Dr. Michael Laitman

egoizmus

Az utolsó csep méregig

Kérdés:

Önző versengésünk lassan olyanná válik mint egy lavina, mely gurul lefelé a hegyoldalon. Nyilvánvaló hogy bármely pillanatban összetörhet, de senki nem képes megállítani annak mozgását.

Válaszom:

Ez így van. Az önzőség a mi egyetlen természetünk. Amennyiben rendelkeznénk egy másik, azzal ellentétes erővel, képesek lennénk megállni, Azonban nem rendelkezünk egy másik erővel.

Mindennek teljesen tisztává kell válnia számunkra: mi mindannyian nótórius egoisták vagyunk. A határtalan önszeretet készteti az embereket arra, hogy a fenekéig kiürítsék a méreggel teli kupát az utolsó cseppig. Még a halál előtti pillanatban sem vagyunk képesek megállni.

Lehetetlen bárkit is bármiről meggyőzni: mindenki megmarad saját gondolataival, és nem akarja meghallani a figyelmeztetést. Én akár beszédet mondhatok az egész világ előtt, eléjük tárhatom az összes adatot, leírhatom nekik az összes tényeket, meghívhatok vezető tudósokat és a legelismertebb hírneves embereket, és kiabálhatunk együttesen: “Barátaink! Testvéreink! A halálunkba rohanunk!” Válaszuk csak ennyi lenne: “Valóban? Miről beszélsz!?” És utána a publikum visszatér korábbi cselekedeteihez hogy mindent elégessen.

Mindenki önző, mindegyikőnk egy gépezet és nem képes másképpen cselekedni. Néhányan forognak, mások ugranak, néhányan előre hátra ingáznak. Mi ilyen módon vagyunk megteremtve és nem vagyunk képesek bármi másra. Az emberek nem képesek meghallani a hívást egy magasabb szintről, mely az emberi természet felett létezik.

Csakis oly módon, hogy mi egységre lépünk egymás között leszünk képesek segíteni őket a probléma felismerésében. Csakis akkor, azáltal hogy megértették a helyzetet, és felismerték az abban rejlő veszélyt lesznek majd képesek arra, hogy legalább egy kicsit meghalljanak minket. És azáltal hogy belsőleg egyesülünk velük, képesek leszünk majd átadni nekik a Reformáló Fényt.

23 máj 2011

Az egoizmus kemény héja alatt

Kérdés: A Teremtő azt akarja, hogy megszerezzük a függetlenségünket. Ha nem a Fény útján érjük el, akkor a sok szenvedés által fogjuk megszerezni. A sok törés után milyen lesz ez a független ember?

Válasz: A törésektől a test csak megerősödik. Az egó széttörik, és csak a vágy marad meg. A mi vágyunk egy héjban (klipa) van belecsomagolva, hasonlóan a kókuszhoz, melynek a belsejében található a tej, azon felül a kemény hús és ezen kívül a barna kérges héj.

A vágyunk is belül van, az egoizmus héja alatt. El kell törni ezt a héjat, és át kell formálni a kapni akarás vágyát az adakozás vágyára, azaz egyeznie kell az adakozás hullámhosszával. Amikor már nem azért dolgozik az ember, hogy mindent magába faljon, hanem az adakozás nevében, önmagán kívülre helyezi a vágyait.

A héj az, ami eltörik, és nem a vágy. A vágy maga állandóan növekszik. A ember állandóan azt keresi hogyan tudja felhasználni a vágyat önző formában, egészen addig amíg már elfogy az ereje és nem képes tovább folytatni ezt. Akkor elkezd a Fénnyel dolgozni, ami újra megmutatja majd az embernek, hogy képtelenség hasznot hajtani az önzőségből, mert csakis a spiritualitásból származhat nyereség. Ekkor elkezdi az ember megváltoztatni a vágyát, és annak felhasználási irányát is.

Azt akarja, hogy a Fény gondozza (dolgozzon) a vágyával, és amekkora mértékben készen áll erre a Fény, abban a mértékben fel is dolgozza a vágyát, és átadja annak adakozó formáját neki. A vágynak azon részeit melyeket a Fény nem formált át (adakozóvá), melyek nem hasonlóak a Fényhez, ezeket az ember ezen a ponton, már nem hajlandó felhasználni jelenlegi formájukban, ezért ezen túl megszorítást végez.

ford: bs

lekt: BT;KN

07 máj 2011

A szomorúság boldogsággá válik

Baal HaSulam írásai, 19. levél: Az ember nem képes a Teremtővel való összeolvadásra egy lépésben, hanem csak fokozatosan, ahogy az írva van, “Jóság és kegyelem követ majd engem”. Ezért teremti Ő meg ezeket a sóvárgásokat, melyek az összeolvadás kezdeti lépései, ahogy az írva van, “az, az igaz ember aki szenved”. Az ember szenved, mivel nem érzi a Teremtő szándékát a vele való összeolvadásra. Ezért úgy érzi az ember, hogy szeretet nélkül szenved és sóvárog, azonban a szeretet szükséges az összeolvadáshoz. Ez a szenvedés amit érez,  később az összeolvadás örömévé válik.

Kérdés: Hogyan vagyok képes a Teremtővel való kapcsolatra vágyni, olyan szenvedések állapotaiban, melyeket Ő küld nekem?

Válasz: A Teremtő nem küld nekünk szenvedést. Csak jóság származik Tőle, de önzésemen belül én az Ő attitűdjét ellentétes formában érzékelem, azaz szenvedést élek át. De pontosan ez az a “felébresztés” mely szükséges a cél eléréséhez, az önzésem adakozásra való átváltoztatásához, amely által a szenvedés élvezetté válik.

Semmi nem változik a világgal szembeni hozzáállásomon kívül, ahogy az írva van, “Azzal táplálkozol, amit a múltban tettél”. Megváltoztattad magadat, és a viszonyodat azzal kapcsolatosan ami történik a világban. Saját élvezet iránti vágyad fölé emelkedtél, és ennél fogva a szenvedés helyett most már élvezetet érzel.

A beteljesülés illuzórikus elérésére vágyakoztál, de most törekvéseid  a Teremtő megelégedettségére irányulnak, és szomorúságod és szenvedésed beteljesüléssé változik, mivel semmi mást nem akarsz csak ezt. Ha te csak Őrá akarsz vágyni és ez már beteljesít téged.

KA

02 máj 2011

Előrehaladás az ellentétekből

Vágyunk elkezdi felvenni a megfelelő formát. Mi egységre vágyunk, hogy felfedezzük a vonzóerőt az egység irányában minden egyes személyben az önzőség ellenében. Ez nagyon fontos: önzőségem ellenére, én erőfeszítéseket teszek, hogy belsőleg aspiráljak, és közelebb kerüljek a barátokhoz, hogy őket mind egy szoros kapcsolatban tartsam, mint olyan embereket, akik lélekben és célban közel álnak hozzám.

A legfontosabb dolog most az számomra, hogy képes legyek megbízni bennük: Amennyiben mi egységre lépünk, akkor ők biztosítják majd azt, hogy én nem feledkezem el az útról, és hogy egyre erősebbé válok a közös megszilárdításban.

Én arra aspirálok, hogy egységre lépjek a barátokkal, és reménykedem hogy ez az aspiráció képessé tesz majd engem arra, hogy egy kiolthatatlan vágyat érzek majd a velük való egységre. Mindössze erre van szükségünk. A kezdetektől a végső korrekcióig, ez az egyetlen dolog mely tőlünk elvárható.

Ezért lett az írva, hogy a “szeresd felebarátodat, mint saját magadat”, a mindent magában foglaló, leglényegesebb szabálya a teljes Tórának. Semmi más nem létezik ezen kívül, és nekünk útunkat csakis ebbe az irányba kell beirányozzuk. Nem számít, hogy egyenlőre ez mennyire taszít minket. Amennyiben mi végre akarjuk hajtani a teremtés programját egy felgyorsított módon, akkor csak egy lehetőségünk van mindarra: hogy az ellentétből induljunk neki, a leggyűlöletesebb, legvisszataszítóbb állapotból, és innen tegyük meg első lépéseinket a felebarát szeretete irányában.

23 ápr 2011

“Beöltözés” valaki másba

Kérdés:

Miért ilyen nehéz és zavaros a szeretet útja?

Válaszom:

Mi magunk vagyunk megzavarodva. Engem az önző megszerzés iránti vágy ural, és minden amit érzek, és gondolok az csakis azon belül található, az én saját érdekemben. Szóval hogyan lennék képes egy másfajta számítást végezni – nem a saját érdekemben?

Képzeljük el, hogy “beöltözünk” valaki másba, és én számításaimat annak a másiknak a szempontjából kezdem el végezni. Csak 1OO évvel ezelőtt történt, hogy az emberek elkezdtek megérteni hasonló koncepciókat. Nem véletlen, hogy ezt az időszakot Freud és Einstein jellemezték, nemcsak azáltal hogy termékeny felfedezéseket tettek, hanem ugyancsak baráti kapcsolatot létesítve egymással.

Több százezer éves fejlődés után, épp hogy csak egy évszazada történt meg, hogy az emberiség legnagyobb elméi felfedezték a pszichoanalízist – vagy más szóval elkezdték az embert belsőleg analizálni, a materiális szinten. Csak akkor kezdték ők el vizsgálgatni az emberi érzékelést, “Én és a körbevevő világ, én és felebarátom”.

Mindez nem egyszerű. nagyon hosszú időbe telt, hogy megközelítsük az ember állati lelkét, és az még mindig nagyon távol van a spiritualitástól. A teljes probléma abból áll, hogy mi képtelenek vagyunk és nem is akarunk beleöltözni egy másikba. A társadalomnak kell azt biztosítania, hogy minden személy így cselekszik majd, hogy minden egyes személy megpróbál így cselekedni, és elkezdi megkülönböztetni hogyan jelenik meg felebarátja szemeiben, és hogy felebarátja valójában mit akar.

Mindez nagyon nehéz, bár mindez csak pszichológiai gyakorlatot kíván ennek a világnak a szintjén, ami még mindig nem viszonyul a spiritualitáshoz. Akarunk ennél többet? Ok menjünk tovább. szervezzünk meg egy olyan környezetetet, mely végre elkezd befolyásolni minket.

Az út pont azért hosszú, mivel senki sem befolyásol minket. Nem létezik előrehaladás társadalmi behatás nélkül. Honnan kaphatná a személy meg az érzékelés spirituális részleteit? Csakis környezetétől.

15 ápr 2011

Bátor foglalkozás a kígyok elfogása

A teljes spirituális út alatt botunk állandóan kígyóvá változik, majd ismét bottá fordul mely támogat minket a spirituális úton. Mindez azt jelenti, hogy mi vagy értelem alatt, vagy értelmem belül haladunk, vagy értelem felett.

Miután mi ismét felemelkedünk egy zuhanás után, és elkezdjük megvizsgálni mi jó magunk számára értelmünkön belül, akkor óvatosnak kell lennnk, hogy az értelem feletti hitbe való visszatérés ne önző okokból történjen, amelynek meghozatalára értelmünk vesz rá minket. Egyébként az történik, hogy mi az értelem alatti úton járunk, ahelyett hogy afelett járnánk, és hogy a hitünk, mely értelmen belül volt még mélyebbre süllyed.

Ez egy nagyon finom és hirtelen vizsgálat, mely szíven szúr minket. Képesnek kell lennünk valóságosan vizsgálnunk magunkat, hogy a Teremtő ne legyen képes minket becsapni, és minket zuhanásra késztetni. Végül is nekünk el kell kapnunk a “kígyót” a farkánál fogva, és azt fel kell szednünk a földről, hogy az ismét bottá változhasson, ahelyett, hogy azon állapotok terhe alá zuhanjunk, a kígyó súlya alá.

Időbe telik, amíg a személy képes ezeket a koncepciókat magán belül megformálni, és hogy elkezdje megérteni, hogy vajon ebben a munkában van-e vagy sem, hogy vajon elvégzi-e ezeket a vizsgálatokat. A “bottal és kígyóval” végzett munka az már saját önzőségünkkel végzett munka, amikor a személy már azon két erő között van, melyek befolyásolják őt – azaz a Fáraó és a Teremtő között.

Minden azon múlik mit tesz a személy ezzel a bottal – vajon ledobja azt a földre, vagy felszedi azt? Az utóbbi végzésével megépíti saját spirituális edényét, saját “magát”.

Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy ő egy jó pszichológus, vagy tudja hogy látszólag hogyan lépjen ki magából, és magát oldalról figyelje meg annak érdekében hogy megvizsgálja mi is történik. Ezek egyszerűen pszichológiai trükkök, nem belső spirituális munka.

Mi olyan részletekről beszélünk, melyek egy olyan személyen belül játszódnak, aki már valamilyen attitűdöt épített fel a Teremtővel szemben és magával szemben. Ebből a két pontból ő elkezdi felépíteni a Fáraót és a Teremtőt, és saját magát középen közöttük.

És akkor már képes megbirkózni önszeretetével, mely erőteljesen arra aspirál, hogy őt elsörörje, és ezen önző tulajdonság ellen érzett gyűlölete által képes önzősége fölé emelkedni.

15 ápr 2011

Eltökéltnek lenni az úton

Minden egyes személy el van kötelezve, és nincsenek mentségek, vagy elnézések annak kivitelezésével kapcsolatban: A személynek gondoskodnia kell a boldogság, önbizalom érzéséről, és arról az erőről mely környezetünkben található. A személy nem mutathat gyengeséget, vagy döntésképtelenséget mely eredendő természete, még akkor sem, ha a személy még nem emelkedett elő a ködösségből.

A személynek nem szabad nemtörődömséget mutatnia, mely újra és újra megjelenik bennünk, ahogy önzőségünk növekszik. Nekem önzőségem fölött kell dolgoznom, állandóan önbizalmat, határozottságot sugározva az úton, és boldogságot annak jeleként, hogy én egy tökéletes állapotban vagyok.

Lehet hogy úgy tűnik, hogy semmivel sem rendelkezem, de nincs is szükségem semmire. Én csakis a színtiszta adakozás állapotában akarok lenni. Végül is teljesen mindegy mit is szerzek magam számára, az csak önzőségemhez tartozna. Csakis amikor lekapcsolom magam arról, amikor én boldog vagyok, hogy az üres, és én semmilyen beteljesülést nem követelek annak számára, akkor kezdem csak megszerezni a spirituális világot. Ezt az átmenetet hívjuk úgy, hogy “spirituális megszületés”. Nagyon remélem hogy nem felejtjük ezt el.

Rabas a következőket írja, “A személy segíti felebarátját” című cikkében:

Minden egyes személynek oda kell figyelnie, és arra kell gondolnia hogyan segítheti barátját azáltal, hogy jó hangulatot vált ki benne. A hangulattal kapcsolatban minden egyes személy képes egy hiányos helyet találni barátjában, melyet ő képes megtölteni.

És a “Csoport célja” című cikkben azt írja:

A közösségben a személyeknek külön oda kell figyelniük hogy bizonyosak legyenek abban, hogy gondtalanság nem kerül a környezetükbe, mivel az mindent elpusztít.

Bárki aki figyelmen kívül hagy bármit is az úton, a tanulásban, vagy a barátok és a tanár nagyságának megvalósításában, az a személy meggyengít minket. Ennél fogva azonnal ki kell őt dobnunk a csoportból. Ő a mi legnagyobb ellenségünk. Ne hagyjuk őt egyedül. Hagyjuk hadd gondolkozzon el azon mit is csinál, engedjük, hogy bocsánatot kérjen, hagyjuk hogy megérthesse mi is a probléma, és akkor leteséges az ő visszavétele a csoportba.

Az a személy aki meggyengít minket az úton, nem maradhat meg a csoportban akár egy pillanatra sem. Ha megtartjuk ezt a szabályt, akkor bizonyosan gyorsan elérjük célunkat.

07 ápr 2011

Hogyan növekszem?

Én azon erők hálózatában vagyok melyek befolyásolnak engem. Azok összege a Természet. Akkor mi a cél? Mit akar az tőlem? Hova vezet az engem?

Nyilvánvaló számomra, hogy fejlődésem célirányosan bomlik ki előttem. Én erről a természet többi pédája által vagyok megbizonyosodva. Például egy kicsiny, savanyú gyümölcs egy nagy, finom, édes almává növekszik.

Mint ahogy a természet növényi és állati szintjei fejlődnek, én is ugyanúgy fejlődöm, különböző ellentétes stádiumokon keresztül haladva, melyek jók vagy rosszak. Lehetetlen csak egy oldalon előre haladni. Én váltakozom azokon keresztül, lépést téve a ballal, aztán a jobbal, újra és újra. Én állandóan felfedezek egy hiányt, mely megfelel a jövőbeni beteljesülésnek.

Ez az amikor számítást végzek: Hova vezet ez a folyamat? Hová irányít engem a természet? És akkor azt látom, hogy az arra kötelez engem, hogy társadalmi fejlődésen menjek keresztül. Az elmúlt néhány évezred során az emberiség társadalmilag egyre nagyobb mértékben kellett hogy tovább fejlődjön, és a társadalmon belül is tovább kellett fejlesztenie a közöttünk levő kapcsolatokat.

Mi felfedtük a gonoszt, önzőségünket, egymás iránti gyűlöletünket, és ennek eredményeképpen kezdjük megérteni, hogy egységre kell lépnünk. A modern, globális világban ez egyre tisztábbá válik.

Mi mindennek a haszna? A haszon az, hogy mi belépünk a fejlődés következő szakába, az Univerzum közös természetének szintjére. Én elérem majd az abszolút jóságot, és elérem a hasonlóságot a tökéletes természettel.

Ennél fogva én nem veszem figyelembe az átmeneti állapotokat, melyeken keresztül megyek az úton. Amennyiben a célt állandóan szemeim előtt tartom, és állandóan arra gondolok, akkor én már most jól érzem magam. A legfontosabb dolog az, hogy fölé “lebegjünk” a jelenlegi érzékeléseknek, mind a jónak mind a rossznak.

31 Már 2011

Játék az igazi életben.

A hangulat  állapota határozza meg a kapcsolatot  a spiritualitással, a Teremtővel, a Fényel, a kielégüléssel, ami már megvolt nekünk a Végtelen világban. Hogyha mi vonzódunk a jó állapothoz, mi természetes modon gondolunk erre a kielégülésre, és nem felejtük el, hogy ez a kielégülés korrekciót kér, a szándékban “azért hogy adakozzon”.

Elöszőr is meg kell szerezzem a szándékot az adakozásra és onnantól érkezünk el a kielégitésre. Ezért adják nekünk az üresség érzetét, hiányt a kielégitésre, azért, hogy nem a kielégitésre gondoljunk, hanem a szándékra, vagyis nem magam kielégitésére, hanem a mások kielégitésére.

Ez az egész  azért van, hogy épitsünk magunkban egy “semleges” viselkedést, ami nem  a  személyes élvezetre szolgál, hanem, arra,  hogy mi használni tudjuk a kielégülést a mások számára és nem a magam számára.

Csak képzeljétek el magatoknak, mi volna ha használni tudnád ezt a lehetőséget a magad kitöltésére egoista formán a Felső fényben! Állandoan csak erről álmodnál, ahelyett, hogy a mások kielegitésére gondolnál!

Ezért, a felső fény rejtve van, lehetőséget adva nekünk, hogy gondoljunk a felső kielégülésre és nem arra, hogy mi legyen a hasznom belőle. A szabadságom az én egomtól abból áll, ne láthassa ezt az elrejtett spirituális kielégitést. Ami igaz, hogy én nem vagyok olyan  boldog, és a barátok sem látszanak  a boldognak, de ez az egyedüli lehetőségem, hogy elaltassam az égomat és a szomjúságomat a saját magam élvezetére, azért, hogy tudjak épiteni ugyanarra az üres helyre a többiekkel való kapcsolatot.

Ez a segitség, egy különleges értek, és hálásak kell legyünk érte! Mert másképp az egó szolgalatában maradnánk a végtelenségig, és nem lenne semmi lehetőségünk kinőni belőle. És itt lehetőséget kaptunk egyedül mesterségesen keresni, mondjuk nem a vágyam szerint, hanem a zerótól kezdve megszervezni a boldogságnak a hirdetését, a cél fontosságát és körülményeket- ami nincs!

Ha én magamban felébresztem ezt a boldogságot és ezt a fontosságot, akkor épitek egy mesterséges vágyat, amely elvisz engem a környezetemhez. Én úgy cselekszem mint a gyermek aki játszik a játékjával és igy megkapja a spirituális élet szellemét. Ő  vezeti az autót és az autó utazik, mintha dolgozna benne valami a motor.

Így mi beinditjuk a felső rendszert, a mi vágyunk által. Ez az egyedüli vágy amelyet meg kell szerezzünk: a mi imánk (MAN). Mi kifejezzük ezt a vágyat, azért, hogy ilyen formában létezzen, – anelkül, hogy mi egónk készen  lenne és semmiféle elöző érzés nelkül, csak mesterséges formában.

Nem kell szégyelni, hogy ez vágy nem valódi, persze hogy ez nem természetes, és nem eredeti vágyamból származik, hanem büszke kell legyek, ezért, hogy ez nem az én igazi természetes vágyam, (egoista), ez csak egy adakozási játék.

bs

28 Már 2011

A Fáraó maga segít majd minket abban, hogy elmeneküljünk előle

Kérdés:

Mi akadályozza meg a személyt abban, hogy elérje a többség imáját, amennyiben már látja, hogy összes szándéka csakis saját érdekében van?

Válaszom:

A probléma az, hogy a személy megérti azt, hogy szándékai önzőek, de hajlandó mindazt elviselni. Mindez azért van, mivel csak azt látja mennyire otrombák ezek a szándékok, de nem érti még mekkora kárt képesek azok okozni. Ez a teljes problémánk!

Amennyiben csak egyszerűen elfogadom azt a tényt, hogy önző vagyok, akkor mi van? De nekem éreznem kell hogy ez gyakorlatilag meöl engem. Csak akkor leszek képes magamat leválasztani önző szándékaimról. A saját egóm fog engem elválasztani attól a dologtól, mely nekem kárt okoz.

Szóval először is nekem magamat önző gondolataimról egóm segítségével kell leválasztanom. Ez jelenti azt, hogy a Fáraó közelebb vitte Izrael fiait a Teremtőhöz.

28 Már 2011

67 queries in 0,165 seconds.