Dr. Michael Laitman

csoport

Új élet 1142 – Integráció a békéért

Új élet 1142 – Integráció a békéért

Dr. Michael Laitman beszélgetése Oren Levivel és Nitzah Mazoz-zal

A békéért folytatott globális oktatás megköveteli minden polgár napi gyakorlatát. Először meg kell tanulnunk, mi is valójában a béke, és hogyan hat rá az emberi egoizmus. Ezután meg kell vizsgálnunk önmagunkat, saját határainkat és motivációinkat. Amikor erőfeszítéseket teszünk az egyesülés érdekében, felfedezzük a köztünk lévő különbségeket, és azt, hogy miként emelkedhetünk mindannyian fölé.

A kisebb csoportoknak össze kell kapcsolódniuk, mielőtt integrálják őket más csoportokkal, hogy nagyobb, összekapcsolt csoportokat hozzanak létre. Amikor minden részlet arra irányul, hogy mások számára előnyös legyen a kapcsolat, módszerének megvalósítása révén, békés integráció következik be.

[250304]
KabTV  “Új Élet 1142 – Integráció a békéért” 19/07/23
Forrás:https://laitman.com/2020/09/new-life-1142-integration-for-peace/

14 okt 2020

A kölcsönös garancia növekvő mértéke

Nincs fontosabb cselekedet, mint a kölcsönös garancia gyakorlati kivitelezése. Ebből a szempontból kiindulva szükséges, hogy átgondoljuk az összes állapotot, az egész folyamatot, amin keresztül megyünk, a végső célállapottal együtt. Az élet minden pillanata egyetlen cél felé kell, hogy irányuljon: egyre inkább szükséges megközelítenünk a kölcsönös garancia koncepcióját.

Ha rendszerünket helyesen alakítjuk ki, azonnal látni fogjuk, hogy egész életünk teljesen más alakot ölt, minden egyes problémánk köddé válik, beleértve a koronavírus okozta krízist. Ha belegondolunk, a problémák csakis azzal a céllal köszöntenek be, hogy ráébresszenek minket a kölcsönös garancia szükségességére.

Mindebből következik, hogy mindenfajta összeomlást, legyen az kicsi vagy komolyabb, egyetlen módon lehet orvosolni: a köztünk lévő kölcsönös garancia megerősítésével. Minden nap ekörül kell, hogy gondolataink forogjanak, főként a legutóbbi kongresszust követően, ahol megkezdtük ennek a kölcsönös garanciának a kiépítését tagjaink és a világ összes lakója között, és ezen az úton fogunk tovább haladni.

A Teremtő csak akkor fog létezni, ha egységünkön és kölcsönös garanciánkon keresztül létre hozzuk Őt. A kkor felfedjük ezt az Erőt, és elkezd létezni köztünk.

A Teremtő alakít ki egységet köztünk. Ha a csoportot egyetlen egészként kezelem, ahol nincs különbség a résztvevők között, akkor ez lesz az a keret, amin belül elkezdhetem megérezni a Teremtőt. A Teremtő az egység létrehozásának ereje, amit akkor hívhatunk életre, ha egységre és egymás támogatására törekszünk. A Teremtőt létre kell hozni, csak így létezhet. Ez a hajtóerő az, amit egységünkkel szeretnénk megcélozni.

Már előre tudható, hogy létezik az az állapot, amelyben kölcsönös garancia alapján, egy emberként hozzuk létre az egységet. Imával fordulunk ehhez az állapothoz, hogy erőt gyűjtsünk belőle. Ez az állapot már létezik és él, mivel örökkévaló. Annyi csupán a dolgunk, hogy feltárjuk a gyakorlatban is.

Ez a különbség a még fejlődő és a közöttünk folyamatosan változó kölcsönös garancia, illetve azon forma között, amit teljes mértékű egységünk eredményeként kívánunk elérni.

A kölcsönös garancia a közöttünk lévő helyes kapcsolat általános törvénye. A Teremtő akkor mutatkozik meg, amikor valóban egy emberként csatlakozunk egymáshoz. Ha ez megtörténik, ebben az egységben megértjük a Teremtőnek nevezett, komplett és tökéletes egység ideális állapotát.

Nem érhetjük el egyetlen ugrással ezt a teljes kapcsolódást, 125 lépcső vezet el hozzá. A 125 szintet a Felső Fény alkotta meg, amikor fentről lefelé kiterjedt. Lehetőségünk van, hogy minden egyes lépcsőfoknál növeljük a kölcsönös garanciát közöttünk, és ennek az állapotnak a kiterjesztéseként, a Teremtővel is ennek megfelelően alakítsunk ki viszonyt. 

Csak az Edényen belül lehetséges megítélni a Teremtőt, ami azt jelenti, hogy csakis a kölcsönös garancia keretein belül: a csoport a Teremtővel történő garancia elérésének helyszíne. Ez annyit tesz, hogy minden munka köztünk megy végbe.

A bizonyosság az élet folyásának feltétele a közönséges testben, ahol anyagcsere van, erők, fények, vágyak – az élet feltétele. Így hát nincs értelme kis vagy nagy méretű garanciáról beszélni.

A Természet egésze az univerzális kölcsönös garancia törvényének megfelelően működik, máskülönben nem volna képes létezni. Ehhez azonban tudattalan lépés vezet, amire a természetes ösztön kötelez. Az embernek azonban, akik a kövületi, növényi és állati szintek felett állnak, másképp kell megfelelnie a kölcsönös garancia törvényének. Az emberi szinten a választás, az erőfeszítés, ima és kölcsönös segítség eszközeivel szükséges élni.

[269461]
Napi Kabbala Lecke 20/0 8/18, Baal HaSulam írásaiból:  “Az Arvut (Kölcsönös Garancia)”
Forrás: https://laitman.com/2020/08/greater-and-greater-mutual-guarantee/

22 Sze 2020

Tanítsam kabbalára a családom?

Kérdés: A koronavírus úgy hat ránk, hogy megtanuljuk feladni az egoizmusunkat, és több szeretetet és törődést fejezünk ki egymás irányában. Megállja a helyét ez az állítás?

Válasz: Teljes mértékben.

Kérdés: A sort a szeretteinkkel kezdjük?

Válasz: Nem. Csoportokba tömörültünk, amelyeket az önkorrekció vágya hozott létre. A minket felkereső emberek együtt tanulnak. Egy új korrekciós rendszer alakul ki közöttük. De ők nem a rokonaink vagy közeli barátaink. 

Kérdés: Nincs ráció abban, hogy a családdal kezdjük? Az emberek általában azért alakítanak ki családi kapcsolatokat, hogy jól lakassák szeretetet, figyelmet és gondoskodást bezsebelni kívánó egoista hozzáállásukat. De amikor ezt nem kapják meg, megjelennek a konfliktusok. Nem lehet, hogy mégis a családdal érdemes kezdeni?

Válasz: Képes vagy megtanítani őket az adakozásra? Hajlandók meghallani téged? Egyet értenek veled abban, hogy előbb adunk, és csak ezt követően szerzünk meg? Vagy tovább megyek: ahhoz mit szólnak, hogy elérhetjük azt az állapotot, amikor az adásból nyerjük a megszerzést. 

Kérdés: Úgy látom az adást, mint ami, elsősorban mások iránti szeretet és gondoskodás. De a megfigyeléseim azt támasztják alá, hogy az emberekben kevés a szeretet. Inkább a szeretet megszerzésére szomjaznak.

Amikor első alkalommal találkoztam a Kabbalával, rájöttem, hogy ez a tudomány olyan forrás, ami a tudatosságunk megnövelésével hozzásegít ennek a szeretetnek a megszerzéséhez. Mint egy akkumulátor, amire rá lehet kapcsolódni, és így feltölthetjük magunkat energiával.

Szeretném másokkal is megosztani ezeket az eszközöket. Hogyan fogjak neki? Milyen olvasmányokat ajánljak tanulmányozásra?

Válasz: Mivel a Föld minden szegletében vannak tanítványaink, ezért egy 70 nyelven elérhető, hatalmas adatbázissal rendelkezünk. Óriási virtuális könyvtár ez, amelyhez az internet segítségével ingyenesen hozzáférhetünk.  

Kérdés: Lehetséges a Kabbalát körül lengő tudatlanságot eloszlatni? Amikor az instagram oldalamon információkat osztottam meg a témában, azzal szembesültem, hogy az emberekben rengeteg a sztereotípia, nem értik a Kabbala lényegét. 

Válasz: Ezzel nem tehetsz semmit. Fontos, hogy osszuk az embereknek az anyagainkat. A kezdőkre vonatkozó, bevezető módszertant érdemes itt követni. Ha így teszünk, nem telik bele sok idő, és az érdeklődők helyes és pontos képet alkotnak róla, hogy miről szól a Kabbala, és nem a téves elképzeléseikből indulnak ki.

[268392]
KabTV’s “Együtt fontos dolgokról” 20/7/14
Forrás: https://laitman.com/2020/08/do-i-need-to-start-teaching-kabbalah-to-my-family/

12 Sze 2020

Mit tegyünk, amikor minden iránt közömbösek vagyunk?

Kérdés: Folyamatosan érzem, hogy minden a Teremtőtől ered, és mindenre pozitív szemmel tekintek. De néha minden iránt egyfajta ürességet és közönyt érzek. Mit tegyek ezekben az állapotokban?

Válasz: Ilyenkor legjobb a barátok körében lenni, akik szintén keresnek és haladnak az úton. Amikor velük vagy, megkísérled, hogy hasson rád az ő cél iránti sóvárgásuk. A csoportnak biztosítania kell, hogy mindig előre haladjon. Ezzel lehetővé válik, hogy bármelyik barát igénybe vehesse a csoport megtartó erejét, és azonnal megkezdje az emelkedést.

[257057]
KabTV “Kabbala Alapjai” 19/11/24
Forrás: https://laitman.com/2020/07/what-should-we-do-when-we-feel-indifference-to-everything/

01 Sze 2020

Rajongók

Kiválasztott hír (Teen Vogue): 

“Egy nem régiben megjelent, a vírus helyzettel kapcsolatos Twitter posztban, egy BTS [K-Pop fiúcsapat] rajongó a hét tagcsoport elméletet használta az állati sejtek összetevőinek magyarázatára… „biológia szakos vagyok, imádom a tudományokat tehát azt gondoltam, izgalmas lenne a tanulmányaimat összekapcsolni ezzel az elmélettel… „Gondolkoztam a csoport személyiségein és a csoportban betöltött szerepükön, és megpróbáltam a legjobb tudásom szerint összekapcsolni a sejteken belüli különböző organellumok (sejt elemek) szerepével.”

Kérdés

Összehasonlítható a sejtfunkciók működésének módja, a társadalom építési modellekkel?

Dr. Laitman

Alapvetően igen. Tudjuk, hogy minden organizmus, egymással ellentétes részekből állt elő, amelyeknek egy bizonyos módon kapcsolódniuk kell annak érdekében, hogy fenntartsák a jelenlegit és közben létrehozzanak, egy új, komplexebb, integrál organizmust. Az alapja ennek a kapcsolatnak az, hogy mindegyikük egy közös nézőpontot vesz fel, közösen irányított szerepekkel, közös céllal. Azaz, bizonyos mértékben mindegyik rész aláveti és lenullázza magát, ha kell, még le is rombol bizonyos funkciókat önmagában, de mindenképpen behatárolja önmagát annak érdekében, hogy egy életerős, sokoldalú organizmus létrejöttét szolgálja a kapcsolaton belül. Egy olyan organizmusról van szó, amely a őt alkotó részekkel képes bármilyen helyzetben megfelelően átszerveződni, és ezáltal teljesen új belső minőségek és külső funkciók megjelenítésére lesz képes. Ami ennél is több, mindennél összetettebbek és magas standardokat képviselnek.

Például, amikor különböző hangszerek kapcsolódnak, egy hatalmas, összetett „hangszerré,” egy szimfonikus zenekarban, kifejezve különböző érzelmeket és érzékeléseket egyetlen kapcsolatban és ez által egyedi hangkombinációkat állítanak elő. 

Kérdés

Amikor először jött létre, egy nukleáris építő cella, egy nem nukleáris építő cellából, egy agresszív környezet is létrejött ez által. Hogy tud az emberi organizmus, egy pozitív környezetet létrehozni, egy agresszív, negatív környezet befolyása nélkül?

Dr. Laitman

Kell egy közös ellenség, az összes rész számára, hogy azok elkezdjenek együttműködésben összekapcsolódni, ennek köszönhetően. Nem lehet pozitív befolyás, amely a valóban elvezet a kapcsolathoz, mivel kizárólag egoista anyagból áll az egész Teremtés.

Kell tehát, egy komoly, külső fenyegetés annak érdekében, hogy átlépjünk az egónkon. Akkor talán képesek leszünk alávetni magunkat mindenki másnak, -mondjuk egy csoportnak- és valóban egyesülni velük, hogy a csoport tagjai érezhessék, előnyös a velem való kapcsolat, mivel lenullázom magam előttük, és teljesen integrál részükként léptem közéjük.

Kérdés 

Ez azt jelenti, hogy a társadalmon belüli egység jelenleg teljesen lehetetlen?

Dr. Laitman

Semmilyen módon nem lehetséges. A közösségnek éreznie kell, a felbomlás fenyegető lehetőségét és csak akkor lesz képes az integrál egységen elgondolkozni, mivel a teljes egység az egyén mások felé való engedményeségén alapul. 

Megjegyzés

Az emberi közösségben – legyen az bármilyen kollektíva, hadsereg – lehetővé válik az egyén számára, hogy betöltve egy funkciót a közösségben, egy bizonyos ponton kijelenthesse, „elég volt, elfáradtam, nem tudom csinálni tovább.” 

Dr. Laitman

Nem. Amikor az emberek elkezdenek összekapcsolódni egymással, olyan módon kell dolgozniuk, amit az egységük pozitívan befolyásol. Akkor mindenki látja a fejlődést és a pozitív végeredményt. 

Először meg kell szöknünk a halál elől, a kapcsolattal egy új élet árad előttünk, egy teljesen új szinten. Ez egy mindentől különböző dolog. Különböző, pozitív komponensek kezdenek felemelkedni és előre húzni bennünket. Természetesen ez egy kezdeti állapot, amelyet kizárólag a haláltól való félelem jellemez, azaz a menekülés a halál elől. 

Kérdés

A Kabbala Bölcsessége, hogy nevezi ezt az állapotot, amelyet el kell érnünk, a csoporttal való együttműködésben?

Dr. Laitman

Egység – amikor mindenki látni kezdi, önmaga egy részét a többiekben és megérti, hogy a másokkal való kapcsolat nélkül, nem lenne képes érezni ezt az új életet. Ez az új élet, egy új szinten érzékelhető. Ezt nem lehet átadni másoknak, akik képtelenek ezt érzékelni, mivel nem tudnak lenullázódni, és kölcsönös kapcsolatot kialakítani egymással.

A valódi élet az, amikor valaki képes másokat érezni önmaga helyett. Ez egy elképesztő érzés, messze túl van az életünk keretein. Az ember személyes, egyéni élete, amiben érzékeli önmagát, szemben áll ezzel, amikor másokat kell érzékelnie és elfogadnia mindezt a saját élete helyett. Ez azt jelenti, hogy minden, ami az emberen kívül létezik, a spirituális életet jelenti az ember számára, míg minden, ami az emberen belül létezik, fizikai életet jelenti. 

Én azonban még sem tudok belépni ebbe az állapotba és lenullázni önmagát, még akkor sem, ha jó állapotok várnak rám és nem földi érzések. De nem tudok túllépni az egómon, amely egy nehézség az utamon amikor másokkal akarok kapcsolódni. Kell, egy kitörési pont, és csak egy borzasztó félelem, amely megadja ezt a pontot.

A félelmen való túllépésnek van egy egyszerű módja, ha az ember belép egy ilyen csoportba, kapcsolódni és együttműködni akar velük. Minden esetre a belépés a csoportba, akár azzal a félelemmel, hogy kirakhatják onnan, ami a spirituális halált jelentené a számára, hatalmas motivációt jelent. Ez által érzékelni kezdi a valódi életet önmagán kívül.

Amikor önmagamat érzékelem és érzem a fizikai életemben vagyok, amely egyszer biztosan véget ér. Ha nem ma, akkor holnap. Amikor azonban kilépek önmagamból, és elkezdem a való életet érezni önmagamon kívül, akkor ez az élet örök és teljes.

[239814]
KabTV: „Hírek elemzése Dr. Michael Laitmannal” 18/12/02           
Angol blog: https://laitman.com/2020/08/fans/

28 aug 2020

Mikor érzem meg a Teremtőt?

Kérdés: Első évemet töltöm az online kabbala kurzuson. Mikor érezhetem meg a Teremtőt a csoportban?

Válasz: Nem azon múlik, hogy melyik kurzus keretében tanulsz, hanem, hogy mennyire akarod elsajátítani ezt a módszert. Próbálj meg minél közelebb kerülni a csoporthoz, és a barátaidhoz hasonlóan, igyekezz olyan érintkezésmódot találni, hogy megszűnjön az őket magadtól elválasztó egoizmusod.

Vagy fordítva, egyre erősebben érzed az egót, de mindig fölé kerekedj. Így válsz képessé arra, hogy a Teremtő feltárulásának irányába mozdulj el.

[267301]
KabTV “A Kabbala Alapjai” 20/05/10
Forrás: https://laitman.com/2020/07/when-will-i-feel-the-creator/

13 aug 2020

Valósítsd meg magad bárhol is vagy

Kérdés: A Kabbala bölcsességét tanulmányozom. Van egy csoportom, amellyel megoszthatom a közös célunkat, de úgy érzem, hogy senki sem ért meg engem a csoportban, és nem eléggé erősek számomra. Mit kellene tennem?

Válasz: Mégis érdemes egy csoportban lenni. Jobb egy gyenge csoportban lenni, mint egyedül dolgozni.

Kérdés: De segíthet-e a szabadságom, ami arra irányul, hogy választhatok más környezetet? Minden tőlem függ?

Válasz: Nem, az egyén semmit sem tehet. Minden esetben választania kell egy környezetet. Ha úgy gondolod, hogy a környezet túl gyenge a számodra, menj át egy másik környezetbe, de nem hiszem, hogy ez a helyes választás. Töltsd ki magad abban a környezetben, amelyben vagy, és látni fogod, hogy az, amit neked adtak, az a helyes dolog.

[256987]
KabTV:”A Kabbala alapjai”19/11/17
Forrás: https://laitman.com/2020/07/realize-yourself-wherever-you-are/

17 Júl 2020

Hogyan állítsuk meg azt, hogy egoisták legyünk?

Kérdés

Mindenkinek magának kell elkezdnie az önzésén dolgozni, azonban ez nagyon nehéz, mert kiderül, hogy valójában az ember minden pillanatban csak önmagára gondol. Hogy állítják meg az emberek azt, hogy önzőek legyenek?  

Dr. Laitman

Ez fokozatosan történik meg. Nem kell aggódni, ez mindenkivel megtörténik. Mindenki keresztül megy mindenfajta gondolatokon, töprengéseken, változásokon és a csoporttal való közös cselekedeteken, aminek az eredményeképpen látható lesz, mindez az ember belső transzformációjából ered.

Az ember elkezdi a világot másképp érezni – állandó kapcsolatban lévő, integrál, végtelen és tökéletes állapotúnak – és önmagát ebben a rendszerben érzékeli.

Ez az állapot akkor emelkedik fel, amikor az ember nem törődik ennek a világnak az érzékelésével, abban a formában, ahogy ma érzékeljük, hanem az válik fontossá, hogy bár ebben a világban vagyunk, mégis helyes, integrál részeként tudjunk létezni. Ebben az esetben az ember oda juttathatja ezt a világot, amit senki más nem tud megtenni. Ki fog derülni, hogy a világ ettől függ. 

 [265913]
Kab TV program: „A Kabbala alapjai” 20/04/19 
Angol URL: https://laitman.com/2020/06/how-can-you-stop-being-an-egoist/

23 jún 2020

A Tízes, a Teremtő hegedűje

A Teremtő az abszolút jóság, amely nem változik, és feltárja magát nekünk, mint az abszolút jót képező Erő. Fejlődésünk során megfigyeléseink, és vágyaink megváltoznak, ezért mondjuk, hogy a Teremtő változik.

De a valóságban, a változások csak bennünk jelennek meg. Ezért ahhoz, hogy feltárjuk a Teremtőt, el kell jutnunk ahhoz, hogy formaeggyezésbe kerüljünk Vele annak érdekében, hogy megfeleljünk az Ő tulajdonságainak.

De hogyan válhatunk hasonlóvá a Teremtőhöz, ha mind egoisták vagyunk? Egoisták maradunk, de az egoizmusunk fölött egyesülnünk kell a kölcsönös adományozás, egység és szeretet kötelékeivel, természetes visszautasításunk ellenére. Olyanok vagyunk, mint egy hangolatlan hangszer, amelyet be kell hangolni annak érdekében, hogy helyes dallamot lehessen  megszólaltatni rajta.

Dávid király hegedűjéről írták, hogy a falon lógott, és egy ponton, azaz egy különleges állapotban, önmagától kezdett el játszani. A csoportnak olyan kapcsolatot kell elérnie a barátok között, amely a Teremtőhöz hasonló formát ér el. Bár mindenki egoista marad, azonban átlép az egoizmusán, és eggyesül többiekkel oly módon, hogy kapcsolatuk formája, megegyezzen a Teremtő formájának tökéletességével. 

Ekkor a Teremtő feltárja magát köztünk. A Teremtő nem a csoporton kívül tárul fel, hanem kizárólag a csoport belső kapcsolataiban. Amennyiben a tíz barát a megfelelő kapcsolat és a kölcsönös adományozás érdekében irányozza be magát, akkor a Teremtő feltárul és elkezd a “hegedűjükön” játszanit. Ez a Teremtő kinyilatkoztatása a teremtett lények felé.

Gyakorlatilag ezért kell a tízesben, a munkát, hatékonyan összekapcsolódva végezni, törekedve, hogy elérjünk egy olyan formát, és a kapcsolati szellemet, amely hasonló a Teremtőhöz. Természetesen fokozatosan haladunk előre, 125 “lépcsőfokon” egyre pontosabban irányulva.

Így elérjük a Teremtő teljes kinyilatkoztatását a közös Kli- ben(edényben), a HaVaYaH-ban , ahol „Ő egy és a neve, egy”. Azaz a HaVaYaH, a tízesünk, a helyesen összekapcsolódott tíz szfíra, amelyeken belül az összes al-szfíra is teljes egységben van, egyezésben a Teremtő természetével az abszolút adakozással. 

[264917]

Forrás: https://laitman.com/2020/06/the-ten-is-the-violin-of-the-creator/

06 jún 2020

„A megvető”—Belső akadályok egy emberben

 

Rabash: „Annak megfelelően, ami el lett magyarázva azzal kapcsolatban, hogy „Szeresd a felebarátod, mint magadat””: Az összes találkozó után azonban mindenki kiszámítja és látja, hogy mennyit kaptak a szövetségből az önszeretetükért, hogy a megszerzési vágyuk mit szerezett meg azáltal, hogy időt és energiát fektettek a társadalom javára. Szóval mit nyertek ebből? Valószínűleg többet nyert volna valaki, ha önfenntartással foglalkozott volna, legalább a saját erőfeszítései részében. Azonban, „beléptem a társulásba, mert azt gondoltam, hogy rajta keresztül többet tudok nyerni, mint amennyit egyedül tudok nyerni. De most látom, hogy nem nyertem semmit.

Amikor valaki azt akarja mondani, hogy a baráti szeretetben az adakozás céljából kell részt vennie , hogy mindenkinek mások előnyéért kell dolgozni, mindenki nevet és kigúnyolja őt. Úgy tűnik számukra, mint egy vicc, és ez a szekulárisok színtere. Azt mondják róla: „de a bűn szégyen minden ember számára, és minden kegyelem, amit ők tesznek, magukért teszik. Egy ilyen társadalom elválasztja az embert a szentségtől, és a gúnyolódás világába veti. Ez a tiltása a gőgösök székhelyének.”

Ahogy egy ember előrehalad, az egoizmusa növekszik, és hirtelen úgy érzi, hogy elkezdi figyelmen kívül hagyni a kabbalistikus csoport szervezeti alapelveit. Ez a személy bensőjéből származik, és helyesen kell dolgoznia az ilyen zavarokkal, és segítségért kell folyamodnia.

Minden csak a belső munkáról szól.

Kérdés: Mi  történik, ha egy ember úgy érzi, hogy a tízes hirtelen a megvető gyülekezetébe fordult?

Válasz: Ez is belső munkát igényel, mert minden, ami úgy tűnik neki, mint ami kívül történik, valójában benne van. A saját bensőségét látja.

Kérdés: Tehát folytatnia kell a munkáját a csoportban?

Válasz: Egy személy csak akkor hagyja el a csoportot, ha az egész csoport úgy gondolja, hogy nem kell követnie a kapcsolat útját. Ettől eltekintve azzal a ténnyel kell elindulnia, hogy mindent, amit lát, azt a saját egoizmusán keresztül látja.

Kérdés: És hogyan dolgozik ezzel? A cél fontosságának növelésével?

Válasz: Először is kiemeli magát. Így ellenőrzi önmagát. Ha megváltoztatja magát, és látja, hogy a csoport megváltozott, ez azt jelenti, hogy ezek az ő személyének a megtévesztései voltak.

Kérdés: És ha látja, hogy ő most a megvető: ő ücsörög és belől nevet mindenkin? Mit tehet, hogy csatlakozzon a barátokhoz?

Válasz: Kérjen segítséget. Ő nyíltan fordulhat a barátaihoz, hogy segítsenek neki.

Kérdés: Lehetséges, hogy a Teremtő hozza el az embereket a csoporthoz, és egy bizonyos ponton az a megvető gyülekezetévé válik?

Válasz: Minden lehetséges. Ezért mindezt meg kell vitatni, és főként részt kell venni az Arvutban (kölcsönös garancia). Ha egy csoport megfelelően működik, akkor a megvető minden csoporttagban, csak belső zavar másokhoz viszonyítva.

Egy ember fokozatosan elkezdi érezni, hogy nincs semmi külső. Úgy látja, hogy minden, ami előttük van, beleértve a Teremtőt, és mindent, amit el tud képzelni, benne léteznek.

A KabTV “Utolsó generáció” című műsorából 2018-04-18

08 jan 2019

91 queries in 0,173 seconds.