Dr. Michael Laitman

együtt

Felkészültem-e én egy ilyen környezetben való munkára?

 

thumbs_laitman_945

Kérdés: Hogyan tudunk mi nem a rossz állapotban maradni? Hogyan érhetjük el, hogy ne váljunk le. Hogyan érhetünk el egy olyan állapotot, ahol a feltételek alkalmasak arra hogy a jó erőt magunkra vonjuk. Honnan származik ez a jó erő? Honnan kapjuk ezt a pozitív erőt, a jobb vonalat?

Válasz: A csoport középpontjából. Ha mi valóban összekapcsolódunk a csoport központjával, az arvut erejével. Ennek erőnek mindig köztünk kell léteznie. Ez az erő az én lerakatom, mindig az én használatromra van. Ez engem összekapcsol – mert aláírtam egy szövegséget – a Teremtővel. Ez befolyásol engem. Ez a Termővel kötött szövetség. Ezért ha még egy keserű állapotban vagyok is, nincs vágyam, nincs semmi lelkesedésem, hangulatom, nem értek semmit. Az arvut ereje, (a kölcsönös garancia ereje) a csoport középpontjából, onnan áramlik a reformáló fény felém, és ez a erő befolyásol egem. Nem hagy engem, ezért tudok előre haladni, még hogyha egy olyan állapotban is vagyok, amit sivatagnak nevezünk. Ez az ahogy előrehaladunk. Minél jobban haladunk előre, annál jobban növekszik az arvut ereje. Mert–e nélkül, ha elbukok meg is halok. Az arvut, a kölcsönös garancia tart életben. A többiek, akik nincsenek bukásban emelnek vissza. Ez egy megmentő erő. Amikor én beteg vagyok, mindenféle bajom van, mindenféle vészhelyzetben vagyok, akkor ők valóban fenntartanak engem. A többiek. Ezért lehetünk mindig ugyanabban az állapotban. Ez egy olyan biztonságos állapot, hogy még ha én nem is akarom ezt az erőt, akkor is működik rajtam. A többiek szeretete.

Ez olyan, mintegy csecsemő esetében, aki nem kéri, hogy gondoskodjon róla az anya, de mégis megtörténik. Nem tudok elbukni, mert a hűséges kezek azonnal megtartanak. Mert készen állnak erre. Hogyha mi nem készítünk fel egy környezetet, akkor soha nem leszünk képesek előre haladni. Ezért kell a környezet. A barátok. Tehát mindenki tegye fel a kérdést magának, hogy felkészültem-e én egy ilyen környezetben való munkára? Hogyha én előre akarok haladni a spiritualitásban, én csakis kizárólag a gonosz felismerésével tudok előre haladni, és a jó pedig csakis kizárólag, a gonosz felismerése , azaz az ego felismerése felett szabad elérkeznie hozzám, A gonosz felismerését a Teremtő megoldja, ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Érzékelteti velem , ez jelenti azt, hogy „Én teremtettem a gonosz hajlamot” – mondja a Tóra Ha én nem kapcsolódom a csoporthoz akkor kizuhanok. A gonosz erő kicsap engem, elhagyom a spirituális csoportot, feladom a spirituális munkám, kiszáradok, távolra kerülök, nagyon sok negatív helyzet következik. Elkezdem elutasítani a csoportom, mert valószínű én már nem vagyok képes lenullázni magamat, és erőt sem kapok tőlük. Általában ez az oka annak hogy az emberek elhagyják a spirituális csoportot.

2016.05.20. New Jersey congress- 5. lesson

btKA

 

30 máj 2016

Egy meghívás a Machsomon való átkelésre

Egy hatalmas, együttes erőfeszítés küszöbén állunk. Lehetőségek bomlanak ki előttünk, a spirituális ütemtervnek megfelelően, tehát gyerünk, és tegyük valósággá ezeket. Képesek vagyunk támadások sorozatát végrehajtani és lövedékként küldeni azokat a célpont közepébe, ameddig el nem érjük az eredményt.

Teljesen reális lehetőségeket látok előttünk. Nem kell azt gondolnunk, hogy még mindig nem állunk készen, vagy, hogy még nem értünk mindent. Semmi nem teljesen tiszta Egyiptomban, mi csak belecsúsztunk a sötétségbe és abban hömpölygünk. Minél több mindent a helyére teszünk, annál több dolog szóródik szanaszét a zavarodottság következő lökése miatt.

Fontos, hogy ne essünk kétségbe ettől a zűrzavartól. Ha csak az éppen előttünk álló cselekedet által ítélem meg a dolgokat, akkor látom, hogy mit vagyunk képesek éppen most megtenni. Talán valaki megkérdezheti:„hogy vagyunk képesek tenni bármit?” Ez igaz, de amikor mi igazán felfedezzük, hogy képtelenek vagyunk tenni bármit, a megváltás hirtelen bekövetkezik.

Nem lényeges, ha mi éppen egy nagyon jó, kellemes állapotban vagyunk. Mi a spirituális világba vagyunk meghívva. A húsvét ünnepe, mint a segítség egy módja érkezik el hozzánk.

Emellett éreznünk kell az egész világért a felelősségünket, amely éppen a velünk történtekkel, egyre nagyobb bajban van. Ha mi nem érjük el a spirituális áttörést, hatalmas szerencsétlenséget zúdítunk a nyakunkba. Óriási összeomlások különböző országokban közelednek. A helyzet egyre bonyolultabb, és nekünk vissza kell állítani az egyensúlyt – csak nem az előző, hanem egy spirituális módon.

Húsvét (Pesach) estjén egyes szám első személyben meséljük a Kivonulás történetét, azért, mert minden, ami akkor történt, vonatkoztatható mai életünkre is. Ilyenkor valóságában átéljük azt a szenvedést, amit őseink átéltek. Tulajdonképpen ezen az estén a saját életünket elemezzük újra, az egyiptomi rabszolgák szemszögéből. A történet az Isteni gondviselésről szól. Mózesről, a jelekről, amiket kapott, s a csodákról, amiket Isten tett. A tíz csapás, a tenger kettéválasztása, mind csodák. Azért történtek így, hogy még mai szemmel nézve is csodának lássuk őket.

Mindig is csodák vettek minket körül. A kivonulás nem szimplán csak megtörtént velünk. Ez egy olyan esemény, amivé mi váltunk. Ez határoz meg minket, ezzé váltunk. Ez mindannyiunk élete, s újra meg újra megtörténik velünk, amikor a világgal vagy önmagunkkal harcolunk. A szabadságot egy örökös szökésre kész állapot fenntartásával érjük el. Az Egyiptomból való kivonulás élménye olyan mély nyomot hagyott lelkünkön, hogy sosem voltunk képesek magunk mögött hagyni.

Az az ember, aki már nem képes átélni többé a kivonulás élményét, megfojtja saját lelkét. A történet elmesélésének spirituális értéke az, hogy lelkünket megnyitjuk, s nyíltan szembenézünk önmagunkkal. Amíg csak ebben a világban élünk, a szabadság fogalma kézzel megfoghatatlan, meghatározhatatlan marad számunkra. Azonban, míg haladunk a spirituális úton, és nem állunk meg, addig szabadok vagyunk.

Mivel a szabadság egyfajta szövetség, és csak a folytonos, a tanulás általi naponta megújulás által maradhat életben. Ez köti össze a halandó lelkünket az Örökkévalóéval, s erőt ad a világ megváltoztatására, míg benne élünk a megváltoztatandó világban. Már 5776 éve ugyanúgy mondjuk el ugyanazt a történetet gyermekeinknek és a kivonulás által örök szabadságot kaptunk Istentől. Nem azért, mert megszabadított minket a rabszolgaságból, hanem mert erőt és lehetőséget kaptunk tőle ahhoz ma is, hogy napról-napra képesek legyünk változni, belső munkát végezni együtt a világ korrekciója érdekében.

KN

19 ápr 2011