Dr. Michael Laitman

egó

Nem halljuk meg egymást

Kérdés: Mindenkinek szüksége van arra, hogy képes legyen másokra figyelni. A szülőnek meg kell hallgatnia gyermekét. A gyerekeknek hallgatniuk kell tanáraikra, akik feladatokkal látják el őket. A vezetőnek meg kell tudnia hallgatni beosztottait, és így tovább. 

A legtöbb ember nagyszerű hallgatóságnak tartja magát. Olvastam egy kutatásról, ami szerint csak 10%-unk rendelkezik mások meghallgatásának képességével. Mi ennek az oka? Miért gondolják az emberek, hogy meg tudnák egymást hallgatni, miközben ennek az ellenkezőjét látjuk. 

Válasz: Mivel az ember hagyja, hogy az egója vezesse. Azt akarja, hogy mindenki lássa, milyen figyelmes, barátságos, érzékenyen reagáló emberrel állnak szemben. A helyzet azonban az, hogy az egyén csak magát hallja, csak magát látja, és kizárólag önmagát igazolja vissza. Éppen ezért igen nehéz jól kommunikálnunk egymással. Képtelenek vagyunk meghallani egymást.

Annak dacára, hogy manapság mindenféle video- és audió-összeköttetési módok állnak rendelkezésre, szükséges volna ellenőrizni, hogy valójában milyen mértékben kapcsolódunk egymáshoz. A társas készségünk semmivel nem vált fejlettebbé. Ülünk, és mindenféle műsort hallgatunk, amelyek azt lennének hivatottak elősegíteni, hogy kapcsolódjunk, de nem látunk, és nem hallunk senkit magunkon kívül. 

Kérdés: Az interperszonális kapcsolatok egy alapvető szabálya szerint nem lehet tisztán kivenni a másiktól érkező üzenet jelentését. Élettani akadályai vannak, hogy megragadjuk a beérkező üzenetet.

Az általam olvasott kutatásban leírták, hogy hallási észlelésünk mindössze 25%-os hatékonyságú. Még az informális, barátok közötti beszélgetésben is az információ csupán 60-70%-a kerül feldolgozásra.

Mi az oka ennek a hibás működésnek? Talán léteznek olyan dolgok, amikre különösen befogadó az egó.

Válasz: Nem számít, hogy mire befogadó az egó, és mire nem. Mivel mindenkit beburkol a saját önszeretete, és csakis önmagát akarja érezni, bármi, ami elér hozzánk, helytelen módon kerül értelmezésre, és ezért feldolgozás helyett ott reked a két ember közötti térben.

[272619]
KabTV “Kommunikációs Készségek” 20/08/14
Forrás: https://laitman.com/2020/11/we-dont-hear-each-other/

14 nov 2020

“A Béke Sukkah-ja (sátra), a Világ számára” (Times Of Israel)

The Times of Israel publikálta a cikkemet “A Béke Sukkah-ja (sátra) a Világ számára

Felhívjuk figyelmét, hogy a Blog bejegyzéseihez írt posztok egy harmadik fél véleményét jelzik. A véleményeket, tényeket és az azokban található médiatartalmakat kizárólag a szerzők mutatják be, és sem a The Times of Israel, sem partnerei nem vállalnak felelősséget értük. Kérjük, lépjen kapcsolatba velünk visszaélés esetén. Visszaélés esetén jelentse ezt a bejegyzést.

Ez egy zsidó ünnepi időszak, amelyet nem szabad elfelejteni. Az idei Sukkot megünneplésének módját, a világjárvány miatt korlátozzák. Várni kell a hagyományos összejövetelekre és vendéglátásra. Miért zajlanak így az események? Azért, hogy elgondolkodtassanak minket, és rádöbbentsenek arra, hogy a pandémiával kapcsolatos helyzetünk nem büntető csapásként jelentkezik, hanem ébresztésként, illetve a gyűlölet és a köztünk lévő megosztottság állapotának vizsgálatára. Azzal, hogy ez a helyzet fizikailag elkülönít minket, a természet megpróbálja megfordítani az elkülönülés állapotát, és közelebb hozni “próbálja” egymáshoz a szívünket, egy igazi szeretet és egységes Sukkah  (sátor) felépítéséhez, amely az egész emberiséget felöleli a jobb jövő érdekében.

A Sukkot (A sátrak ünnepe) fesztivált örömteli ünnepnek tekintjük. Idén sincs ok arra, hogy másként érezzük magunkat, hiszen remek alkalmat kaptunk arra, hogy elemezzük az egymással szembeni rossz bánásmódot és kijavítsuk azt. Ehhez mély lélekkutatást kell végezni. Ez hasonló ahhoz, amikor pontos diagnózisra van szükség, mielőtt megfelelő gyógyszert kaphatna az ember, a betegségből való  teljes felépüléséhez.

Megszoktuk, hogy az életünket kényelmes partner-viszonyban éljük az egóval. Őszintén szólva nem játszhatjuk úgy az áldozatot, mintha levágásra váró ártatlan bárányok lennénk, akik akaratlanul állnak, mások egoista cselekedeteinek kontrollja alatt, mondhatni mintha szabad akarat nélkül lennénk. Önző magatartásunk szándékos, és teljesíti az énközpontú érdekeinket, függetlenül attól, hogy ezek a körülöttünk élők kárára történnek-e. Ezért jelzi a természet nekünk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy együtt üljünk egy közös Sukkah-ban, és üdvözöljük az Ushpizint (vendégeket), amíg nem korrigáljuk az egymáshoz való viszonyunkat. A vírus arra tanít minket, hogy egymásra utaló világunkban az egész civilizáció túlélése veszélyben van, ha a kölcsönös előnyök érdekében történő együttműködést nem tekintjük elsődleges célnak.

Kabbala bölcsessége szerint az emberiség az „Utolsó Nemzedék” nevű fejlődési szakaszba lépett. Ez a változás arra a fokozatos folyamatra vonatkozik, amelynek során egy új társadalmat kell felépíteni oly módon, hogy annak működése megfeleljen a Természeti Törvényeknek és igazodjon is hozzájuk, vagyis kapcsolatban álljon, és egyensúlyban legyen a Természettel. Ennek az új társadalomnak tudnia kell, hogyan kell helyesen kezelni, a kiegyensúlyozott állapot elérését. Ez az átmeneti időszak lehetőséget nyújt arra, hogy ez a generáció, elsőként kezdhesse el, mások valódi szeretetét. Amíg azonban ezt az állapotot nem érjük el, ennek az ellenkezője tárul fel szemünk előtt – a kizsákmányoló és nemtörődöm hozzáállás, és cselekedetek. Ezt a visszatetsző szeparációs állapot azért tárul fel, hogy nézzünk magunkba, lássuk meg az általunk okozott kárt, és hogy kérjünk segítséget, az egész valóságot irányító Felső Erő-től, a korrekcióhoz.

A Sukkot szimbolizálja az egoista tulajdonságok belső változásának csodálatos folyamatát, amelynek során a „pajta és pince hulladékát” vesszük – olyan tárgyakat, amelyek (sajnálatosan) képviselik a mások iránti szeretet minőségét, és amelyek számunkra most egyáltalán nem értékesek – és felemeljük azokat a fejünk fölé, úgy mintha azok a legértékesebb és legfontosabb attribútumaink lennének, mint egy menedéknek a teteje, amely árnyékot ad az égető naptól. A Sukkot felhívás arra, hogy kilépjünk a kényelmes egoista „otthonunkból”, vagyis önszeretetünkből, és arra, hogy egy új struktúrát,  Sukkát (sátrat) építsünk fel, mint az Új Világ szimbólumát, amelyet akkor teremthetünk meg, ha megszerezzük az adományozás és a testvéri kötelék tulajdonságait.

Ezért ennek a fesztiválnak az igazi értelme, a kölcsönös megértés, és támogatása az új valóságnak – a béke Sukah-jának (sátrának)- felépítése, az egységünk által létrehozott pozitív Erőn keresztül. Nekünk, a zsidó népnek példát kell mutatni az összetartásról, és utat kell mutatnunk másoknak az út követésre, összegyűjtve az egész világot, egy nagy nádfedél alá, ahol egyként egyesülünk. Akkor megvalósul az, hogy  elkészül a Sukkah, az ideiglenes lakásunk, mint közös tér, amelyet egymás számára kialakítunk a szívünkben, biztosítva az emberiség számára az egészséges életet és a boldog együttélést, egy globális fedél alatt.

Boldog Ünnepet!

forrás:https://laitman.com/2020/10/a-sukkah-of-peace-to-the-world-times-of-israel/

09 okt 2020

Új élet 1269- Az állampolgár és a vezetői réteg, a korrigált államban

Új élet 1269- Az állampolgár és a vezetői réteg, a korrigált államban

Dr Michael Laitman beszélgetése oren Levivel

Egy korrigált világban az állampolgárnak családjának kell éreznie az államot, amelynek tagja. Olyan helyként, amelyet bölcs rokonai vezetnek. Manapság az egész világot egyfajta nyugtalanság jellemzi, mivel az egó ereje működtet mindent. A vezetők megosztják az államot, hogy kontroll alá helyezzék az embereket, és meggyengítsék hatalmukat. Csak saját pozíciójuk megőrzése jár a fejükben.

Lehetetlen küldetés a lakosság és a kormányzó elit közötti szétkapcsoltságon változtatni, amíg minden egyes állampolgár külön, és mi mindannyian együttesen meg nem tanuljuk, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz. Ha mindenki kölcsönös gondoskodással és felelősséggel közelít a többiek felé, nem kell félnünk vagy aggódnunk semmi miatt. Az emberek közötti kapcsolat, melegség és szeretet magára vonja majd a szintén egységként működő természet támogató erejét. Az az állam, amelyben az emberek a „Szeresd felebarátod, mint önmagad.” elvét követve egy családként élnek, ott minden állampolgár testvéreként tekint a másikra. 

Amennyiben az állam tagjai ilyen módon kapcsolódnak össze, a vezetői réteg kényszerítve lesz, hogy kövesse a folyamatot. Izrael Állama egyetlen egyesül és tagjaival törődő rendszerré válik. Ekkor az emberek megérzik, hogy olyan globális újítás vált valóra, amit érdemes máshol is megismételni. Mindenki közelebb akar majd a másikhoz kerülni, és így a világban tapasztalt nyugtalanság fokozatosan alább hagy.

[268267]

KabTV “Új élet 1269- Az állampolgár és a vezetői réteg, a korrigált államban” 20/07/20
forrás: https://laitman.com/2020/08/new-life-1269-the-citizen-and-the-leadership-in-a-corrected-state/

30 Sze 2020

Új élet 1256 – A tudatosság evolúciója

Új élet 1256 – A tudatosság evolúciója

Dr. Michael Laitman Oren Levi-vel és Tal Mandelbaum ben Moshe-vel folytatott beszélgetése

A Kabbala bölcsessége szerint az emberiséget fejlesztő erő az egoizmus. A természetben található „motor” fejleszti a mozdulatlan, növényi, állati és még az emberi tudatot is integrálttá. A tudat előttünk álló ugrása az, hogy elkezdünk alkalmazkodni a természethez, és a valóságot nem az egón keresztül látjuk. A természete szerint az ember nem akar csatlakozni a teljes valósághoz, mert ez kötelezi őt; ezzel ellentétben szabad akar lenni.

Az életünkben felmerülő konfliktusok olyan emberektől fakadnak, akik uralkodni akarnak egymáson.  A szenvedés fejleszti az emberi tudatot. Az emberiségnek olyan állapotba kell jutnia, amelyben mindenki szeretettel kapcsolódik; az ideális kommunikációt szeretetnek nevezzük. Egy olyan kapcsolatban, amelyben mindenki érzi a másikat, és teljesíti vágyait, teljes kapcsolatban állunk egymással. A tudat teljes fejlődése az, amikor érzem és kitöltöm a szíved, és te az enyémet.

[266848]
KabTV “Új élet 1256 - A tudatosság evolúciója” 20/06/24
forrás:https://laitman.com/2020/08/new-life-1256-the-evolution-of-consciousness/

16 Sze 2020

A szeretet minden bűnt lefed

A szeretet minden bűnt lefed. Ez azt jelenti, nekünk naponta kell újabb és újabb bűnöket feltárni, az egónkkal kapcsolatosan, mivel enélkül lehetetlen előre haladni. Az önzés napról napra növekszik. A Teremtő azzal emelte fel a teremtést, hogy eltörte Adam HaRishon közös lelkét, Ebből az eseményből bontakozott ki a gonosz hajlam, az öröm megszerzésére irányuló hatalmas vágy, és nekünk támogatnunk kell, hogy ez egoizmus egyre jobban feltárja magát, és ne maradjon az ásványi, növényi, állati szinteken.

Az egoizmus csak egy önmagával ellentétes formával tárulhat fel. Ha fel akarjuk gyorsítani az önzés feltárulását, akkor ezzel ellentétesen kell az egységünket egyre magasabb szintre emelni. Ha tegnap nem tudatosult bennünk az ego gonoszságának egy magasabb szintje, mint tegnap előtt, akkor ez világosan mutatja, hogy nem törekedtünk eléggé az egységünkre. 

Minden nap megpróbálunk egységre lépni, és ennek eredményeképpen, az egymás elutasítása kell, hogy egyre erősebben megjelenjen köztünk., amelyre aztán kérhetjük az egység erejét, hogy az egységben rejlő szeretet lefedjen minden feltárul bűnt. Így haladunk előre. 

A gonosz feltárása szükségszerű és ez vonzza be a jót annak érdekében, hogy a rossz bűneit lefedhesse a szeretet. A bűn nélkül, nem lenne egység, Adam HaRishon közös edényét nem lehetne újra egyesíteni. Ez csak akkor lehetséges, ha törekszünk az egységre. 

Először mesterséges cselekedeteket hajtunk végre, megpróbálva ezekkel növelni az egységet. Látni fogjuk azonban, hogy a Teremtő nem enged minket egyesülni. Éppen ellenkezőleg, feltárja nekünk ez egoizmusunk miatt köztünk feszülő elutasítást és gyűlöletet. Pontosan ez a megkívánt eredmény, mivel az így feltáruló gyűlölet felett tudunk valóban egyesülni, és lefedni azt szeretettel.  Tehát így érjük el a kívánt korrekciót.

Ez a munka lényege tehát, törekedve a jóra, a Teremtő feltárja nekünk, hogy ez lehetetlen, a bennünk lévő gonoszság miatt, amit aztán megpróbálunk jóval lefedni és ehhez a Teremtőhöz fordulunk segítségért. Ez két akció, előre, hátra, előre hátra, ami megfelel a Kli, az edény négy állapotának.

Képzeljük el, hogy egy evezős hajóban ülünk, ahol mindenkinek meg van a saját evezőlapátja. Mindenki a saját edényén, Klijén, dolgozik. Mindannyian egységre törekszünk, az első evezőcsapás során, azonban helyette egymás elutasítása tárul fel. A Teremtőhöz fordulunk, segítséget kérve, a második csapásnál azt érezzük, a teremtő összehangolja az evező csapásokat. Ilyen módon a Teremtő teszi teljessé az evező csapások cselekedetét, lefedi a bűnt szeretettel. 

Az evezőlapát első csapását én teszem meg, megpróbálok kapcsolódni a többi evezős barátommal, de látom, nem érhetem el, amit akarok, mert negatív minőségeim – egó – megakadályozza azt. A Teremtőhöz fordulok, és kérem ennek a negatív minőségnek a korrekcióját. Tehát elkezdet ütemesen evezni, egy-kettő, egy -kettő. Az első két ütem az enyém, amikor az egész nem működik, a második azonban a Teremtő által van végrehajtva, ami már sikeres. Erről van mondva, a Teremtő fejezi be a cselekedet a számomra.

Először megpróbálom helyes tenni, de feltárom a képtelenségemet, majd a Teremtőhöz fordulok, és meglátom a várt eredményt. 

A tízes egy hajóban ül, mindenki fog egy evezőlapátot két kézzel. A Gabai a hajó tatján ül, és biztatja az evezősöket, miközben a Shaatz a hajó orrában ülve végzi a spirituális munkát. Így haladunk mindannyian előre. 

Az első evezőcsapás pillanata feltárja a hibát. Kapcsolódni akarok a barátokkal, de feltárul mennyire nem vagyok képes erre. Azaz, először magam próbálom végrehajtani a cselekedetet, de feltárul az erre való képtelenségem. Ugyanakkor azonban megértem a képtelenségemet, és feltárom az erre irányuló hiányt. A második csapásnál, már kérem a Teremtőt segítsen nekem és fejezze be a munkát, amit én nem tudtam.

Minden alkalommal ez történik. Az első csapás feltárja a hiányt, a második csapás pedig a Teremtő segítségét. Ennek eredményeképpen a hajónk haladni kezd, először erőfeszítést tettünk a gonosz feltárására, majd pedig a Teremtőhöz fordulva korrigáltuk azt, és lefedtük jóval.

Mindenekelőtt hálásnak kell lennünk a Teremtőnek és a barátainknak. Végső soron a teremtés célja csakis a barátokhoz fordulva érhető el, behunyt szemmel, hogy képesek és akarnak-e elfogadni engem. Majd a Teremtő beolvaszt engem egy közös cselekedetbe a barátokkal, egyesít velük, minden megkülönböztetés nélkül.

Ezért vagyok hálás a barátoknak és a Teremtőnek a tényért, hogy léteznek és megadják nekem a lehetőséget, hogy kapcsolódjak velük, elvesszek bennük, újjászülessek bennük. Ezt nevezik a „tű fokán való átjutásnak.” Számomra ebben a folyamatban semmi nem marad, kivéve a vágyak csodálatos hálózatának ez érzékelése, és így a világok közötti szabad szárnyalás.


A reggeli lecke első részéből: „A Szeretet lefed minden bűnt” 20/08/01  
Angol blog: https://laitman.com/2020/08/love-will-cover-all-crimes/

08 Sze 2020

A sötétség és a Fény erőinek a háborúja vár ránk

Kérdés

A vírusjárvány négy hónapja szinte elrepült, és gyakorlatilag semmilyen pozitív hír nem bukkant fel közben. Hóviharok, hurrikánok, tűzesetek, földrengések történtek ebben az időszakban. Irán újra fejleszteni kezdte nukleáris fegyvereit. Vessünk egy pillantást mi történt az Egyesült Államokban, zavargások gyújtogatások. Nem voltak jó hírek egyáltalán. Az ember ebben a térben kellett, hogy létezzen. Hogy élhette meg az átlagember ezeket a szörnyű híreket az utóbbi hónapokban?

Dr. Laitman

Próbáljuk meg az embereket egy héten keresztül pozitív gondolatokkal körül venni. Csak pozitív gondolatokkal! Semmi mást nem kell tenni! Csak gondoljunk mindenkire pozitívan.

Kérdés 

Gondolja, hogy ez működni fog, ha egy hétig ezt fenntartjuk?

Dr. Laitman

Gyerünk és próbáljuk ki. Mit veszthetünk? Meg vagyok győződve, ezzel senki nem veszít semmit.

Nem is kerül semmibe. Senki nem késik el semmivel. Semmit nem kell abbahagynunk, ugyan úgy kell élnünk, ahogy eddig, mindössze arról van szó, hogy egy héten keresztül a jóviszonyról beszélünk csak. Meg arról, mennyit nyerhetünk ez által. Nézzük ezt meg. Minden statisztikánk megvan. Hirtelen ki fog derülni, mit teszünk, ha csak kedves dolgokat mondhatunk egymásnak. Próbáljuk meg.

Kérdés

Hogy van mindez elrendezve? Felülről?

Dr. Laitman

Természetesen felülről. Az Egyesült Államok, ENSZ, Egészségügyi Világszervezet, UNESCO. 

Kérdés

Azaz, abba kellene hagyni a politikai játékot és azt mondani, „Próbáljuk ezt meg egy hétig?”

Dr. Laitman

Igen, természetesen. Bár tényszerűen nem nagyon akarja senki ezt, mert azonnal kiderülne, hogy nincs is másra szükségünk.

Megjegyzés 

Mindig elérkezünk a beszélgetésünkben egy ponthoz, ahol ön kijelenti, „Igen, de ez nem lehetséges.” Miközben azt javasolja, próbáljuk meg. Akkor?

Dr. Laitman

Ez lehetséges, de lehetetlen is.

Kérdés

Azaz lehetséges lenne, csak senki nem fog ezzel egyetérteni? 

Dr. Laitman

Igen.

Kérdés

Akkor mi a gyakorlati tanácsa erre? 

Dr. Laitman

Nincsen gyakorlati tanács erre. Az egoizmusunk nem engedi, hogy ilyesmit tegyünk együtt.

Kérdés

Tehát ön azt gondolja csak ez segíthet rajtunk, azonban az egónk nem engedi, hogy ezt megtegyük. 

Dr. Laitman

Igen.

Megjegyzés 

Akkor ez itt a halálos vég. Újra ide jutottunk. Vezessen ki minket kérem ebből a zsákutcából.

Dr. Laitman

Le kell nulláznunk az egoista viszonyainkat. Látni fogjuk, amikor szemtől szembe állunk a hatalmas egóval, hogy nincs hova menekülni. Mit kezdünk az egó nélkül kedveseim?

Megjegyzés

Azaz, hiába akarjuk a jó gondolatok hetét végrehajtani, képtelenek vagyunk szembe menni az egoizmussal, amely azt suttogja nekünk, hogy „Soha nem leszek képes ezt megtenni! Mivel akkor lenullázol és elvesztesz engem!”

Dr. Laitman 

Igen.

Kérdés

Ez egy jó állapot? Fontos, hogy ez a szembenállás megjelenjen?

Dr. Laitman

Természetesen jó. Akkor legalább egy kicsit előre mozdulunk.

Kérdés 

Meg fogjuk érteni, mi hátráltat bennünket az életünkben?

Dr. Laitman 

Igen. De, ami nem megy, az nem megy. Ahogy a híres orosz komikus Raikin mondta, a hiányosságokról, „Rendben, akkor legalább valami maradjon az erőlködésből.”

Azonban mindenképpen meg kell próbálni elmagyarázni ezt az embereknek. Hogy amikor a rossz idők jönnek – a vírus második, vagy harmadik hulláma – „kivégez bennünket”, elgyengít minket és mi egyet fogunk ebben érteni. Legalább ennek a megítélésében.

Kérdés 

Azaz, amikor most arról beszélünk, hogy valami lehetetlen, akkor ez teljesen szükségszerűen így van, a viszonyaink miatt. Amikor azonban a jó és helyes viszonyokról fogunk beszélni egymás között, a jó gondolatok hetében, akkor minden lehetségessé válik?

Dr. Laitman 

Mellesleg végezetül minden ide fog kilyukadni…

Kérdés

Az egoizmus felfogja a végén ezt adni?

Dr. Laitman

Nem. Egy hatalmas háború közeleg, belső háború, az erők spirituális háborúja! A sötétség és a Fény erőinek háborúja. Ez egy bibliai háború, melyekről írnak az ősi források. A Fény gyermekei és a sötétség gyermekei csapnak össze.

Kérdés 

Ez egy háború a jó cselekedetek és az egoizmus között?

Dr. Laitman: Igen.

Kérdés

Akkor tehát mi a következő dolog? Mit mondhatunk a dolgok végéről?

Dr. Laitman

A végén, a jó erők nyernek. De csak egy hatalmas, belső harc után, melyet az ember belső világában kell megvívni.

Kérdés 

Mind a nyolcmilliárd embernek keresztül kell mennie ezen?

Dr. Laitman

Minden egyes embernek. 

Megjegyzés

Tény, hogy ön azt mondta, ez a forgatókönyv már meg van írva.

Dr. Laitman

Lefogjuk zárni ezt a felvonást.

Kérdés

De ez tényleg meg van már írva végleg?

Dr. Laitman

Nem, nem a végleges verzió. Vannak különböző forgatókönyv elemek it a végjátékban.

Kérdés: 

Van szerepe ebben az ember szabad akaratának?

Dr. Laitman

Abszolút!

Kérdés

Tehát mindenkinek kell valamit választania? 

Dr. Laitman

Igen. Amit “én” irányítok. Sőt, ez majd a legkritikusabb jelenetekben fog megtörténni. Nem egy általános módon, hanem a teljességben, minden a győzelem irányába fog mutatni, a jó erők felé, melyek fölé emelkednek a rossz erőket, azonban mi parancsunkra minden megfordul és egy különleges állapot áll elő, melyet mi határozunk meg.

Minden másodpercben át kell eresztenünk a megoldásainkat a szabad akaratunkon keresztül és nyomás alá helyezni azokat, hogy valósággá váljanak. Minden rajtunk múlik. Annak ellenére, hogy minden előre meg van írva.

Kérdés

Ez felfoghatatlan egy embernek. Tehát azzal az érzéssel megyünk előre, hogy jó, ha a Fény győz, állandóan szembenézünk a sötétséggel, és meg kell értenünk, hogy nem kell a sötétség fölé kerekednünk. Ez szinte lehetetlen, és mégis képesek leszünk erre?

Dr. Laitman

Természetesen igen. Növekedni fogunk, mint a friss hajtások a földből kinőve, de ez csak egy adakozó közösségben lehetséges. Ez azonban már nem egy földi közösség lesz. Ez egy teljesen más nézete az emberi társadalomnak. Ez egy nagyom más születés. Akkor más fajta módon fogunk létezni is – az erők formáit vesszük fel a síkok formáit, a gondolatok formáit. 

Kérdés

Ön rendszeresen használja a születéskor a magzat által felvett teljes megfordulás példáját. Úgy értsem, hogy bár soha nem mentem át ezen, hirtelen ebben a helyzetben találhatom magam?

Dr. Laitman 

Igen

Kérdés

Valaki nyomás alá helyez minket, vagy mi magunk vezetjük születésbe magunkat?

Dr. Laitman

Nem, mindent a természet fog vezérelni. A felső természet nyomására történik mind ez, ő ad életet nekünk.

Kérdés

Csak erőfeszítést kér ez tőlünk?   

Dr. Laitman

Hozzá kell szoknunk ehhez, meg kell barátkoznunk ezzel. Mindez gyorsan és figyelmeztetés nélkül fog megtörténni. Az összes vírus velünk marad az új születésünkig.

Kérdés

A végén kiderülhet, hogy a vírusok ebbe az irányba löknek minket?

Dr. Laitman

Igen. Ők formálnak minket. Minden ők okoznak.

A legfontosabb dolog nem az, amit biológiai értelemben okoznak a világunkban, hanem hogy felemelnek minket egy más hozzáálláshoz, egy új valóság érzékeléséhez. Ez a legfontosabb. 

Végezetül minden rendben lesz.

KabTV „Hírek elemzése Dr. Michael Laitmannal” 20/06/15                     
Angol blog: https://laitman.com/2020/08/a-war-of-dark-and-light-forces-awaits-us/

29 aug 2020

ÚJ Élet 1262- Egyetlen globális kultúra

Új Élet 1262 – Egyetlen Globális Kultúra

Dr. Michael Laitman beszélget Oren Levi-vel és Tal Mandelbaum ben Moshe

A történelem az egyetlen globális kultúra megszületésének irányába tol minket, amelyben egy emberként fogunk élni egy szívvel. Kölcsönösen támogatjuk egymást, és mindenek feletti értéket tulajdonítunk a kapcsolatnak. Kizárólag az emberi egó ver éket közénk. El fogjuk sajátítani az emberi egó gonosz hajlamának korlátozását, amely uralomra tör, és mások romjain kívánja felépíteni önmagát. Minden olyan intézmény hiábavaló lesz, ami erővel akarja keretek közé szorítani az embereket, mint a rendőrség, hadsereg, bíróságok és börtönök. Az egó fölé emelkedünk, és a túlélésért folytatott állatias háborúink felett kapcsolódunk össze a többiekkel. Az ebből nyert haszon messze meghaladja a veszteségeket. Nincs más választásunk, hiszen a természet ebbe az irányba terel bennünket. Be kell majd látnunk, hogy lehetetlen előzékenynek lennünk egymás felé, önmagunk erejének felhasználásával, ezért közösen kiáltunk fel a Természethez, hogy nyissa meg szíveinket.

Közös vágyunk és a közösen megtett, kapcsolódást célzó erőfeszítéseink felkeltik a Természet pozitív erőit. Az egész világ egyetlen nagy házhoz, egyetlen családhoz lesz hasonló. Félelem nélküli harmóniában fogunk élni a természettel, amely olyan lesz, mint egy mennyei édenkert.

[267669]
KabTV “Új Élet 1262 – Egyetlen Globális Kultúra,” 20/07/08
Forrás: https://laitman.com/2020/08/new-life-1262-one-global-culture/

27 aug 2020

Új élet 1160 – A tökéletes törvény

Új élet 1160 – A tökéletes törvény

Dr. Michael Laitman beszélget Oren Levivel és Nitzah Mazoz-zal 

A tökéletes Természeti Törvény, egységes rendszerbe kapcsol össze bennünket. Miközben az emberi egó elválaszt minket, addig a természetben lévő ellentétes erő a “szeresd a barátod, mint saját magad” és a „szeretet lefed minden bűnt” elveken alapulva egyesít minket. A teljes korrigált jövőnk attól függ, hogy milyen mértékben azonosulunk a szeretetnek ezzel az erejével. Az egység és a kölcsönös szeretet eléréséhez új, a Kabbala Bölcsességén alapuló oktatási rendszerre van szükségünk. Ami megtanítja azokat az alapelveket, amelyek szerint a természet működik, és az is, hogy hogyan kell összekapcsolódni a különbségek felett. A különbségek feletti egység, korlátlan intelligens és érzelmi erőt, boldogságot és örökkévalóságot hoz az egész emberiség számára.

KabTV “Új Élet 1160 – A Tökéletes Törvény” 19/09/19
cikk forrása: https://laitman.com/2020/08/new-life-1160-the-perfect-law/

26 aug 2020

Szívtől szívig irányuló üzlet

Egy új korszakban élünk és a régi korszak megoldásai nem fognak visszatérni. Ezért értelmetlen lerogyni és siratni a megszokott életünket, mint egy öregember, aki a fiatal éveire emlékezik könnyekkel a szemében. Az időszak elmúlt, meghaladtuk. Ki lettünk lökve az előző állapotunkból, az ajtó bezárult mögöttünk, nincs visszaút.

Semmit nem lehet a mai világban, az előző rendszerek segítségével irányítani. Ami maradt, az csak arra mutat rá, hogy nem működtethetőek. A következő hat hónapba, egy évben, látni fogjuk a felépített rendszereink nagy részének összeomlását, pénzügy, ipari és oktatási rendszereket melyek a szemünk előtt omlanak össze, mint kártyavárak.

Akkor, hogy létezhetünk tovább? Adjuk fel az elmúlt száz évben felépített rendszereinket, cégeket, bankokat, ipart, kereskedelmet, egészségügyi rendszereket és oktatási intézményeket – és lépjünk be új rendszerekbe. Nyugodtan, barátságban, pánik és idegesség nélkül. Fel kell nőnünk annak érdekében, hogy tudatosan egy új állapotba léphessünk, és a kezünkbe vehessük az irányítást.  

Minden, amit az egónk irányított egy egyszerű program alapján, hogy még nagyobb legyen az egó nyeresége, sikere, az többé nem működik. A természet új programot vezetett be. Nem lehet nyereséget csinálni a megszokott módon többé, drága dolgokkal etetve egónkat. A korona vírus szándékosan akadályozza meg a régi rendszerhez való visszatérést. 

Már az új rendszerben vagyunk, de még nem tudjuk használni. Az új rendszer a tízesek a Kabbalista csoportok világa. Ehhez nélkülözhetetlen egy új emberiség, új emberi viszonyrendszer kiépítése szívtől szívig. Az új, belső önzéstől mentes viszonyoknak megfelelően világossá válik, hogy kell az üzleti kapcsolatokat is kiépíteni. Egyezésben a szívtől szívig mutató emberi viszonyokkal. 

Egy új vágy új kommunikációs módszert követel meg az üzleti világban. Az előző megoldások leomlanak, de egy másfajta érték előállítás fog megjelenni ezt megelőzően, az adakozás és a kölcsönös részvételen alapulva. Az elveknek kell másoknak lenni, mindenki hasznára és senkinek kárt nem okozva kell értéket előállítani. Senki nem nyerhet többet, mint a másik, főleg nem másnak a kárára, minden egy jobb kapcsolatért történik. 

Akkor az üzletek a szemünk előtt kezdenek növekedni, ahogy mondva van: „A hajtások kinőnek a földből,” új magok keletkeznek, új aratás következik, újra és újra. Ezt nevezzük „a Teremtő áldott mezőjének.” A kapcsolat elvei pedig a tízesektől lesznek átvéve, a köztünk lévő kapcsolatok által.

[268899]
Napi Kabbala Lecke 20/08/05, „Felkészülés az ’Új Világ’ Virtuális Kongresszusra            
Angol blog: https://laitman.com/2020/08/business-from-heart-to-heart/

18 aug 2020

Új élet 1243 – Az emberiség helye az ökológiai egyensúlyban

Új élet 1243 – Az emberiség helye az ökológiai egyensúlyban

Dr. Michael Laitman beszélget Oren Levivel

Az emberiségnek úgy kell irányítania a természet egészét, mint egy bölcs, jószívű anya. Lehetőségünk szerint mi vagyunk a legmagasabb rendű teremtmények, de a mai világ minden rossz jelensége az emberi egó következménye. A természetben minden jelenség, legyen az jó vagy rossz, az emberek gondolatainak, és hozzáállásának eredménye. A gonosz akkor jelenik meg, amikor többet veszünk el magunk számára, mint amire szükségünk van,és ezt annak érdekében tesszük  hogy uralkodhassunk mindenki felett. Ha megtanulnánk, hogy jól viszonyuljunk más emberekhez, akkor a természet mozdulatlan, növényi és állati szintje is kiegyensúlyozott lenne.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy a természet globális, és integrált, és meg van az erejük ahhoz,hogy mindent eljuttassanak a korrekcióhoz. Az egyensúly azt jelenti, hogy a természetből csak azt vesszük el, amire testünknek szüksége van az élethez, és a spirituális fejlődés felé fordulunk. A spirituális élet azt jelenti, hogy megtanuljuk, hogyan kell  szeretettel, és egymásra való odafigyeléssel  összekapcsolódnunk, egészen olyan szintig, ahol mindannyian egyetlen emberré olvadunk össze, egy szívvel. Ez az örök, és tökéletes élet tudatosságához vezet minket  a globális, végtelen és Szent Természet szintjén.

[265251]
KabTV “Új Élet 1243 – Az emberiség helye az ökológiai eggyensúlyban” 20/05/20
Angol forrás:https://laitman.com/2020/07/new-life-1243-the-place-of-humanity-in-ecological-balance/

03 aug 2020

87 queries in 0,215 seconds.