a Természet arra kényszerít minket, hogy megoldást találjunk. A Kabbala módot ad az embereknek, hogy tanulhassanak a globális világról, melyben ma találjuk magunkat - egy olyan világban mely teljesen és univerzálisan összekapcsolódott. Utána ezt a tudást felhasználva képesek leszünk egy új társadalmat építeni, az újfajta személyes és társadalmi kapcsolatok mellett.

Ez a bölcsesség képessé teszi az embereket, hogy meglássák, hogy szörnyű végeredményhez jutunk - mint háborúk és természeti katasztrófák - amennyiben jelenlegi fejlődésünket folytatjuk. Ez a végeredmény ellenkezik azzal a társadalmi változással, amit a Természet vár el tőlünk globális világunkban. A szükséges változás az, hogy globális kapcsolatokat, kölcsönös megértést és közös résztvételt hozzunk létre.

Minden felesleg ami elfogyasztunk káros

Minden a természet kövületi, növényi és állati szintjén minden egyensúlyban létezik, mivel csak annyit fogyasztanak, amennyi létezésükhöz szükséges. Azonban az emberi természet különbözik ettől. A személy hajlandó az egész világot felfalni a lehető legkisebb gyönyörért, még akkor is ha nincs szüksége arra a gyönyörre létezéséhez. Ily módon viselkedve megsértjük a Természet egyensúlyát.

Az ember az egyetlen kiegyensúlyozatlan elem a Természet rendszerében. Az emberek sokkal többet vesznek magukhoz a Természetből, mint amire szükségük van, és ez magunk számára is egészségtelen, mivel a fölösleg számunkra is káros. Ezen túl azáltal, hogy a Természet egész rendszerének az egyensúlyát megzavarjuk az egész Természetben válságot okozunk. Ez azt jelenti, hogy az összes hurrikánt, cunámit és globális felmelegedést csak mi magunk okozzuk azáltal, hogy többet veszünk el a Természettől, mint amire szükségünk van.

Nem az aktuális mennyiség az ami fontos, hanem, hogy mindazt valódi szükségből vesszük-e magunkhoz. Amennyiben több forrásra van szükségünk a Természettől túlélésünkhöz, akkor lehetőségünk nyílna minderre, még nagyobb mértékben, mint most, anélkül hogy az az egyensúly megbomlásához vezetne, mivel valódi szükségből fogyasztanánk. Mindent amit a Természettől elveszünk olyan módon kellen használnunk, hogy az egyensúlyt megőrizzük, és, hogy mindenki megtarthassa normális, általánosan elfogadott életminőségét.

Azonban mindannyian többet akarunk, mint amire szükségünk van, és ezzel megbontjuk a Természettel való harmóniánkat. A Természet szintjei piramis rendszerben épülnek fel, és a következő minket érintő csapás az kövületi szinten jelentkezik majd, nem a növényi vagy állati szinten. Figyelnünk kell az ökológiai problémákra és csapásokra a piramis kövületi szintjén (tűz, levegő, víz és föld).

Azonban van módja a csapások elhárításának: ahogy elkezdünk csak annyit fogyasztani, mint amire szükségünk van, az egész piramist egyensúlyba hozzuk megint. Minden normálissá válik megint, és a Természet minden részétől pozitív választ kapunk.

Van célja az életünkben észlelt felfordulásoknak

Ma egy különleges helyzetben vagyunk: A Természet megmutatja nekünk, hogy el vagyunk egymástól választva, és gyűlöljük egymást, és önzőségünk pusztító erejű. Ugyanakkor azt is megmutatja nekünk, hogy globális szinten függünk egymástól, és akaratunk ellenére kapcsolatban vagyunk egymással.

Nincs hová meneküljünk egymás elől. A Természet törvénye által rá vagyunk kényszerítve, hogy annak törvényét kövessük, és a Természet az, mely ez irányba tol minket, nem az ember által készített művi környezet. Amennyiben nem követjük ezt a törvényt még nagyobb konfliktusba kerülünk a Természettel, magunkat még nagyobb csapásoknak, szenvedésnek és akárnak kihalásnak kitéve. És mindez önzőségünk miatt történne meg velünk.

Egyenlőre a Természetből való kivetettség állapotában vagyunk. Van valami, ami felszabadíthatna minket ebből az állapotból? Igen van: menekülésünk az egymás közötti, és a körülöttünk levő Természettel való megfelelő kapcsolatok kialakításában rejlik. Ez adja meg nekünk a lehetőséget arra, hogy harmónikus, integrált részévé válhassunk a Természetnek.

Abszolút szükségszerű, hogy mindannyian érezzük, és megértsük, hogy túlélésünk - élelmünk, vízünk, a klíma, egészségünk, pszichológiai és fizikai állapotunk. és minden más - kizárólag a Természettel való harmóniánkon múlik. Valójában pontosan ez az oka életünkben jelentkező felfordulásoknak, problémáknak. Minden helyzet, incidens és állapot, melyen átmegyünk arra szolgál, hogy segítsen megérteni a belső, irányító erőt - a Teremtőt. A problémák és a stressz az, mely képessé tesz minket arra, hogy Őt megérezzük, és elkezdjük azt látni, hogy minden mögött Ő van.

Ezért jön a válság hullámok formájában. A céljuk az, hogy megmutassák nekünk a közöttünk levő gyűlöletet, mint a világban található minden probléma okát. Ebből kifolyólag látni fogjuk, hogy ez a gyűlölet az oka a tökéletességből való kitaszítottságunknak, és amennyiben képesek vagyunk gyűlöletünk fölé emelkedni, felszabadulunk a kitaszítottság alól.

Ez a válság más, mint bármi amit korábban láttunk

Különleges időket élünk, mivel korrigálatlan spirituális állapotunk az emberek közötti ki nem javított kapcsolatokon keresztül megjelenik előttünk. Ez a korrigálatlan állapot célirányosan jelenik meg, hogy mi mindezt kijavíthassuk.

Minden korábbi válság önzőségünk növelésére szolgált, míg a jelenlegi válság azt mutatja meg nekünk, hogy önzőségünk elpusztít minket. Fejlődésünk minden korábbi fázisában folymatosan azt gondoltuk, hogy önzőségünk további fejlődéshez vezethet. Amerikában még 50 évvel ezelőtt is mindenki úgy érezte, hogy tovább fejlődő generációhoz tartoznak, akik további bőséget, és még nagyobb fogyasztás képesek elérni. De ma mindez az önzőség és fogyasztás megszűnt.

Történelmünk során először felfedezzük, hogy önzőségünk pusztító. Mindenki ugyanarra a következtetésre jut, mert ez a módja széttört spirituális állapotunk felfedezésének. A teljes tegnapi világ, mely az önzőségre és az önző előrejutásra és a mások kihasználásra épült nem létezik többé.

De a válság folytatódik tovább és nem fog megállni. A csapások jönnek majd egymás után, ameddig felfedezzük céljukat, és megtaláljuk annak gyógymódját melyet alkalmazni kezdünk.

A válság hamarosan teljes államokat tehet fizetésképtelenné

 Híradás (a The World Socialist Website által):

“Európa egyre mélyebb recesszió előtt áll.” A kisegítő csomagok ára, és a megtorpanás okozta csökkenő adóbevételek egyre erősődő kormányzati deficitekhez vezettek, mely összességében az EU 27 tagállamának 2.3 százalékos nemzeti össztermékét érte el. A kormányzati deficitek nemzeti össztermékhez való aránya a 2007 végén mért 66 százalékról 69.3 százalékra növekedett az euro zónában, és 58.7 százalékról 61.5 százalékra az EU-ban…A holland NRC Handelsblad újság adatai szerint Olaszország nemzeti adóssága már most jóval magasabb a nemzeti összterméknél, Görögország már nagyon közel van ehhez, és Belgium, Franciaország, Németország, Portugális és Ausztria is 60 százalékon áll ebben a tekintetben…Több ország, mint Magyarország, Szerbia, Románia, Latvia és Ukrajna már kapitilált az IMF előtt.

Kommentárom:

Még jóval több kellemetlen meglepetés vár ránk, és ha továbbra is behunyva tartjuk szemünket, csak magunkat károsítjuk.

Mivel az emberek nem találták még meg a válság gyógymódját, inkább azt választják, hogy nem vesznek róla tudomást. De mindeközben a betegség egyre terjed. Minden erőfeszítésünkkel tudassuk mindenkivel, hogy létezik a gyógymód, és annak használatával gyorsan meggyógyíthatjuk magunkat.

Az egymással való önző cserekapcsolatok ideje lejárt

A jelenlegi válság odaáig jutott, ahol az egymástól valő önző elszigeteltségünk elérte maximumát, és az nem engedi, hogy bármilyen közös tettet hajtsunk végre. Manapság már sima cseréket sem tudunk végrehajtani, ahol adunk valamit, és kapunk valami mást érte. Tehát már annak érdekében sem vagyunk képesek adni, hogy kapjunk érte valamit.

Nem tudom a bankba tenni pénzemet és azt későbbb kivenni, nem vagyok képes valakinek dolgozni, és később fizetésemet megkapni, egy üzlet tulajdonosa nem tudja termékét eladni, és profitot csinálni. Ez a fajta kölcsönös csere nem működik többé.

Ezért van az, hogy a hozzáállásunkat a többiek iránti törődésre kell átváltanunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy mindenki megkapja mindazt, amely kényelmes létezésükhöz szükséges.

Egy olyan világban éltünk, ahol megkaphattuk a dolgokat anélkül, hogy másokra oda figyeltünk volna, anélkül, hogy valamit is adtunk volna cserébe, más szóval - loptunk. Az egész történelmünk több ezer éven keresztül a cserekereskedelem, és interakció történelme, ahogy azt a Biblia is mondja: “Menjetek és keressétek kenyereteket egymástól”.

Azonban ma az önző csere időszaka lejárt. Nem vagyunk képesek sem adni, sem kapni a megszerzés érdekében. De akkor hogyan létezhetünk? Mit tegyünk?

Az emberiség még nem értette meg új állapotát. Az emberek még mindig nem értik, hogy a régi irányelvek eltüntek, és, hogy mostantól mindenki csak akkor tud életben maradni, ha teljesen összekapcsolódik a világgal. Ez a feltétele a globális integrált világnak. Ezt a feltételt hívjuk a “kölcsönös garanciának”.

Az emberek csak úgy képesek prosperálni, ha azt másokon keresztül teszik, attól függően, milyen kedvesen gondolnak a másokra, és mennyire vágynak arra, hogy adjanak a többieknek. Ez az az irány amerre a jelenlegi válság tol minket.

A Természet új feltételeket szabott a jólétünkhöz

A múltban a Természet nem bíráskodott felettünk az alapján, hogy milyen erős kapcsolatokat huztunk létre egymás között. A Természet által egy hálóba voltunk kötve (egy lélek - Ádám), de a Természet nem várta el tőlünk, hogy ezt a kapcsolatot magunk által, tudatosan alkalmazzuk.

A 40-es években Báál HaSzulam azt írta “Nemzet” című újságában, hogy a világ igazából egy családnak számít, amely teljesen összekapcsolódik. Azonban mindez a kapcsolat csak most válik világossá számunkra. És ma minden azon múlik, hogy megfelelően használjuk-e ezt a feltételt, melyet a Természet szabott számunkra. A jelenlegi válság, és minden ami a jövőben velünk történik azon múlik, hogy milyen minőségű kapcsolatokat alakítunk ki egymás között.

Ezért folyamatosan egy olyan rendszernek kell a szemünk előtt lebegni, ahol kapcsolatainkat olyan tisztán látjuk, amennyire csak lehetséges, annak érdekében, hogy felfedezzük azok hibáját, elégtelenségét. Ez az elégtelenség az oka minden problémánknak, és ennek felfedezése az első lépés problémáink megoldása felé.

Amennyiben minden egyes személy eljut a válság igazi okának a felismeréséhez, az önmagában megoldja a válságot! És azután minden egyes tettünk harmóniába kerül a Természettel.

Hogyan változtassuk meg a válság irányát?

Ma az emberek között egy új fajta kapcsolat jelenik meg - az univerzális kapcsolat. Mindeddig kapcsolataink a Darwini szabályoknak megfelelően működtek: a legerősebb volt sikeres, az győzött, és valakinek a sikere mindig valakinek a kárán történt. Azonban ma ez a szabály megszűnt működni.

Ma az válik nyilvánvalóvá, hogy csak az lehet sikeres, aki képes másokkal együttműködni. Ez nem csak egy partneri kapcsolatot jelent, hanem egy a jószándékra épülő kapcsolatot, ahol mindenki egyenlő, és senki sem hagy le senki mást. De kinek van meg ahhoz az ereje, hogy így viselkedjen?

Ma mindenki sokat beszél arról, hogy szükséges, hogy egymáshoz kapcsolódjunk, és hogy a világban tapasztalható helyzet ezt kívánja meg tőlünk, mivel az egész világ egy globális faluvá vált, és a pillangó effektus elvének megfelelően működik. De hogyan tehetjük mindezt működőképessé?

Obama elnök, és összes tanácsadói, és a többi kormányvezetők szintén érzik, látják azt azt, hogy a világ globálissá vált, és nagyon okos emberek ezrei próbálják ezt a problémát megoldani. Azonban egyikőjük sem rendelkezik a Fénnyel, amely pontosan megmutathatja, hol is van a hiba. Ebből kifolyólag az oktatás az egyetlen módja annak, hogy az emberek megértsék a megoldást.

Azt a sok milliárd dollárt, melyet a bankok, és üzleti vállalkozások segítségére költenek, inkább egy világméretű oktatási rendszerre kellene, hogy költsék, amely egy új típúsu emberi lényt képes felnevelni - a globálisat. Erre kellene a pénzt költeni, ahelyett, hogy azt bankokra és a kereskedelem fellendítésére költik. Semmi más nem képes minket megmenteni.

Ezzel a ténnyel állunk szemben, a természet eme törvényével, ami azt követeli tőlünk, hogy eggyé álljunk össze. Még nem tudjuk mit is jelent ez az egység, és hogyan hozzuk azt létre, de ki kell alakítsuk a kijavított világnak a képét magunkon belül. Abban a pillanatban, hogy az emberek elkezdik ezt megtenni, a világ helyzete azonnal változni kezdene, és még arra sem kell várnunk, hogy mindenki korrigálódjon, mivel ahogy az emberek csak elkezdenek a helyes irányba mozdulni, a természet maga elkezd minket támogatni.