Entries in the 'kongresszus' Category

Már megvan az első spirituális vágyunk!

Kérdés:

Miért van az minden Konvenció után, hogy a nagy feszállást és inspirációt, egy leszállás tapasztalata követi.

Válasz:

Ez egy spirituális folyamat. A Konvenció alatt egy nagy „Klit” kapunk, és egy új, nagyobb vágyhoz kapcsolódunk. Viszont, ha nem adunk semmit ehhez az új vágyhoz, akkor üresnek érezzük magunkat.

A Konvenció folyamán kapcsolódom több ezer ember vágyához, és érzem, hogy egy ember vagyunk egy szívvel. Érzem a kölcsönös garanciánkat, mintha elvesznék és feloldódnék benne. Az ő kezeikbe teszem magamat! Még akkor is, ha ez az érzés csak néhány pillanatra jelenik meg, és nem tudatosan, ez mégis megtörténik. Így először már kapcsolódom másokhoz és feltárok egy spirituális vágyat, egy Klit, amit nem birtokoltam előzetesen.

Azelőtt csak anyagi vágyaim voltak, amit egoista módon akartam teljesíteni. Ezt hívják a vágy anyagi szintjének. Viszont most még anélkül, hogy tudnám hogyan történt, valami nagyon nagy dologhoz csatlakoztam. Ez a kapcsolat a spiritualitás és az adományozás hiánya bennem. Ez egy spirituális vágy, ami nem volt jelen bennem azelőtt.

Most dolgoznom kell ezen. Mégis ehelyett ezt otthagyom, és arra vágyom, hogy visszatérjek az előző hagyományos vágyamhoz, és várom az egoista kiteljesedéseket ismét. De mi van azzal az új spirituális vággyal? Az anyagi vágyakhoz viszonyítva az a hatalmas spirituális vágy üres marad!

Ezért veszítem el az élet ízét, és nem értem meg, hogy hogyan tudnám kiteljesíteni önmagamat. A hagyományos „hús és bor” nem ad nekem olyan örömöket, mint azelőtt. Ennélfogva, az eljövendő Konvenció fényében most novemberben, amikor még nagyobb, erősebb spirituális vágyat fogunk feltárni, fel kell készülnünk a helyes válaszra még most, jóval előtte.

cst

Minden Kabbala konvenciót arra használni, hogy magasabbra emelkedjünk

Kérdés:

A Kabbala konvenciók azért szükségesek, hogy felhalmozzák azokat az erőket, amivel ki tudunk emelkedni a süllyedésből, amik azt követik? Végül is, ezek azok az idők, amikor igazán gyakorolni tudjuk a szabad akaratunkat, hogy választani tudjunk két erő között – a „megszerzés és az adományozás” között, és köszönhetően a konvencióknak megkapjuk az erőt a növekedésre?

Válasz:

Minden Konvenció előtt egy felkészülésen megyünk keresztül, és a Konvención megkapjuk az egység erejét. Ez egy spirituális erő, mert ez közöttünk jelenik meg. Később, mikor a konvenciónak vége, egoista ürességet érzünk, nehézséget és apátiát.

Ez nem véletlenül történik; semmi sem véletlenszerű. A spirituális süllyedést direkt kapjuk, mert ezzel egy új, korrigálatlan vágy jelenik meg bennünk. Ezen a ponton azt az erőt kell használnunk, amit a Kovención kaptunk meg, ahhoz, hogy az inspiráció ugyanolyan szintjére kerüljünk, amit a gyűlésünkön megkaptunk. Ideális esetben a süllyedést csak egy pillanatig kellene éreznünk, és aztán azonnal fel kell emelkednünk a Konvenció szintjére. Viszont ez sok gyakorlást igényel.

Valójában nem érjük el ezt a szintet egyszerre, de megmásszuk a lépcsőket efelé, azzal hogy folyamatosan emelkedünk és lezuhanunk, minden alkalommal kissé jobban. Így emelkedünk folyamatosan az állapotig, amit a Konvención éreztünk.

Ez egy valódi, gyakorlati munka – gyakorlati Kabbala! Mivel a sikerünk az erőfeszítéstől függ, amit a Konvenció után alkalmazunk, előre fel kell készülnünk erre az állapotra, ugyanúgy, ahogyan egy öregember duplán leellenőrzi, hogy elveszített-e valamit. Más szavakkal, fel kell készülnünk egy Konvencióra, ahogyan arra is, hogy mi fog történni a végén, még mielőtt az megkezdődik. Ka képesek vagyunk ezt megtenni, akkor hamarosan a 125 lépcsőn találjuk magunkat a Felső Világok felé vezető úton.

cst

Mi a valódi “Kabbala terjesztés”?

A minél erőteljesebb egységért, részt kell venni olyan közös cselekedetekben, mint a Konvenciók és az egység esték, valamint kommunikálni a “Stimulátor” rendszeren belül egymással, hullámokat generálva ezekkel a Felső Fényben, amely elkezd körbevenni, és folyamatosan egyesíteni bennünket a Felső Világ partján. Akkor felfedezzük, hogy nagyszámú ember hintázik együtt, egy hullámon, végrehajtva közben egy közös, spirituális cselekedetet. A Felső Erő párhuzamosan cselekszik, nagyszámú ember vonatkozásában egyidőben. Ezért a spirituális vágy, és a Felső Fény intenzitása, körbeveszi őket, és felfedi magát a megjelenő egységben. Ez elkezdi befolyásolni az emberiséget és ezt hívjuk és a kabbala tudománya terjesztésének.

Az emberek elkezdik tudat alatt érezni ezt a jelenséget, aminek az oka, hogy össze vagyunk kapcsolódva, mint egyetlen lélek. Még azok is, akik nem látnak, vagy nem hallanak semmit ebből, elkerülhetetlenül elkezdik ezt a hintázást, a közös hullámokon, érezve a spirituális mozgás jelenlétét a világban. A világ érzékenyebb lesz, a Fény befolyására.

Ezen a módon, befolyásoljuk az egész világot azzal a hullámzással, amit együtt keltettünk. Felemeljük, és lesüllyesztjük az egész világot, felemeljük az adakozás szikráit és lesüllyesztjük az egoizmust. Egyre több és több szikrája az adakozásnak teszi meg az útját, a magasba, és az emberek elkezdenek kérdezni, az élet értelméről. Ezen a módon gyorsítjuk fel a korrekció folyamatát.

kn

Hogyan fogod kiszínezni a Világodat?

Az elkövetkezendő konvenció szimbóluma az egység, a kapcsolat, a kölcsönös garancia, és az egész emberiség egysége a Felső Erő körül, amit feltárunk közöttünk. Ez elvisz minket az egyenlőségre, derűre, békére és végtelenségre. Ezáltal lenullázzuk a halált! A halál angyala a gyűlöletből születik, ami elválaszt minket. És azzal, hogy magunkra vonjuk a spirituális erőt, az adományozás erejét, örök életet nyerünk. Pontosan a gyűlölet egymás közt, ami elutasítja az életet és a halálba vezet minket. Megöli a testeinket és evilág érzetét adja nekünk.

Ez a világ az egoista kapcsolatok tükörképe közöttünk. Viszont mindenkinek el kell hoznia magát és az egész világot egy másféle kapcsolatra, ahol ehelyett a világ helyett egy spirituális kapcsolatot érzünk, amit Asszijának, Briának, Jecirának, Acilutnak, Adam Kadmonnak és a Végtelen Világnak hívnak. Minden világ a kapcsolat formáját mutatja köztünk; semmi más nem változik! Ugyanígy a testünkben fogunk élni, mint most, csak a hozzáállásunk fog megváltozni, ami egy új valóság érzékelését adja nekünk. Érezni fogjuk, hogy a Végtelen Világban élünk, és nem fogjuk érezni a testeinket, mivel az egész világunk a végtelenbe emelkedik.

A különféle kapcsolatok az emberek között (a legfenyegetőbbtől a semlegesebbig és jóindulatúig) megadja a színek és árnyékok spektrumát körülöttünk. A legsötétebb feketétől a folyamatosan világosabb és csodálatosabb színekig, mint az égszínkék, vagy a végső teljesen fehérig.

Képzeld el a teljes emberiséget ma felfegyverkezve pisztolyokkal és késekkel, ahol mindenki csak meg akarja védeni magát másoktól egy erődítménnyel, és csak a saját gesztenyéjét kapargatja függetlenül mindenkitől. És most képzel el ennek teljesen az ellentétét: egy teljesen nyílt világot határok nélkül, ahol én és a másik olyanok vagyunk mint egy egész, és a világ emberei a gyermekeim, a szomszédaim, barátaim; egy egységes szervezet vagyunk.

Elkezdjük majd érezni, hogy a többiek nélkül, elveszítjük magunkat. Kezdjük megtanulni ezt apránként a természetből, hogy mindenki összekapcsolódik és függ egymástól. Elérjük ezt a szükséges konklúziót. Később felismerjük, hogy kapcsolódni másokhoz valójában jó dolog. Végül is pontosan ennek a kapcsolatnak köszönhetően (ha helyessé változtatjuk) evilág fölé emelkedünk a tökéletesség és végtelenség felé.

Hálás leszek, hogy ez a kapcsolat létezik, mivel ez kifejezetten megengedi, hogy megváltoztassam magamat és a valóságról alkotott felfogásomat, és egy különböző, spirituális és végtelen dimenzióba lépjek.

cst

Egy része vagytok az eljövendő világnak

Az elmúlt Megakongresszuson a Bina szikráit kaptuk meg. Az adakozás érzésével, a közös egységgel, és a közösség érzetével töltekezetünk be. Most nincs meg számunkra ezekből semmi, de a szükség erre vagy egy üres vágyra megmaradt. Ez azt okozza, hogy szenvedünk, és a mi feladatunk, hogy azonnal visszaállítsuk a kapcsolatot a többiekkel, magunkra vonjuk a Fényt, együtt cselekedjünk mindenkivel, és egy egész mechanizmust építsünk fel, ami ezt teljesíti.

Mindez az első spirituális edényem érzékelése! Először kaptam meg egy spirituális edényt. Ezelőtt csak állati és „univerzális” vágyaim voltak, de most elértem a Bina ürességét – a felebarátom érzékelését, ami teljesen az adományozásra van építve. Éreztem, hogy van rajtam kívül valaki más a világban, és nem csak egy eszköz, amit használhatok! Ez az érzés a Binából jön hozzám.

Az „élvezetvágy” nem érzi ezt. Egy oroszlán, aki szeretne szarvast vacsorázni, nem kapcsolódik individuumként a szarvashoz. Csak 50 kg húst lát maga előtt, és szüksége van erre a húsra, hogy túléljen. Lát mindent, ami előtte mozog ebből a szempontból, de nincs személyes kapcsolata a környezetével és nem akar erőszakosan ártani senkinek.

Viszont a Bina, ami bennünk van, a Felső Egy része. Ez a Teremtő tulajdonsága és feltárja a belső kapcsolatunkat az „emberekhez”. Egy Konvenció alatt, mint amilyen a Megakongresszus is, megkapom a hozzáállást a felebarátomhoz; felismerem a fontosságát és örömöt kapok abból, hogy kiteljesedek rajta keresztül.

Amikor a Konvenció véget ér, nem érzem jól magam. Ez nem azért van, mert a vágyam egyszerűen növekszik, de az érzés most teljesen egy különböző részről jön, a spirituális dimenzióból. Ez az eljövendő világ egy része! Ennélfogva csak a csoport, a tanulás, és a többi közös, kölcsönös cselekedett segítségével lehet megtölteni ezt.

Ezt a gyógyszert úgy hívják, „lőrejutás a Fény útján”. Ez akkor történik, amikor megépítünk egy vágyat magunkban egyedül és a kitöltekezésével már előre foglalkozunk. Ekkor úgy lépünk előre, mint egy öregember, aki púposan megy, és idő előtt keres valamit, mintha elvesztett volna valamit.

cst

A tánc a legkomolyabb belső munka

Vannak olyan cselekedetek a találkozóink alatt, amikor minden kritikus hajlamunkat fel kell adnunk, és egyszerűen össze kell olvadnunk mindenkivel. Hogyan tudom ezt megtenni? Pontosan úgy hogy felugrom és együtt énekelek a többiekkel, mint egy gyermek, lenullázva önmagamat.

Ez a magatartás összekapcsol engem az általános állapottal, és megadja nekem a képességet, hogy túlmenjek a határaimon és spirituális „szelet” érezzek. Úgy tűnhet a számomra, hogy ez olyan nemtörődöm-magatartás, de csak azért tűnik így nekünk, mert nem ismerjük fel a spiritualitást benne, és ez azért van mert ez a Végtelen Fénye! Képtelenek vagyunk bármit is észlelnünk itt a felfogásunk műszereivel. Ezért tűnik úgy, hogy ez élettelen vagy mozdulatlan (Nefes). Viszont akár képesek vagyunk meglátni, akár nem, a teljes spirituális NaRaNHaJ Fény benne csak a Klinktől függ.

Minden, ami az egységből jön, még a legkisebb fajta is, tökéletességet jelent. Ennélfogva pontosan ilyen módon, kölcsönös táncon keresztül, amikor együtt ugrálunk másokkal, van meg a lehetőségünk a spirituális érzékelésre.

Ezek a táncok a nagy Kabbalistáktól jönnek hozzánk, különösen Baál Sem Tov-tól. Rabas szintén rávette a diákjait, minket, hogy így táncoljanak. Ez nem csak nemtörődömség; a táncon belül komoly gondolat, és hatalmas munka áll. Hirtelen nem akarod ezt és gondolkozol a „pro” és „kontra” érveken, és szörnyű kételyeket megidézve.  Mindeközben folytatod az ugrálást…

Ez nem meditáció, mert nem kapcsolódsz le a valóságról. Mindig a kérdés előtt állsz: Mit csinálok és miért? Mit ad ez nekem, ki vesz rá engem, hogy ezt csináljam, és kivel együtt ugrálok, mi köt össze bennünket? Ezen a belső munkán végigmész a kezdetétől a végéig, miközben táncolsz.

A tánc arra kényszerít, hogy végigmenj a különféle gondolatokon, amik ellene szólnak! Az egység ellen vannak, amit nem akarsz. Az elméd mindig egy harcot idéz ez ellen, és muszáj észrevenned ezeket.

Ezért változik a tánc egy nehéz belső munkává. Kimerülten, energia nélkül jössz ki belőle. És ez nem azért van így, mert  ugráltál, hanem mert sok felismerésen mentél keresztül közben. Táncolsz magadban, a belső emelkedéseiden és leszállásaidon. És a tény, hogy külsőleg ugrálsz ugyanekkor, csak azért történik, hogy felébreszd ezeket a belső állapotokat magadban.

Kívül ugrasz, emelkedsz és lezuhansz, míg ugyanekkor benned is belső emelkedések és leszállások történnek - és ez a legfontosabb dolog! A külső cselekedetek nélkül nem leszel képes belsőket megtenni, Egyik nem történhet a másik nélkül. Ezért változik a tánc egy egyedi munkaeszközzé. Ezért tanították Baál Shem Tov és az első Hasszidok, aki Kabbalisták voltak, ezeket a szokásokat.

cst

Reméljük mindekivel találkozunk novemberben!

2010 novemberében megrendezzük, a Nemzetközi Kabbala Találkozót Tel Avivban, Izraelben, ahol mindenki, aki a kabbalát tanulmányozza velünk Izraelben és az egész világon össze fog jönni. Ez lesz az egység három napja!

A legfontosabb ok, amiért megszervezünk,  ilyen találkozókat, hogy a Kabbalisták meghagyták nekünk, hogy tartsunk ilyen gyűléseket, találkozókat, az egység érdekében. Rabash és Baal HaSulam ír erről, de ez nyomon követhető Ari és Ramchal megfogalmazásaiban ugyan úgy, mint  Rabbi Shimon és Ábraham írásaiban.

A korrekció csak a lelkeink közötti kapcsolat erényei, értékei által történik meg, és a kommunikációval kezdődik. Már jelen van egy idea a kommunikációban: annak az egységnek az elérésére törekszik, amit a “Teremtőnek,” adakozás, vagy spirituális világ.

Ezen a fajta egységen át, felfedezzük a világokat (Olamot). Ezek az elrejtésből érkeznek (Alamot) a felfedésbe, és ezért a Teremtő maga lesz felfedve egyre jobban, a világ mögé rejtőzés állapotából. Más szavakkal a köztünk levő kapcsolat által egyre jobban és jobban felfedezzük az adni akarás és a szeretet erejét és ezt nevezzük a Teremtő felfedezésének. Amikor ez a minőség felfedezésre kerül közöttünk, elkezdjük érezni, hogy ezen belül élünk és létezünk, és így felülemelkedünk ennek a világnak az érzékelésén.

A Teremtő felfedezése elérhető, azokkal a feltételekkel, amikkel végrehajtjuk a cselekedeteinket a világban végzett munkamenetünkben. Mi itt kezdjük, és akkor folytatjuk a cselekedeteinket a spirituális birodalomban, amikor az felfedezésre kerül a köztünk lévő kapcsolatokban.  Ezért szükséges találkoznunk és egyesülnünk ezen a módon, használva mindazon lehetőségeket, amiket ez a világ biztosít a számunkra, fizikailag, pszichológiailag, vagy virtuálisan a még közelebbi kapcsolataink felépítése érdekében.

Szeretnénk bejelenteni ezt az eseményt mindenkinek, és összekapcsolni annyi embert, amennyit csak lehetséges, minden korlátozás nélkül. Bárki, a világ bármely sarkából, részt vehet, ha vonzza ez az elképzelés. Azoknak a feladata, akik tanulnakBnei Baruch-ban, hogy előkészítsék ezt a találkozót, de magát a találkozót mindenkinek szánjuk, aki részt kíván venni!

kn

Maradjunk egyre magasabbra emelkedve

Kérdés:

Az olyan tapasztalok után, mint a jelenlegi Megakongresszuson érezhető egység és hatalmas inspiráció, néhány barátunk szeparációt és közönyt él meg. Hogyan segíthetünk rajtuk?

Válasz:

Ez egy jó jel. Ha egy személy lezuhan egy magas hegyről a mély szakadékba, azt mutatja nekünk, hogy a kongresszus elérkezett a végére, és beléptünk egy új állapotba. Két módon tudunk segíteni a barátainknak: belső és külső törődéssel.

Önmagunkon belül folyamatosan éreznünk kell, hogy összetartozunk., egy közös KLI vagyunk, a spirituális edény, lényegtelen milyen. Azok, akik leereszkednek az egoisztikus vágy új rétegeinek felfedezésére önmagukban, amely feltárul most az egész, közös világ KLI számára. Ezek a barátaink az új vágyak átvivői (a nagyobb durvaság – Aviut).

Másik oldalról azok, akik nem érzik, ezeknek a vágyaknak a súlyát, ami lehúzza őket, együtt kell ereszkedni velük, egyetlen ölelésben. Akkor mindannyian nyertesek leszünk. Szükségünk van a szűrőre, és a Visszavert Fényre, és ezek növelik a vágy intenzitását (Aviut), és együtt létrehozhatunk egy kész Klit, amivel képesek leszünk emelkedni.

Ezért különösen most, amikor a Kongresszus befejeződött meg tehetünk egy fontos lépést előre. A közös találkozónk idején egyszerűen összegyűjtöttük az ezt megelőző munkánkat, és most, a kongresszus után a következő fázisban, az egyesülés kell, hogy elkezdődjön. Ebben a fázisban, mindenkinek vágynia kell, mindenki más emelkedésére.

Ez az, ami történik, egy közös, spirituális edényben. Valaki hozzá teszi a vágyat, másvalaki hozzá teszi a szűrőt, majd ez megcserélődik. Ez a szándék, mozgást okoz. Ez nagyon jó, és előnyös periódus, és nem egy történés nélküli időszaknak kell ezt látnunk, amely halott, és várja a következő kongresszust! Ellenkezőleg, minden munka és előrehaladás összefüggő ebben az időben, ahogy mi felülemelkedünk a zavarokon.

A kongresszus maga, egy egyesülés, és nem kíván munkát. Az összes résztvevő együttes inspirációja és lenullázódása, mindenki más előtt, ezt okozza ott. A kongresszuson megkapjuk az erőt, pontosan a kongresszust követő leszálló időszakra, illetve a következő kongresszusig.

kn

Hangolj be a spirituális hálózatba

Kérdés:

Én már részt vettem egy virtuális Kabbala Kongresszuson és éreztem az egységet Miért kell elhagynom a lakóhelyem kényelmét és a nappalim foteljét,és miért kell személyes erőfeszítéseket tennem, hogy a Világ Zohár Konvencióját meglátogassam, ami New Yorkban lesz május elején?

Válaszom:

Lehetetlen másokkal egyesülni, ha „nem kelsz fel a fotelodbólMi nem a virtuális világban élünk, hanem a materiálisban. Ezért ha egy személy látogatja fizikai összejövetelünket, megérti, hogy ez mennyire szükséges az előrehaladásunkhoz. A személy, aki sohasem hagyta el a számítógépének képernyőjét, el nem tudja képzelni, mit jelent egyesülni más emberekkel.

Van egy szabály a Kabbala tudományában, a spirituális gyökérnek érintenie kell a materiális elágazást.  Ezért fel kell építenünk a kapcsolatot egymás között, mind a virtuális, mind a a materiális formában. Ezt a mi világunk kívánja meg. Ezért, ha egy személy nem látogat meg soha egyetlen kongresszust sem, akkor ő nem igazi résztvevő. Úgy tűnik neki, mintha együtt lenne másokkal, miközben csak a számítógép képernyője előtt üldögél, de valójában ez egy illúzió

Egyszer egy héten tartunk virtuális összejövetelt a barátok között, és minden fél évben tartunk egy élő összejövetelt, ahol találkozunk a barátainkkal valamelyik kontinensen. Az embereknek  határozottan részt kell venniük ezeken a  Konvenciókon.

Egy személy nem tud előrehaladni ha nem vesz részt ezeken a  Kongresszusokon, és nem kap egy benyomást róluk (Reshimot) A Konvenció az a hely, ahol az egység a többiekkel kiderül, és ez a kapcsolat megmarad.  Ez olyan, mintha bedugnának egy elektromos csatlakozóba, és bedugva  maradnánk.

Ezt mi nem magunk csináljuk. Nagy tanítómestereink gyakorolták ezt évszázadokon keresztül, és ha el akarjuk érni ugyanazt a dolgot, mint ők, követnünk kell a példájukat.

ft

Minden tőlünk függ

Kérdés:

Ön teljesen meggyőzött engem, de speciálisan mit kell tennem ettől a perctől fogva?

Válaszom:

Ettől a perctől kezdve meg kell értened, hogy a jövő tőled függ, annak mértékében, hogy a Kabbala tudományát mennyire terjesztetted el a világon.  Ez azért van, mert ez a korrekció módja az egész világon: Ez azért van nekünk, hogy összekapcsolódjunk egymással és a Felső Erővel.

Ha ezt az elvet széleskörűen elterjesztjük, mint problémáink megoldását, akkor ez sikerülni fog. Csak erőfeszítéseket kell tennünk, hogy elérjük ezt, és akkor a Felső Fény elvégez mindent nekünk. Az erőfeszítésünk mértékében dolgozik nekünk, rajtunk és azt egész világon.

Tehát, én nagyon javaslom mindenkinek, akinek alkalma van rá, hogy eljöjjön a kovenciónkra, 2010 március 24-én, Izraelbe, csakúgy, mint a Zohár Világ Konvenció 2010-re, ami New Yorkban lesz, május 7-9 (a regisztráció már nyitva van ) Ezek az események jelentős mértékben hatnak a spirituális fejlődésre.  .

Baal HaSulam törekedett arra némely idővel ezelőtt, hogy elterjessze a Kabbalát, de nem sikerült, mert az idő még nem jött el.  Abban az időben , amit tenni akart, az még nem működött.  De amit most teszünk ebben az az irányban, az sikeres. Evidens, hogy Fentről kapunk áldást, és minden tőlünk függ.

Reméljük, hogy együtt minden csoporttal és barátainkkal a világon a világot eljuttatjuk a korrekcióhoz.

ft