Dr. Michael Laitman

disszemináció

Megjívás a következő szintre való felemelkedéshez

Én már hosszú ideje elkezdtem tanítani. A csoportal együtt már hosszú évek óta tanuljuk a Kabbala tudományát. Azonban bár mi olvastuk a Kabbalisták cikkjeit, mi nem váltottuk azokat gyakorlatra egészen addig, amíg a globális válság el nem kezdődött pár évvel ezelőtt.

2oo5-től kezdődően elkezdtünk arra fókuszálni, hogy hogyan építsük fel helyes módon a csoportot. Ez az ahol a nyomást éreztük, és megértettük, hogy pontosan ez az amire szükségünk van annak érdekében, hogy gyakorlatba ültessük a módszert és beléjünk a spirituális világba.

A tény az, hogy a világ nem észlelte a válságot addig. Mi nem éreztük kire vagy mire irányuljanak cselekedeteink. De a válsággal együtt csoportunk egy akut, drámai szükségét érezte annak, hogy azonnal gyakorlatba helyezze a módszert, hogy mi képesek legyünk példát mutatni a világnak.

Minden egyes nappal azért kell dolgoznunk, hogy erősítsük belső egységünket, és külső terjesztésünket. Cseppenként el kell jutassuk a híreket az emberekhez, hogy létezik a korrekciónak egy módszere. Végül is a világot elborító válság egy meghívás a Természettől a következő szintre való emelkedéshez.

Nem szabad úgy viselkednünk mint makacs gyerekeknek, akik nem akarnak anyjukra hallgatni. Mindabban ami történik egy példa nélkül álló lehetőséget kell lássunk: Az ajtók megnyíltak számunkra, hogy elhagyjuk ezt a korlátozott, kicsiny világot, mely teljesen át van itatva szenvedéssel, mely a halálban végződik, és hogy ehelyett belépjünk egy örökkévaló létezésbe, egy olyan világba mely a felső Fénnyel van átitatva. Ez az amit el kell magyaráznunk, azt illusztrálva, hogy mindaz egy csoportban, együttesen érhető el.

A csoport törvényeit még ebben a világban is láthatjuk. Valóban, a világ egy integrált rendszerként fedi fel magát, ahol az összes alapelem össze van kapcsolódva egymással. Mindarra tekintve magunk is láthatjuk, mi az amit elvárnak tőlünk.

24 máj 2011

Bontsuk ki a szívben található pontot

Kérdés:

Nagyon sok csoport és közösség létezik a világban, mindenféle célok érdekében. Képes a szívben található pont nélküli kapcsolat segíteni az embereket abban, hogy önzőségük fölé emelkedjenek?

Válaszom:

A szívben található pont az egy a gyökér, eredet felfedezésére irányuló vágy, mindaz a Teremtő része Felülről. Én egy fekete ponttal rendelkezem, szükségem van valamire amit még csak meg sem tudok határozni. Ebben az életben hiányzik számomra az érzés, a megértés: Mi az értelme ennek az életnek? Miért létezik mindez? Honnan származik mindez? Mi ennek a célja? Ki irányít engem?

Elkezdek kérdezősködni az élet értelméről. Mindez olyan, mintha Felülről egy zsinór lenne hozzám kötve, az erők egy csatornája, és egy felső irányítás, és én annak elérésére vágyom, hogy megértsem életem értelmét, okát. Olyan kérdéseket teszek fel, melyeket egy egyszerű ember fél megkérdezni, szégyell feltenni.

Mindezek a kérdések lassanként eggyé állnak össze: “Mi az életem értelme?” Ennek megválaszolása nélkül, nem látom miért is folytassam életemet. Le kell törjem a lakatot erről a”ékszerdobozról”. És amennyiben kérdésem a lényeg velőjébe hatol, az élet forrását akarja felfedezni, mindaz azt jelenti, hogy rendelkezem a szívben található ponttal.

A szívben található ponttal rendelkező személy eljut a csoporthoz, mely ezt a különleges kérdést tanulmányozza: “Hogyan találhatjuk meg az élet értelmét, annak forrását? Hogyan fedezhetem fel a Felső Irányítást, és hogyan vagyok képes ahhoz csatlakozni teljes valómmal?” A személy nem képes kilépni ebből az út közepén, mivel vágya a teremtés alapvető esszenciájára vonatkozik, és már semmi sem állíthatja meg őt. Készen áll arra hogy szembe nézzen a Teremtővel, és nem adja meg magát bármilyen korlátozásnak. Nem számít, hogy mások milyen erőkkel próbálják őt visszatartani, nem érdekes hogy mások mit is mondanak, a személyt semmi nem érdekli.

Az ilyen emberek érkeznek el a Kabbala tudományához.

Vannak más fajta emerek is, akik még mindig gondolkoznak, mérlegelnek. Az ő szívben található pontjuk is felébredt már, de az még mindig mindenfajta csomagolópapírva van bugyolálva. Ezáltal ők még megelégszenek misztikus tanításokkal, holisztikus dolgokkal, keleti tanításokkal, meditációval, vegetáriánussággal, természetes életmóddal, stb. Mindezek a trendek ugyanazzal a kérdéssel kezdődnek, és ezért ennyire népszerűek napjainkban. A tudatalatti szinten az emberek már érzik, hogy itt az ideje valami újabb, magasabb rendű szintnek, itt az idő a változásra…

Ezáltal fokozatosan haladunk előre. Meg kell várnunk amíg az emberek kipróbálják ezeket az irányokat. Ugyanakkor a vágy növekszik tovább, így apránként a többiek is elhagyják majd kereséseiket és elindulnak a forrás felé, ahhoz a módszerhez mely képes a forrást felfedni számukra. Ilyen az út.

17 máj 2011

Világháború vagy a Világ Árvut

Szükség van a Kabbala tudományának aktívabb terjesztésére a világban, hogy az emberek megértsék minnél hamarabb, az általanos gondolatot  a közös vágyról, hogy a gondolatok és az megértések, azok egyiktől személytől a másikhoz mennek át.

A közös erőfeszitések által, amelyet úgy  nevezünk  ” kölcsönös garancia” (“Árvut), mi egy olyan állapotba érünk, ahol elkezdjük követelni a változást, felfedeződik a Felső erő, és annak segitségével az önzőség fölé emelkedünk,hogy “kimenjünk Egyiptomból”.

Ez igy van a Kabbalista csoporttal és az emberiséggel is. Ha nem fedi fel magát a világban a Felső erő és nem jelenik meg a lehetőség, hogy korrigáljuk  magunkat a Kabbala segitségével, vagyis hogy az emberiség átvaltoztassa magát, akkor Isten ments, mi ezen a korrekción hatalmas szenvedésen, erőszakon keresztül megyünk keresztül, belefoglalva a világháborút is.

A Teremtő gyülőli az egoista  testeket és mindenre készen áll, azért, hogy széttörje a mi önzőségünket, a legdramatikusabb szenvedésig, mint ahogy az megtörtént már a történelem során.

Az emberiség elött két út áll: 1. a Fény útján, vagy az “Egység utján”, 2. vagy a természetes fejlődés utján, a szenvedések utján, “ütések” által (beito, maga idejében). Vagy érezzük aktív vizsgálatainkon keresztül, hogy mennyi gyülölet esik ránk a természettől (a Teremtő) az önző vágyunkra fizikai szenvedések nélkül, vagy mindezt olyan szenvedéseken keresztül éljük át, amelyet még elképzelni sem lehet.

Kérdés:

A Tóra utján szükségem van nekem a rosz érzésekre?

Válasz:

Igen. Mi meg kell szerezzük a felkiáltást, sirást, amely felfedi a Teremtőt számomra, a Fényt, amely megjavitja a szándékunkat  az önzőségből az adakozásra. És még mielőtt elérnénk ezt a kiáltást, követelést, nekünk meg kell határoznunk, hogy nincsen rosszabb annál, hogy akár még egy pillanatigis megmaradjak az önzőségben, a megszerzés iránti vágyamban. A kérdés, hogy juthatunk el ehhez a döntéshez: az ütések által vagy a vizsgálatokon keresztül.

Az eredmény csak egy kell legyen: én nem egyezek bele, hogy tovabb tűrjem az egoizmusomat és jobban gyülölöm őt, mint akármit a világból, “jobb, hogy meghaljak”, mint hogy tovább éljek úgy, mint ahogy most élek. Ha én igy érzem az egoizmusomat, akkor a Fény elkezd müködni.

Minden a természet törvényét követi. Mi szemben állunk a rendszerrel, és különböző állapotokon megyünk keresztül. Lépés lépés után, a Fény elkezd müködni a fokozatok rendje szerint, hogy felfedeződjön a Fény  és a vágy. Nincsen semmi értelme ülni és várni, hogy ez mikor fog megtörténni, magától soha nem fog megtörténni. Előszőr is el kell érjük a gyülőletet a megszerzés vágya ellenében, és ezt két módon lehetséges elérni: a szenvedések  vagy a Fény által.

Mivelhogy, sokan vagyunk már,  kaphatunk kölcsönös támogatást, sok a lehetőséget a segitségre. Amit az egyik ért és érez, átadja másoknak. Az Arvut-on, azaz a  kölcsönös garancian keresztül, nagyon gyorsan lehet elérkezni egy kölcsönös megértéshez, és annak elhatározásához, hogy szükségünk van az önzőség fölé emelkedni.

bs

07 máj 2011

Az utolsó száműzetés végén

Mi a négy száműzetésból álló időszak végén járunk, a végső, teljes kimenekülés küszöbén. Meg kell találjuk az összes embert a világban, akik felébredt szívben található pontokkal rendelkeznek, és nyújtanunk kell számukra mindazt, amire szükségük van, hogy tanulhassanak, és tovább juthassanak a csoportjaink és aktivitásaink keretein belül.

Mindemellett ki kell lépjünk a külső világba, és terjesztenünk kell a Kabbala tudományát azok számára, akikben még nem ébredt fel a szívben található pont. A világ ma szétrobban a hatalmas vágytól, mely különböző formákban jelenik meg. Az emberek már az élet értelmét kérdezik maguktól, bár még inkább materiális mint spirituális szempontból. Mindennek ellenére elégséges számunkra, ha már most elkezdjük elmagyarázni nekik a valódi beteljesülést, mely csakis a spirituális felemelkedésen keresztül érhető el.

Számunkra a spirituális felemelkedés egy magasabb szint elérését jelenti. Ez az ami felé szívben található pontunk vonz minket. De számukra a spirituális felemelkedés a korporeális szintre vonatkozik, mint szeretet, kölcsönös résztvétel, univerzális egység, adakozás, vagy kompromisszumok az evilági békés élet érdekében. Ez az amit az emberiség spirituális életként elképzel magának. És nekünk vágyaiknak megfelelően kell hozzájuk fordulnunk.

Azonban idővel, azáltal hogy egy rendszerbe egyesülnek velünk, az emberek képesek lesznek majd megragadni a korrekció valós célját. Sőt mi több a Fény jelen lesz majd az emberek közötti új viszonyokban, mely nagyobb megértést, és érzékelést nyújt majd. Legvégül a teljes világ a szívben található pontokkal rendelkező emberekhez kapcsolódik majd, képessé válva a kompromisszumokra, önmaguk elutasítására, és hogy felemelkedjenek Izrael edényével együtt.

06 máj 2011

Spirituális világ kezdőknek

Kérdés:

Az olyan leckéken, mely kezdőknek szól csak a természet törvényeiről szóló kifejezéseket használjunk, és csak később vezessük be a Kabbalista terminológiát?

Válaszom:

Nem, nyíltan beszélhetünk velük, és fokozatosan fejleszthetjük azokat, akikben felébredt a szívben található pont, és eljutottak hozzánk. De amennyiben mi csak a természet törvényeiről beszélnénk velük, azt hinnék hogy mi fizikát vagy szociológiát prédikálunk nekik. Hallaniuk kell a spirituális világok szerkezetéről. Ez az amiért sóvárognak, és nekünk ezt meg kell adnünk nekik.

27 ápr 2011

Egyszerűség kívül, egység belül

Kérdés:

Annak érdekében, hogy megközelítsük azokat, akik még nem rendelkeznek a szívben található ponttal, valószínűleg egységre kell lépnünk, és még inkább magunkon belülre kell koncentráljunk…

Válaszom:

A tömegek számára történő terjesztés erősebb koncentrációt igényel magunktól. Végül is mi azoktól a szavaktól, melyek lényegében nem kapcsolódnak a Kabbalához azt várjuk el, hogy az egység, a spirituális erő erejét hordozzák magukkal. Írhatunk bármilyen külső eseményről, vagy problémáról, de teljes egységünket bele kell helyezzük abba.

Hasonlóan nehéz gyerekkönyveket írni, melyekben magasröptű koncepciókat kell a legegyszerűbb szavakkal elmagyaráznunk. Próbáljuk egy gyereknek elmagyarázni hogyan készül egy repülőgép. Hogyan képes egy olyan hatalmas szerkezet repülni? Képzeljük el mekkora bölcsességre van szükség, azt egy egyszerű, tiszta formában átadni.

Valódi szakértőre van szükség mindehhez, olyanra aki ismeri az összes részletet, érzi azokat, és még tehetsége is van mindezek után. Mint Rabbi Aba aki képes volt Rabbi Simon szavait elrejteni különleges írásmódjával, a terjesztőnek tudását egy egyszerű nyelvezetbe kell átjuttatnia, és azt a gyermeknek egy kész formában kell átadnia, hogy ő mindent könnyen képes legyen megérteni.

A Kabbala terjesztése egy nagyon bonyolult feladat.

12 ápr 2011

Azt amivel belül rendelkezel, kapod meg kívül

Kérdés:

Hogyan tudjuk átadni a globális világ gondolatát egy gyermeknek?

Válaszom:

Lehetséges egy tiszta példát adni idősebb gyerekeknek, azáltal, hogy őket kisebb gyerekekhez visszük. Például vigyük el tíz éves gyerekek csoportját öt évesek közé. Miután egy kis időt töltenek együtt, meglátják majd, hogy a fiatalabb gyerekek a világot egy teljesen más szinten, teljesen másképp látják.

Mi mindannyian önzőek vagyunk, és még ha fel is növünk, és bölcsebbé válunk, mi továbbra is egy önző rendszerben létezünk, amely a prozma melyen keresztül a világra tekintünk. Egy öt éves a világot saját korának megfelelően látja. Ugyanilyen módon, önzőségünknek megfelelően mi nem látjuk a valós világot, hanem csak egy önző világot látunk.

Ennél fogva, amikor mi a világot globálisnak, és integráltnak hívjuk, mi ezeknek a szavaknak is önző jelentést adunk. Amennyiben “mindenki össze van kapcsolódva egymással” az azt jelenti, hogy nekünk ezt a helyzetet saját hasznunkra kell felhasználnunk.

Mi nem értjük azt, hogy meg kell változnunk, és ugyanezt a globális és integrált rendszert kell megteremtsük magunkon belül. Ez azt jelenti, hogy az összes emberekből, lelkekből, és a közöttük levő összes kapcsolatból én megépítem az egész világ modelljét magamon belül. Nekem az egész világot magamon belülre kell vetítenem, annak érdekében hogy megtartsam azzal a megfelelő kapcsolatot.

Amennyiben az egész világ rajtam kívül altruisztikus törvények alapján él, amennyiben annak összes alkotóeleme egyetlen cél irányában egyesül, a közös harmónia érdekében, akkor magamon belül nekem állandóan készen kell állnom arra, hogy magamba foglaljam az összes vágyakat, lelkeket – mindent amire csak képes vagyok, az altruizmus törvénye alapján. Ezen a rendszeren keresztül, mely az én lelkem, kell nekem a világhoz fordulnom.

Lehetséges-e a világgal egy nem működő műszeren keresztül kapcsolatot létesíteni, nem a forma azonosság törvénye alapján? Ebben az esetben mi nem értjük meg a világot, és az nem képes keresztül jutni hozzám.

Ezeken a példákon keresztül mutathatunk példákat a gyerekeknek: minden korosztályban másképpen látjuk a világot, és ugyanígy, annak érdekében, hogy egy globális, integrált világot lássunk, nekem is globálissá, és integrálttá kell válnom magamon belül.

A Kabbala tudománya képes nekünk megadni ezt a korrekciót. Ezért jelenik az meg napjainkban, és azzal szemben a globális világ ugyancsak nyilvánvalóvá válik. Szükséges ennek a módszernek a terjesztése, mely lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük a harmóniát a modern világgal.

Egyébként tovább szenvedünk.


18 Már 2011

Az üresség a mi építkezési területünk

Báál HaSzulam, “Béke a Világban”: A kollektíva és az egyén az egy és ugyanaz. És az egyén nem károsodik mivel a kollektíva rabszolgájává válik, mivel a kollektíva szabadsága és az egyén szabadsága az ugyancsak egy és ugyanaz. És ahogy ők osztoznak a jóban, ugyanúgy osztoznak a szabadságban is.

Mindez fokozatosan válik nyilvánvalóvá, a negatív formából, az ellentétből. Az a sötétségebn jelenik meg, az emberek korrekcióra való kényszerítése nélkül, más szóval csakis a szenvedés formájában, annak érdekében hogy mi megérthessük, felfogjuk, és beleehyezzünk a saját szabad választásunk alapján abba, amit meg kell tennünk, hogy milyen módon kell elfogadnunk a természet törvényeit.

Nem szabad azokat egyszerűen ösztönszerűen elfogadnunk, vagy azáltal, hogy nincs más lehetőségünk a cselekvésre, ahogy az a kövületi, növényi és állati szinteken megtörténik, hanem ehelyett beleegyezéssel, és vággyal kell ehhez eljutnunk. Nekünk arra olyan szinten kell vágyakoznunk, hogy még akkor is ha a szenvedés nem helyezne ránk nyomást, mi mégis arra aspirálnánk.

Ezért jelenik meg a szenvedés számunkra. Az eljuttat minket egy üres helyre, ahol elkezdünk keresni, és ilyan módon ebből a sötétségből mi magunk építjük fel az isteni rendszert. Azáltal hogy magunkat vákumban találjuk, mi kötelékeket, és kapcsolatokat találunk – a jövőbeni szerkezet építőelemeit, és elkezdjük azokat elrendezni megfelelő helyeikre.

Én egy épületet építek, és az építés ezen folyamatában én érzem a Természetet magam mellett, mely már eredetileg létezik. DE ez mégis olyan, mintha én magam formáznám annak rendszerét, azt adakozásban kifejezve, a sötétségben.

Ez az ahogy megteremtem és megszerzem az Univerzum teljes rendszerét. És akkor megértem a teljes valóságot az utolsó részletig. Én megértem és érzem azt az erőt mely azt megteremtette, és én csatlakozom a Teremtőhöz ameddig el nem érem a teljes tökéletességet.

Azonban én az építés folyamatát szenvedésként élem meg. Én nyomás alatt vagyok annak érdekében, hogy elkezdjek gondolkozni: Hogyan vagyok képes megtölteni az ürességet, milyen kell a rendszer szerkezetének lennie? Nekem meg kell találnom annak minden összekapcsoló ízületét. A Kabbalisták írnak nekünk az adakozás iránti szándékról, és mi okos dolgokat mondunk a leckék alatt az élet helyes megközelítéséről, de nem tudjuk hogyan is váltsuk valóra mindezt. Még akkor is ha memorizáljuk az összes szöveget kívülről, az sem segít minket.

Csak a Reformáló Fény magunkra vonzásával válunk bölcsebbé korrigált tulajdonságaimban, és értem meg hogyan kell a rendszert felépíteni. Én vagyok annak alapanyaga, ennél fogva elkezdek a többiekhez megfelelően viszonyulni. Ez az én építkezésem. Ilyan módon én korrigálom magamat, és megépítem a rendszert.

Ennél fogva most és a jövőben mi csak negatív impulzusokat kapunk, azaz szenvedést. Semmi mást nem kaphattunk a szenvedésen kívül, mivel egyénként nem lenne meg a lehetőségünk arra, hogy magunkhoz gyűjtsük a rendszert saját magunk által.

És mindez azt jelenti, hogy a Kabbala bölcsességének terjesztése által, és ezen dolgok elmagyarázása által a világ számára mi képesek leszünk lecsökkenteni a szenvedés mértékét, és azt az időtartamot mely arra szükséges, hogy “megemésszük” annak ránk gyakorolt hatását. Teljesen függetlenül attól, hogy valaki hogyan hallgat oda, mennyi tudást szerez meg, az soha nem veszi el tőle a lehetőséget hogy személyesen részt vegyen a rendszer építésében.

Nekünk a Végtelen Világ összes részletét egybe kell gyűjtenünk, és mindezt saját magunknak kell megtennünk. Nem kiabálhatunk csak egyszerűen: “Adjál nekem tökéleességet!”. Nekünk tudnunk kell, hogy pontosan mire is van szükség mindehhez, és hogy pontosan mit is akarunk szintünknek megfelelően. Az út különböző szintjein más más formában kiáltunk fel – de azért kiabálunk hogy megkajuk a szükséges erőket.

18 Már 2011

Hinni a Bölcseknek

Dr. Michael Laitman

Kérdés

Hogy kössem egybe a lecke közben megjelenő háromfajta vágyat?
1) A mesterséges vágyat, amikor kijavítást kérek önmagamnak,
2) a mesterséges vágyat, amikor az akarom hogy a környezetem hatással legyen rám,
3) és a valós vágyat, hogy megszűnjenek a kis korporális problémáim, amelyek most még nagynak tűnnek.

Válasz

Hinnünk kell a Kabbalista bölcseknek, akik szerint ha valaki rendszeresen és kitartóan dolgozik, az erőfeszítését gazdag jutalom koronázza majd. Nincs más lehetőség! Folytasd az erőfeszítéseidet!

Az eredmény, amit elérsz, minden addigi munkádat vissza fogja igazolni. Addig nincs ezen az úton válasz, amíg nem érted meg, nem érzed át és még nem tudsz kapcsolódni. De folytatnod kell!

Jelenleg még nem vagyunk képesek a csoporttal való kapcsolódásunkat a sikerrel egybeszőni és nem tudjuk még egybekötni a Kabbalah-t és a Teremtőt a szenvedéstől való megszabadulás vágyával. A Kabbalisták soha nem ígérték meg, hogy a Kabbalah meg fog szabadítani a szenvedéstől. Igazából semmit nem ígérhetünk annak, aki Kabbalát tanulni jön hozzánk. Csak ráébreszteni tudjuk a másikat a csoportos tanulás, és a Cél fontosságára. De a célt majd csak akkor láthatjuk meg, ha elér minket és megvilágít belülről a Fény, és kijavít bennünket.

Ez azért van így, mert a spirituális világból semmit nem lehet egoista szemmel megpillantani, főleg nem szerezhetünk meg olyan javakat általa, amiket az egoizmusunk  elvárna. Ismételgethetjük magunknak azt, hogy ez a módszer majd megszabadít,  és ezáltal világi sikereket érhetünk el, de ezzel nem haladunk előre.

Minél erősebben tapadjunk a helyes környezethez (a csoporthoz)  életünk minden percében és ez majd befolyásol bennünket annyira, hogy még erősebb kötelékre vágyunk, és még mélyebb összetapadásra a Teremtővel. Ez az ami erőt ad majd nekünk.

Napi kabbala lecke 2011/01.03 “Bevezetés a Zohár Könyvébe”

BS

KN

 

04 Már 2011

A belsőség előnyben részesítése a külsőség felett

A Holt tengeri kongresszus szándéka az hogy átadja a világnak a korrekció módszerét, azaz annak szükségét, hogy a belsőséget válasszuk a külsőség helyett. Báál HaSzulam azt írja, hogy ez az emelő, és a mi alapelvünk a Kabbala terjesztésében.

Amennyiben mi első, és legfontosabb feladatunkként a belsőség fontosságát terjesztjük a külsőség helyett egymás között, akkor az majd túlcsordul az egész világba, és akkor a teljes világ ugyancsak elkezd majd odafigyelni, és elkezdi a belsőséget választani a külsőség felett. És akkor képesek leszünk majd azokat a dolgokat magasabbra emelni, melyek minket még közelebb visznek a Teremtőhöz, képesek leszünk azokat egyesíteni, és képesek leszünk elérni a világ korrekcióját.

Én úgy érzem közel vagyunk mindehhez, és jól haladunk. Szóval kapcsoljuk össze a legmagasabb pontot, mely Bnei Baruch, a világ legalacsonyabb pontjával, a Holt tengerrel!

26 feb 2011

69 queries in 0,175 seconds.