Az egész valóságból csak azokat a dolgokat érzékelem, meylek fontosak számomra, a profit és veszteség szempontjából vizsgálva. Bármi más számára érzéketlen maradok. Lehet, hogy több ezer más dologgal vagyok körbevéve, de érdektelen maradok irányukban. És ha azok nem érdekelnek engem, akkor egyszerűen nem látom őket.

Ilyen viszonylatban az embernek semmilyen módon nem kell megváltoznia, vagy magát egy “szárnyas angyallá” változtatnia. Csak meg kell szüntetnie korlátait, és ki kell nyitnia érzékszerveit, hogy lássa, hallja és érezze mindazt, ami a világban rajta kívül létezik - és mindezt oly módon teheti meg, hogy a “mások érdekében” kezd el mindent érzékelni.

Akkor valóban képesek leszünk a rajtunk kívül levő világot érzékelni, és a Végtelen Világban létezni. De hol van ez a Végtelen Világ? Valami csillag vagy galaxis mögött? Nem, mindez itt és most létezik.

Kategória: érzékelés - Nincs még hozzászólás →

Kérdés:

Néha életünkben megjelennek azok a ritka pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy körülöttünk mindent egy különleges erő hat át, amely kedvességgel vesz minket körül, és az egész világot szeretettel tölti meg. Ez az érzés a legintenzívebb élvezet, melyet valaha is éreztünk. És tudjuk, hogy emberek hosszú sora vár az egész világban, hoy hasonló élvezetben részesülhessen.

És mindez csak egy mikroszkópikus része annak, amit az ember akkor érez, amikor a legelső spirituális szintre emelkedik, szóval lehetséges egyátalán egy ekkora élvezetet elviselni? Nekem volt valami hasonlóban részem, és el nem tudom képzelni, hogy lehetséges helyet teremteni akármi többnek is az emberben.

Válaszom:

Persze, hogy nem vagyunk képesek mindezt elviselni! Mondjuk, hogy valaki megnyeri a lottót, és övé a millió dolláros díj: a szívünk megszakadna, mivel hasonló benyomást tesznek ránk a jó és rossz dolgok. Képesek vagyunk jót érezni egy bizonyos pontig, de ha túl megyünk ezen a ponton, akkor a “jóbol is megárt a sok”, és az élmény túl intenzív lesz számunkra.

Ez azért történik, mivel érzékelési képességünk nagyon korlátozott, és mindazt ki kell terjesztenünk. Meg kell éreznünk a végtelenséget, tökéletességet, határtalanságot és végtelenséget - minden részletében és minden irányból. A világon minden embernek teljesen és egészében kell érzékelnie a Teremtőt. Mindegyikünknek éreznünk kell a Teremtő nagyságát és hatáskörét, hogy átélhessük teljes programját és belső képességeit.

Ennél fogva egész munkánk és tanulmányaink és életünk  egyetlen célja az, hogy kiterjesszük érzékenységünket az évezetek megszerzésére. Ezért van az, hogy a Kabbalát Kabbalának, azaz a “megszerzés” tudományának hívjuk.

Csak azt kell megtanuljuk, hogyan kell azt megfelelően tenni. Jelenleg mindannyian önzően kapunk, és ezáltal folyamatosan megsemmisítjük vágyunkat, és az állandóan eltűnik. Monjuk, hogy valamit élveztem egy pillanatig, de utána az élvezet eltűnt. Akár pár percig, órákig akár hetekig is eltarthatott (ha az amit megkaptam igazán nagy, például egy új otthon, vagy érdekes utazás). De előbb utóbb minden végetér és eltűnik.

Egy olyan Kli-t vagy vágyat kell építenünk, mely örökkévaló és nem tűnik el. A Teremtő csak egy dolgot akar tőlünk: hogy megtanuljunk élvezni, hogy mindenből élvezetet érezzünk, még ebből a földi életből is. Nem kell megszorítanunk magunkat semmilyen módon, vagy remeteként élnünk.

Az élvezet melyet érzünk egyre növekszik és nagyobb lesz. Azért, hogy képesek legyünk mindezt megtenni, csak a természetet kell tanulmányozzuk (beleértve ezt a világot), és ki kell tapasztaljuk, hogy érezhetünk élvezetet.

De ez olyasmi amit nem vagyunk képesek megtenni! Valójában több ezer éve ezen a világon élünk, és még mindig nem jöttünk rá, hogy jussunk élvezetekhez belőle. Csak egyre inkább szörnyen érezzük magunkat.

Végül is mit akar egy intelligens ember az élettől? Hogy élvezze azt! És mégsem képes erre, még ebben a kicsi földi életben sem. És nem képes mindezt megtanulni sem! Csak egyre rosszabbá teszi életét. De minden igyekezetünk legvégén, amikor teljesen elvesztjük minden illúziónkat mindennel kapcsolatban, a Kabbala tudománya megjelenik előttünk és megtanítja nekünk, hogy lehetünk képesek élvezni.

Csak gondoljunk bele: mennyi élvezetet vagyunk képesek valójában befogadni? Olyanok vagyunk, mint egy gyerek, aki egy egész doboz jégkrémről álmodik, de valójában nem képes 2-3-nál többet elfogyasztani. Így van ez velünk is: kaptunk egy kis spirituális ragyogást, és nem vagyunk képesek elképzelni, hogyan létezhet ennél több. De akár a legkisebb spirituális élvezet is több milliárdszor nagyobb, mint amit abban a szokatlan pillanatban érzett, amikor a spiritualitás egy kicsit megjelent önnek.

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →

Kérdés:

Mi az imádság (MAN)? Az imádság azok a vágyak, melyeket a Felső Szint felé közvetítünk? Hogyan fejlődnek ki vágyaink olyan mértékben, hogy aztán Ő meghallja őket?

Válaszom:

Ami kifejlődik, az a mi érzékenységünk, és a vágyaink belső felismerése. A spirituális világ az nem nagyságrendben mérendő, hanem minőségileg. Úgy tűnik nekünk, hogy annak érdekében, hogy az egyik szintről a következőre emelkedhessünk erősebbé kell váljunk. De nem az kell, hogy mi magunk erősebbé váljunk, hanem a vizsgálatainknak és érzékelésünknek kell megerősödnie.

Lényegében ez pont ellenkezőleg működik. Egyre érzékenyebbé kell váljak, és finomabb csipeszekkel kell magamon dolgozzak. Az erőm abban rejlik, hogy képes vagyok mélyebbre hatolni magamban, hogy megkülönböztessem, és osztályozzam az egyre növekvő tulajdonságokat. Ez az amit a “növekedés” jelent. A növekedés az érzékelésünk fejlődésével, és annak analizálásank segítségével történik.

A mi világunkban az újszülött az alapján növekszik, hogy hány kilóval gyarapodik. Azonban az intelligenciáját nem a megszerzett kilók alapján ítéljük meg, hanem annak megfelelően, hogy milyen ügyességet, és tulajdonságokat szerzett meg élete során. Röviden azt elemezzük mennyire lett okosabb, és, hogy megérti-e mit is kell csinálnia.

A spirituális világ a Fény segítségével magunkon belül épül fel. A Fény leereszkedik hozzánk a Felső Világgal kapcsolatos tanulásunk ideje alatt, és új tulajdonságokat épít ki bennünk. Azon a helyen, ahol azelőtt semmit sem éreztünk, most elkezdünk különböző tulajdonságokat, és megnyilvánulásokat érzékelni. A spirituális jelenségek leírásait tanulmányozzuk és nem értünk belőle semmit. Ez hasonló ahhoz, ahogy egy macsak hallgatja a klasszikus zenét, és zajként éli azt meg. Mi is úgy hallgatjuk a leckéket, hogy alig vagyunk képesek szemünket nyitva tartani.

De pontosan ebben a félig eszméletlen állapotban dolgozik rajtunk a Körbevevő Fény (Or Makif)

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →

Báál HaSzulam azt mondja, hogy amikor a világot elkezdjük a lelkünk pontján keresztül nézni, a valóság érzékelésének egy új formáját fejlesztjük ki. Ez egy új érzékszerv, a már meglévő 5 fizikai érzékszervünk (látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés) felett.

Ebben az új érzékszervben egy olyan képet érzékelek, melyet a Felső Világnak, vagy másik dimenziónak nevezek. És akkor mind magamat, mind a világot ebben az új másfajta érzékelésen belül érzem.

Amikor elkezdjük a valós Felső Valóságot érzékelni, akkor elkezdjük látni, hogy az előző érzékelésünk relatív, és az nem az egyetlen lehetséges valóság, mint ahogy az előzőleg tűnt számomra. Egy eltávolodott módon kezdjük el az előző valóságot szemlélni, és látjuk, hogy az relatív: lehet, hogy az létezik, de ha a testünk meghal, akkor megszűnik.

Azonban amikor az egyik fajta valóság érzékelésről a másikra kapcsolunk, az új fajta érzékelés nem tünteti el az előzőt. Elkezdjük őket együtt érzékelni: azt látjuk, hogy az egyik a másikból ered.

De akkor végre elkezdünk egy újabb utazásban részt venni, a Teremtő állandóan kitáguló, igazi, örökkévaló és abszolút valósága felé.

Kategória: érzékelés - Nincs még hozzászólás →

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor az embert egy szokatlan inspiráció keríti hatalmába. Úgy érzi, hogy a világ körülötte át van itatva valamilyen különleges erővel, hogy a levegő “vastagabbá válik” körülötte, és megtelik valami új esszenciával. Olyan gondolatokkal, és szándékokkal van körbevéve, melyek felé irányulnak, és ő általuk van irányítva. Úgy tűnik számára, hogy körülötte minden szeretettel van átitatva.

Ez nagyon ritkán történik meg, amikor a személy magához vonzotta a Fényt, és az őt a Felső Erő kezeibe emelte. Abból a magasságból mindent ugyanúgy lát, mint a Felső Erő. Azonban mindezt a saját szemével látja, mely csak egy kicsit, de kinyílt.

Amikor ez történik, a legfontosabb dolog az, hogy egy benyomás maradjon meg bennünk, hogy: “Mindez a spirituális világ volt, az én korlátozott érzékelésemnek megfelelően”. A valóságban azonban mindez örökkévaló, és az ereje több milliárd-szorosa azok számára, akik képesek az első, legalacsonyabb spirituális szintre véglegesen felemelkedni.

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →

Az egység az egyetlen módja, hogy bármit is elérjünk. Mégis az országok továbbra is úgy viselkednek, mintha nem törődnének azzal, hogy mi történik a többiekkel, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy ugyanazok a problémák másnapra őket is elérik!

Nem tehetetlen, sebezhető egyénekről beszélünk, hanem egész országokról, sőt az egész emberiségről. Nem csak az egyének, hanem az egész közösség az, mely hirtelen elvesztette a felelősség és valóság érzetét. Mindez a Felső Fény módja, hogy a globális önzőséget bemutassa nekünk. Az egész világ belenyugodott abba, hogy a pillanatban éljen, szemét behunyva a jövőbeni következményekre nézve.

A Kabbala figyelmezteti az embereket, hogy a bármikor bekövetkező szenvedések miatt nagyon veszélyes úgy gondolkozni, hogy: “Együnk, igyunk, mulassunk, mert holnap úgyis meghalunk!”. A jelenlegi körülményeket a Természet szándékosan hozta létre annak érdekében, hogy minket egy új dimenzióba emeljen. Olvashatunk erről többet is a “Bevezető a Tíz Szfira Tanulmányához” című írásban.

Kategória: egoizmus - Nincs még hozzászólás →

A Teremtővel való azonosságot kell keressük, el kell képzeljük ezt a “Teremtőnek” nevezett tulajdonságot. Oda akarok menni hozzá, és látni akarom Őt. Végül is a héber szó “Teremtő” (Bore) két szóra bontható le: “jöjj és láss” (Bo-Re).

Lényegében a szefirákról beszélünk, melyek a Keter és Malchut között léteznek. A Keter, a legmagasabb szefira csak a legvégén jelenik meg nekünk, míg Malchut, a legalacsonyabb szefira egy formátlan vágy marad mindaddig, míg a közbülső 8 szefirát magunkévá nem tesszük.

Mindig a Keter adakozási tulajdonságával való hasonlóságra kell törekednünk, melyet megpróbálunk elképzelni. Ennek eredményeképpen áthaladunk a tulajdonságok egyezőségén keresztül, és felfedezzük, magunkévá tesszük annak tudását, erejét és megértését, hogy mit is kell tennünk.

Azért, hogy ne zavarodjunk össze, és megmaradjunk a középső vonalon, az adakozás irányába igyekszünk, melyet a Teremtő hozzánk való viszonyulásával megmutat nekünk.

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →

Kérdés:

Világunkban hozzá vagyunk szokva, hogy úgy tudjuk a fejlődés mindig valamilyen aktív cselekedet formájában nyilvánul meg. De az a cselekedet amiről Ön beszél inkább belső elmélkedésnek, a meditációhoz hasonló jelenségnek tűnik, ahol annyit kell csak tennünk, hogy másképpen fogjuk fel a világot. Ebben az esetben hogyan fejezünk ki bármilyen aktivitást?

Válaszom:

Aktivitásunk vágyainkban fejeződik ki. Végül is nincs más lézető jelenség mint vágyaink. A testünk nem más, mint egy állat, mely életben maradása érdekében a mezőt legeli. Minél több cselekedetet végzünk amellet és a felett, mint amire az állat életben maradásához szükséges, annál jobban akadályozzuk belső erőfeszítésünket hogy megértsük kik is vagyunk, hol vagyunk, mi létezésünk célja, és mi történik körülöttünk a világban. Ez igazából amit belső elmélkedésünk igazából jelent.

Ha ahelyett, hogy mélyen ily módon magunkba ereszkednénk, mindenféle mechanikus cselekedetekkel töltjük időnket, akkor belső erőfeszítéseinktől lopjuk az időt, és ezáltal károsítjuk magunkat. Ezentúl a világot is károsítjuk. Az egyetlen dolog ami a személynek ebben a világban tennie kell, az hogy azokat a cselekedeteket végezze, melyek életbevágóan szükségesek testének, és maradék idejét belső fejlődésére kell fordítsa. Pontosan így érhetjük el a Természet harmóniáját, és a Természet rávesz majd minket, hogy megőrízzük ezt a harmóniát.

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →

Mi az eredménye annak a materiális fejlődésnek, melyet az emberek olyan nagyra becsülnek? Mit értünk el mindazzal a kemény munkával, az “Egyiptomi cementtel és téglával végzett robotolással”, ahogy a Kabbalisztikus írások az Egyiptomi rabszolgaságot, azaz a spiritualitásból való száműzetésünket leírják? Az eredmény az, hogy most egyre közelebb állunk a spirituális világ felfedezéséhez, és lassan kinyitjuk szemünket arra a tényre, hogy mindeddig az emberek az égvilágon semmi értékeset nem tettek ezen a világon! Az emberek olyan dolgokat tesznek, melyek teljesen értéktelenek mindenki számára! Igen, feltalálnak mindenfajta ügyes eszközöket, de valóban ne tudnánk élni mindezek nélkül?

Minél tovább fejlődnek az emberek, annál több időt szentelnek haszontalan cselekedetekre, és annál messzebb kerülnek az élet alapvető szükségleteitől. Ma amennyiben visszatérnénk oda, hogy csak arra töltünk el időt, ami abszolút szükséges, legtöbbünknek semmi dolga nem lenne. Az emberiségnek csak 5 százaléka lenne foglalkoztatva annak érdekében, hogy az emberiség többi részét a szükségletekkel ellássa. Másképpen megközelítve mindannyiunknak 5 százalék idejébe kerülne, hogy szükségleteit megszerezze.

Minden fölösleget spirituális fejlődésünkre kellene fordítanunk. És miért ne? Nem kapunk semmilyen hasznot abból, hogy időnket materiális dolgokkal töltjük. Az igazság az, hogy mindössze annyit teszünk, hogy környezetünket romboljuk.

Nincs más dolga az embernek ebben a világban, mint hogy a spirituális korrekcióján dolgozzon. Másrészt az a problémánk adódna, hogy mit tegyünk a gondoskodásra szoruló idősekkel, és mi értelme rájuk gondoskodást pazarolni, ha azt hisszük, hogy csak az aktívan dolgozó emberek hasznosak?

Valójában életünknek ellenkező alapelveket kell követnie. Annyira van szükségünk, hogy minden embernek megadjuk a belső korrekciójához szükséges eszközöket, és akkor mindenkinek meg lenne a helye. Mindenki a végtelenség érdekében végezne munkát, mivel a léleknek nincsen kora. És pontossan az idősebbek azok, akik a legnagyobb korrekciókat hajtanák végre.

Minél több időt töltünk a “cementtel és téglákkal”, annál közelebb kerülünk annak felismeréséhez, hogy rabszolgák vagyunk. És ennek a felismerésnek a súlya az embereket arra készteti majd, hogy felkiáltsanak a Teremtő felé, és ezzel felemelkedjenek az “emberi” szintre. És ez az egyetlen hasznos dolog, amit kiszedhetünk materiális fejlődésünkből.

Kategória: társadalom - Nincs még hozzászólás →

Kérdés:

Írva van, hogy a természet a Teremtő feltételeinek megfelelően fejlődik tovább, amíg a tervét sikeresen végre nem hajtjuk. Szóval mik azok a feltételek, melyeket a Teremtő nekünk ad?

Válaszom:

Mindennek egységre kell lépnie a Teremtővel. A Teremtő semmi mást nem teremtett, mint a vágy egyetlen apró pontját, melyben mi létezünk. Ez a pont a Teremtőben, a Fény óceánjában létezik. Mindössze annyit kell tennünk, hogy megérezzük ezt a Erőt, beteljesülést és egységet érezzünk a Teremtővel, mely ebben az egységes teremtett állapotban található. Minden ami utána következik, az ugyanebben a pontban történik, mely a semmiből lett teremtve.

Minden érzékelésünk, és felfedezésünk ebben a pontban történik. Az összes tapasztalat amin keresztül megyünk azalatt történik, amíg úgy képzeljük el a világot, mint magunkat és a magunkon kívül létező természetet és többi embert. De a valóságban mindez csak ebben a pontban található, mely pont mindenfajta változásokon megy keresztül annak érdekében, hogy felfedezze valós állapotát.

A Teremtő arra vágyik, hogy ez a pont mindezen a folyamaton tudatosan menjen keresztül, megértéssel, saját erőfeszítésünk által. Ezáltal vagyunk képesek megérteni mi is a Fény, a Teremtő, aki ezt a pontot a semmiből megteremtette. El kell érkezzünk annak megértéséhez, mit is jelent a “semmiből”, mi ez a “pont”, mi a “Fény”, és miért teremtett Ő mindent úgy ahogy teremtett.

Nem tudjuk mi történik majd velünk ezután a megértés után, de állítólag valamilyen új, eddig nem ismert horizont jelenik meg előttünk a tökéletesség elérése után.

De ez nem is fontos. Végül is lépésről lépésre haadunk, és minden előző lépés csak előkészítés a következő lépéshez. Nem ugorhatunk át lépcsőfokokat. De mindentől függetlenül állandóan a végtelenség irányába kell céloznunk, mivel ez az a hely melyhez irányítjuk imáinkat (MAN) és ahonnan a választ megkapjuk (MAD). Ez az egyetlen módja, hogy megfelelő legyen a hozzáállásunk, hogy a megfelelő cselkedeteket végezzük, és megérdemeljük a végeredményt. Ez azért van, mert minden a végtelenség irányába igyekszik, és onnan ereszkedik le ránk, és nem érdekes, hogy számtalan szint választ el minket attól az állapottól. Mindezek a szintek a mi jövőbeni állapotainkat jelentik, melyek egyenlőre el vannak rejtve előlünk. A közvetlenül előttünk álló szintet tartjuk éppen a végtelenségnek.

Kategória: spiritualitás - Nincs még hozzászólás →