Szerző arhívuma: zsolt

Báál HaSzulam, a A Tíz Szfira Tanulmánya, Első Rész, “A szavak jelentésének táblázata”, 47. kérdés: Mi a vonal (Kav)? A Kav azokat a megkülönböztetéseket jelképezi felfelé és lefelé, melyek nem léteztek ott korábban. Emellett ez a korábbinál sokkal törékenyebb kibocsátást, ragyogást (He’arah) határoz meg.

A “vonal” az egy megszorítás érzete. Én kevesebbnek érzem magam, mint valaki aki felettem létezik. Emellett egy vonal az én megszerzésem megszorítása, “méret”-nek és “súly”-nak megfelelően. Azaz én két feltétel által vagyok korlátozva: annak a szintnek a minőségi magassága által melyen éppen vagyok, és annak mennyiségi értéke által, melyet én elfedek és elfogadok.

Ez egy olyan érzés, hogy felettem egy másik teljes lépcsőház található, magasabb szintek, és magasztosabb tulajdonságok. Másrszről én érzem hogy nem kapok korlátlanul minden oldalról, hanem korlátozva vagyok, és a Teremtővel csak egy közvetlen csatorna formájában vagyok képes kommunikálni, egy olyan cső formájában, mely felülről lefelé terjed, mely “vonal”-nak van nevezve.

Más szóval nem egy geometriai vonalat kell elképzeljünk, hanem ehelyett egy olyan megszorítást, melyet az élvezet iránti vágy él át. Az összes elképzelést, koncepciót érzésekre kell lefordítanunk. De nem létezik érzelem a vonal formájában. A vonal az egy előre elfogadott, beleegyezett jele annak, hogy milyen érzést kell nekem kiváltanom magamban.

Tegyük fel, hogy én egy szervezetben, gyárban dolgozom. És én munkahelyemen, ahol munkámat végzem és nálam jóval fontosabb főnökök hierarchiája alatt vagyok. És így én alattuk érzem magam a tulajdonságok tekintetében. Sőt mi több létezik egy különbség azon képességükben is, hogy hogyan cselekedjenek, és milyen fajta jutalmakat, fizetséget (beteljesülést) kapjanak a munkában, azaz hozzájuk hasonlítva és mennyiségben is korlátozva vagyok. Ennél fogva én érzek egy függőleges megszorítást, a magasságnak (felülről lefelé) megfelelően, valamint egy mennyiségi megszorítás ezen helyen, szinten belül (vízszintesen).

A vonal egy olyan megkülönböztetést jelez felfelé, és lefelé, mely nem létezett ott korábban. Azaz én érzem mit jelent az, hogy “felett”, mivel rendelkezem “emlékképek”-kel azokról, az információs adattal (Resimó). És ilyen módon képes vagyok azt összehasonlítani jelenlegi állapotommal. Én megértem a különbséget a felettem levő vonal és jelenleg érzett helyzetem között. Ez adja meg a magassági megszorítást, azaz a Teremtőhöz és az Ő tulajdonságaihoz viszonyítva.

Mindez emellett egy jóval törékenyebb kibocsátást, ragyogást határoz meg. Végül is előzőleg ő megszorítás nélkül kapott meg, a vonal tetején (fejénél), míg most, annak végén, vagy akár közepén ő csak korlátozva kaphat meg.

Mindez két teljesen különböző tapasztalat. Az az érzés, hogy mi a vonal alján vagyunk, a Teremtővel való összeolvadás hinyából adódik. Annak érzete, hogy milyen kevés képességgel rendelkezem a megszerzésre adakozási képességem hiányából származik. Mindez azt jelenti, hogy az egyik korlátozás az minőségi, míg a másik mennyiségi.

A Fény emel fel minket az értelem fölé. De ahhoz hogy oda belépjünk, egy magasabb, előzőleg ismeretlen dimenziónak kell megnyílnia számunkra, és ezért van mindez “A Teremtő üdvözitése”-nek nevezve. És ennek a belső feltárulásnak mértékében, mi először elérjük az “értelmet”, “tudást”, és utána megértjük mi a jelentése az “értelem feletti” állapotnak.

Ez a két koncepció egymással párhuzamosan jelenik meg. Ennek előtte mi az állati tudat szintjén vagyunk, ahogy az mondva lett: “Mindenki olyan, mint egy halandó állat”. De az “ember” ettől a ponttól kezdődik. Az emberi lény az, aki képes az értelem fölé emelkedni. Mi az értrelmet a természettől kapjuk, és “az értelem feletti állapot” az ami magasztosabb.

A Teremtő létezik értelem felett. Az aki megkapja ezt a lehetőséget van “ember”-nek nevezve, azaz Ádám, “hasonló a Teremtőhöz”, és minnél szélesebb a szakadék az értelem és az értelem feletti hit között, annál magasabb az ember szintje.

A személy nem sejti előre mit is jelent az értelem feletti hit. Nincs uralma ezen felfedezés felett: Mindaz Felülről van megadva, mint segítség a Teremtőtől. Bár természetesen mindaz a személy összes korábbi erőfeszítésének eredménye, és azt neki teljességgel el kell végeznie. De hogy ez pontosan mikor is történik meg, arról a személynek fogalma sincsen.

A személy csak annyit érez, hogy halad előre: egyre többet ért meg, többet érez, okosabbá válik, képes valahogy irányítani mi is történik, és képes azt nagyobb mélységben kielemezni. De még nem rendelkezik spirituális érzékeléssel, egy új vággyal, amelyen belül képes lenne érezni és megérteni a Teremtőt. És ezáltal halad előre ameddig el nem éri a kezdő, nulla pontot, és abból apránként előre nyomul a magasabb domenzió irányában.