Dr. Michael Laitman

Egyéb

Teljes kitöltöttség

thumbs_laitman_945

Valójában hiába szembesülünk látszólag ezerféle, egoista vággyal a tömegek irányából, valójában ezek egyetlen dolognak a transzformációi, mert minden ember a Fényre, azaz a Felső Erő által kiváltott hatásra vágyik, amelyben megjelenik a teremtés céljaként megfogalmazott jó és jóságosság. Mivel az ember sorsa elkerülhetetlenül összeköti őt magát a lelkek fejlődésével, azaz a lelkek általános rendszerével, amely minden teremtett lényt egy irányba, a teremtés forrása felé hajt. Így a látszólagos vágybéli különbségek ellenére, a lelkek mindegyike eléri a Fénnyel való teljes kitöltöttséget.

09 aug 2017

Minden feltárulás bennünk történik meg

laitman_720

Semmi más nem létezik objektív módon, mint a Felső Erő, amely az alapját képezi a teljes természetnek. Azonban mi ezt a Felső Erőt különböző formákba, minőségekbe beöltözve vagyunk képesek csak érzékelni, ezek pedig azoktól a formáktól és minőségektől függenek, melyeket én magam teremtek.
Minden egyéb erő, amit az az emberiség felfedez az intellektuson keresztül, ugyanazon a szinten léteznek, amin maga az emberi intellektus, amin tanulmányozzuk ezeket. Ezért, ha más szinteken lennénk képesek, különböző formákat érzékelni, akkor más és más erőket fedeznénk fel, melyek egy teljesen más világot ábrázolnának a számunkra.
A különbség ezek között a felfedezett erők, és a Természet Felső Ereje között, kizárólag a belső, szubjektív érzékelésünkben nyilvánul meg. Minden az egyéni, individuális érzékeléstől függ, attól a szinttől, ahol az ember felfogja és kiértékeli az érzékelt jelenségeket. Az egyén nélkül semmi nincs az érzékelésben, és képtelenség bármit mondani arról, hogy az ember számára mi létezik.
Minden az egyéntől függ, mivel a világ az egyén érzékelésén belül létezik, és az egyénen kívül nem létezik semmi, csak a Felső Erő, a Természet Ereje, amely a teljes létezést megteremtette. Minden feltárulás bennünk történik, ahogy befolyásol bennünket ez a Felső Erő.
Mindent, amit látok, érzek, gondolok, minden bennem és körülöttem, az összes érzelmem és értelmem, semmi más, mint ennek a magasztos Erőnek a feltárulása. Az ember számára megadatott a leválás erről az Erőről, hogy ebben a szeparációban megtapasztalhassa saját, elkülönült létezését és ehhez kapcsolódó valóságát, melyet úgy nevezünk ez a világ, vagy fizikai valóság.

09 aug 2017

Minden Egy

laitman_549_02

A valóságérzékelésünk egyre növekvő módon válik integráltabbá és globálissá. Megértettünk, hogy nincs határvonal a fizikai, kémia, biológia és zoológia között, ezek mindegyike egy-egy aspektusa ugyanannak a formának. Csak az érzékelésünk korlátai miatt érzékelünk egy olyan valóságot, amelyben minden töredékekként, szeparált jelenségekben nyilvánul meg. Egyszerűen nem vagyunk képesek a teljes teremtést egyetlen átfogó kép formájában felfogni, amelyet Egyetlen Erő hoz létre.
Valójában így kell eljutnunk az Én fogalmától, a MI, majd pedig onnan az EGY fogalmáig. Mert valójában minden EGY. Minden létező, még nem, vagy már létező dolog összes lehetséges állapota egyetlen, hatalmas egységet képez. Ez Végtelen Lehetőség az, amit a Kabbala Ein Sofnak nevez. Amikor hirtelen felragyog az ellentétek békéje, a teljesség mozdulatlansága, és az ezt érzékelő ember egyé válik ezzel az egységgel… Az egy belépett az EGYBE.

09 aug 2017

A köztünk lévő kapcsolat

laitman_527_04

Ki fog derülni, hogy a templom amiről beszélünk az a köztünk lévő kapcsolat, azaz a teljes hálózat, amely azzal a feltétellel épül föl, hogy fontos a számunkra. A természet oldaláról mi egy olyan módon tesszük mindezt meg, hogy ez elvigyen bennünket a teljes eléréshez. A legfontosabb dolog a „fontosság” a nagyszerűség, – a Teremtő nagyszerűsége – ahol egyetlen testben összekapcsolódunk. A kérdés már csak az hogy hogyan. Azaz hogy hogyan érjük el a Teremtő nagyszerűségét. Nem magát a Teremtőt, mert az elrejtésben van. Tehát egyelőre, az Ő nagyszerűségét kell feltárni. Mit jelent az hogy feltárjuk az Ő nagyszerűségét az adakozás minőségét a szeretetet? Hogyan tudjuk ezt elérni egymás között? Hogy a kapcsolat kiépítéséhez szükséges erőt meg tudjuk szerezni ezen keresztül.
2017.08.01 Reggeli Lecke

02 aug 2017

Az első megszorítás

thumbs_laitman_203

A Teremtés tervéről van szó, a kapni akarás fogalmáról s annak a letisztázásáról. Az Ain Sofnak a Fényéről és a teremtés alapanyagáról a vágyról és arról hogy az hogyan ereszkedett le egészen az Istennel való totális egységből, a teljes elkülönülésig a Behina Dalet-be (a négyes állomásba)ahol olyannyira nem bírja tovább elviselni a szeparációt és a Teremtőtől való minőségi különbséget az edény, hogy elkezdi magát megszorítani .
Az első megszorítás az valóban megszorítás, mert a teremtett lény látszólag – annak ellenére, hogy a Teremtő teremtette meg a kapni akarást – még is azt kéri tőle hogy olyanná akar válni mint a Ő ezért első lépésként elutasítja a megszerzést és ilyen módon a fényt kezdi el érzékelni amely nem engedi meg a teremtmény számára, hogy a saját kapni akarását támogassa hanem végrehajt egy megszorítást egy TzinTzumot. Ezen TzinTzumot követően elkezdődik a cselekedetek végrehajtása, az adakozás érdekében.
Nagyon sok kérdés merül fel, hogy honnan jön ez a tudás, és hogy miből érti meg a teremtmény, hogy mit kell tennie. Ez egy nagyon különleges nagyon magasztos hely, de ide nem törekszünk belépni egyenlőre, hanem annál maradunk amit éppen tanulunk.

2017.08.02 Reggeli Lecke

02 aug 2017

A halál feletti érzékelés

laitman_419

A spirituális világban a hely nem más, mind egy adott vágyban való érzékelés. Az idő a spiritualitásban, az adott vágyban való érzékelés által elért állapotok sorozata. A spirituális halál az az állapot, amikor a lélek elszakad a kapni akaráson belüli érzékeléstől, visszatér a spirituális erők érzékelésének birodalmába, hogy előkészítse a saját, új testet öltését. A fizikai halál állapota, pedig az, amikor a test érzékelése az ásványi szint tudatosságára zuhan. A spirituális és a fizikai halál tehát nem egymással összefüggő állapot, az ember képessé válhat a fizikai halál teljesen tudatos átélésére, a spirituális halál teljes elkerülésére, amennyibe a spirituális halált már életében eléri, azaz a test érzékelésénél magasabb érzékelési lehetőséget épít fel önmagában.

02 aug 2017

Több Erő

thumbs_laitman_926_02

A világmindenség azoknak fog az életükhöz több energiát adni, akik a nagyobb mértékben lesznek képesek ezt felhasználni, a saját lelkük korrekciójára. Ez nem a tökéletlenségre mért csapás, hanem a tökéletesség állapotának hatalmas, az ok, okozati láncolaton visszanyúló ereje, amely a legrövidebb átmeneteken keresztül teremti meg önmagát.

02 aug 2017

A Szentség Otthona

laitman_527

Végig kell, hogy gondoljuk, hogy mit kell nekünk tenni annak érdekében, hogy visszatérjünk a Teremtés legmagasztosabb állapotába, és hogy hogyan haladjunk előre a korrekció vége felé. Az hogy leülünk sírni, a szorongatott társak emléke miatt az nem fog segíteni. Mert a szomorúságunknak a pillanatnyi állapotunkra kell irányulnia. Ennek egy konstruktív szomorúságnak kellene lennie és nem disztraktívnak. Azaz nem szabad, hogy az ember működésképtelenné váljon általuk. Meg kell, hogy értsük, hogy meg van nekünk a Tóra é a Parancsolatok, és ha kölcsönösen segítjük egymást, akkor a templom is stabilizálódni fog. Tehát a gyűlölet helyett erre kell koncentrálnunk. Valószínűleg ez az amire szükségünk van, – miután korrigáltuk ezt az elszabadult gyűlöletet, ami köztünk van- annak érdekében hogy folytatni tudjuk annak a szintnek a megszerkesztését amit a Kegyelmi Fény állapotának nevezünk (az adakozás az az adakozás érdekében) Azaz hogy megszerezzük az adakozás érdekében a második templomot, majd a másodikat, harmadikat. Ezek szintek, melyek a korrekcióhoz kapcsolódnak. Az első feladat, aminek a korrigálása előttünk áll az a megalapozatlan gyűlölet, mert a második templom pontosan emiatt rombolódott le. Ezért arra van szükségünk, hogy megértsük és meg is tudjuk vizsgálni, hogy mi ez a megalapozatlan vagy minden ok nélküli gyűlölet és hogyan kell azt korrigálnunk. 

Valószínűleg ez a terminológia magába foglal mindent és valószínűleg ez az első feltétel, amit meg kell értenünk, azaz meg kell értenünk, hogy ez hogy bukkanhatott fel. Ha ezt megértettünk akkor tovább léphetünk ennek a korrekciója felé.
Ez az, ami vár ránk tehát akkor nézzük, meg mit mondanak erről a forrásaink. Azt még hozzáadhatjuk, hogy a templom az egy edényt jelent valójában. Egy edényt, amely a vágyainkból van konstruálva. Ez ahol valójában elkezdődhet egy törött egoista módnak a feltárulása, és amikor korrigáljuk ezt, akkor olyan módon korrigáljuk, hogy ez képes legyen egy valódi kapcsolatot létrehozni köztünk. Így kell eljutnunk a szeretethez, mert a szeretet fog lefedni minden bűnt. Tehát az által hogy minden ember olyan, mint egy tégla – ugye a kőszívből adódóan – és ha mi megragadjuk a Tórát, mint fűszert és az egy ragasztó anyag lesz a téglák között, azzal kiépíthetjük az Otthont, a Szentség Otthonát ahol a szeretet és az adakozás honol.
2017.07.31 Reggeli Lecke

31 Júl 2017

Drámai törés

laitman_549_02

A Kabbala Bölcsessége világosan leírja, hogy a Teremtés két alapeleme a vágy – amely mindig megszerző irányultságú – és a Fény. Egyetlen, összefüggő vágy lett a Teremtő által megteremtve, és ez az egyetlen teremtmény megy át különböző fejlődési fokozatokon, hogy az egyébként változatlan és teljes nyugalomban ragyogó Fény minden tulajdonságát érzékelje, kiértékelje és tudatosan azonosuljon vele. Ez a folyamat az egyetlen teremtmény. Azaz a teremtett vágy bizonyos részei közötti kapcsolat, drámai törésével kezdődött, amely a törött darabok valóságérzékelését törte el valójában. A vágytöredékek egy része, a Teremtés tervével összhangban, olyan szikrákat is hordozott, melyek már a Fény tulajdonságait hordozták magukban, ők érzékelik önmagukat embereknek. Azonban a törés által a törött vágydarabok többé nem, vagy nem helyesen érzékelték a Fény jelenlétét, illetve tulajdonságait, a Fény forrásáról, a Teremtés Uráról pedig minden érzékelést elvesztettek. Ezáltal részleges és torz módon kezdték érzékelni a valóságot, és az erők világa helyett, amelyet önmagukban kellett volna érzékelniük, egy látszat valóságot kezdtek el érzékelni egy kívül megnyilvánuló valóságon keresztül, saját, belső összetevőikként.

31 Júl 2017

A spirituális szövetség kezese

thumbs_laitman_203

A Spirituális Szövetség mindig akkor kerül megkötésre, amikor a szövetségre lépők között egyetértés és szeretet van, és mindig annak az időszaknak az áthidalására szolgál, amikor ez az egyetértés és szeretet valamilyen oknál fogva elgyengül. Akkor ugyanis a Szövetség ereje kötelezi a résztvevőket a kapcsolat változatlan szintű fenntartására. Ezzel a gonosz támadását, a kapcsolat szétzilálására visszaverhetik a szövetséget megkötő emberek. A Spirituális Szövetség kezese minden esetben maga a Teremtő.

2017.04.28 Részlet a Chilei Kabbala Kongresszus utolsó leckéjéből

03 máj 2017

83 queries in 0,201 seconds.