Mindez akkor lehetséges, ha oly módon dolgozunk önmagunkon, hogy a folyamat végén más emberré váljunk. Más szóval, ha a többiek állapotába juttatjuk magunkat, mintha önmagunkra kopíroznánk az ő minőségeiket, akkor elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk olvasni vágyaikban és gondolataikban.
Ez azonban nem egyszerű feladat. Azt kívánja, hogy a saját vágyaink és gondolataink elé helyezzük másokét, miközben odaadóan szolgáljuk őket és lenullázódunk előttük. Ekkor az övékkel megegyezővé alakítjuk elménket, és megérezhetjük vágyaikat és gondolataikat.
Ez a következménye annak a folyamatnak, amelynek során növeljük a többiek nagyságát, odáig, míg azt nem érezzük, hogy az hatalmas jelentőséggel bír. Ha úgy viszonyulunk gondolataikhoz és vágyaikhoz, mint amik elsődlegességet élveznek, akkor egyszer csak azt érezzük, hogy egy teljességgel új és tágas világ nyílik meg előttünk. Ahelyett, hogy saját beszűkült egyéni érzékelésünket használnánk, a mások vágyain és gondolatain keresztül óriásira tágul ez a percepció. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor a sejt megérzi, hogy az a gazdatest, amihez tartozik, sokkal nagyobb, mint az ő egyéni dimenziói. Ebből pedig azt indítja be, hogy maximális erőbedobással tevékenykedjen a gazdaszervezet hasznáért, és csak annyit szerezzen meg tőle, amennyi szükséges ennek a cselekvésnek a fenntartásához.
Amikor felfedjük a minket egymással összekötő kapcsolat minőségét – amelynek része, hogy mindenki nála nagyobbként gondol a másikra, és fontosabb szerepet játszik, mint mi önmagunknak, akkor létrehozhatjuk azt a támogató, bátorító közeget, ahol mindent biztosíthatunk egymásnak, ami szükséges a kapcsolat fenntartásához. Újfajta harmóniára találunk, amely azokból az egységgé összeállt hajlandóságokból fakad, hogy segítő módon jelen legyünk egymás számára.
A természeti törvények, amelyek a szeretet, altruizmus és kapcsolódás törvényei, írják körül azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik a másik gondolatainak olvasását. A fő előfeltétel, hogy azzal az őszinte szándékkal közelítsünk meg másokat, hogy a hasznukra teszünk. Ha ehhez bármilyen minimális mértékű egoista vagy kizsákmányoló jellegű szándék társul, akkor megmarad a többiektől való mentális és érzelmi leválasztottságunk.
A Teremtő kicsivé tette a teremtmények vágyát, mint a végtelen világ Malchutja. A végtelenség azt jelentette, hogy a vágy teljesen kitöltött, vagyis határok nélküli, mint egy teli pohár.
De akkor ennek a vágynak végtelen méretűre kell fejlődnie. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a Teremtő megalkotta a teremtést, az élvezetre irányuló vágyat, Önmagának ellentétét, ez lehetőséget ad arra, hogy korlátok és korlátozások nélkül feltárjuk a Teremtőt, anélkül, hogy a korrekció végéig és utána megállnánk.
Amikor befejezzük az összes korrekciót, amely magában foglalja a teljes élvezetre irányuló vágyat az adakozás szándékával, akkor a további haladás más formában is folytatódik, már nem a hiány miatt. A végtelen továbblépés azonban így is folytatódik, mert csak így lehet felfedni a Teremtő végtelenségét.
[274215]
Reggeli Kabbala lecke 3-ik rész 20/11/18 “A világ összekapcsolása az Utolsó generációban”
Kérdés: Baal HaSulam a Béke című cikkében azt írja, hogy „Az Ő gondviselése azt parancsolta nekünk, hogy minden lehetőségünkkel azon legyünk, hogy teljes pontossággal betartsuk a mások felé való adakozás micváját (parancsolatát). Olyan módon kell ezt tenni, hogy egyik tag se dolgozzon kevesebbet annál a mértéknél, ami kívánatos a közösség boldogságának és sikerének biztosításához. Amíg ezt vonakodunk a legteljesebb módon végrehajtani, a természet büntet minket, és kitölti rajtunk bosszúját.”
Hol tud az ember rátalálni az energiára, ami az adakozás parancsának teljesítéséhez szükséges?
Válasz: Csakis a közösségen belül.
Kérdés: Létezik egy Felső terv, amely irányítja, hogy mennyit adok és kapok, nem csak fizikai értelemben, hanem a másokkal történő kommunikációm tekintetében is. Miben adhatok ehhez hozzá?
Válasz: Abban, ahogy másokhoz viszonyulsz. Az ember rendelkezik a szükséges és elégséges eszközökkel. A természet megadott nekünk mindent, sokkal inkább, mint az állatoknak, akik órákat töltenek az élelmük becserkészésével. Csak a megfelelő interakcióra van szükség köztünk és a többiek között, hogy elérjük a legmagasabb rendű célt.
Kérdés: Azt jelenti a közösségnek való adás, hogy lótunk-futunk, és teszünk valamit érte?
Válasz: Nem. Az ember a természet legszerencsétlenebb eleme. Mindig gondoskodnia kell a szükségleteiről. Egyetlen állat sem dolgozik annyit a lakhelye, élelme vagy utódai ügyében. Nekik minden sokkal egyszerűbb. Az ember a természet rabszolgája.
Csak nézd meg, hogyan élünk! Az ember 20 éves korára felnő. Mindig újabb és újabb kötelezettségei vannak. Nem tesz semmit magáért. Csak úgy tűnik neki.
Még akkor is, ha készségekkel gazdagítja magát, és azt gondolja, hogy fejlődik azáltal, hogy múzeumokat, színházakat, diszkókat és miegymást látogat – ezekre mind a közösség kötelezi őt. Valójában ezek nem a belső igényei, inkább másoktól kapja, azért, hogy beteljesítse azokat.
Kérdés: Mit fognak az emberek tenni abban az integrált társadalomban, amelyről annyit ír?
Válasz: Ebben a jövőbeli társadalomban az ember – másokhoz fűződő megfelelő integrális kapcsolata okán – megtapasztalja a természet következő szintjét, és mindig ehhez a magaslathoz emelkedik fel.
Számára minden nap minden perce a Felső harmónia és Legfelsőbb Tökéletesség megvalósításáról fog szólni. A Kabbala szerint ez kell, hogy kitöltsön minket. Így lettünk megteremtve, de ezt még nem érezzük.
Az ember felfedi, és meghódítja mindazokat a területeket, amik elválasztják a teljes mértékű boldogságtól.
Az értelem nem kötelez bennünket az adakozásra. Azt találjuk, hogy teljesen felkészületlenek vagyunk arra, hogy ezt kérjük, nem vagyunk készek az adakozásra és az egységre. Ezt a vágyat még mindig ki kell fejlesztenünk magunkban, mert kezdetben csak egoisták vagyunk, és ebben nem különbözünk az állatoktól.
Ha fel akarjuk fedezni a szívben található pontunkat, az Isteni részt felülről, az adakozás csíráját, akkor ebbe nagyon sok erőfeszítést kell fektetnünk és segítenünk kell egymást a csoportban. Úgy ápoljuk magunkban az adakozás erejét, mint a belénk ágyazott magot, annak teljes mértékéig, amelyet léleknek nevezünk.
A Teremtő nem úgy tárul fel, mintha valahol messze lenne, és mintha odamentem volna és megtaláltam volna. Éreznem kell a Teremtőt magamban, éreznem kell magamban ezt a tulajdonságot. Egy ponton meg akarok szerezni a magam számára, majd adni akarok – ezek a tulajdonságok az emberen belül tárulnak fel.
A Teremtő „közel” van hozzám vagy „messze” van tőlem – ez azt jelenti, hogy olyan akarok-e lenni vagy sem, mint Ő, akarom-e vagy sem, hogy az adakozás minősége uralkodjon rajtam.
[274378]
Reggeli kabbala lecke első rész 20/11/22, “Munka az értelem feletti hitben”
Válasz: Akkor beszélhetünk egyenlőségről, amikor mindkét fél beleegyezik a többé-kevésbé egyenlő feltételekbe. Más szóval, veled egyenlő mértékben akarok részt venni abban, hogy a megélhetésünkön túl mindketten mindent másnak adunk. Ha ez megtörténik, akkor egyenlőek vagyunk. Ez kell, hogy legyen a kiindulópont, más közös nevező vagy meghatározó tényező nincs.
Komment: Egyszer azt írta, hogy az egyenlőség nem az egyenlőségre törekvés, hanem egymás kiegészítése. „Ki kell erőszakolnunk, hogy lehetőségeiket valóra váltva adakozzanak a közösség számára.”
Dr. Michael Laitman válasza: Az „erőszakolás” talán kicsit durván hangzik, inkább úgy fogalmaznék, hogy segítenünk kell, hogy az ember megvalósíthassa önmagát.
Mindegy, hogy háztartásbeliről vagy kormányfőről van szó – mindegyik a lehető legtöbbet adja a saját területén. Ebben bizonyosan egyenlőek. Mondjuk azt, hogy miután befejezték az életüket, feljutnak egy mennyei törvényszékszerű helyre, ahol a kormányfő megpillantja a háztartásbeli asszonyt önmaga mellett.
Kérdés: Isten előtt mindannyian egyenlőek vagyunk? Vagy ott is létezik valamiféle hierarchia?
Válasz: Mindenki egyenlő, abszolút mindenki.
Kérdés: Vagyis úgy tűnik, hogy nem a hasonlóság hozza meg az egyenlőséget, hanem az, hogy közös cél elérésére törekszünk.
Válasz: Igen, és megértjük, hogy ez a cél a közösség részére történő adakozás.
Az egyenlőséget mindig annak tükrében határozzuk meg, hogy mennyi erőfeszítést teszek, hogy közel kerüljek másokhoz. Én például napi tíz órát szánok arra, hogy egységet alakítsak ki más emberekkel, egy másvalaki pedig két órát. De ez a tőle telhető legtöbb, így van megalkotva, és ebben egyenlőek vagyunk.
Kérdés: Hívhatjuk ezt spirituális egyenlőségnek?
Válasz: Hogyne, bár a spirituális egyenlőség magában foglalja az önkéntes adakozást is. Minden alkalom, minden óra, amit az ember azzal tölt, hogy mindentől függetlenül a társadalmi jó érdekében adakozik, nos, ez spirituális adakozásnak számít. Ez az az ismérv, ami alapján megítélhetjük az emberek közötti egyenlőséget.
Jónás története elmagyarázza, hogy mások előnyeit a sajátunk elé kell helyeznünk.
Ez azzal kezdődik, hogy Isten küldetést ad Jónásnak, vagyis azt üzeni Ninive népének, hogy meg kell térniük gonosz útjaikról, és meg kell változtatniuk egymás iránti attitűdjüket a gyűlöletről, szeretetre.
Jónás azonban, aki elégedetlen a küldetéssel, megszökik, hajóra száll és elhajózik. Szökése vihart vált ki. A matrózok végül megértik, hogy Jónás áll a vihar mögött, és ennek következtében kilökik a fedélzetre. Az óceánban Jónást elnyeli egy bálna, három napot és három éjszakát tölt a hasában, majd kiszabadul a szárazföldre, ahol aztán Ninivebe költözik, hogy teljesítse küldetését.
Jónás története hatalmas jelentőséggel bír a zsidó nép számára, ma még inkább, mint valaha.
A zsidó népnek, Jónáshoz hasonlóan, megkerülhetetlen küldetése van. Ugyanaz a küldetés ma, mint az ókori Babilonban volt, amikor Ábrahám nemzetként egyesítette népét a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elve alapján, ami a zsidó egység létrehozása annak érdekében, hogy példa legyen az emberiség belső pozitív kapcsolatainak, és ezzel a „Fény legyen a nemzetek számára”.
Az izraeli nemzet egyfajta átjáróként épült fel, amelyen keresztül a Szentség Szikrái az egész emberiségre, világszerte ragyognak. Ezek a szikrák naponta sokszorozódnak, ez olyan mint az, aki ad a kincstárosnak, mindaddig, amíg kellő mértékben meg nem telnek a kincstárak, vagyis addig nem fejlődnek, hogy megértsék azt a kellemességet és nyugalmat, amely mások szeretetének belső-magjában található meg. – Jehuda Ashlag (Baal HaSulam), „Az Arvut (kölcsönös garancia)”, 24. pontja.
A történelem folyamán a zsidó nép érezte, hogyan működik a köztük és más nemzetek között zajló interakció: A zsidó egység idején, például az első templom idején, a zsidók és az emberiség egyaránt boldogult; majd ezek után éppen ellenkezőleg. Azokban az időkben, amikor a zsidó nép nem tudott egységbe emelkedni a nézeteltéréseik és megosztottságuk fölött, az antiszemitizmus vetette fel a fejét és a világot különféle válságokkal együtt sújtotta.
Ahogy telik az idő, a zsidó emberek továbbra sem veszik tudomásul küldetésüket – egyesíteni („szeretni felebarátodat, mint önmagadat”) a különbségek fölött („a szeretet minden bűnt lefed”) érdekében, hogy „Fénnyé váljanak a nemzetek számára” – ők egyre inkább egy olyan súlyos helyzet felé tartanak, ahol az egység lehetetlenné válik.
A zsidó öngyűlölet megszűnik, amikor a világi, vallási, ultraortodox, Izrael-párti és Izrael-ellenes zsidók közötti megosztottság fájdalmasan nyilvánvalóvá válik. Tudtukon kívül, a zsidó nép küldetésének megvalósításának elmulasztása, az alaptalan gyűlölet, lefelé irányuló spiráljába sodorja őket, és előkészíti a hatalmas vihar feltételeit.
A holokauszt idején a Jónás-történet matrózai náciknak öltöztek; a pogromok alatt oroszként és kelet-európaiakként léptek fel; a spanyol inkvizíció során pedig katolikusok lettek.
Korszakunkban éppen most jöttünk ki az évből, amikor az Egyesült Államokban a legtöbb antiszemita bűncselekményt és fenyegetéseket regisztrálták, és egy évtizedes antiszemita normalizációval szembesülhetünk az egész világon. Miután az antiszemita bűncselekmények száma New Yorkban, 2019 végén lezárult, az érintett zsidó közösség tagjai, törvényhozók és politikusok elkezdték kifejezni, hogy New Yorkban „lassan kibomló pogrom” zajlik, és a következő holokausztra kerülhet sor Amerikában – olyan elképzelések alapján, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek az amerikai zsidókkal kapcsolatban.
Az elmúlt években az antiszemita bűncselekmények és fenyegetések hirtelen növekedése, párhuzamosan sok más probléma meredek növekedésével járt: depresszió, öngyilkosság, kábítószerrel való visszaélés, társadalmi megosztottság, terrorizmus és természeti katasztrófák, hogy csak néhányat említsünk. Minél többször tapasztalja meg az emberiség a válságokat és problémákat, annál inkább ujjal mutatnak a zsidókra, mint problémáik forrására.
A Jónás-történet leírja az antiszemitizmus gyökereit.
Jónás elmenekült a küldetés elől, amelyet kapott, leírja a zsidó nép elmenekülését szerepük elöl, ahelyett, hogy egyesülnének megosztottságuk felett és példáznák ezt az egységet az emberiség számára.
A tengerészek felismerték Jónást, mint a vihar okát, és Jónásnak a fedélzetre dobása leírja a zsidók egyre erőteljesebb hibáztatására, az emberek mindenféle problémájáért.
Eljön az idő, amikor a zsidókat ki kell dobni a fedélzetre, és be kell lépniük a bálnába, azaz komolyan át kell vizsgálni, mit jelent zsidónak lenni: Miért gyűlölik ilyen sokan a zsidókat? Továbbá, hogyan javíthatja a zsidó nép mind a saját, mind a világ helyzetét?
A kérdés csak abban rejlik, hogy a zsidó népnek mennyi szenvedést kell átélnie, amíg el nem érik ezt az önvizsgálatot: Elegendő-e az antiszemitizmus jelenlegi mennyisége ahhoz, hogy ezt az önellenőrzést ösztönözze? Vagy a zsidó nép továbbra is menekülni fog küldetése elől, és ennek a szenvedésnek a világháborúk és a holokausztok arányait is emelnie kell?
Amikor a zsidó nép beleegyezik abba, hogy elfogadja szerepét – „szereti barátját, mint önmagát”, és hogy „Fény lesz a nemzetek számára” – akkor a világ, és a világban új tendenciát tapasztalnak-e a béke, a harmónia és a boldogság, -vagyis a “bálna” iránt- aki kiviszi őket a biztonságos partra, Ninivebe.
Megjegyzés: A legtöbb ember valamilyen nyomot akar hagyni maga után az életében, például műalkotásokkal, sporteredményekkel, jó cselekedetekkel és ötlettekkel.
Megjegyzésem: Nem érzik úgy, hogy örökké élnének, ezért gondoskodnának róla, hogy nyomot hagyjanak. Ha úgy éreznék, hogy világunk gyakorlatilag az örök világ része, nem gondolkodnának azon, hogyan hagyhatnának hátra valamit.
Amikor az ember úgy érzi, hogy örökké él, akkor nincs gondja a jövőjével kapcsolatban. Ezután azon gondolkodik, hogy pontosan mit tehet az emberekért.
Kérdés: Pénzben fejezzük ki a szolgáltatások és áruk értékét. Az elmúlt 200-300 évben az emberek egyfolytában az egyenlőségért, -beleértve a bérek egyenlőségét is- harcoltak.
Mégis, hogyan beszélhetünk egyenlőségről, ha nem ismerjük az adott ember alapvető jellemzőit? Ha meggondoljuk, minden ember más és más mennyiségű erőfeszítést rak bele minden munkaórájába. Jelentheti ez azt, hogy nem lehetséges a gazdasági egyenlőség?
Válasz: Mindez nem érdekes. Elválasztjuk, hogy az embernek mennyit kell juttatnia a társadalomnak attól, hogy mennyit kell kapnia, és a kettő között semmilyen összefüggést nem tételezünk fel.
Az, hogy mennyit adok a közösségnek, attól függ, hogy milyen oktatásban részesülök: szégyennel tölt el, ha kevesebbet adok. Hogy mennyit kapok, annak a ténynek a függvénye, hogy ebben a világban létezem, és bizonyos juttatásokat szükséges szereznem, amelyeket felhasználok, hogy létezzek, és megvalósítsam önmagam.
Mára a világ eljutott oda, hogy gyakorlatilag mindenkinek biztosítani tudná ezeket a juttatásokat.
Kérdés: Mennyi időt vesz igénybe, hogy az ember megváltoztatja az életének a paradigmáit?
Válasz: Ez a helyes oktatás minél szélesebb körű terjesztésétől függ. Ha e körül van egy társadalom, ami a tanítottakat megcselekszi, és azok szellemében él, akkor az emberek, különösen a fiatalabb generáció megérti majd, hogy ez az a légkör, amelyben léteznünk kell.
Az oktatás eredményeképpen fogunk eljutni ide, belátjuk a tanult elvek szükségszerűségét, anélkül, hogy el kéne nyomni saját késztetéseinket.
Kérdés: Azt mondják, hogy egy ember az agyában rejlő lehetőségeknek csak körülbelül 5% -át használja fel. Feltételezhetjük, hogy ez elég az egyéni, állati igényeink kielégítésére? Ha az egész társadalom számára dolgozol, kinyílik a 95% többi része?
Válasz: A társadalom érdekében végzett munka azt jelenti, hogy az egoizmusod fölé emelkedsz, magadra vállalod azokat a célokat, amelyek hasznosak az egész társadalom számára, annak végső célja felé, hogy ez integrálttá, globálissá váljon.
Amikor a társadalom az egoizmus fölé emelkedik, és csak altruista módon működik, akkor képességeid 5% -ánál jóval többet ki tudsz használni.
Kérdés: Elvileg, ha egy kis személyes problémát önállóan kell megoldanom, akkor elegendő a minimális potenciál. De ha meg kell oldani például a világjárvány problémáját, és a tudósok csoportjai megpróbálnak oltást találni a vírus ellen, akkor csatlakozhatnak valamiféle globális gondolkodásmódhoz és megoldhatják ezt a kérdést?
Válasz: Nem. Nem hiszem, hogy lehetséges, mert mind egoisták, és mindenki a saját érdekében dolgozik. Ehhez maguk fölé kell emelkedniük, ami azt jelenti, hogy szeretni kell egymást, hogy egyiküket a másikba foglaltathassák.
Kérdés: Hogyan lehet felhasználni a potenciálunkat, ha az valóban hatalmas, de csak 5% -át használjuk?
Válasz: Ehhez föl kell emelkedni az egoisztikus természetünk fölé, amelyben születtünk, és meg kell szereznünk egy másik altruista természetet: „szeresd a felebarátodat, mint saját magadat”. Akkor képesek leszünk egyesülni másokkal egyetlen egészbe, egy elmébe, egyetlen vágyba. Az összes belső adatod közössé válik, és mindenki, mindenki javát szolgálja.
Michael Laitman, a Quora-n: “Milyen alapvető megértéssel kell rendelkeznie valakinek, mielőtt a Zohár olvasásába kezd? “
Yehuda Ashlag (Baal HaSulam), a nagy Kabbalista, aki a Sulam (Létra) magyarázatokat írt a Zohár Könyvéhez, ezen túlmenően pedig négy bevezetőt is írt a Zohárhoz annak érdekében, hogy erős alapokat adjon számunkra ennek a könyvnek a megközelítéséhez.
Anélkül, hogy átfogóan megértsük azokat a koncepciókat, melyeket Baal HaSulam írt le ezekben a bevezetőkben, lehetetlen elérni a pontos értelmét A Zohárnak, és a könyv hatékony olvasása is lehetetlen, amely A Zohárban foglalt spirituális elérés tekintetében.
A Zohár a spirituális világokról szól, a teremtmények vágyai, szándékai és cselekedetei összefüggéseiről, amikor kapcsolatba kerülnek a Teremtővel. Mivel egy ellentétes, fizikai valóságban létezünk, semmit nem értünk a spirituális világról. Megszületünk és egy egoista, emberi természetbe nevelkedünk bele, amely csak a saját előnyeire törekszik, egyáltalán nem véve figyelembe a többi embert.
Így, amikor A Zohárt olvassuk, minden előzetes felkészülés nélkül, úgy tűnik, mintha egy idegen nyelven írt szöveg lenne előttünk – ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy anyanyelvünkön vannak a mondatok – amely szövegek furcsa meséket írnak le és minden más ábrázolás erőltetettnek tűnik.
Lényegtelen, mennyire tudunk kapcsolódni ahhoz, amit A Zohárban olvasunk, ha nincs kialakult érzékelésünk a spirituális világokban, melyek ellentétesek a velünk született receptív érzékszervek adta benyomásokkal, akkor elérhetetlen a megértése A Zohár Könyvében leírt és ábrázolt állapotoknak.
Ráadásul a Zohár maga – és a Kabbalisták is – sokszor vitában állnak a napjainkban feltáruló szövegek fogalmainak megértését tekintve, különösen igaz ez a napjainkban zajló események tükrében, mikor egyre több embernek lenne szüksége arra, ami A Zohárban bele van foglaltatva.
Ha a megszerző, egoista természetünket, amely kizárólag saját előnyeit keresi mindenben, lecserélnénk spirituális irányultságú, mások szeretetére mutató szándékok vezérelte vágyakra, azonnal megértenénk, amiről ez a csodálatos könyv beszél. Ilyen hajlamokkal közelítve a könyvhöz, egyre több rétege tárulna fel a spirituális világoknak a könyv nyomán.
Azonban kaphatunk-e bármit A Zohárból, miközben hiányzik a spirituális természetünk, és be vagyunk zárva az emberi egó börtönébe?
Amit kaphatunk, azt úgy hívja a Kabbala, hogy “Segula,” ami egyfajta különleges gyógyszert jelent. Ha azzal a szándékkal közeledünk A Zohár Könyve olvasásához, hogy segítsen a természetünk átalakításában – az egoizmusból, altruistába, a fizikaiságból a spirituálisba váltásban – akkor a könyv egy különleges ragyogásba öltözteti a lelkünket, amit “Ohr Makif” (“Körülölelő Fény”) nevezünk, amely dolgozni kezd rajtunk, elindítva a kért transzformációt.
Az olvasásból így spirituális erők nyilvánulnak meg, melyek feltárják a spirituális világokat, elérhetővé téve a szeretet és az adakozás minőségét, melyek elkezdik az olvasó valóságát kitölteni.
Mivel A Zohár Könyvét egy olyan csoport Kabbalista írta, akik elérték a legmagasabb spirituális szintet, és a könyvön keresztül osztották meg, az általuk megtapasztalt adakozást és szeretetet. Ezért elég, ha ugyanazt a természetet elérjük, amit ők, és ez által megérthetjük és érezhetjük mindazt, amit A Zohár Könyve ábrázol.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
