Dr. Michael Laitman

felülemelkedés

Az egó fejlődése véget ért

light

Világunkban az egó uralmának fejlődése a végére ért. Az emberi evolúció új szakaszához érkezett, a spirituális fejlődés elkerülhetetlen. A kapni akarás minden határon túli terjeszkedése látható módon kataszttrófába taszítja a világot, amely egyre nagyobb sötétség formájában ma már minden ember számára érzékelhető. A Kabbala Mesterei azonban meghagyták nekünk a módszert, amelynek segítségével feltárulhatnak az emberi lelkek közötti kapcsolatok, és a kapcsolaton keresztül pedig a spirituális evolúció következő fázisa érhető el, amely az emberi teremtőképességet egy felfoghatatlan módon elkezdi kiterjeszteni. Erre az útra hívunk minden embert, ez a mi csodálatos örökségünk, amely az igazság és a Fény útja.

Részlet a reggeli leckéből 2015.09.18.

19 szept 2015

El sem hiszed, hogy ez lehetséges…

A megszerzés vágya fokozatosan fejlődik ki. Minden fokozat megmarad, és felette épül ki a következő szint. Ezért ez nem úgy történik, mint a mi világunkban, az egónk fejlődése során, hogy a vágyakban érezzük az éhséget, és ha kapunk egy kevés Fényt ezekre a vágyakra, akkor ki tudjuk azokat tölteni. A kitöltés ugyanarra a helyre érkezik, amely korábban üres volt.

A spiritualitásban állandóan fejlesztjük a vágyakat az adakozás irányába. A megszerzési vágy előző szintjei megmaradnak, és azoknak tetején, még nagyobb, üres edények jelennek meg, még rosszabbak és távolibbak a Teremtőtől. Több és több bizonytalanság fedeződik fel, zuhanások érzése és a kitöltés hiánya jelentkezik.

Ha mi ezek fölé tudunk emelkedni, és az adakozásra vágyunk, pontosan ez jelenti, a spirituálisban való növekedésünket. Így megtelünk a Hassadim (Kegyelem) Fényével, pontosan ugyanabban az üres edényben, amelyben űrt éreztük ezt megelőzően. Majd teljességet érzünk, mivel, nem csak, hogy képesek vagyunk lenyugtatni magunkat és kitölteni a vágyakat, hanem sóvárogunk arra, hogy adakozhassunk a többiek számára.

Ennél fogva az utunkat a Kicsinység állapotából kezdjük, egy pontból. S ha képesek vagyunk, hogy felülemelkedjünk ezen a ponton, és ne akarjunk többet, mint ezt a pontot, akkor különböző lehetőségeket kapunk arra, hogy kitöltsük azt. A pont elkezd kiterjedni, és egyre nagyobb Fények jelennek meg körülötte. Nem kell, hogy biztosítsuk a beteljesülést, vagy az egoista vágyak lenyugvását,  amelyek kifejlődnek bennünk, hanem  elégedettséget találhatunk azokban a negatív érzésekben, amelyek feltárulnak bennünk.  Mindezek felett, a többiekhez és a Teremtőhöz akarunk tapadni.

Bár nem értjük meg, hogy ez hogyan működik.  De amikor felismerjük, hogy ez, pontosan az, aminek történnie kell, akkor elkezdünk sóvárogni a Reformáló Fényre. Nem azért, hogy nyugalomba kerüljünk, vagy kényelmes állapotba, illetve kielégülést vagy beteljesülést érezzünk, vagy bizalmat, vagy valami elérést,  hanem  arra lesz hatalmas szándékunk, hogy kielégítsük a többiek vágyát, és többé már nem törekszünk a saját vágyunk kielégülésére.

Ebben az állapotban, nem akarok semmit kapni cserébe, azért, hogy kitöltöm a többiek vágyait. Olyannyira nem, hogy ez okból feltárul a gyűlölet bennem a többiek iránt és elutasítást érzek.  Olyan lesz számomra a másik, mint ha az ellenségem lenne, aki fenyeget engem, mint egy gyűlölt személy jelenik meg számomra.  Akkor elkezdek aggódni, azért amit érzek a többiek iránt, és azért, hogy ez az érzés mikor fog végre elmúlni a szívemből, s ez az aggodalom valamit elkezd felépíteni mindezek felett.  A taszítás, a gyűlölet megmarad, nem törölhetem el! De ha ennek fölé emelkedek, akkor felfedezem magamban azt, hogy “Aki a másikat hibáztatja, az a saját hibáin keresztül látja a másikat”. Azaz a saját hibáimon keresztül, (mint egy törött szemüvegen keresztül) látom a barátomat. Mert a valóság az, az, hogy nem ő, hanem a Teremtő mutatja az én tükörképemet a barátomon, s másokon keresztül.

ford: BS

KA

21 aug 2011