Entries in the '' Category

Kapaszkodjunk egymásba!

A Fény a mi akaratunk nyomán működik, ami hasonló hozzá. A Fényhez való akarat kongruenciájának mértékét hűségnek hívjuk. Ha a Kabbalista forrásokat tisztán egoista vágyból és céllal olvasom, azok nem hatnak rám

A pont a szívben az egy eltört pont, az embert a spiritualitáshoz vezeti, de csak azért mert az ember rosszul érzi magát. Nem vágyódik a „jóra, amit a jó tesz”, az adakozásra és a szeretetre. Eddig ő többnyire nem volt elégedett a földi élettel: A jövő sötét és az életnek nincs célja. Ezek a spiritualitásban való kutakodásra csak egoista motivációt hoznak létre.  De a Fény nem tud még messziről sem tud ilyen vágyat vonzani. A benne lévő hűség mértékében  fog uralkodni az akaratán, azaz csak egy ember adakozásra való vágyódására fog  hatni.

A hűséget az embernek az úthoz és a célhoz való odaadásán teszteljük. Ellenőrizni kell a szándék tisztaságát, hogy elérje az adakozás tulajdonságát. A hűség maga, az adakozás attribútuma, azt felülről kaptuk, mint az erőfeszítések jutalmát. Ha valaki megszolgálja, akkor az „éjszaka” eltűnik, és ő látni fogja „a nappal fényét”.

Ha az ember a Tórát használja, a saját egoista teljesítéshez, ez a halál adagjává válik számára.  Ez azt jelenti, hogy ő nemcsak „spirituálisan halott” , hanem hogy ő el van bódítva a halál által, mert azt gondolja, hogy ez a spirituális élet!  Az egoizmusát még magasabbra növeli, és nem tudja elhinni, hogy tévedésben él.

Kiút az igazságba: Ha mindent együtt csinálunk, és mindenki a többiektől olyan erőt kap, hogy az ember könnyen kérheti a Körbevevő Fényt (Ohr Makif), hogy hasson rá, akkor az út egy csodálatos kalanddá válik. Csak kapaszkodjunk egymásba!

Ha egyedül maradsz, azonnal nő előtted egy fal,  a fal rögtön elbomlik, és szétszórja magát eg széles országútba.  Vagy fal van, vagy országút.  A választásnak barátok között kell lennie  minden percben vagy nem. Mindent a Felső Fény tesz, nekünk csak engedelmeskednünk  kell ennek az egy feltételnek.

ft

Megtanulni a Fényt látni adakozás közben

Olyan anyagból lettünk megteremtve, amely nem tudja befogadni a Fényt. Ezért az egyetlen mód a számunkra, a Bina-ba történő belépéshez, Teremtő. A Bina dolgozik rajtunk, és magához emel bennünket. A Bina alsó része (AHP) leereszkedik hozzánk, és sötétnek fog látszani, és ezért nem kívánatosnak  lesz a számunkra. Ragyogni fog rajtunk az Adakozás Fényével és a Könyörület Fényével (Hassadim), mivel azonban nem akarunk adakozni, sötétnek érzékeljük.

Felkészítjük magunkat az adakozás látására - ahogy az elvárt – a Körülölelő Fény segítségével, amikor együtt dolgozunk. Fokozatosan kezdjük felismerni, hogy a Felső Egy, bennünk van. Realizáljuk, hogy ez, az igazi Felső Egy, és elkezdjük az adakozás minőségét értékelni, mint spirituálist. Ekkor felkészültünk a Vele való egyesülésre, és a saját lenullázásunkra. El akarjuk felejteni az egoisztikus vágyunkat, és csatolni magunkat a Felső Egyhez, mint az ondócsepp az anyaméhhez..

Akkor a Felső Egy fel tud vinni bennünket; fel tudja kelteni a vágyunkat a Teremtőhöz való tapadásra. Hová felfele? Van bármilyen másik  hely a spirituális világban, magasabban, vagy alacsonyabban? Nem, mert ez bennünk van, ahol a Teremtő kezdődik, ahol az adakozás minőségének elfogadása nagyobb és nagyobb….

Ez azt jelenti, Ő felemel bennünket, mert mi az adakozás minőségét, mint emelkedést látjuk. Minden teljesített lépés eredménye, szorosabb egységbe zár bennünket, és egy rendszert épít belőlünk, amit mi felmutatunk a Felső Egynek a korrekció érdekében. Ezen az úton, mi emelkedünk a Binahoz, és a Fény tartalmazta a Binah kiterjedését lefelé, a mi világunkhoz.

Így, a vágyak, ahogy hozzá csatoljuk őket a Felső Egyhez most már nem csak arra képesek, hogy lenullázzák magukat, hanem képesek felismerni és megkapni az adakozás minőségét, magukba itatni, és használni azt. Magától értetődően, mi továbbra is kapni akarásban maradunk, de megváltoztatjuk ennek a szándékát. Így tesz a mi világunk, amely az élvezet megkapására lett teremtve; ez elkezdi fokozatosan megkapni, a fénysugárzást fentről, mivel a kapni akarás feltűnik benne.

kn

Mit nyerünk a barátok szeretetéből?

A “barát” nem csak egy személy; ő egy társ, aki szemben áll velem. Én fokozatosan szert teszek a szeretetre, a barátom iránt, a   Teremtő szeretetének megszerzése érdekében. Ez az elv kérlelhetetlen és nem változtatható.  Kezdetben kérést intézek a Teremtőhöz, és a Teremtővel való kapcsolat érdekében egyesülnöm kell a barátaimmal. A barátok szeretetében dolgozok, mert ez szükséges feltétel a Teremtő eléréséhez. A barát és a Teremtő össze vannak kapcsolva, mert az élvezet megkapására irányuló vágyam elfogadásával, ők azonosak lesznek. A Teremtő és a barátom azonos távolságra vannak tőlem, és én azonos módon kell, hogy kapcsolatba kerüljek velük.

A Teremtő, tiszta adakozás. Én annyira gyűlölöm a barátom, amennyire gyűlölöm az adni akarást, és ezért visszautasítom mindkettőt. Ha nem érem el ezt a hozzáállást, és nem látom a barátomat és a Teremtőt azonos módon, akkor nem tudom megfelelően végezni a munkám. Ez hasonló ahhoz, amikor valaki a szemét egy cél elérésére fókuszálja. Ha a Teremtőhöz, vagy a barátomhoz való közelebb kerülés áll a célkeresztemben, ez nem elég precíz. A célzásomnak pontosan a célra kell irányulnia, mert az, aki a Teremtő elérésére törekszik, (Isra-El – egyenesen a Teremtőhöz) az a Teremtővel ( Korrekció Fénye) olvad össze egyetlen egységbe.

A  Kabbalista csoport egy spirituális edény, a lelkek rendszere, és a Teremtő az Egyetlen, aki kitöltheti azt. Az edény csak olyanná válhat, mint a Fény. Amikor ez megtörténik, akkor felismerem, hogy ez egy, és ugyanaz, mivel nincs Fény, edény nélkül. (Kli).

Minden egybe olvad. A csoport lesz a Teremtő modellje a számomra. Amikor a hozzáállásom rájuk irányul, megtanulom ezen keresztül, hogyan kapcsolódjak a Teremtőhöz, akár szeretem, akár gyűlölöm Őt. Természetesen az egyetlen út a Teremtőhöz kapcsolódni, az adakozás. Tehát a csoporton bemutathatom, tesztelhetem, mennyire tudok adakozni. Az egóm az ami a távolságot teremti, és a formák eltérését a Teremtő és a csoport között bennem. Ha ez nem volna egóm, számára, akkor nem lenne különbség köztük.

Tehát, miért érzem a különbséget most? Ez csak azért van, mert élvezeteket kapok a Teremtőtől, de látszólag semmit nem kapok a csoporttól. Mindössze ennyi a különbség.

kn

Mágikus látcső

A hozzám intézett kérdés:

Hogyan birkózik  meg annak a megértésével, ami A Zohar-ban van leírva? Megosztaná a titkot??

A válaszom:

Inkább látom, mint értem. Egyszerűen látom. Feltételezzük, hogy ön, meg én egymás mellett állunk. nekem van egy távcsövem, miközben önnek nincs, és előfordulhat, hogy önnek még a látása sem jó. Ön megkérdezi tőlem, „Mi van itt? Mi van ott?” Én a szememen át látok, és ha ez nem elég, belenézek a látcsőbe, a teleszkópba, vagy mikroszkópba.

Más szavakkal, van egy jelentése a látásomnak, és elmondom önnek, amit látok. Közben ön, nem látja ezt. Ez olyasmi, ami teljesen új önnek, - valami furcsa, idegen - amely talán van, vagy talán nem is létezik. Ez teljesen tisztázatlan, zavaros, és szokatlan.

Ezért önnek meg kell szereznie ezeket az eszközöket: távcső, teleszkóp, és mikroszkóp. A beszerzés érdekében szükség van a Felső Fényre. Ezek az eszközök alkotják az ernyőt, amely segít meglátni önnek, egy új, Felső Világot. Csupán a Felső Fény buzdítására van szükségünk. Ennek a leghatékonyabb tartalma a közös tanulás egy csoportban, miközben használjuk a Kabbalista forrásokat.

kn

A barátok szeretetére vonatkozólag” – 05.23.10

“A barátok szeretetére vonatkozólag:” című cikkből

1. Miért van szükségem a barátok szeretetére?

A barátok szeretete a kapcsolat a barátok között.

Az “Én” a saját lelkem, a “barát” egy különböző lélek, a szeretet pedig a kapcsolat módja közöttünk, amely által a barátom fontosabbá válik számomra, mint saját magam, és ez alapján, én sokkal fontosabb vagyok a számára, mint ő, a saját maga számára. Éreznem kell a vágyát, közelebb magamhoz, mint saját önmagamat. Ezt hívjuk úgy, hogy „szeretni a másikat, mint ahogy magamat szeretem”.

Azonban másokat szeretni, nem egy anyagi vágy érzését jelenti a mi világunkban, - és annak a kiszolgálását- sokkal inkább a vágyak egységétTeremtő eléréséhez. Egy teljesen új spirituális szerkezetet építek, ami Adam HaRishon közös lelke, ami soha nem létezett ezt megelőzően, és amelyik felette áll minden testiségnek.

2. Miért pont ezeket a barátokat választottam, és ők miért választottak engem?

Tényleg én válogattam ezeket a barátokat? A felső erő vezetett ehhez a csoporthoz. Tehát, hol kezdődik a szabad akaratom ? Mi építjük fel a szabad választást naponta, a folyamatos áttekintésével annak, hogy miért szükséges az egyesülés a barátokkal:

a.) Látom bennük, - és ők bennem - a szívben levő pontot, ami a vágy az egyesülésre és a Teremtővel való összesimulásra?

b.) Milyen kapcsolatot szükséges kialakítani a Teremtő felfedezéséhez a barátok mentén, egyezésben a formák azonosságának törvényével?

3. Minden barátnak ki kell nyíltan mutatni a szeretetét? Vagy elég, hogy ez el van rejtve a szívben?

Mindenkinek nyíltan ki kell fejezni a szeretetét, a csoport felé. Ezzel növekszik a szeretet a barátok szívében és ők hatással lesznek rá. Ha előzőleg csak a személyes erejével a szerette a barátait, akkor most meg fogja a kapni az erejét minden barátjának a csoportban.

Mindig emlékezni kell, a csoport célja az, amely egyesít a Teremtővel.

A Kabbalista csoport megalapozza a barátok szeretetét, mert ez, az ugródeszka Teremtő szeretetének eléréséhez Ezért kell nekünk példát mutatnunk a szeretetről egymásnak.

4. Szükséges tudni minden barátunkról, miben van hiánya a saját teljességét illetően, vagy elég általában szeretni a barátainkat?

Elég szeretni a barátokat általában, abból a célból: hogy biztosítsuk a barátunk motivációját, hogy támogassuk az úton, hogy inspiráljuk, és erősítsük benne azt az érzést, hogy mennyire fontos a Teremtő, és a csoport, és mindehhez a legjobb képességünket kínáljuk fel.

A  Napi Kabbala Lecke, 4. részeből Cikk:  “A barátok szeretetével kapcsolatban”

A cikk teljes összefoglalása

1. Miért van szükségem a barátok szeretetére?

A barátok szeretete a kapcsolat a barátok között.

Az “Én” a saját lelkem, a “barát” egy különböző lélek, a szeretet pedig a kapcsolat módja közöttünk, amely által a barátom fontosabbá válik számomra, mint saját magam, és ez alapján, én sokkal fontosabb vagyok a számára, mint ő, a saját maga számára. Éreznem kell a vágyát, közelebb magamhoz, mint saját önmagamat. Ezt hívjuk úgy, hogy „szeretni a másikat, mint ahogy magamat szeretem”.

Azonban a másokat szeretni, nem egy anyagi vágy érzését jelenti a mi világunkban, és annak a kiszolgálását; sokkal inkább a vágyak egységétTeremtő eléréséhez. Amikor a mi vágyunk egy nagy közös vágy lesz, amely elegendő erősségű és adakozó minőségű, (hasonló a teremtő tulajdonságához), akkor ez lesz a Teremtő felfedezésének ereje, amely mint egy harmadik fél, tartózkodik a kapcsolatunkban közöttünk.

Ezért kérdések merülnek fel:

а.) Miért van szükségem a barátok szeretetére, a Teremtő eléréséhez?

b.) Megértettem, hogy nem tudom elérni ezt a célt egyedül, kizárólag csak a barátaimnak köszönhetően?

c.) Barátok azok, akikkel többet törődöm, mint magammal. A kapcsolatunkban felfedezem az adakozás tulajdonságát, ahol a Teremtő felfedi magát nekem. Ez azt jelenti, hogy egy teljesen új spirituális szerkezetet építek, ami Adam HaRishon közös lelke, ami soha nem létezett ezt megelőzően, és amelyik felette áll minden testiségnek.

2. Miért pont ezeket a barátokat választottam, és ők miért választottak engem?

Tényleg én válogattam ezeket a barátokat? A felső erő vezetett ehhez a csoporthoz? Tehát, hol kezdődik a szabad akarat? Mi építjük fel a szabad választást naponta, a folyamatos áttekintésével annak, miért szükséges az egyesülés a barátokkal:

a.) Látom bennük, és ők bennem a szívben levő pontot, ami a vágy az egyesülésre és a Teremtővel való összesimulásra?

b.) Milyen kapcsolatot szükséges kialakítani a Teremtő felfedezéséhez a barátok mentén, egyezésben a formák azonosságának törvényével?

3. Minden barátnak ki kell nyíltan mutatni a szeretetét vagy elég, hogy ez el van rejtve a szívben?

Mindenkinek nyíltan ki kell fejezni a szeretetét, a csoport felé. Ezzel növekszik a szeretet a barátok szívében és ők hatással lesznek rá. Ha előzőleg csak a személyes erejével a szerette a barátait, akkor most meg fogja a kapni az erejét minden barátjának a csoportban.

Ha azonban a szeretet nincs felfedve a barátok felé, a barátok erejének megkapására nincs lehetőség. Mindenki azt fogja gondolni, ő az egyetlen becsületes, aki szereti a barátait, de a többiek nem szeretik őt. Meg fogja ítélni a barátait, és ezért marad csupán a saját kis erejénél. Ezért a szeretet ki kell nyitni, nem maradhat elrejtve.

Mindig emlékezni kell, a csoport célja az, ami egyesít a Teremtővel.

Különben a test (vágy) azonnal elfelejti, a spirituális célt, (kitöltést, adakozást) és elkezd gondolkozni az egoisztikus előnyökről (Milyen nyereséget tud szerezni a barátok és a teremtő szeretetéből.

Ezért minden pillanatban önkontrol alá kell helyezni a viselkedést, a Teremtő felé, és a csoport felé, ami a jármű a Teremtő felé) a barátok és a tanulás felé. Ez minden, amit ki kell értékelni az alapvető cél értelmében.

A Kabbalista csoport megalapozza a barátok szeretetét, mert ez az ugródeszka Teremtő szeretetének eléréséhez (Ami a cél) Ezért szükségem van barátra, a felé irányuló adakozás érdekében. Ha a kapni akarás miatt van szükségem barátokra, akkor csak egy ilyen csoport képes elfogadni az egoizmusom.

Egy barátnak meg kell mutatnia nekem, mennyire vágyik adni, és lenullázni magát, ezt csendesen teszi, a csoportra és a tanulásra irányuló viselkedésén keresztül. Akkor az eredeti erőm az adakozás elérésére növekszik, a barátok számával arányosan. Azonban ha mások nem mutatják ki a szeretetüket felém, akkor fokozatosan elvesztem még azt az erőt is, amit birtokoltam, és el fogom fojtani, az önszeretetben. Ezért nekünk példát kell mutatnunk egymásnak, a másokat való szeretetből.

4. Szükséges tudni minden barátunkról, miben van hiánya a saját teljességét illetően, vagy elég általában szeretni a barátainkat?

Elég szeretni a barátokat általában, abból a célból, hogy biztosítsuk a barátunk motivációját, támogassuk az úton, inspiráljuk, és erősítsük benne azt az érzést, hogy mennyire fontos a Teremtő, és a csoport, és mindehhez a legjobb képességünket kínáljuk fel.

kn

A Kabbalista belső munkája – 5/20/10

Cikk: “A társadalom célja”

A társadalom célja,” című cikkében, Rabash írja, hogy az ember arra született, hogy csak magát szeresse, ennél fogva a legkisebb mozdulatot sem tudja tenni, a saját szolgálata nélkül.  Mégis, a bennünk levő egoisztikus szeretet nélkül, lehetetlen elérni a  Teremtőhöz tapadást, és az egyezést az Ő tulajdonságaival.

Ezért, a csoportnak szükséges elmerülnie a vágyban és erősségekben, amit minden tagja hozzáad, egyik, a másikhoz. Akkor mindenki képes használni ezt a mérhetetlen, közös erőt, az egoisztikus vágy feladása érdekében, ami megakadályozza abban, hogy betöltse, a születésének okát.

Az ablak, az új világra

A teremtő az adakozás, a szeretet, és az önfeladás ereje. Ez az, amiért szükségem van a csoportra, mint egy külső, tőlem független erőre, ami a számomra elérhető szinten dolgozik, és megfordítja a természetemet.

A Kabbalista csoport a spirituális gyorsító

A csoport a személy előtt álló spirituális modell. Ez egy testi formát jelent, de spirituális formába fordítjuk a kapcsolatok által, ami a  lelkek összegyűjtése és nem a testek csoportja.

Hagyja a szamarát, alul legelni

Az én érdekemben, törölnöm kell magam a csoport előtt, a barátom érdemeit kell látnom, és nem a hibáit. Látnom kell a spirituális Isteni pontot benne:

Valóban, a Teremtő akarja őt!

Ő nagyszerű, egyedi, mert a Teremtő egy része benne van.

Ő ki lett választva a társamnak a spirituális úton. Amikor a Teremtő megteremtette őt, tudta, hogy csak ezzel a barátommal együtt leszek képes elérni Őt.

A belépési pont a spiritualitásba

A szívben lévő pont:  a Teremtő mindannyiunkban. A Teremtő minden személyben létezik a világon. Azonban nyíltan, a Kabbalista csoport barátai között manifesztálódik, mivel a Teremtő az Egyetlen, aki összerakja ezeket a spirituális pontokat, hogy egyesüljenek, és hozzá menjenek. Ezért hálásnak kell lenni, hogy az ezek az eszközök átadásra kerültek.

kn

Lelkem torz tükréből nézve a világot

Kérdés:

Hogyan kűzdhetek meg azzal a tendenciával hogy a mindennapi Kabbala leckém egy szokássá válik?

Válaszom:

Ez egy probléma. A szokás eltompítja az ízlést egy frivol attitüdöt idéz elő, ezért mindent szétrombol. Ezt a tendenciát együtt kell megharcolnunk. Különben nem leszünk képesek felgyorsítani a fejlődésünket, és a spirituális áttörésre évekig kell várnunk.

Lehetetlen megváltoztatni ezt a rendszert mivel már létezik. Te már hozzá vagy kapcsolva, most már csak aktívan rész kell venned benne.  A befogadásod mértékéig, látni fogod, hogy minden barátod, akiket azelőtt korrigálatlannak tekintettél, valójában korrigált rendszert alkot veled , mint az egyetlen korrigálatlan résszel.

Te nem akarsz kapcsolódni ehhez a rendszerhez, szóval ez más embert mutat neked, amik látszólag körülötted léteznek, mindegyik a saját vágyával.  De ők igazából nem léteznek. Te hirtelen azt fogod érezni, hogy te egy merev rendszeren belül létezel, ahol csak neked van szabad akaratod, hogy igen vagy ne ébredj fel a spiritualitásra, hogy felébreszd őket, és viszont ők felébresszenek téged. Ezek ennek a rendszernek a szabályai, és csak neked van szabad akaratod.

Mindazonáltal, ha már nem akarsz kapcsolódni hozzá, egy játék áll össze speciálisan számodra: barátok, egy csomó ember, az egész világ körülötted, az élet egész zavara…Adva volt neked, hogy megszervezd ezeket az erőket körülötted, úgyhogy ezek egy külső befolyás által fognak a spiritualitásra ébreszteni. Kezdd el, hogy használd a vele járó irigységedet, gyűlöletedet, ambícióidat, irigyelni másokat, szeretni vagy nem szeretni őket, felébreszteni magadat minden eszközzel, és minden tulajdonsággal, ami adatott neked.

Ezért van , hogy Malchut felső rendszere megjelenik neked, mint az a világ, amit most magad körül látsz. Csak nem azt gondoltad, hogy ez valahol az égben létezett? Ez nem valahol ott, hanem pontosan előtted, csak a te tökéletlen látomásod csavar egyet rajta.

ft

Kiért imádkozunk?

Kérdés:

Kinek kérjem a Fényt, amelyik újraformál? Ez a korrigált barátaimnak szól, vagy a saját számomra?

Válaszom:

Egy ember kívánsága belső szükségletéből jön, a vágyából.  A vágy a társadalom számára kell. Valóban, ha arról beszélünk, hogy elérjük  a spiritualitást, nincs semmilyen elszámolás senkivel.

Nincs semmi olyan dolog, ahol Én a spirituális világban létezem.  Az Én a lelkek kollektívája, ahová én is tartozom.  Szóval az élet miért kéri az erőt? Az élet ereje az az egyesített lélek közös testéért van. Tehát az erőt azért kell követelni, hogy ennek a testnek adjuk.  Az egész élete úgy van meghatározva, hogy mennyit ad a közös rendszernek.

Ezért, még ha az ember imája motivált is az erő megszerzésének akarása által, ez az imánk  azért van, hogy legyen erőnk az adakozáshoz a lélek közös teste számára. Attól függetlenül, hogy mindenki számára kérünk valamit vagy csak magunk számára, ez ugyanaz az ima.

Ha azt mondjuk, hogy ez  „ egy ember imája”, és „sok imája”, ez akkor is egy korrigálatlan ima. Nincs más ima csak  „ sok ember imája”, ami az ima a társadalomért. Mindazonáltal, ha az ember nincs egy teljesen korrigált állapotban, akkor részben magát kérdezi, részben a társadalmat. Ennek megfelelően, újra lesz formálva és korrigálva a céljában, kezdi érezni, hol jobb, hol rosszabb. Ily módon ő a korrekt imához lesz vezetve.

ft

A betűk az én tulajdonságaim

A Zohar,VaYikra (Az Úr hívása)”, fejezetéből 156 szakasz: A tizenhárom minősége a Rachamimnak a Yod,-tól függ, a felső csúcsa a Yodnak, a Keter, amiben ott van a tizenhárom korrekciója a Diknanak. Ennél fogva a Yod a Vav-Daletból áll,  a ZON ezen belül jelezve, amiből ők (a ZON) YESHSUT-tá lesznek,  amely a Bina ami visszatérve Hochmavá válik. Ez az, ahol minden Mochin emelkedik, és ők minden dolog tökéletessége, mert a  Vav-Dalet értéke a Gematriaban tíz, ami azt jelenti, hogy ők olyan fontosak, mint, Ő (női minőség)

A hozzám intézett kérdés: A Zohar sokat beszél a betűkről. Mi a kapcsolat a betűk definícióinak  A Zohar általi leírása, - és a szimbólumokként leírt és használt betűk között, és hogyan befolyásol a Felső Kormányzás rendszere bennünket?

A válaszom: Ezek ugyanazok. A betűk spirituális edények, amelyeken keresztül a Fény működik felettünk. Beszélhetünk a Fényről, olyan módon, hogy betűnek hívjuk, úgy, mint “Yod,” “Vav,” vagy “Dalet.” A betű egy minősége a Fénynek, amit az akkor szerez meg, amikor keresztülmegy a betűn a mi befolyásolásunk érdekében egy meghatározott módon. A betűk, a spirituális edénynek is a minőségei, ami hasonló lesz az áthaladó Fényhez, az érzékelés érdekében.

A formaegyezés törvényével megegyezésben, lehetetlen érzékelni a Fényt anélkül, hogy hasonlóak lennék a formához, azon a Fényen keresztül, ami befolyásol minket. A Fénynek be kell lépnie a “Vav”-on keresztül és működnie rajtam. Akkor nekem szintén meg kell szereznem a “Vav,” tulajdonságait, a “Vav” formájának elfogadásához, a Fényhez való kapcsolódás érdekében. De mivel hasonlóságot kell felépítenem a “Vav” –val a saját anyagomból, nem“Vav” vagyok többé, az anyagom különböző, a következő betű leszek “Dalet.

Így, egyik oldalról, van “Yod” (Hochma), bennem, akit három betűvel ejtünk (“Y-O-D” vagy “Yod-Vav-Dalet“), mutatva, melyik formában tudjuk érzékelni. Amikor megszerezzük a “Vav” és a “Dalet,”-et, a “Dalet” hasonlóvá válik a “Vav.” –hoz. Azonban a Dalet és a Vav nem két különböző betű? Igaz, ezek különbözőek, de nagyon hasonlítanak egymáshoz. Mivel különböző anyagokból teremtődtek, megfelelő formákat igényelnek. Ezért van annyi formája a betűknek, bár mindegyik az adakozás formája.

kn

Hagyják a szamaraikat alul legelni

Annak érdekében, hogy lenullázzam magam a csoport előtt, a barátom érdemeit kell látnom és nem a hibáit. Látnom kell a spirituális, isteni pont-ot benne:

1. A  Teremtő-nek valóban szüksége van rá!

2. Ő egyedi és nagyszerű, mert a Teremtő egy darabja benne van.

3. Ő, ki lett választva a társamnak a spirituális úton. Amikor a Teremtő megteremtette tudta, hogy én csak a barátommal együtt tudom Őt elérni.

Mindenkinek vannak hibái, amiket “szamárnak” (anyag) nevezünk,. amit alul kell hagynunk. Azonban a barátom hibái nem okozhatnak nekem problémát, mert ő azon dolgozik, hogy megszüntesse a gonosz hajlamait. Hasonló módon, én is megszüntetem a sajátom. Csak a szívben lévő pontjával foglalkozom. Minden más testi minőség a Teremtő által volt megcsinálva, és mi fölé akarunk emelkedni a szívben levő pont segítségével: a szívben levő összes egyéb vágyainknak, “szamarunknak.”

A barátom minden más minősége nem érdekel engem, és nem létezik számomra; csak a spirituális pontot látom benne. Ez kimondottan az a pont, amivel szükséges egyesülnöm, és nem az ő “szamarával.” Ez a számára ugyan így van, az én elfogadásommal. Ezért nem lehet semmilyen problémánk egymás egoizmusával; mi egyszerűen nem vesszük figyelembe, vagy nem dolgozunk vele. Egy hálózatot építünk, a szívben lévő pontjaink hálózatával.

Az, aki önmagát a többiek felett látja, nem lesz képes velük egyesülni. És hogy lehetne valaki a többiek felett, amikor mindenkinek van szívben lévő pontja, de semmi mása nincs? A mi „szamarunk” különbözik a másokétól, például: egyikünké gyengébb, másikunké erősebb. Azonban a pontok között nincs különbség; minden element, egyformán fontos a spiritualitásban, mert a tökéletes nem működhet mindegyiknek, illetve egyetlen egynek a hiányával sem.

A barátaimat a fizikai testükben látom, a „szamarukat”, azonban ott van bennük a szívben lévő pont is. Ez nem egy belső szerv, ez egy isteni rész fentről! Ez egy darabja a Teremtőnek, bennünk, és én igyekszem hozzá kerülni ennek az erőnek a megragadásával és érezni Őt! Mindez mindenkiben van. Egyetlen másik hely sincs, ahol a Teremtővel találkozhatom. Csak a kapcsolat megteremtésével ezeken a pontokon át, a barátaim között tudok a Teremtővel találkozni.

Nincs más lehetőségem kapcsolatba lépni a Teremtővel. Akkor fogja felfedni magát, ha én megragadom a másik szívben lévő pontját, meg az övét, meg az övét, meg… Amikor én ezeken a pontokon függök, és lenullázom magamat előttük, ez azt jelenti, hogy lenullázom magam a Teremtő előtt.

Nem baj, hogy valaki, a saját számára nincs korrigálva még, és egoista. Amikor lenullázom magam, a másik szívben lévő pontja előtt, egyesülök az adakozás elemével, a Teremtő eredeti részével bennünk. Így a Teremtővel egyesülök.

Az igaz, helyes spirituális itt van, közöttünk, és nem egy másik helyen, másik világban. Tisztán érezhetem, ezt a spirituális edényt. Az a tény, hogy ezt nem érezzük, a mi pszichológiai problémánk.

kn