Dr. Michael Laitman

emelkedés

A Jó és Gonosz egyensúlyának a törvénye

thumbs_laitman_739

Elérkezett az idő, hogy végre megértsük, és egyszerűen magunkba véssük, hogy ugyanazon a szinten, amin megjelenik a gonosz, megjelenik a jó is, és amilyen szinten megjelenik a jó, megjelenik a gonosz is. Tiszteletben kell tartanunk és, értékelnünk kell mindkettőt, hálával kell fogadnunk és meg kel csókolnunk a botot, amely megüt bennünket és azokat is akik gyűlölnek minket.  Csak azt kell tudnunk, hogy hogyan egyensúlyozzuk ki az állapotainkat és állandóan sóvárognunk kell az egyre nagyobb egyensúly irányába, a Teremtővel való kapcsolatra.

Aki nem érti ezt az elvet, az csak egy vonalon halad. Ezek azok az emberek, akik a mi világunkban élnek, ahol mindenki a jót akarja bevonzani, menekül és el akar bújni a rossz, elöl. A Kabbalisták életében a gonoszt, ugyan úgy kell elfogadni, mint a jót, mert ezek ellentétes komponensei egymásnak, és mind a jóhoz, mind a rosszhoz úgy kell viszonyulni, hogy azok a Teremtőtől származnak. Csak arra van szükségünk, hogy egyensúlyba hozzuk ezeket és ilyen módon a jó és a rossz teljes egészében egyenlővé válnak a számukra.

Az embernek muszáj hálát adni és áldania a gonoszt, ugyan úgy, mint a jót, mert mindkettő együtt emeli fel őt a magasabb spirituális szintre. Ezért, nincs más oka a gonosz létezésének, csak az, hogy lehetővé tegye a teremtmény létezését. Ha csak a jó létezne, akkor nem tudnánk megkülönböztetni a teremtő tulajdonságát semmi mástól. Annak érdekében, hogy érezzük Őt, először össze kell állítanunk egy ellentétes természetet önmagunkban, azokból az erőkből, amik ellentétesek a Teremtővel, azaz gonoszok.

Akkor, az én gonoszságom, és Teremtő jósága között, összeállítok egy pontot, amelyet úgy nevezünk, hogy az összetapadás pontja. Ez az, ahogy elérjük, az egyensúlyi állapotot. Az egyensúly pontosan a köztünk levő kapcsolatban érhető el.

ford: BS

Lekt: KN

forrás: The Law Of Balance Of Good And Evil

Posted on January 15th, 2014 at 8:46 am

חוק האיזון של טוב ורע

פורסם: 30.12.13, 17:07

26 jan 2014

A Tökéletes Adapter

tökéletes adapter

Kérdés: A modern korunkban, összhangban kell hozni magunkat a széles tömegek vágyaival, míg korábban, a tanulóknak hasonlóvá kellett válni minőségben a tanítóikkal. Ez hogyan illeszkedik egymáshoz?

Válasz: A csoport központjában feltárjuk a Teremtőt. A köztünk levő viszonyokban, mi vagyunk a Felső Szint, és Ő (A Teremtő) Felső szint feletti szint. Emellett rajtunk kívül vannak a széles tömegek, a legalsó szint, az emberek, vagy az emberiség.

Ennek megfelelően mi (Bnei Baruch – BB), közös erőfeszítéseket kell, hogy tegyünk, a munkában egymás között, és foglalkozzunk kell a külső körökkel, hozzájuk igazítva magunkat.

Ennek elérésére, mi két részre osztódunk: a hét alsó Sefirot lesz a ZAT, és a három felső lesz a GAR, és összességében, a kettő együtt képviseli a Bina-t, és ez adja meg a megfelelő formát a Felső rész és az alsó része szerint.

Tökéletes adapter (2)

2013.11.25, Baal HaSulam írásai

ford: B.S

lekt: KN

forrás: A Perfect Adapter

Posted on November 27th, 2013 at 9:58 am

מתאם מושלם

26.11.13, 15:36

21 dec 2013

Az engedély megadatott, mert megjelent a hiány

Az engedély megadatott

Először mi állati szinten fejlődtünk, generációról  generációra, annak megfelelően, ahogy a resimok görgetek bennünket az egyik vágytól a másikig, és ezek, a vágyak megkapták a testi érzékszerveken keresztüli  érzékelést, melyen belül megtalálták illetve megteremtették ennek a világnak a képét.  

Most azonban megkaptuk az engedélyt a Kabbalah bölcsességén keresztül való felemelkedésre, a Végtelen világ szintjéig. Tehát, nem vagyunk többé behatárolva a testi inkarnáció által. A fizikai életek és halálok sorozata el fog tűnni, és látni fogjuk, hogy ez csak az általános rendszer egy bizonyos szintjének feleltethető meg.

Amikor a tanulmányaim kezdetén én megkérdeztem Rabbash-t, hogy mi az élet, és a halál, a mi világunkban, azt felelte „olyan ez, mint amikor leveszed az inged este és újat veszel fel reggel”. Ezt az analógiát alkalmazva te leveted ezt az életet és beöltözöl egy újba, a 10 szfira egy rendszeréből a 10 szfira másik rendszerébe lépsz, és amikor ott találod magadat egy magasabb szinten, nem érzel semmi különlegeset emiatt. Hasonlóan az „bestia” szintjén található test nem érez semmilyen fájdalmat hajvágáskor vagy körömreszeléskor, mert azok a részek a „vegetativ” (növényi) szinten vannak. Az alsóbb szint nem érzékeli a hiányt. Ellenkezőleg, a megújulást kellemes kiegészítésként éli meg.

Ebből az következik, hogy a ma emberének lehetősége van elérni az örökkévaló szintet ennek az életnek a lezárása előtt, és úgy fogják látni a jelenlegi valóságot, mint egy nyúlványát az Végtelen világnak.

Azonban nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Mivel az engedély megadatott, és nekünk cselekednünk kell, és nagyon nehéz munkát kell előtte végeznünk, mielőtt ezt a feladatot a megfelelő módon végrehajtanánk. Nekünk a módszert egyszerűbben elérhetővé kell tennünk a világ számára, egy magasabb szinten kell lennünk, és meg kell valósítanunk a megfelelő kapcsolatot a különböző szintek között. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy tanítóvá kell válni és el kell kezdeni felemelni az emberiséget.  Látnunk kell, hogy ez a feladatunk, kötelességünk. Az engedély lényege nem csak az, hogy mi ezt megvalósíthatjuk, hanem az is, hogy ez a valódi szerepünk, és felelősek vagyunk azért, hogy ezt megtegyük.

ford: BR

lekt: KN

 

 

 

05 dec 2013

Hogyan szökjünk el a magánytól?

hogyan meneküljünk el a magánytól

Kérdés: Gyakran előfordul frusztráció és depresszió a mély félelem miatt, hogy egyedül maradunk ebben a világban, leszakadva a szeretteinkkel való kapcsolatról. Más szóval, létezik egy szilárd alap, amelyre építeni lehet a családi kapcsolatokat?

Függetlenül attól a ténytől, hogy ma már nincs szükségünk egymásra úgy, mint korábban, nyilvánvaló a családi hagyományok hanyatlása és a szexuális partnerek könnyebb elérhetősége szélesre tárja azon ajtókat, amelyek eddig a múltban zárva voltak. Annak ellenére, hogy ma, a családtagok lényegesen kevesebb időt töltenek együtt naponta, még is van valami belső késztetés bennük, ami összetartja őket ősidő óta: egyfajta egzisztenciális félelem a magánytól, amit ma sokan megtapasztalnak.

Válasz: Mégis, az emberek egyre kevésbé valószínű, hogy megtalálják a választ a házasságban erre a félelemre. A kölcsönös bizalom és a kölcsönös támogatás nem társul többé a korunkbeli családokhoz. A félelem ott van, de a megoldás még nem látható.

Igaz, hogy jobb együtt lenni valakivel, mint egyedül maradni. Az emberek, rengeteg “poggyászt” terhet vettek magukra az életük során, úgy érzik, hogy a partnerük tőlük függ; megértik, hogy felelősek értük, ha másért nem is, akkor legalább azok miatt a szokások miatt, amik beépültek. Mi csak emberek vagyunk.

Azonban, én nem gondolom, hogy csak az egyedülléttől való félelem tartaná bent az embereket, egy jó és egymáshoz hű családi környezetben. Ennek az “elméletnek” nem kell bebizonyítani az ellentmondását, és az sem megoldás, ha elrejtjük az árnyoldalát. Mindössze annyira van szükségünk, hogy pozitívan álljunk hozzá.

Kérdés: A Pszichológia kijelenti, hogy mi nem kapcsolódunk kizárólag a félelem miatt a másikkal, inkább egy mélyebb belső kapcsolatot keresünk, az egységet. De kétségtelen, hogy sok embert hajt a félelem. Ez az a pont, ahol elkezdődik a folyamat, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem jön létre belőle egy megfelelő kapcsolat. Éppen ellenkezőleg, a félelem más jelenségeket okoz, gyakran akadályoz meg minket a hibás kapcsolat megszakításában.

Beszéljünk olyan helyzetről, amikor az emberek készen állnak kapcsolatot építeni, de nem tudják, mit tegyenek. A kérdés az, hogy mivel kezdjük?

A mai módszerek azt ajánlják az embereknek, hogy megismerjék önmagukat, és a természetüket. Azt kérdik, hogy “Milyen részt vagyok képes szentelni magamból a társamért?”. Miután valaki felteszi ezt a kérdést, “jegyzetet” készít: “Mit várok a társamtól és a közös életünktől?”. Továbbá, amikor megérti, hogy mik az elvárásai önmaga és a partnere felé, és mik az elvárásai az élettől, akkor készen áll egy más típusú kapcsolatot teremteni. Ez a gyakorlat nagyon elterjedt manapság. Ez helyes?

Válasz: Feltételezem, hogy ez nem csak napjainkban népszerű. Ez mindig így volt. Az emberek mindig kiszámították a befektetésüket és a partnerük hozzájárulását a közös családi életbe. A házasságközvetítők “segítettek” a fiataloknak és a szülőknek, hogy “Jó alkukat” hozzanak létre. De, ez az egész üzlet volt. Mindkét házasulandó fél egoista volt, és nekik kelletett, megfontolniuk, igazolniuk, hogy érdemes-e egymással lenniük. Az érzéseik egymás felé is csak egy volt a számos összetevő között ebben a képletben. Az érzelmeik “beszerzési hatalom” részei voltak csupán, és bekerültek az általános egyenletbe.

Ez a megközelítés a helyes? Nem hiszem. Természetesen, ez egy ideig működött, de azóta, drámaian megváltoztunk. Mi nem vagyunk biztosak abban, hogy mit akarunk ma, és főleg azt nem tudjuk, hogy mit akarunk majd holnap. Azonkívül a lélekismeretünket nagyrészt megrontja egy olyan hatalmas külső hatás, ami oldalról tol minket, hogy mesterséges megszorítások és szabályozások, képzeletbeli hasznok és veszteségek mellett álljunk.

Minden hóbort, az összes “szezonváltás”, ahogy alá vettjük magunkat teljesen megváltoztat bennünket a külső mellett, az összes belső változásért is felelős. Ezért, ez az előnyök és a hátrányok kiszámításai, a jövőbeli családi életünkre, nem biztos, hogy helyesek fognak hatni. Csak akkor, ha a cél érdekében beállítunk egy magasabb értéket, és elfogadunk egyfajta kihívást, és mind az egyéni és a társadalmi akadályok és zavarok fölé emelkedünk. Akkor, de csak akkor, a társadalom, és az elemei is a fiatal párok, nem csak hogy túl fogják élni, de virágozni is fognak.

2013.11.06, Az “Új élet” TV. programjából, 195. beszélgetés

ford: B.S

lekt: FB;KN

forrás: How Do You Escape Loneliness?

Posted on November 20th, 2013 at 8:56 am

כיצד להינצל מהבדידות?

פורסם: 6.11.13, 11:57     

 

25 nov 2013

A harc, amely fizikai és spirituális egyszerre

a harc amyle spirituális és fizikai is egyzserre

Kérdés: A terjesztésben felmerülő akadályok, a helyes haladásunk jelei? Illetve a hatalmas lelkesedés a cselekedetek után, a sikeresség a jele?

Válasz: Az egység és a kapcsolat az akadályok fölött, az a siker jele. Ugyanakkor, nem kell, hogy úgy lásd őket, mint akadályokat. Úgy kell tekintened rájuk, mint olyan erőkre, amelyeket korrigálnod kell, hiszen ezek a te belső nehézségeid, amelyek külsőnek érzékelsz, és tévesen viszonyulsz hozzájuk.

De ez nem azt jelenti, hogy meg kell bocsájtani mindenkinek mindent. Belsőleg kell, hogy dolgozz az akadályokon, amelyek feltárulnak, amikor próbálkozol az összekapcsolódással, miközben külsőleg, a belső munka által megszabadulsz tőlük. Semmilyen körülmények között, nem kell kezet csókolni az ellenségednek, azt gondolva, hogy ez a spiritualitáshoz vezethet. Ezért, az evilági szinten, pontosan úgy kell, hogy dolgozz, mint mindenki más. Ha van lehetőséged, hogy megszabadulj a felbukkanó zavaroktól, akkor ezt meg kell, hogy tedd. Nem szabad engedned az embereknek, hogy azt gondolják, hogy kihasználhatnak téged. Azonban minden a külső körülményektől függ.

Máskülönben is, mindent meg kell tenni óvatosság érdekében, nehogy foltot hagyjunk a Kabbala hírnevén. Állandóan, figyelembe kell venni a körülményeket, és azok által hozni egy döntést, minek alapján a lehető legjobb módon lehet eljárni. Mindazonáltal mindenesetben cselekednünk kell minden lehetséges úton és módon.

Például, Dávid király, aki a Zsoltárok könyvében írta, negyven évig uralkodott, és negyven évig harcolt, de számára a háború spirituális és fizikai is volt.

2013.10.21, “A terjesztés és a csoport” leckéből

ford: B S

lekt FB;KN

forrás: A Struggle That Is Both Physical And Spiritual,

Posted on November 19th, 2013 at 9:57 am

מאבק, גם רוחני וגם פיזי

2013.11.13   14:59

21 nov 2013

Szivattyúval szivattyúzzuk a vágyat

Szivattyúval

Össze lehet hasonlítani az emelkedést és a zuhanást egy szivattyúval, mert olyan mint egy dugattyú, amely fel és le jár. Amikor a dugattyú süllyed, a nyíláson kilöki a levegőt kívülre. De aztán a szelep lezárul, és a dugattyú emelkedni kezd, és létrehoz egy vákumot, így az anyag kipréselődik a hengerből, és átmegy az edényedbe. De mi már építjük is a Masah-ot (a szűrőt) a tetején.

a-pump-that-pumps-the-desire

Ez történik minden alkalommal, amikor az emelkedésbe vagy süllyedésben vagyunk. Kívülre pumpálunk némi vágyat, és a vákum segítségével vágyat töltünk a munkához.  Amikor belépünk az edényedbe, az már a vágy, amely készen áll a munkára. A hengerben végtelen vágy van, amelyet fokozatosan kipumpálunk onnan az emelkedések és esések által.

2013.01.27, Reggeli lecke, “Csinálj magadnak Ravot és vásárolj magadnak egy barátot”

ford: BS

lekt: kn-

29 jan 2013

Mire számíthatunk?

Mire számíthatunk?

Kérdés:

Sokan könnyebnek találják, hogy higgyenek Istenben, mint a kölcsönös garancia módszerében…

Válasz:

Már láthattuk a történelemben, hogy az Istenbe vetett vak hit nem vezet sehová. Megkönnyítheti egy ember életét, de nem ezt várják el tőlünk.

Elvárják, hogy beavatkozzunk a természetbe, pontosan, keményen és bölcsen. Létre kell hoznunk egy további jótékony erőt a természetben, hogy kiegyensúlyozzuk a gonosz erőt, amely szándékosan azért lett létrehozva, hogy az ember maga ellensúlyozza saját gonosz önző természetét, és létrehozzon egy jobb, kiegyensúlyozott állapotot benne, és így fejlődjék és felemelkedjék.

Tudat alatt kell cselekednünk, hogy kiépítsünk egy második természetet az önző természettel, és kiegyensúlyozottan összekapcsoljuk a kettőt – a közöttük lévő egyensúlyban, anélkül, hogy kitörölnénk az egót. De azáltal, hogy olyannak használjuk, amilyen, és hogy hozzáteszünk egy pozitív tulajdonságot mások irányába, kiegyensúlyozzuk.

Ez egy teljes rendszer ami elkezd minket emelni a világunk fölé. Remélem sikerrel jár, mert egyszerűen nem látok más kiutat. Egyszer majd mind felemelkedünk a végetlen létezés szintjére, ami teljes és logikus.

De mennyi szenvedésen kell túljutnia népünknek mielőtt ezt meghallják, és például megnyitják a honlapunkat, és elmélyednek egy kicsit ebben a módszerben. Mivel ez az egónk ellen van, az embereket azonnal eltaszítja, és nem hiszik el. Butának és logikátlannak tűnik nekik, hol vannak a rakéták, hol vannak a katonai erők? Az emberek mindig számítottak az erőre, de csak most kezdik megérteni, hogy nem ez a megoldás. Létezésünk során most először kezdjük átlátni, hogy a megoldást nem a katonai műveletekben rejlik.

Egyszer majd az emberek megértik az igazságot, de sajnos lehet, hogy keresztül kell mennünk sok szenvedésen, hogy felhívjuk egy kicsit az emberek figyelmét, hogy félelmet plántáljunk beléjük a jövőjük iránt, és hogy rávegyük őket, hogy meghallgassanak.

2o12 November 22, Egy izraeli helyzetről szóló beszélgetésből

FG

12 dec 2012

Hajónknak szüksége van hajtóerőre

Hajónknak szüksége van hajtóerőre

Kérdés:

Mit tehetek amennyiben nem csak, hogy nincs arra erőm, hogy a barátokkal való kapcsolatért könyörögjek, hanem ennek épp az ellenkezője igaz?

Válasz:

Ez annak a jele hogy nem készítetted fel magadat. Először is le kell csökkentsd büszkeségedet, alá kell vesd magadat a környezetnek, és el kell kezdened úgy érezni, hogy a barátok hatalmas emberek akik már előre nyomultak. Míg te magad valahol hátul maradtál, teljesen egyedül, mint egy alvó kisgyerek akit otthon felejtettek bölcsőjében.

Mindenki már messzire előre haladt, és te, a  büszkeséged miatt azt hiszed, hogy te olyan különleges vagy hogy te képes vagy egyedül előre jutni. Azonban ez nem így van. Ők azok akik már előre mentek, és te maradtál vissza hátul. Először is ez az amit el kell ismerjél. A környezettel való kapcsolatról való leszakadás az elsődleges oka a kudarcoknak.

A probléma az, hogy nem rendelkezel a hiányossággal, nem érzed a nyomást. Mindez azért van mert nem tisztázod mi is az, ami fontos. Állandóan ilyen erőfeszítéseket kellene tennünk. Amennyiben állandóan valamire gondolok, akkor az válik számomra a legfontosabbá, és nem feledkezem el arról tanulás közben.

Emellett a csoportoknak ezen kellene dolgozniuk annak érdekében, hogy felébresszék mindenkiben a spirituális cél fontosságát. Ezt nevezzük “kölcsönös garancia”-nak – amikor egymást arra inspiráljuk, hogy mindenki úgy érezze az adakozásnál nincsen semmi fontosabb. Azonban ha mindenki bizonyos általános érzéstelenítés hatása alatt van, a személy nem képes a teljes csoport ereje ellenében haladni, és így ő maga is elalszik.

A probléma az, hogy hozzá vagytok szokva ahhoz, hogy valaki másnak a hajtóereje által haladtok előre, ahelyett hogy ti nógatnátok, löknétek egymást előre, és utána egymástól még sokkal nagyobb hajtóerőt kapjatok mint amit ti befektettetek. A csoportnak egy erősítő módján kellene dolgoznia, minden egyéni vágy egyéni szenvedélyének felerősítésére.

Azonban én úgy látom, hogy mindenki rám vár, hogy én kötelezzem a hajót a haladásra kiabálásom, és nyomásom által. Enélkül a hajó csak a hullámokon ringatózik, arra várva, hogy valaki meglökje. Abban a pillanatban ahogy abbahagyom a nyomást, mindenki rám néz, hogy azt nézze miért mentem el. Lehetetlen ilyen módon előre haladni.

2o12 szeptember 11., Reggeli lecke, 2.rész, Zohár

(HZS)

19 Sze 2012

78 queries in 0,210 seconds.