ima

Egy tüske az ujjunkban, avagy hogyan olvassuk a Zohárt

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, ima, kabbala bölcselete, kabbalisztikus források, reggeli lecke, Zohár

A Zohár olvasása egy nagyon különleges olvasás. Mi az élvezet megszerzésére irányuló vágy vagyunk. A Teremtő növeli ezt a vágyat bennünk, és elvezet minket a csoporthoz. Mi olyan emberekről beszélünk, akiktől belső evolúciójuknak megfelelően már elvárható hogy elkezdják felfedezni a spiritualitást.

A csoporttól én megkapok egy plusz vágyat, melyet úgy hívunk, hogy “aspiráció”, melyet én a csoportban végzett munkámnak köszönhetően szerzek meg, miközben arra teszek erőfeszítéseket, hogy egységre lépjek barátaimmal. Annak ellenére hogy nem vagyok hajlandó velük eggyé válni, én ezen dolgozom minden lehetséges eszközzel hogy barátaimtól megkapjam a felébresztést.

Ennél fogva én a következőket kapom meg a csoporttól: 1. Egy hozzáadott felébresztés, vagy a spiritualitásért való vágyakozást, 2. a gonosz felismerését, a saját önző természetem megismerését, és azt a tudatot hogy nem vagyok hajlandó egységre lépni a többiekkel, 3. a Teremtővel való azonosulás céljának értékét, az adakozás elérésének fontosságát.

Mindezen feltételeket ismerve én belekezdek a Zohár olvasásába. Most miközben én a Zohárt olvasom azzal a vággyal, hogy elérjem az adakozást, azzal a tudattal hogy felismerem az élvezet megszerzésére szolgáló vágyammal, én felhasználom az extra vágyakozást melyet a csoporttól kaptam, és követelem az átváltozást.

Azonban mit jelent mindez, hogy “követelem az átváltozást”? Amennyiben én már ezen vágyakon belül vagyok, és ezen erők már működnek rajtam, akkor én bizonyosan átváltozom, mivel a Zohár önmagában a Fény.

Mit jelent az, hogy “én magamra vonom a Fény, azt magamra vonzva”? Az én a tanulással kapcsolatos attitűdömnek olyannak kell lennie, hogy ebben a pillanatban, miközben a Zohárt olvasom, én megcsapolom a Fény erejét, hogy az hathasson rám, átváltoztasson engem, és korrigáljon engem.

Önmagában a Fény semmit sem tesz. A vágy növekszik, és megváltozik annak az állandó Fénynek köszönhetően mely abszolút nyugalomban marad. Ennél fogva amikor én átváltozást követelek a Fénytől, azt valójában nem a Fénytől követelem. Én azt kérem, hogy a vágyam változzon meg, és az erősebbé válljon a Fény követelésében.

Amíg a Zohárt olvassuk a fenti módon kell gondolkodjunk. Ennek eredményeképpen mi megértjük majd azt, hogy minden rajtunk múlik, és mi egy megváltoztathatatlan erővel állunk szemben mely hajlandó segíteni, és minket jobbra megreformálni.

Ennél fogva én a Zohár Könyvének olvasását az összes korrekcióra irányuló követelésemmel kezdem meg, egy nagyobb önző vággyal mely a Fénnyel áll szemben, a változásra irányuló vággyal, és azt akarván, hogy legalább valamilyen formában képes legyek a Fénnyel azonosulni. Éreznem kell ezt a központi követelést a megváltozásra a megszerzés iránti vágyon belül, mint egy tüskét mely állandóan zavar engem.

Ennek kell lennie a Zohár olvasásával kapcsolatos megközelítésemnek. Éreznem kell ezt a “tüskét”. Végül is, ha egy tüske lenne az ujjamban, akkor bármennyire is próbálkozom, nem lennék képes a tanulásra, olvasásra és hallgatásra fókuszálni az erőteljes éles fájdalom miatt, mely eltereli a figyelmemet.

Éreznünk kell ezt az “éles fájdalmat” magunkon belül, miközben a Zohár Könyvét olvassuk, oly módon, hogy az nem múlik el. Abban a pillanatban, hogy abbahagyom annak érzetét, én többé nem a Tórát tanulom, hanem csak valami divatos tudományt, ahogy az írva van: “Hidd el, hogy a nemzetek rendelkeznek bölcsességgel”.

“A nemzetek” azok, akik nem kívánnak megváltozni. Amennyiben a személy változásra vágyik, az azt jelenti, hogy ő “a Tórát tanulja”, mivel az abban található Fény reformál, és visszatérít minket a Forráshoz, a Teremtőhöz. Ez az ahol a különbség rejlik.

Ugyanaz a személy lehet “a nemzetek” egyik pillanatban, és “Izrael” (a Teremtőre aspirálva) a következő pillanatban. Ahogy a személy nem akar megváltozni, őt úgy tekintjük, hogy “a világ nemzetei”. És akkor ő csak divatos tudást tanul. Abban a pillanatban a személy meg akar változni, és a Teremtőhöz akar hasonlítani, akkor ő a “Tórát tanulja”, azaz a Reformáló Fényt követeli.

hzs

Tovább >0

22 dec 2010

Gyakorlás a Teremtő felügyelete alatt

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, ima, szándék

Kérdés:

Állandóan belső zavarok vannak jelen az oldalunkon, a Fáraó mely arra késztet minket hogy elfeledkezzünk a Teremtőről. Hogyan kűzdhetünk ellene?

Válaszom:

Szeretnünk kell a zavarokat! Azaz gyűlölnünk kell őket, de szeretettel! Ez olyan mintha felfedeznénk egy betegséget, és egyrészről örülünk hogy felfedeztük azt, míg másrészről gyűlöljük a betegséget magát.

Bármilyen zavar a Teremtő hírnöke, arra szánva hogy irányítson minket, megformáljon minket, hogy minket rendbe szedjen, és hogy nekünk egy meghatározott alakot adjon. Minden csak attól az Egy Erőtől származik, mely Jó mely csak Jót cselekszik. Ennél fogva amennyiben én most bármilyen rossz választ kapok, rossz reakciót, vagy a szív elnehezülését, akkor még ha én nem is szeretem azt, legalább örömmel kell hogy mindazt üdvözöljem.

Mégis nem szabad, hogy mi elmerüljünk ezen zavarokon belül, hanem inkább föléjük kell, hogy emelkedjünk. Mindegyiket segítségként kell, hogy elfogadjuk.

Hogyan másként cselekedhetnénk? Képzeljük el, hogy atléták vagyunk, és egy edző áll mellettünk, aki azt mondja, hogy tíz alkalommal fel kell ugorjunk. De mi elkezdünk ellenkezni, és vitázni, hogy nem akarunk ugrani.

Akkor az edző még több gyakorlatot ad nekünk és mi megint visszautasítjuk azok elvégzését. Azt gondoljuk hogy egy ilyen atléta bármilyen eredményt is elérhet? Pedig mi is pontosan így viselkedünk.

hzs

Tovább >0

17 dec 2010

Mi az üdvözülés számomra?

Szerző: yanive | Kategória: egoizmus, ima, reggeli lecke, szándék, Zohár

Írva van, hogy a személy mely kinyit egy Kabbala könyvet az meg akarja menteni életét, lelkét. Ő élete értelméről kérdez kérdéseket, és annak értelmére tekint, meg akarván menekülni attól az ürességtől, mely még a halálnál is rosszabb. Mi látjuk hogy az egész emberiség egyre közelebb kerül ehhez az állapothoz.

Amikor a személy felkiált a korrekcióért szíve mélyéről, akkor mit is jelent ez a korrekció számára? Ez a teljes probléma: vajon a személy megfelelően képzeli-e el azt az üdvözülést amit kér? Mindannak a jelentése az-e számára, hogy fölé emelkedhessen önzőségének, hogy egyesüljön a többiekkel, és az egész valósággal egyetlen egésszé? Vajon megérti-e hogy többé nem használhatja fel megszerző vágyait, edényeit? Megkérdezi-e magától: Mi az értelme a megszerzés általi életnek, azáltal hogy mindent magamon belülre szívok be?

Amennyiben a személy valóban valami többet akar, akkor az csakis az adakozó vágyakon belül lehetséges, azokon az edényeken belül, melyek kifelé irányulnak. Akkor ez a felkiáltás azt jelenti: “Ments meg engem attól a vágytól, mely mindent maga felé vonz, és nem ad semmit!”

Amennyiben a személy szíve már kifelé irányul, amennyiben arra vágyik már, hogy kilépjen magából, hogy kapcsolatot létesítsen mindenkivel, és hogy ott találja meg életének érzetét, akkor szándéka már helyes, és akkor a Fény eljön és visszatéríti őt a Forráshoz.

hzs

Tovább >0

17 dec 2010

A spirituális fejlődés: az embriótól a felnőtt személyig

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, evolúció, ima, reggeli lecke, szabad akarat, szándék, szenvedés

Talmud Eser Sefirot (A Tíz Szfira Tanulmánya), 3. kötet, 8. rész: Az idő és tér a spiritualitásban a forma változására utal. Mivel a Parcuf csakis az egyesülések (Zivugim) sokaságán és az egymástól külünböző Fények áthatolásán keresztül fejlődik, melyek a Parcufot együtesen építik fel, ezeket úgy hívjuk mint a “méhen belüli fejlődés hónapjai”, vagy az embrió fejlődésének az időszaka, mely tarthat 7, 9 vagy 12 hónapig a Parcuf megformálásához szükséges Fény adagjai számának megfelelően.

Mi azokat a változásokat tanulmányozzuk, melyek a megszerzés iránti vágyban történnek, és ezen változásokat vagy megújulásokat számoljuk, és “hónapoknak” (Hodesh, hónap héberül, mely a Hidush megújulás szóból származik) nevezzük. Nincsen idő a spiritualitásban. Az idő azon változások számának megfelelően van meghatározva, mely változásokon nekünk keresztül kell mennünk, az óra mutatójának mozgása helyett, vagy valamilyen külső hatások változásai helyett. Amekkora mértékben megváltoztam, ez jelenti azt mennyi idő telt el. Ez az ahogy az idő meg van határozva a spiritualitásban.

Ennél fogva az embrió fejlődésének az időszaka azt jelenti, hogy én álllapotról állapotra megyek át (“átmegyek”, Over héberül az Ibur, embrió szóból származik). Nekem egy meghatározott számú változáson kell átmennem annak érdekében, hogy a Felsőn belül történő méhen belüli fejlődésből átlépjek a Rajta kívüli fejlődésbe.

Most én ugyancsak a Felsőben vagyok, és Ő fejleszt, nevel engem. A fejlődés ezen szakasza alatt nekem semmi behatásom nincsen azokra a folyamatokra melyeken áthaladok. Én változásokra vagyok kényszerítve ösztönök és mindenfajta erők által, melyeket én szenvedésként érzékelek, és ezáltal én ezeken a változásokon akaratom ellenére megyek át.

Ezek után jön a következő fázis: elkezdem érezni hogy van valami ok a változások mögött, hogy arra meg van a magasztosabb szükség, és hogy létezik egy Felső Erő, aki létrehozza mindezeket a változásokat bennem, azt kívánva, hogy én elkezdjem megismerni az irányítás rendszerét, az ok okozati fejlődést, és a teljes út kezdetét és célját. Ez az ahogy a teljes világ elkezd felébredni napjainkban.

Ezek után mi elérjük annak felismerését, hogy nekünk magunknak kell kiváltanunk a változásokat. Egy bizonyos állapottól kezdődően, nincs már olyan idő, melyet a Felső Erő változtat meg számunkra minket fejlődésre kényszerítve. Most már a Felső Erő csak Fényt ad számunkra, melyet mi gonosznak érzékelünk. Azonban ez nem teszi lehetővé számunkra a fejlődést, hanem csak azt, hogy elérjük annak megértését, hogy nekünk kell a fejlődést a Felsőtől követelnünk. Azaz nekünk most már magunknak részt kell vennünk a fejlődésben, és azt követelnünk kell.

A Felső Erő nem kényszerít engem arra, hogy a cselekedetet magam végezzem el, hanem csak azt akarja, hogy azt mi kérjük, követeljük, hogy és magam kérjem meg a Felső Erőt arra, hogy azt Ő végezze el. Az én követelésemnek kell középen állnia. Egyenlőre ezt a kérelmet a rossz érzés általi kiáltással, sírással kell kifejezzük.

Ezek után én tovább fejlődöm, és azt várják el tőlem, hogy ez a felkiáltás már a jóság felismeréséből származzon, amikor megértem, hogy mindez az én érdekeimet szolgálja. Bár lehet, hogy én rosszul érzem magam érzéseimen belül, én már megértem hogy mindaz jó fejlődésem szempontjából, mivel nekem a következő szintre kell emelkednem. És akkor a Felső Erő nem kívánja a sírásomat, felkiáltásomat többé, hanem a fejlődésemben való közreműködésemet kívánja. Ezt hívjuk partneri kapcsolatnak.

Ezek után mi elérjük azt az állapotot, amikor a Felső már egyátalán nem ébreszt fel engem, hanem nekem kell megkeressem a lehetőségeket hogy magamon belül felébredjek, környezetem felhasználásával. Nekem kell felébresztenem a Felső Erőt, hogy az cserében felébresszen engem, és akkor én beleegyezek az Ő cselekedetébe, és elmondom Neki, hogy Ő pontosan hogyan is cselekedjen. Ez olyan mintha én mindent megértenék, és én választom ki a lehető legjobb cselekedetet magam számára, és akkor a Felső Erő elvégzi azt.

Végül elérjük azt az állapotot, amikor én adom a Felső Erőnek az összes utasítást. Kezdetben, az út elején Ő végezte el az összes cselekedetet rajtam, kezdettől a végéig, az én tudatom, eszméletem nélkül. Én nem tudtam ki működik rajtam, mit is cselekszik az, és én hol is vagyok. De az út végén én határozok meg mindent az elejétől a végéig, és én csak felhasználom a Felső erejét.

A mi teljes útunk abból áll, hogy mi fokozatosan nagyobb függetlenséget, és képességet szerzünk meg, egyre hasonlóbbá válva a Felsővel, a Teremtővel.

hzs

Tovább >0

17 dec 2010

Az én munkám része a közös munkának

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, csoport, ima, reggeli lecke, Zohár

Kérdés:

Miért kell minden személynek aggódnia a lecke alatt: az ő személyes munkájának tisztasága miatt, vagy az egység érdekében?

Válaszom:

Nem elég hogy csak egy sematikus módon aggódjunk az egységért általánosságban. Ahogy azt Báál HaSzulam írja, nekünk Izrael, a Tóra és a Teremtő egységét kell megépítenünk.

MI egy olyan állapotban vagyunk, ahol minden egyes személy, és mindannyian együttesen döntünk el mindent. Minden egyes személy hozzáadja saját “fillérét” a csoport közös vágyához, és abból megkapja az imához vezető megfelelő aspirációt. És akkor ez a személyes ima ismét beleömlik a közös ima egységébe.

Az egyéni munka állandóan kombinálódik a közös munkával: A személy beteljesíti az egészt, és közben magát is teljessé teszi az egésszel. Ennek eredményeképpen mi egyetlen imát formálunk, amelyről írva van: “Izrael gyermekei felkiáltottak a munkától”.

Annak érdekében, hogy elérjük mindezt, a célnak hihetetlenül fontosnak kell lennie számunkra, hogy mi ne cseréljük azt fel bármilyen “eredményre”, vagy elméleti tudásra. Nem szabad hogy lenyugodjunk a mindennapos rutin megnyugtató ritmusától, mivel jelenlegi állapotunkban “folytathatjuk” útunkat akár több ezer évig is. Nem lehetünk elégedettek a terjesztésben elért sikereink által, mivel mindaz nyilvánvalóan csak eszköz. Teljesen minden mekkora eredményeket érünk el, nem tekinthetjük azokat életünk céljainak, még akár átmeneti, közbülső céloknak sem.

Mi nem nyugtathatjuk le magunkat munkánk és erőfeszítésink eredményei által, abban reménykedve hogy azok majd elvégzik a munkát idővel. Ehelyett a személynek azonnal tekintetét a legfontosabb dologra kell emelnie, és a valódi célt kell maga elé helyeznie: a Teremtő tulajdonságának a felfedezését, az adakozás tulajdonságát saját magán belül. Ezt kell követelnünk engedmények nélkül, fáradhatatlanul. Bármilyen szünet vagy megállás károsítja a személyt, és a Teremtővel való kapcsolatát. Ennél fogva ez az ahol szükség van a közös imára, amely állandóvá válhat.

Meg kell, hogy értsük, hogy hatalmas erőfeszítésekbe kerül a spirituális világba való belépés, de mindez nem annyira nehéz egy csoporton belül, és csakis közös megegyezésünktől függ.

hzs

Tovább >0

14 dec 2010

Add át magad a barátoknak anélkül, hogy bármit is kihagynál

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, csoport, egység, ima, közös lélek, reggeli lecke, Zohár

Írd le maganak és tanuld meg mi kell, hogy a szándék legyen a lecke alatt: hogy összeolvadjak a többiekkel, mint egy ember egy szívvel, a mi egymással való kapcsolataink rendszerén belül, melyt rendszert úgy hívunk, hogy “kölcsönös garancia”. Egy részről minden egyes személy érzi magát, más részről az érzései felett egy olyan erős kapcsolatot érez a többiekkel, hogy képtelen akár egyetlen szabad mozdulatot is tenni. Ilyen odaadással kell a személynek a csoporttal szemben lennie.

Ez olyan mintha én bele lennék szőve egy pókhálóba amelyen keresztül az én összes bejövő, és kilépő jeleim keresztül mennek. Semmi sajáttal nem rendelkezem szívemben vagy értelmemben. Csak egyetlen pont marad, amely állandóan arra vágyik, epekedik hogy ebbe a hálózatba bele tartozzon minden erejével, magát teljesen át akarva adni annak.

Ez ön-elutasítás. Amekkora mértékben én átadom magamat a többieknek, a Felső Fény befolyásol engem, és a közös hálózat részévé tesz. És akkor érzem hogy egy részről én odaadom magam annak, és más részről az mind az enyém.

Ez ugyanolyan ahogy az anya átadja magát gyermekének, és ők mindketten úgy érzik, hogy a gyermek az övék. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. Ezt mondja erről az Énekek Énekében: “Én a szeretettemé vagyok, és szeretőm az enyém”. Ez az ahogy dolgoznunk kell.

hzs

Tovább >0

10 dec 2010

A hely ahol a Teremtő megjelenik

Szerző: yanive | Kategória: ima, közös lélek, reggeli lecke

Kérdés:

Hogyan vagyok képes mások vágyait magamhoz csatolni annak érdekében hogy elérjem a közös imát?

Válaszom:

Meg kell, hogy értsük, hogy az összes korrekció a mi közös szféránkon belül történik, melyet mi “hely”-nek nevezünk.

Amennyiben gondolataim bárhol ezen a szférán, közös helyen kívül vannak, az azt jelenti, hogy én az Acilut Világának Malchut-ján kívül vagyok, a Végtelen Világ Malchut-ján kívül, a csoporton kívül, azon a “hely”-en kívül ahol a Teremtő megjelenik. (a Teremtőt hívjuk úgy, hogy “hely”). Mindez azt jelenti, hogy én a valóságon kívül vagyok.

Azt a helyet ahol Őt felfedezzük hívjuk a valóságnak. Ez a világ, ahol a Teremtő el van rejtve nem tekinthető valójában létezőnek. A teljes spirituális valóság a közös edényünkön (Kli), vagy vágyunkon belül jelenik meg.

hzs

Tovább >0

09 dec 2010

Engedjük, hogy szívünk a Teremtő kapuján kopogtasson

Szerző: yanive | Kategória: belső munka, csoport, ima, reggeli lecke, szándék, Zohár

Kérdés:

Hogyan legyek képes a korrekcióra gondolni melyet a Zohár Könyve hoz el számunkra, amikor olyan negatív érzelmeket érzek, mint gyűlölet?

Válaszom:

Az ima az amit a szívünk éppen érez. Amennyiben gyűlölet van a szívemben jelenleg, akkor az az én imám, “Én sérteni akarom ellenségemet”.

Annak érdekében, hogy megfelelően használjuk fel azt az erőt, mely a Zohár Könyvébe van elrejtve, amikor azt a csoporttal együtt olvassuk, nekem először is fel kell készítenem szívement, hogy az ugyanarra vágyjon, amire a Teremtő vágyik. A valóságban a Teremtő megválaszol minden imát, azaz a vágyakat szíveinkben. Ezért van az, hogy világunk ennyire rossz!

Azonban más részről, írva van, hogy Ő csak arra az imára válaszol, mely keresztül ment a “Könnyek Kapuján”. Szóval akkor valóban megválaszol minden egyes vágyat, még akár a kisbaba nyöszörgését, és a gonosztevő kérelmeit is?

Igen, mondják a Kabbalisták, akik felfedték kapcsolataink rendszerét a Teremtővel. A tolvaj, aki tekintetét valamilyen tárgyra emeli, vagy a bűnöző aki áldozatára leselkedik, és készen áll a gyilkolásra ugyancsak sikeres akar lenni, és az ő imájuk is el van fogadva. Végül is, mi a Végtelen Világ Malchut-jának a vágyairól beszélünk, és minden az alatt, beleértve a mi világunkat is ahhoz tartozik.

Miért van akkor az, hogy mi azt mondjuk hogy a vágy képes a Malchut-hoz felemelkedni, vagy nem képes oda felemelkedni? A lényeg az, hogy mi egy felosztást hozunk létre két típusú vágyra:

– Néhányan ugyanabba az irányba aspirálnak mint a Teremtő akarata. Ők egyesülnek a Felső vággyal, és azt bőségként érzékelik Felülről.

– Néhányan nem egyeznek meg a Teremtő akaratával. Ők ugyanazt a választ váltják ki Felülről, mint a pozitív vágyak, de ezek a válaszok a negatív vágyak által negatívan vannak érzékelve, mint egy negatív reakció. Ez korrigálja a személyt, őt egy hosszú, nehéz úton végig vezetve, mely a szenvedés útja, a rövid könnyű út helyett ahol vágyai egybeesnek a Teremtő vágyaival.

Ezért a legjobb számunkra, ha felkészülünk a megfelelő imára, és azt használjuk amikor mi a Zohár Könyvéhez fordulunk. A személy nem képes a leckén vágyak nélkül ülni. Így vagy úgy, vágyik valamire, és hogyha vágya fel van készítve előre, és az a megfelelő irányba aspirál, akkor gyorsan és könnyedén halad előre amint a Zohárt olvassa.

Emellett emlékeznünk kell arra is, hogy mi egy csoportban vagyunk, amely segít minket abban, hogy megerősítsük imánkat. Ezáltal amennyiben a személy gondolatai nem a célra irányulnak, akkor ő egy ellentétes poziciót foglal el a csoporttal szemben, és amit érez az egy negatív reakciónak érződik Felülről, vagy még annál is rosszabb.

Ennél fogva a mi teljes munkánk a leckére való felkészülésből áll, azaz a Zohár és más Kabbalisztikus könyvek olvasására. Amikor mi már a leckén vagyunk, nagyon nehéz megváltoztatni bármit is, mivel a személy szíve már egy bizonyos vágyra van hangolva.

Ezért ilyen fontos hogy milyen gondolatokkal megyünk aludni, és hogyan készülünk fel a leckére reggel. Ezek a pillanatok döntő szerepet játszanak. És nem szabad elfeledkeznünk a fizikai felkészülésről sem, hogy testünk ne essen szendergésbe.

Rabash a következőket írja a 36. cikkében: Írva van, “Ő aki meghallja az imát”. Miért mondja, hogy “ima” egyes számban? Vajon a Teremtő nem hall meg minden imát? A lényeg az, hogy nekünk csak egy imát kell mondanunk: hogy felemeljük a Shechinát (Istenséget) a porból.

A Shechinának a porból való felemeléséért való ima a Teremtő felfedezése étdekében szóló vágyat jelenti, az adakozás, és felebarát szeretet iránti tulajdonságát magamon belül annak érdekében, hogy én hasonlóvá váljak a Teremtőhöz ebben a tekintetben. Amennyiben mi mindannyian egy irányba állítjuk erőfeszítéseinket, akkor mi azon a kapun kopogtatunk mely mindenképpen megnyílik majd.

hzs

Tovább >0

08 dec 2010

Együttes könyörgés a Teremtőhöz

Szerző: yanive | Kategória: ima, reggeli lecke

Valaki azt gondolhatja, hogy önmaga által kell átlépnie az egóján, fejlődnie a spiritualitás irányába, és önmagát arra irányoznia, hogy „Izrael, a Tóra és a Teremtő azonos.” Ez azonban nem így van!

A mi világunkban, mindig várunk, a kisgyermekre, hogy az egyedül végrehajtson valamit, vagy úgy, hogy követi a mi példánkat,vagy úgy, hogy saját maga talál ki valamit, például épít valamit kockákból.

A spiritualitásban olyan fokozaton fejlődünk, ami felette áll, a fizikai világnak. Ott meg kell szereznünk a második természetünket, addig a fizikai világban mindent meg kell tennünk előzetesen, megtanulnunk mindazt, ami bennünk van, és felismerni, ami még vár ránk. Mindez azért lehetséges, mert minden már az ő végső állapotában létezik, a teljes valóság feltárult már.

Valamilyen módon meg kell ragadnunk a spiritualitást, elkezdeni érezni, látni, és feltárni azt. Most még a spirituális világ nem érthető a számunkra.

Meg kell értenünk egy nagyon egyszerű dolgot, amelyet történetesen nagyon nehéz végrehajtani: amikor túllépésről, törekvésről, a cél eléréséről, a Teremtő feltárásáról, és az erőfeszítésinkről beszélünk, mindezeknek benne kell lennie a Teremtő felé intézett könyörgésünkben, annak érdekében, hogy az meghallgatásra kerüljön. Nem tehetünk meg bármit, kivéve a helyes kérés intézését a Teremtő felé.

Most még nem értük el annak a megvalósítási pontját, hogy „nincs senki rajta kívül,” hogy a Teremtő az összes cselekedetben részt vesz, és mi egyszerűen csak a tárgyai vagyunk ezeknek az akcióknak. Mi csak MAN -t(Mayin Nukvin – “női víz”) emelhetünk fel, tehát hogy a Teremtő hajtsa végre ezt az akciót.

Mi állandóan kapcsolatban vagyunk a spiritualitással, ugyan azon a módon, ahogy a ezzel a világgal, ahol érezzük, hogy meg kell tennünk dolgokat a „saját kezünkkel.” Szétszórjuk az erőfeszítéseinket különböző irányokba, ahelyett, hogy kérnénk a Teremtőtől.

Ha nem formázunk egy belső könyörgést a Teremtő felé, akkor nem törekszünk az adakozás felé. Mindezek után, teljesen magától értetődő, hogy nem vagyunk képesek saját magunk által az adakozásra. Ezért kell könyörögni a Teremtőhöz. A csoport nem tudja helyes módon megvalósítani és elmagyarázni mindenkinek, milyen cselekedeteket kell együtt megtennünk.

Mondva van: „Izrael Fiai könyörögnek ettől a munkától.” Ők maguk fel akarták építeni Pithom és Ramses csodálatos városait. Miután felépítették, látták, hogy minden az egoisztikus vágyaikat szolgálta, hogy élvezetet kapjanak. Ekkor ők kihívták a Teremtőt, hogy ő hajtson végre változást.

Más szavakkal, csak erre számíthatunk. De a végrehajtó erő, amely meg fog bennünket változtatni, csak akkor jön el, ha kérjük, hogy eljöjjön. Mi halljuk ezt, százszor, vagy inkább ezerszer, de csak a Felső Erő képes megadni az érzékelés lehetőségét a számunkra.

Azonban a csoport véleménye közelebb visz minket ehhez. Ha mindenki folyamatosan megpróbálja emlékeztetni, és még inkább erőltetni magát, hogy végig gondolja mennyire fontos egyesülnünk a Teremtő felé való könyörgésünkben, akkor ebben mindenkinek az erőfeszítése számítani fog. Ez a sokak imája (Tefilat Rabim) ami kinyitja a spiritualitáshoz vezető utat.

Tovább >0

06 dec 2010

Én mindenkinek az érdekében kérek beleértve magunkat

Szerző: yanive | Kategória: egység, ima, pénzügyi válság, reggeli lecke, szándék, szenvedés, világ

Kérdés:

Mit tegyünk a gyakorlatban annak érdekében hogy megakadályozzunk természeti csapásokat, mint mostani az észak-Izraeli tűzeket?

Válaszom:

Az egyetlen dolog melyre szükségünk van az a közös szándék, gondolataink egysége. Szükségünk van arra, hogy barátaink a világ minden részén arra gondoljanak, hogy egymással való egységünk segít majd minket a világban történő katasztrófák megszüntetésében, beleértve az a szörnyű tűzet is ami most Izraelben tört ki.

Bele kell foglaljuk egyéni kérelmünket a teljes világ közös kérelemben, és egyesülnünk kell a teljes világ összes szenvedésével. Ez az egyetlen módja annak ahogy ez működik: amennyiben mindenkire gondolunk, akkor legvégül “magunkat” is hozzátehetjük a listához – de saját magamat egyénileg nem! Ez az egyetlen dolog mely segíthet.

Lehetetlen a katasztrófák vagy válságok ellen a régi módszerekkel harcolni, amennyiben mi a Felső Fénnyel találjuk magunkat szemben, mely ellenünk működik. Mi még mindig nem látjuk, hogy a gazdasági válság hogyan tér majd vissza, bár az emberek megpróbálták azt kioltani minden lehetséges eszközzel. Valójában az sokkal nagyobb erővel fog majd kitörni mint korábban. És ugyanez történik majd minden mással. Mi nem vagyunk képesek megbirkózni ezekkel a problémákkal a szokásos módszerek felhasználásával. Mi csak arra vagyunk képesek hogy azokat átmenetileg elnyomjuk, de azok később jóval erősebben térnek vissza.

A korrekció csak azáltal történhet meg hogy szíveinket közelebb hozzuk egymáshoz, csakis egységünkön keresztül. A világnak globálissá kell válnia. A rajtunk Felülről munkálkodó Erő körbevesz minket, lezárva minket minden oldalról és egy egységes globális erőként megjelenve. Ennél fogva egyre jobban érezzük hogy az emberiség egy organizmussá válik, ahol mindenki össze van kapcsolódva mindenki mással.

Mi még nem vagyunk képesek meglátni, hogy ezek a katasztrófák az emberiséget majd egységre kényszerítik. Most a világ minden részéről származó tűzoltók jönnek Izraelbe hogy segítsenek a tűz kioltásában, és holnap majd valami más történik egy másik helyszínen, és az egész világ oda siet majd, és aztán megint egy másik hely, és így tovább. Ilyen módon katasztrófákon keresztül a természet arra kényszerít majd minket hogy egységre lépjünk, és hogy megértsük hogy szükségünk van egymás segítségére.

A Természet egyre ellenségesebbé válik majd, és nem lesz időnk arra gondolni, hogyan harcoljunk egymással. Amennyiben nem egyezünk ebbe a jó úton, akkor a Teremtő majd erőszakkal vesz rá minket. A helyzet olyan súlyossá válik majd, hogy egyetlen nemzet sem lesz képes egyedül megbirkózni természeti katasztrófáival. Mindenkinek segítenie kell majd mindenkinek. És hirtelen mindenki megérti majd hogy egységben kell lenniük, egyébként egyszerűen nem leszünk képesek túlélni, fennmaradni.

Mindenki egységre lép majd a mindennapi fenyegetettség hatására. De miért kell megvárnunk mindezt, ha képesek vagyunk a jó úton is előre jutni?

hzs

Tovább >0

06 dec 2010