Dr. Michael Laitman

Kabbala tanulás

A filozófia és a kabbala közötti különbségről

Kérdés: Azt olvastam a Wikipédián, hogy a kabbala és a filozófia két tudásrendszer, amely a világot és az embert kutatja. Mindkettő alapja azonos: a létezés céljának vizsgálata.

Ha a filozófia eredetéről gondolkodunk, fontos lehet, amit Johann Reichlin, a 15.-16. század fordulóján élt humanista filológus írt: a mesterének tekintett Püthagorasz, a filozófia atyja, nem a görögöktől, hanem a zsidóktól kölcsönözte a tanait. Ezért helyesebb volna őt kabbalistának nevezni. Ő volt az első, aki a kortársai számára ismeretlen “kabbala” szót a görög “filozófiára” fordította.

A görögök tényleg a kabbalistákkal tanultak?

Válasz: A zsidó próféták korában a görögök valóban a kabbalistákkal tanultak.

Abban az időben az emberek között már létezett a kapcsolat, és a zsidók bárkit befogadtak, aki tanulni akart. Hasonlóan működött mindez, mint az ősi Babilonban. Azok, akik akartak, csatlakoztak Ábrahámhoz, és azok, akik akkor nem akartak, később is megtehették ezt. A kabbala elérhető volt mindenki számára.

Kérdés: Mi a különbség a kabbala és a filozófia között? Lehet esetleg az, hogy a filozófiával ellentétben, a kabbala nem él az elvont, spekulatív érvelés módszerével pl. a lélek vagy Isten kapcsán?

Válasz: Igen, mivel a filozófiának nem áll rendelkezésére egy egyértelmű eszköz, amellyel hozzáférhetne a személyhez. Nem tudja, hogyan kezdjen el “kutakodni” benne, hogyan tanulmányozza a vágyakat és azok különböző fokozatait, hogyan vizsgálja a személy szándékait. Nem tesz különbséget a személy önmagát vagy másokat szolgáló szándékai között.

A filozófia nem tanulmányozza az önmagunkból történő kilépést mások felé, vagy a vágyak felemelését/leszállítását; nem foglalkozik avval, hogyan dolgozzunk a vágyak/szándékok emelkedésének vagy zuhanásának állapotában, és így tovább. A kabbala tudomány, egy nagyon komoly belső spirituális pszichológia.

Kérdés: Mondhatjuk azt, hogy a filozófusok a kabbalisták tanítványai, de nem jutottak el a Teremtő megértéséhez, vagyis nem fejlesztettek ki szűrőt, hanem egész egyszerűen megmaradtak a tudás szintjén, és aztán ebből kifejlesztették a filozófiának nevezett tudományt?

Válasz: Így igaz. Mivel nem tudták elérni a felső világot és a Teremtőt, elmozdultak a logikus gondolkodás irányába, amihez az elmét és a ráción alapuló következtetéseket használják.

Ebből következik, hogy a filozófia természetesen nem tudomány. Manapság csak azok lesznek filozófusok, akik meddő gondolatokkal kívánják kitölteni az életüket.

https://laitman.com/2019/09/what-is-the-difference-between-philosophy-and-kabbalah/

26 Sze 2019

A kabbala tudományának fontossága

Kérdés: Mi a jelentősége a kabbala tudományának a mi generációnk számára?

Válasz: A kabbala jelentősége nem elméleti, hanem színtisztán gyakorlati. Amikor az emberiség eléri a reménytelenség állapotát, nem tudja, hogyan mozduljon előre, hogy miért létezik, és mi irányítja, akkor megjelenik benne a kabbala tudománya iránti igény. Ezt megelőzően nincs szüksége rá, különösen azért, mert a kabbala bölcselete senkire nem tukmálja rá magát. Az emberiségen belül, egyfajta előkészületi állapotban rejtőzködik, mivel a kabbalisták folyamatosan fejlesztik, és a népszerűsítés, terjesztés és alkalmazás számára készítik elő.

Most kerültünk olyan állapotba, hogy a kabbala felfedhető a világ előtt. De egészen a mi időnkig, tulajdonképpen rejtve volt.

Kérdés: Baal HaSulam azt írja, hogy a kabbala feltárja a Teremtőt az összes ember számára a világon. Korábban volt erre igény az emberekben?

Válasz: Nem, és ma sem igénylik. Az embernek nincs szüksége az igazságra. Inkább azt keresi, ami kényelmet és kielégülést ad, és megválaszolja az élet kisebb súlyú ügyeit.

Kérdés: De én mégsem hiszem, hogy bárki is visszautasítaná a Teremtő feltárulkozását, ha tisztában volna vele, hogy lehetséges feltárni Őt.

Válasz: Nem így van. Még azok közül is, akik manapség eljönnek, és meghallgatják, hogy lehetséges a Teremtő, a felső világ, az emberiség következő fejlődési fokát feltárni – nos, közülük is csak néhányan maradnak köztünk.

Kérdés: Elképzelhető, hogy az emberek nem akarják a kabbala által felkínált Teremtőt?

Válasz: Lehet.

https://laitman.com/2019/09/the-importance-of-the-science-of-kabbalah/

22 Sze 2019

Megkönnyíti az életet a jövőbeli világba vetett hit?

Kérdés: Ha mindenki azt vallaná, hogy a lélek a legfontosabb, a test pedig semmit sem ér, akkor az embereknek más viszonya volna a halálhoz?

Válasz: Ez minden bizonnyal így van.

Kérdés: Akkor miért nem teszik ezt?

Válasz: Először is azért, mert az átlagemberek körében senki nem érzi ezt, másodsorban meg mindez ellentétes az egoizmussal. A vélekedés ellene megy az egoizmusnak, márpedig ki akarna az egoizmus ellenében dolgozni?

Itt szükséges, hogy végig gondoljuk a dolgokat, erőfeszítést tegyünk, cselekedjünk, szervezkedjünk. Mit kapok ettől? Semmit, ami ehhez a világhoz tartozik: semmi kaját, semmi szexet, semmi családot, hírnevet vagy tudást.

Kérdés: Valószínűleg könnyebb valakinek együtt élni azokkal a gondolatokkal, amiket a vallások mondanak egy jövőbeli világ létezéséről. De mennyiben javít a személy pszichés közérzetén annak reménye, hogy valahol van valami?

Válasz: Manapság nincs szükség a vallásra ahhoz, hogy pszichés mankót kapjon valaki.

Látjuk, hogy a vallások jelentősége hogyan halványul el fokozatosan. A közelmúltban számos nem valllásos ember bukkant fel, akik ki nem állhatják a különféle hitrendszereket, mert a vallások nem adnak pontos választ a kérdéseinkre. 

Ha az embernek egy kissé át kell alakítania ezt az életet, ott van neki Hollywood, az internet vagy valami más. Ez elég neki. Bármilyen illuzórikus világot hajlandó kitalálni magának.

Mi van a halál után? Senki nem tudja. A személy többé nem képes hinni. Egója kinőtte a szokásos meséket, és már nem tud hinni, nem akarja feláldozni idejét és intellektusát.

https://laitman.com/2019/09/does-faith-in-the-future-world-make-life-easier/

15 Sze 2019

Amikor nem érted, amit olvasol

Kérdés a Facebookról: Hogyan tudom bevonzani a felső Fényt, ha nem értem, amit olvasok? Hogyan válik hasznomra a Zohár könyve, ha – amint Ön mondja – az nem a megértés számára íródott?

Válasz: A kabbalista könyveket azért kaptuk, hogy – akár a megértést nélkülözve is – bármely részük olvasásakor a jóra törekedjünk, és kérjük a Teremtőt, hogy tegyen minket az örökkévalóság, szeretet, adakozás, felső Fény minőségeihez hasonlóvá.

Még jól is jön, hogy nem értesz semmit. Az elméd nem azzal van elfoglalva, hogy mi van a könyvben, hanem a kéréssel, ami azt célozza, hogy jó, örökéletű, a felső világokkal kapcsolatban lévő, mindenki irányában adakozó és szerető lehess. Ha ilyenné válsz, mindent megértesz.

https://laitman.com/2019/09/when-you-dont-understand-what-you-read/

08 Sze 2019

Mikor ér véget a kabbala tanulás?

Kérdés: Valaha véget érhet a kabbala tanulása?

Válasz: Nem. A tanulás vége a végtelenben található. Még azután is, hogy elhagyjuk ezt a világot, a felső világban, a testünkön kívül, folytatjuk az elérést. Tehát ne aggódj, még minden előttünk van.

Kérdés: Milyen az a végső állapot, ahova a személy eljuthat?

Válasz: A végső állapot teljes kapcsolódás minden teremtett lénnyel és a Teremtővel egyetlen egységben, közös vágyat formálva.

https://laitman.com/2019/08/is-there-an-end-to-studying-kabbalah/

13 aug 2019

Amikor minden kiesik az emlékezetből…

Kérdés: Amikor kabbala könyvet olvasok, sokféle tapasztaláson és érzékelésen megyek keresztül. De az olvasást követően minden kiesik a fejemből. Mit kezdjek ezzel a jelenséggel?

Válasz: Ez jó! Mialatt olvasol, mindezeket megtapasztalod, átfolyatod az olvasottakat az állapotaidon. Ne aggódj amiatt, hogy bármi elveszik. A lényeg, hogy végig mentél az állapotokon, hogy dolgoztak benned, és pont annyi ideig, ameddig ez szükséges volt.

Ne aggódj azon, hogy mit felejtettél el az olvasottakból. Semmibe nem szabad görcsösen kapaszkodni: sem az emlékekbe, sem az érzésekbe, sem a szív, sem az elme dolgaiba. Ne kapaszkodj semmibe! Engedd, hogy minden áramlásban legyen! A következő állapot mindig magasabb és jobb, mint az előző. Alakíts ki elég teret, hogy megjelenhessen!

https://laitman.com/2019/08/when-everything-disappears-from-memory/

12 aug 2019

A személy tárul fel, nem a szöveg

Kérdés: Olyan szövegeket írtak a kabbalisták, amelyekben kódok, és betűk/szavak segítségével elfedett titkok vannak? Vagy a könyveket a bennük leírtak alapján értelmezzük?

Válasz: Úgy értsd őket, ahogy írva vannak. Ekkor jössz rá, hogy egy teljes mértékben új és elkülönülő jelentést találsz önmagadban (nem a szövegben magában), ami reakció a szövegre. Vagyis te kerülsz kibontásra, és nem a szöveg.

Nincs kód, nincs titok vagy rejtjel a szövegben. Minden titok benned található. Ugyanazokhoz a szavakhoz merőben eltérő reakciót társítasz. El fogsz képedni azon, ami felfedésre kerül benned.

A szöveg ugyanaz a szöveg, és a könyv sem változik, csak te érzékeled egy újfajta módon. Például, amikor először olvasol egy könyvet, az az érzésed, hogy valami okosat rejt, aztán amikor pár év múlva visszatérsz hozzá, rájössz, hogy a felső világ struktúráját ábrázolja – amiben te is benne vagy!

https://laitman.com/2019/08/the-person-is-revealed-not-the-text/

10 aug 2019

Az új állapotok jobbak, mint a régiek!

Kérdés: Amikor Baal HaSzulam leveleit olvasom, érzem, ahogy együtt haladok a szerzővel egyik leírt állapotból a másikba. Hogyan tudnám a vele való belső mozgást megőrizni? Hogyan maradhatok mindig a szerzővel?

Válasz: Ez valóban sok erőfeszítést követel. De akkor se aggódj, ha nem jársz sikerrel, úgyis visszatérsz majd ezekhez az állapotokhoz. És ami a legfontosabb, ne próbálj meg benne ragadni egy adott spirituális állapotban! A kabbalisták odáig elmentek, hogy azt javasolták: felejtsünk el mindent, és kezdjünk mindent elölről. Gondold végig, milyen erősen megértették, hogy az új állapotok jobbak, mint a régiek. Ne riadj meg semmitől! Add át magad az áramlásnak, hadd sodorjon előre!

https://laitman.com/2019/08/new-states-are-better-than-the-old-ones/

04 aug 2019

A kéziratok nem égnek el

Kérdés: Mi az oka, hogy Baal HaSulam kb. 50 cikkét elégette, köztük az “Utolsó generáció” és a “Béke a világban” címűeket? Mennyivel lettünk kevesebbek?

Válasz: Ezt nem tudom megmondani. Egész egyszerűen ezeknek a cikkeknek a nagy részét nem tudta befejezni, mivel el volt tiltva a publikálástól.

Sokan ellenzik a kabbalát. Manapság is látjuk az interneten, hogy mennyi rosszakarónk van. De ez nem akadályoz meg minket a terjesztésben.

Az ő idejében lehetetlen volt a terjesztés. Egy rendelkezés volt érvényben a Brit mandátumban, amely az ország területére is vonatkozott, és Baal HaSulamot eltiltották cikkei megjelentetésétől. Erre vonatkozólag azt mondta: “Ez biztos jele, hogy nem szabad írnom.”

Nyilván nagy kár, mivel hatalmas mennyiségű, semmi mással nem pótolható anyagtól estünk el. Bár valószínűleg, ennek így kellett történnie. Máskülönben túl sok írás állna rendelkezésünkre, és nem tudnánk vele mit kezdeni. 

Kérdés: Miért mondja gyakran, hogy a megsemmisített kézirat is a feltárulás egy formája?

Válasz: Az igazság az, hogy amikor egy kabbalista megír, aztán eléget egy írást, ez annyit jelent, hogy az már megírásra került a mi világunkban, már elhangzott, elolvasták, és áthaladt az ember érzékelő rendszerén. Azaz a felső erő megmutatta magát ebben a személyben. Ha valakiben már testet öltött, átérzésre került, akkor a többiek számára is hozzáférhetővé vált. Ezek után már elégethet bármit, nem számít.

https://laitman.com/2019/07/manuscripts-do-not-burn/

09 Júl 2019

Héber – a Teremtő érzékelésének nyelve

A héber minden más nyelvnél alkalmasabb kifejezésre juttatni a kabbala tudományát. Több alkalmas szó áll a rendelkezésére, amelyek pontosabban adják vissza a belső érzést. A héber nyelv tulajdonképpen a kabbalából fejlődött ki. Ez a tudomány, annak megközelítésmódjával, Teremtőre irányuló vágyával, teremtette meg és formálta a nyelvet.

Ebből következőleg, a héber minden olyan szimbólumot tartalmaz, amely segít világosan látni a Teremtőt. A betűk formája, írásmódja, a nyelvtan – minden azt a célt szolgálja, hogy megmagyarázza a Teremtő érzékelésére irányuló vágy lényegét.

Ha a kabbala kifejezésre juttatásának szempontját nézzük, nincs más nyelv, amely összevethető volna a héberrel. Más nyelvek nem rendelkeznek hasonló minőségekkel.

https://laitman.com/2018/10/hebrew-the-language-for-perceiving-the-creator/

08 Júl 2019

89 queries in 0,170 seconds.