Entries in the '' Category

Az élet magasabb dimenziókba hajt minket

Olyasmi történik velünk, ami még nem történt azelőtt: teljesen új módon fejlődünk tovább. A múltban minden személy egyénileg fejlődött, de ma a fejlődés általános, mely az egymás irányában való kölcsönhatásunk következménye. Ezért van az, hogy semmilyen formában nem vagyunk mindezt képesek irányítani! Önzőségünk, mely, mint fal létezik közöttünk, nem rendelkezik semmilyen eszközzel, hogy magát fenntartsa egy tökéletesen integrált rendszerben.

Mindez olyan, mintha egy állatot arra erőszakolnánk, hogy részt vegyen egy intelligens rendszerben. Az állat képtelen a magasabb szintű fejlődés felfogására, mely hirtelen ily módon megjelenik előtte.

Mi hasonlóan elképedve nézünk az előttünk levő emberek közötti kapcsolatok hálozatára, és még mindig nem értjük meg, hogy felettünk egy magasabb dimenzióju rendszer létezik. Ez a rendszer az Istenséghez tartozik, és ebben a rendszerben minden és mindenki tökéletesen összekapcsolódik mindenki mással. Ugyanakkor képtelenek vagyunk ezt megérteni, ebben részt venni, és ennek törvényeihez igazodva viselkedni. Ebből kifolyólag csak sodródunk, mint egy fadarab a viharos tengeren, úgy érezve , hogy egyik irányból a másikba dobódunk, egyik helyzetből a másikba, és nem rendelkezünk azzal erővel, hogy akár elkezdjük megérteni mi is történik. Nem vagyunk képesek a rendszer folyamával együtt haladni, mely rendszer erők, és az univerzális, és kölcsönös kapcsolatok rendszere.

Néhány hónapon, vagy egy fél éven belül, az egész világ egy viharos tengerre emlékeztető gondolatok és vágyak halmazára tekint majd, melyek egyik helyről a másikra terjedve robbanak majd ki. Azonban a valóságban semmi sem robban. Mindez olyan, mint amikor valaki vendéget visz egy üzembe, ahol csak azt látszik, hogy különböző gépek pörögnek, zakatolnak, mindeféle roncsokat, alakzatokat képezve. De amennyiben egy hozzáértő lép ugyanabba az üzembe, az pontosasn megérti, hogy minden tökéletesen működik, egy megfelelő programot végrehajtva. Ez azért van, mert a hozzáértő megérti a rendszert és annak törvényeit.

Ugyanígy van velünk is. Azonban manapság még a legegyszerűbb ember is rendelkezik a módszerrel, ami lehetővé teszi számára, hogy a rendszer részévé válhasson. Ez a módszer a Kabbala tudománya, mely felfedi a Teremtőt teremtményeinek.

Az erők hálózata, mely közöttünk működik, jelenleg negatív formában jelentkezik, az ellenkező oldalról. De amennyiben megfelelő hozzáállással közelítünk felé, megfordíthatjuk és megfelelő formájában láthatjuk. Mindez tőlünk függ. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell próbáljuk a teremtőt megfordítani. Ehelyett magunkat kell megfordítsuk, a megszerzés helyett, adakozásra vágyva. Akkor majd csodálatos módon az áramlatnak megfelelően fogunk suhanni.

(Egy a Báal HaSzulam “A Legnagyobb nemzet tettei” című cikk alapján adott leckéből 2009. március 17.-én)

A korrekció a Kabbala tanulása alatt kapott Fény segítségével történik

 Kérdés:

Sok ember nem érti miről is beszél a Kabbala. Talán egyszerűbb formában kellene számukra a Kabbalát előterjesztenünk? Mi a legjobb módja annak, hogy ezt megtehessük? A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy csak a megfelelő források rendszeres, és struktúrált tanulása képes a megértést meghozni.

Válaszom:

Igaza van. Végül is minden erőfeszítésünk után, csakis a Fény képes minket korrigálni, és az új világ megértését, és felfogását megadni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, kitartónak, türelmesnek kell lennünk, és meg kell maradjunk az úton, és a megfelelő irányba kell hogy haladjunk. Mindez a csoport és a megfelelő környezet segítségével történhet csak. Szóval a lényeg az: szükség van egy tanárra, a könyvekre, a csoportra és - türelemre!

Kérdés:

Igaza volt, a Kabbalát tanuló olyan érzéseket él át, melyekről nem is álmodott. Ahogy szembeszáll önzőségével, a barátai által érzett boldogság mérhetetlen boldogsággal tölti el, és azt gondolja: “Hogyan is képzelhettünk el egy világot, melyben a Teremtő nem található meg?” Nagyon hálás vagyok, Köszönöm.

Válaszom:

Örülök, hogy kezdi megismerni a Természetet.

Kérdés:

Lehetséges az érveket és a szívet (érzelmeket) egyensúlyban tartani?

Válaszom:

A tanulás, mely megához vonzza a Körbevevő Fényt (Or Makif) a megfelelő mértékben, azt eredményezi, hogy a személy érvelése, és vágyai növekedni kezdenek. De itt csak azokról az érvekről és vágyakról beszélünk, melyek a Felső Világgal kapcsolatosak, ahol képesek vagyunk a Teremtő felfedezésére.

A Teremtő felfedezése itt és most történik

Az emberek kezdik megérezni hogy a helyzet napról napra változik, és mindez összezavarja őket.

Nem értik mi is történik, és nem tudnak ezzel megbírkózni. De a valóságban csak annyi történik, hogy a Felső Erő a teremtmények számára történő valódi feltárulását éljük át. Azonban egyenlőre még nem ismerjük fel ezt az Erőt. Azonban már most megértjük, hogy valamilyen erő működik a világban, és mi semmit nem vagyunk képesek ellene tenni. Érezzük, hogy valami történik a világban, de nem tudjuk megmagyarázni mi is az, és nem vagyunk képesek vele kapcsolatba lépni. Azonban látjuk, hogy valami szokatlan dolog történik, és a Kabbala el tudja nekünk magyarázni, hogy mindez a Teremtő felfedezésének a kezdete.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy nincs képességük arra, hogy ezt a helyzetet irányítsák, vagy ellenálljanak neki. Ennél fogva fell kell emelkedniük, és megérteniük ezt az erőt az által, hogy magukévá teszik azt,  ugyanolyan alapelvek alapján, ahogy a természet más törvényeit is megismertük ezelőtt. De miért? És mennyiben különbözik ez az erő a többi természeti erőtől, melyeket korábban megismertünk?

Azelőtt a Természet erőit egyénileg fedeztük fel, ahelyett, hogy azokat globális formában fedeztük volna fel. Ebből kifolyólag az előzőleg felfedezett erők nem feleltek meg a Kölcsönös Felső Irányításnak. Azelőtt a Felső Erő, mely csak akkor jelenhet meg, amikor az összes teremtmény összekapcsolódik, nem ismertethette meg magát. Azonban manapság mindez, mint egy globális Erő jelenik meg - a Felső Erő, mely mindannyiunkban belül jelenik meg. Hamarosan ez arra kényszerít majd minket, hogy egyesüljünk, hogy képesek legyünk ezt az Erőt a jó úton felfedezni. Ellenkező esetben pusztulásra ítéljük magunkat.

A dolgok egyre rosszabbra fordulnak majd, amíg az emberek megértik, hogy mindez miért történik

 Kérdés:

Amikor arról beszél, hogy mi történik majd a jövőben, ön igazából látja az aktuális jövőt, vagy azt érti mindez alatt, hogy nem kifejezetten adott, specifikus események történnek majd, hanem “a dolgok egyre rosszabbra fordulnak majd, amíg az emberek megértik mi miért történik”?

Válaszom:

Ön ezt pontosan eltalálta: “A dolgok egyre rosszabbra fordulnak majd, amíg az emberek megértik, mindez miért is történik”.

Kérdés:

Lehetséges egy magánkézben levő üzletben a természet törvényeiről előadásokat szervezni? Egy 20 emberből álló irodát vezetek. Követem a reggeli leckéit, és 2007 óta tanulok önnel, és szeretnén az embereket tanítani.

Válaszom:

Mindez kötelességünk. Próbálja meg mindezt megszervezni. Mi adunk majd tanácsot, és a kellő anyagot, és minden mást amire szüksége van.

Kérdés:

A válság elérte a kisvárosi életünket, és szükségessé tette, hogy egy nagyobb városba költözzek. Egy Kabbalista hogyan hoz meg hasonló döntéseket? Hogy mérlegeli a különböző faktorokat, mint pénz, munka, környezet, barátok, család és így tovább?

Válaszom:

Kizárólag a környezet alapján.

A közöttünk levő kapcsolatok megjelenése, felfedezése a közelgő Messiás jele

A pillanat, amikor elkezdjük a közöttünk levő kapcsolatokat felfedezni, a Messiás érkezésének a generációjában létezünk.

Amennyiben felfedezzük azt a tényt, hogy egyetlen családba tartozunk, mindez a közelgő Messiás jele, mivel íly módon felfedezzük Adam HaRishon (a közös emberi lélek) rendszerét. Azelőtt az emberek azt tehettek, amit csak akartak, azonban most már ehhez a rendszerhez hasonlóvá kell váljanak. Ez a kapcsolat jelképezi a száműzetés végét.

Az Ari, és Chaim Vital már úgy érezték, hogy a száműzetés saját idejükben, körülbelül 500 évvel ezelőtt befejeződött. Ezért írta Chaim Vital: “Várom a Messiást, azonban Ő még nem érkezik”. Számára világos volt, hogy a száműzetés véget ért. Az összes nagy Kabbalista beszélt erről, beleértve Baál Shem Tov-ot, és Baál HaSzulam-ot is.

Azonban ma ez már nem csak a nagy Kabbalistáknak világos ez, akik a lelkek teljes rendszerét kinyilvánított formájukban látják maguk előtt, hanem még az átlagos ember is rábukkanhat minderre. Az emberek nem igazán érzékelik ezt még, de már hallanak róla. Minden ember elkezdi látni, és érezni, hogy mindenki mindenkitől függ. Elkezdik érezni, hogy egy kölcsönös kapcsolatokból álló rendszer működik itt. Mindez a lelkek rendszerének a felfedezése, melyet az “Első Ember-nek”, Adam HaRishon-nak nevezünk. De egyenlőre ez a lelkek hálozatában jelentkező erő negatív formában található. Ez az erő ellentétes a Teremtővel. Azonban amennyiben megkérjük arra, arcát felénk fordítja majd!

(Egy a Baál HaSzulam “Messiás Kürtje” című cikkáről adott leckéből, 2009 március 24.-én)

Miért a Kabbala az egyetlen megoldás a szenvedésre?

 Kérdés:

Amennyiben a Kabbala az egyetlen gyógymód, mely képes az emberiség szenvedésének okait kimutatni, és azt orvosolni, akkor miért rejtették ezt el előlünk a Kabbalisták ilyen hosszú ideig?

Válaszom:

Arra vártak, hogy önzőségünk megfelelően beérjen.

Kérdés:

Igaz az, hogy csak a Kabbala képes minket a depresszióból kigyógyítani?

Válaszom:

Abban az esetben igaz ez, ha a depresszió nem egy orvosilag diagnosztizált betegség, hanem az élet értelmének hiányából fakad.

Kérdés:

Fájdalmat és szenvedést érzünk annak érdekében, hogy korrigálódjunk. Mi történik az állatokkal? Ők nem szenvednek?

Válaszom:

Mindenki, és minden szenved a közös teremtett vágy részeként. Azonban a korrekció csakis az “ember”-nek nevezett részben lehetséges, mivel ez a rész rendelkezik tudattal - a személy “szomszédjának” (a környezet, a csoport, és a teremtő) érzetével.

A Teremtőt a másokkal való egységen belül fedezhetjük fel

Kérdés:

Ez volt az első, teljesen váratlan alkalom, hogy a Kongresszust német fordításban egyenesben nézhettük. Hatalmas erejű szeretetet és egységet éreztem a Kabbalát tanulók körében, de amikor kérdéseket akartam feltenni, rájöttem, hogy csak egy élettelen képernyőt bámulok ami azt mondta “élő adást néz”. Szóval kérdésem az: lehetséges spirituálisan úgy haladni, hogy egységbe lépek egy csoporttal?

Válaszom:

Igen és igazából ez az egyetlen módja az előre haladásnak - az egység. És utána az egységen keresztül felfedezi majd a Teremtőt.

Kérdés:

Már körülbelül két éve tanulom a Kabbalát. Hetente többször segítek a disszeminációban, a Kabbala campus-on tanulok, és látogatom a virtuális csoport fórumját. És bár jó kapcsolatban vagyok mindezekkel az emberekkel, érzem, hogy ez csak felületes. Nem vagyok képes igazából egységre lépni azokkal az emberekkel, akik ugyanazon az úton haladnak mint magam. Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Vagy lehet, hogy az ilyen jellegű kapcsolat csak a fizikális életben létezik?

Válaszom:

Amennyiben mások önhöz hasonlóan tanulnak, az azt jelenti, hogy önön múlik, hogy sikerül-e velük egységre lépnie, és segítséget kapnia, a csoport méretétől, és szintjétől függetlenül.

A visszamenekülés a falusi életbe nem menthet meg senkit a válságtól

 Híradás (a Newsland.ru fordítása alapján):

Egy körülbelül száz emberből álló csoport egy közösséget szervezett arra, hogy legyőzzék a válságot. “Teljesen önellátóak vagyunk” mondják a közösség tagjai, és büszkén állítják: “Saját állatainkat neveljük, saját kenyerünket sütjük, képesek vagyunk az élelem előállítására, még a sütemények készítésére is! Nem törődünk a válsággal!” A közösség tagjainak nincs szüksége pénzre. Van saját iskolájuk és óvodájuk. Teljesen önellátóak!

Válaszom:

Mindez nagyon gyermeteg! Még akkor is, ha mindenki számára világos, hogy könnyebb a válságot túlélni a Természethez közelebb élve, ez a viselkedés igazából a Természet ellen működik, mely a globalizációt számunkra megalkotta. Nem látjuk be, hogy a Természet ereje az ami minket tovább fejleszt, így csak úgy viszonyulunk hozzá, mint a környezet kövületi, növényi, és állati szintjéhez, míg tagadjuk azt, hogy mindez célirányos, és egy bizonyos cél felé vezet minket.

Az a tendencia, hogy protekcionisták legyünk, és elszigeteljük magunkat, az anti szociális, és anti globális, és mindez meggyengíti a társadalmi kapcsolatokat, akár egy országon, vagy a világon belül. Mivel mindez ellenkezik a Természet fejlődésének törvényével, nem lehet sikeres!

A válság egy módja annak, hogy elfogadjuk a Természet programját és a korrekció módját

 Kérdés:

Amennyiben a Természet célja az, hogy az emberekben felébressze a felismerést az általános irányítás irányában, akkor mi a válság célja, mely válság az ellenkező irányba vezet minket - a kontroll teljes hiánya és a szociális rendszerek, és személyes életek erejének elvesztése irányába? Hogyan lesz ez képes minket ahhoz közelebb vinni, hogy felismerjük az általános irányítást, hogyha minden ami történik az ellenkező irányú?

Válaszom:

Hogyan történhetne mindez másképp? Az emberek elvesztik uralmukat pénzügyi helyzetük felett, a hadseregeik és fegyveres erejük felett, és igazából mindenük felett. A szülők elvesztették irányításukat gyermekeik, és a tanáruk tanítványaik felett. Az emberek elvesztették családjuk irányítását, és még ösztöneik felett is. Csak néze meg mi történik a világban! Mindent eltorzítottunk: mentális betegségektől szenvedünk, eltávolodtunk a természetes jellegű szextől, hozzászoktunk a drogokhoz, az emberek magukat ölik, és így tovább. Szóval mi is történik?

Mindez a Természet módja, hogy megmutassa nekünk: a világ elvesztette korlátait és szabályzását. Még akkor is, ha vágynánk arra, hogy egymással kapcsolatba lépjünk, mert azzal valami pozitívat alkotunk, meglátjuk, hogy képtelenek vagyunk ezt véghez vinni. Mindenki csak a saját helyén marad, és senki nem akar közeledni a többiekhez. Még amikor azt halljuk, hogy “De elpusztulunk, ha így folytatjuk!”, még akkor is tehetetlenül állunk, és csak azt válaszoljuk: “De nem tudunk másképp viselkedni!”. Minden ember megérzi majd, hogy mennyire gyenge a saját természetével szemben. Más szóval mindez szükséges számunkra, hogy felfedezzük magunkban a gonoszt.

Az embereknek meg kell találniuk a Kabbala tudományát - a Természet programját és a korrekció módszerét. Mindezt vagy a Természet fogja ránk erőszakolni iszonyatos és elképzelhetetlen szenvedések által, vagy elfogadjuk ezt a Kabbalistáktól, akik mindezt most feltárják a világ számára.

Az irigység az egy pozítív tulajdonság, amennyiben helyesen használjuk

 Kérdés:

Érzem barátaim szeretetét, de ugyanakkor irigységet is érzek. Olvastam a Kabbala könyvekben, hogy az irigység az pozitív, mivel segít minket az előre haladásban. Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha inkább le lennénk nyűgözve barátaink által, mivel ez az érzés hasonló az irigységhez, de szeretetet is tartalmaz? Mi a legjobb módja a csoporton belül található negatív érzésekkel való bánásnak?

Válaszom:

Csak azt kell, hogy lássuk, hogy teljesen a csoporttól függünk annak érdekében, hogy célunkat elérjük. Ez arra kényszeríti majd, hogy megfelelően hangolja magát a csoportra.

Kérdés:

Tényleg elmondhatjuk azt, hogy az irigység az egy pozitív tulajdonság, és segít minket a spirituális előrehaladásban? Amennyiben így van, hogyan tudom a házastársam iránt érzett féltékenységemet pozitív irányba fordítani?

Válaszom:

Azáltal, hogy féltékenyek vagyunk mások jóirányú, és kedves tettei iránt arra ösztönöz minket, hogy mi is hasonlóan cselekedjünk. A féltékenységet csak akkor tudjuk pozitív irányba fordítani, ha annak érdekében használjuk, hogy magunkat jobbá tegyük. Például a féltékenységet használva megváltoztathatjuk hozzáállásunkat a korrekció irányában.