A Zohárban, a „VaJehi (Jákob élt)” fejezet 119-es része: „Csak az atyáid vágyták az Urat.” „Az atyáid”, valójában három – Ábrahám, Izsák és Jákob. Azt írja, „Csak”, tényleg csak, nem több, mint ez a három és tőlük az összes többi leágazott és megragadta, azaz a BYA összes fokozata. Felemelkedtek MAN-ért a ZON-ra hogy megkoronázzák a Nevet, hogy új Mohint terjesszenek ki a Nukvrára, amit „Névnek” hívnak.

A Zohár mindig, minden állapotban elvisz minket a középső vonalhoz. Ez a küldetése: folyamatosan megmutatja nekünk, hogyan tudjuk elrendezni a két vonalat, amit Fentről kapunk, a Teremtőtől – az adományozás erejét és a megszerzés erejét. Mindkettőn felfelé emelkedünk és olyan fokozaton kapjuk meg őket, amilyenben képesek vagyunk az egyiket a másikba foglalni. A kölcsönös kombinációjuk megépíti a középső vonalat bennünk.

A középső vonal a két vonal összegéből épül fel, úgy hogy mindegyiküket a legjobbra használjuk. A középső vonal akkor formálódik, amikor a bal vonal a jobb vonalba foglalódik, és a jobb vonal a bal vonalba, és aztán megkapod, amit megosztanak egymással – a kölcsönös kombinációt mindkét oldalról (Malhut a Binában és Bina a Malhutban). Így építed meg a középső vonalat.

Ez az alapelv, és ugyanez történik a lélekkel. A lélek nem létezik, hacsak nem építjük azt fel. Bár úgy hívják, „a Teremtő egy darabja Felülről”, valójában ez a rész nem a Teremtőtől jön, hacsaknem építem meg a kapcsolaton keresztül közöttünk. Ez a spirituális edény (Kli) nem létezik. Ezt a köztünk levő kapcsolati hálóban építjük fel.

Ugyanez a dolog történik a középső vonallal, mert ez a lélek. A bal és jobb vonal, adományozás és megszerzés, eljönnek hozzánk. Mindkettő a természet ereje. Amikor a helyes módon kombinálom őket, akkor a középső vonal, azaz a lélek alakul ki bennük.

A kapcsolatainkban mi az adományozás és a megszerzés erőivel foglalkozunk. A megszerzésen alapulva, megépítjük az adakozás formáját, és így nyerjük el a lelket, hogy megteremtjük a középső vonalat közöttünk. Nincs más valóság azon kívül, amit közöttünk megépítünk. Minden ott tárul fel, abban a valóságban.

A Zohár elhozza nekünk a középső vonalat Fentről. Amikor olvassuk, meg kell próbálnunk, hogy abba a vonalba foglaltak legyünk. Ekkor ugyanarra a hullámhosszra hangolódunk, amin keresztül a Fény érkezik, és visszavisz minket a Forráshoz, a Teremtőhöz.

Nagyon könnyű meghatározni, hogy az utunk spirituális-e: Minden, amivel egyetértünk, nincs kapcsolatban a spiritualitással! Ez különösen az ellentmondásokra igaz, amit az elménk és az érzékeink nem fogadnak el, nem vágyottak és visszataszítóak számunkra, amik a spiritualitáshoz kapcsolódnak. Különösen ezeken kell dolgoznunk.

Ha azt érzem, hogy egy állapot nem fogja az érzékelésemet vagy az elmémet haszonhoz juttatni, akkor felülemelkedve, elkezdhetem építeni a spiritualitást. Egy ilyen állapotban leginkább lehetetlen „megvenni” engem, mert nem keresek egy önző hasznot; inkább a Teremtő segítségére lesz szükségem, hogy felé emelkedjek. Más szavakkal, folyamatosan ellenőrzöm magam: Mennyire áll ellent a testem a munkámnak? És ez számomra a helyes spirituális előrelépésem jele.

Később meg kell vizsgálnom, hogy miért cselekszem meg ezt. Talán azért szeretnék felülemelkedni magamon, hogy néhány személyes célt valósítsak meg. Vagy talán meg akarom találni a Teremtő szeretetét, ami visszataszító a „testemnek”, az egoista érzékelésemnek és elmémnek. És a szeretetet keresem, ami az egoista gondolatok és önző vágyak gyűlöletén épül.

Gyakran viszont nem próbálunk felülemelkedni a testünkön és sajnáljuk, hogy képtelenek vagyunk az elménknek és a testünkben található érzéseknek megfelelően dolgozni. Ehelyett egy olyan állapotot keresünk, ami az érzékelésünkön és az elménken túl van, és szeretnénk benne lenni.

Először és mindenekelőtt, le kell nyomnunk a testet, az érzésekkel és az elmével együtt, és felettük létezni, hogy ne vegyük őket számításba. Ezzel, megismerem őket, de csak annyira, hogy föléjük tudjak emelkedni. Ekkor ezt úgy hívják, hit az értelem felett. De ehelyett, sajnálkozom: Miért nem tárul fel minden az értelmemen belül, és így egy érzékeny emberként tudnék viselkedni, és tudnám, hogy intellektussal bírok, és személyes erővel, hogy helyesen haladjak előre…

Kérdés:

Mit tegyünk, ha az egész csoport, süllyedésben van?

Válasz:

Ez csodálatos! Látnunk kell, hogy ez egy lehetőség, amit Felülről kaptunk, hogy „egy ember, egy szívvel” állapotba kerülhessünk. Ez azt jelenti, mindannyian együtt vagyunk, egy vágyban, és egy állapotban.  Ez nagyszerű, mert sikerült egyesülnünk. Most már használhatjuk ennek az egyesülésnek az erejét, az állapotunk megváltoztatására.

A Teremtő adja a számunkra, ennek az egységnek az erejét, a lehetséges legrosszabb állapotban, ahol a legnagyobb távolságra vagyunk tőle. Azonban az Ő ereje, az egység ereje, jelen van ebben a leereszkedésben. Hagyja, hogy használjuk ezt az erőt, arra, hogy kikerüljünk, a lesüllyedés állapotából. Egyetlen dologra van szükségünk: Ahelyett, hogy arra a tényre koncentrálunk, hogy lesüllyedtünk, arra a tényre fókuszáljunk, hogy egyetlen lényként vagyunk összekapcsolódva.

Át kell helyezni a figyelmünket az egyik dologról, a másikra, az ideiglenes állapotról, a kapcsolódás rendszerére, még akkor is, ha ez egoisztikus. Akkor el kell kezdeni megerősíteni, az egység erejét, még ha az egoizmus érdekében is történik ez. Nem kell figyelmet fordítanunk arra a tényre, hogy egy olyan állapotban vagyunk, amely a teljes, spirituális lesüllyedés és csalódottság maga.  Mit számít, hogy lesüllyedtünk?  A legfontosabb dolog, hogy együtt vagyunk, mivel az egység ereje a Teremtőhöz tartozik, és Felülről jön. AZ egység, az Ő minősége.

Növelnünk kell a belső nyomást, a barátok egyesítésére, a csoportban, amikor a lehetséges legrosszabb állapot van. Idegesek lehetünk az állapot felé közeledve, siránkozhatunk a Teremtő felé, vagy megtehetjük, hogy nem fordítunk nagy figyelmet a süllyedésre egyáltalán. Ahogy növeljük ezt a nyomást jobban és jobban, hirtelen látni fogjuk, hogy az egység ereje elkezd növekedni mindannyiunkban.

Valójában nincs különbség a Teremtő és a csoport között; ez kizárólag az egónkban létezik. Csak egy elem van elrejtve előlem: az élvezet forrása. Ezért látom a csoportot, a Teremtő helyett.

Ez azonban az én üdvözülésem, megmentésem érdekében történik, tehát amit én fejleszthetek az önzetlen kapcsolatban a társaimmal, és amely nem romlott meg az által az élvezet által, amit kínál! Ennél fogva, élvezet és beteljesedés, ami létezik a csoportban, de el van rejtve előlem, én azonban képes vagyok felépíteni kapcsolatot a csoport tagjaival, az én szabad és független cselekedetemen keresztül.

Ha a Teremtő felfedi magát, az Ő azonnal rám irányuló szeretete, kötelez engem mindenben, és kioltja a szabad akaratom felhasználását. De a Teremtő elrejtőzik, én teljesen független maradok: Ha én úgy érzem magam, mint aki közel van csoporthoz, akkor még közelebb mozdulok. ha nem ezt érzem, akkor távolabb mozdulok; Azt is gondolom, bármit akarhatok velük kapcsolatban. Az elrejtőzés, egy nagy támogatás a Teremtő részéről. A mi saját érdekünkben teszi ezt, azért, hogy lehetőséget biztosítson megkonstruálni önmagunkat.

Az elrejtőzés lehetőséget ad a számomra, hogy semleges maradhassak, és összerakhassam az egyéni karakteremet, és értékeimet. Ez csak úgy látható, ha körülveszem magam idegenek csoportjával. Tény, ez az én saját lelkem, a spirituális Kli!

Kérdés:

Amikor idegen gondolatok jönnek elő, miközben a Zohart olvasom, akkor ez olyan, mintha lyukat ütnék a csónakba?

Válasz:

Ezek az idegen gondolatok nem a tieid, hanem valahonnan jönnek. Ők nem tőled függenek; a Teremtő küldi őket. Szóval, nyugi. Te lyukat a közös csónakban csak a azokkal a gondolatokkal ütsz, amik felmerülnek benned.

De azért fontos,  hogy mit csinálsz ezekkel az idegen gondolatokkal, azaz velük maradsz-e, és folyton gondolsz-e reájuk.  Ha így van,  akkor te tényleg ütsz egy lyukat a csónakon. Vagy ha ellenállsz ezeknek a gondolatoknak, és eldobod magadtól őket minden pillanatban, miközben arra vágysz, hogy a barátaiddal maradj együtt, akik minden eszközükkel arra törekszenek, hogy a csónakot a célba vigyék? Ez igazán csak tőled függ.

Mindig ez az eset a Kabbalában: Mi azon dolgozunk, amit a Teremtő küld nekünk. Az előkerülő körülmények között (Reshimot)  Mi nem választjuk őket, és nem vagyunk megítélve általuk.  Csak a rájuk adott reakciók függenek tőlünk, és minket ez alapján kell megítélni.

ft

A Zohar, “Va Yechi (és amikor Jákob élt)fejezete,” 152 bekezdés: Mindennek a közepén, Elazar rabbi látta, hogy a halál angyala elindult, és mondta: „ Nem érvényes ott a mondás, ahol Simon rabbi van. Simon rabbi azt mondta Elazar rabbinak: „ Gyere ide, és tartsd Yitzhak rabbit, mert látom, hogy fél.” Elazar rabbi jött, és tartotta őt, és Simon rabbi odafordította az arcát, és elmerült a Tórában.

Kérdés:

Miért fél a lélek felmenni a következő spirituális fokra?  Ha  már látja korrigált állapotát, miért fél elhagyni a jelenlegit?

Válasz:

Nem vagyok rá felkészülve, és ezért félek tőle. A Kabbala bölcsessége gyakran beszél a Teremtő előtti félelemtől. A félelem állapota egy spirituális edény(Kli, vágy). Ez az esetünkben ugyanaz. Félek nem készültem el az adni akarás szintjére jelen állapotomban, amit megosztok a barátaimmal és Simon rabbi tanítóval, aki mentorként és vezetőként jelenik meg az utunkon.

Tegyük fel a tanító egy nap azt mondja, hogy ugorjak el a földről. De én félek, és nem hiszem, hogy meg tudom tenni.  Ez egy földi példa arra, hogyan érzem magam egoista helyzetben.

De a spiritualitásban az adni akarás tulajdonságáról beszélünk, ahol a félelem még nagyobb. Felfedezem, hogy nem adakozásban vagyok, és nincs erőm erre. Képtelen vagyok arra, hogy összeszedjem magamat, (ahogy az anyagi világban tenném), és hogy megtegyem a következő lépést. Ez nem ugyanaz a spiritualitásban, és mindig ott a kérdés: meg lesz hozzá az erőm, vagy  inkább képes leszek-e rá, hogy kérjem? Ez az ijedtség, a félelem egy nagyon problematikus állapot.

Félelem a Teremtő előtt, ez az első parancsolat.  Ezt alapként használom, amire miden mást építek. Ez azért van , mert a Teremtőtől függök, a Körülvevő Fénytől, amiben részesülök. A spirituális pozícióm egy bizonyos spirituális szinten  annak a mértéknek az erősségétől függ, amit a Fény ad nekem.  És ha ez nem hozza ezt az erősséget, akkor semmim sem lesz.

Hogyan tudok ezen részt venni? Mennyire közel tudok kerülni másokhoz?  Milyen nagy a jelen kapacitásom hogy ezt megtegyem? Ez az egoizmusom „halála”, lépésenként kell, hogy eljöjjön. El kell fogadnom őt, és életbe léptetnem magamban, ahogy írva van: “A halál angyala az élet angyalává válik.”

Az adakozás spirituális akciói, amit az embernek végre kell hajtania, egy hatalmas botlásnak tűnik. Amikor  a beteljesülésről gondolkodsz, akkor az kívánatos (az egoizmusunkban) De amikor a korrigált vágyunkra (Kli) gondolsz, ahol az feltárult, visszautasítás és félelem keletkezik. Elég jó vagyok-e ehhez?

A cikkben, hogy „Amikor az ember tudja, mi az az istenfélelem” Rabash azt írja, hogy a bűn felfelé menetkor jön létre, amikor az ember eldobva a hitet, kiérdemli a Teremtő szeretetét, és a munkájának megalapozására használja azt. Az ember azt gondolja, hogy többet nem süllyed, mert egy közös szellem mentén halad. Mindazonáltal újra öncsodálatba merül, büntetésbe, azért mert elvesztette a hitét.

Ez a büntetés a korrekció, ami segít abban, hogy visszatérjünk a spirituális létra felfelé mentéhez.

Ez pontosan az, ahogy értelmeznünk kell az 1. állapotot, ami úgy tünik, hogy lefelé megyünk, és megkaptuk a büntetést,  ami adott a korrekcióra. Érezni az ember bűnét azt jelenti, hogy többé nem bűnözünk. A bűn az, amit ezt előzőleg tettünk! És egy megtett bűn érzete már a korrekció.

ft

1.számú állapot (jelen állapotunk) az adni akarás saját magunknak, amely magában foglalja a tetszésünket és a megkívánt beteljesülést. A 2.számú állapot (az állapot, amit el akarunk élni) az az adni akarás a Teremtőnek, ami tetszést hoz létre nekünk. Itt van az ellentmondás.

A saját magunknak való adni akarásban, az akcióban magában, a munka és a jutalom egy irányban van, egy vonalban. Ezért ezt a Közvetlen Fénynek nevezzük. És minden világos itt nekünk. A kezdet, a vég, és a végső cél elérése egy irányba van indítva: az én irányomban.

De ha meg akarom világítani a Teremtőnek való adni akarást, akkor az ellentétes szándékok problémája és annak eredménye is felmerül. Korrigálnom kell a szándékot, és ez kedvem ellenére való!  A Teremtőnek való adni akarásnak az élvezet elfogadásába kell fordulnia. És ezt élveznem kell, mert ez a teremtés terve. És ennek az élvezetnek az adni akarásból kell jönnie, és ez teljesen ellenkezik velem!

A teremtés célja az élvezet, és a teremtés korrekciója az adni akarás. De ez a két feltétel egymásnak ellentmond. Ez a fő akadálya és nehézsége a percepciónknak, ami folyton akadályozza a menetünket, megfosztva minket annak a lehetőségétől, hogy felismerjük, mi volt tervezve.

Egyrészt nagy erőfeszítést és hatalmas munkát kell kifejtenünk egyrészt, és másrészt ennek eredménye nem tőlünk függ; ez Fölülről adott.  Közben mi a munkánkon keresztül fedjük fel a vágyunkat. Nem sajátítjuk ki a célt, hanem megkapjuk a Klit, az edényt, ami tartalmazza.

Ezért ez a két ellenoldal, (a Teremtőhöz való adni akarás és az élvezet, ami belőle származik), csak a vele való érintkezés segítségével egyesül. És csak a Felső Fény, ami megváltoztatja a természetünket, csak ez vihet el az érintkezéshez.

Meg kell változtatnunk azt az állapotot, amelyben a szív vezérli az embert (ezért a Kabbala bűnösnek tekinti őket) egy olyan állapottá, ahol az emberi lény uralkodik a szív felett, és igy az embert becsületesnek tartjuk. É csak egy megoldás van, hogy elérjük ezt, a Kabbalista csoportot, ami egy modell, egy példa, és a szerkezet, amiben magunkat ellenőrizzük, és látjuk, hogy milyen mértékig felelünk meg ennek a célnak.

A csoport képes arra, hogy meggyőzzön engem, hogy semmi több értékem nincs, mint a Teremtőnek való adni akarás! De másrészt arra a következtetésre jutok, hogy bármire képtelen vagyok, és csak a Teremtő segíthet nekem. Ily módon kielégíthetem a szükséges vágyat, az imát.

De most hiányzik nekünk a két ellenoldal, a Keter és a Malchut, a Közvetlen Fény, és a Visszavert Fény, a fordított megfelelés a Fénynek és a vágynak. Mindezt a korrigált Kli tartalmazz, amelyben a vágy szándéka van.

Először fel kell építenünk a 10 Sefirot modeljét magunkban. Akkor a miénk lesz a belső struktúra, mint egy új szervezet első sejtje, amiből a lélek egy embriója fog kifejlődni.

Az egoista vágy állandóan élvezetekbe hajszol, és ebben nem ismer korlátokat, így maga a halál. Nincs mód túlélni ezt. Még a teljesen komplett és helyes ásványi, növényi, állati szintek is ebbe az irányba küszködnek, és a halálba tartanak.

Ez az egész éltünk: a születés első pillanatától elkezdünk a halál felé tartani. Az egoista vágy képtelen létezni bármilyen más formában, mivel sokkal inkább a halálból táplálkozik, mint az életből.

Azonban meg tudjuk szerezni az adakozásra irányuló vágyat. Ez teljesen leválaszt bennünket a az egoista vágyunktól, és azt reprezentálja, hogy a  lélek hogy létezik, a  testtől különálló módon, függetlenül attól, hogy a test halott, élő, vagy újjászületett. Mindezen állapotok kizárólag ennek a világnak, ezen a szintjén történik meg, mialatt a lélek a spirituális Felső Világban él. Más szavakkal most vagyunk egy új átmenetben egy teljesen új típusú létezésbe, amely nincs kapcsolatban semmilyen módon az ezt megelőző módjával az életünknek. Nem leszünk képesek az előző iskolázottságunk, kultúránk vagy értékrendünk alapján folytatni, függetlenül attól, ezek közvetlen szükségletei az alapvető testi szükségleteinknek. Az úgynevezett „alapvető emberi” értékek megszűnnek létezni, mert egyszerűen nem tudjuk őket értelemmel feltölteni.

Így, az ember egész élete radikálisan megváltozik, és senki nem fogja ezt erőltetni. Sokkal inkább, az összes olyan jellegű beteljesülés, mint a divat, filmek, vagy tömeg média, nem fogja az élet érzékelését biztosítani. Ezek le lesznek csökkentve, a test számára szükséges mennyiségű létezésre, és minden mást az emberek csak az igazi emberi szinten fognak keresni. Ez egy kvalitatív - minőségi változás, amely ezt megelőzően soha nem történt meg.

Kérdés:

Ki a hibás az én vissza vissza zuhanásaimért a végső elemzés során: én vagy a Teremtő? Ezek az erőfeszítéseim, vagy az erőfeszítéseim hiányának az eredményei?

Válasz:

Ez van a Teremtőről, “Én vagyok a kezdet és a vég.” “Én vagyok a kezdet” azt jelenti, hogy egyik kiinduló állapot sem függ, a személytől. Általában semmi teendő nincs az új állapottal, bármi is történt előzőleg.

Nem beszélek a normál népekről, akikben a I am not talking about regular folks in whom the “gének”  (Reshimot, Felülről elrendezve) mechanikusan bomlanak ki, a megfelelő sorrendben, és az élet céljára, és a szabad akarat elérésére irányuló kérdések soha nem bukkannak fel. Sokkal inkább, arra személyre utalok, aki megkapta már a hiányt, hogy kitöltse, és érzékelje ezt a hiányt az élet értelmére vonatkozó, felszínre bukkanó kérdésen keresztül. Az ilyen személy be tudja teljesíteni magát, a csoportba való belépés (a lelkek kollektív rendszere) és az emelkedések és süllyedések elemzése által, mivel ez az állapot jelképezi a spirituális utazást.

Minden a szabad választással való relációban értékelhető, nem magában az állapot megítélésben. A körülményeim önmagukban nem lényegesek; lehetnek jók, és rosszak egyaránt. Ami lényeges, hogy milyen módon alkalmazom őket, itt és most. Más szavakkal, csak az eredmény értékelhető.

Én nem változtatom meg, vagy korrigálom a világot. A részvételemet korrigálom benne.