Dr. Michael Laitman

kapcsolat

Az ismeretlen erő kegyelmében

293

Látnunk kell, hogy korporális életünk minden nappal jobban és jobban spirituális állapotunk függvénye lesz. Tapasztaljuk, hogy az emberiség napról napra merül bele az egyre súlyosbodó globális problémák mocsarába, miközben fokozódik a félreértések intenzitása, a zavarodottság, és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság.

A Teremtő azt akarja, hogy érezzük: számunkra ismeretlen erőktől függ a sorsunk. Minden általunk felépített rendszer, amelytől nagyobb erőt, biztonságot és magabiztosságot reméltünk, a pusztulás martalékává válik. Az egyén minden nappal veszít magabiztosságából, és tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a holnap, és ebből kifolyólag azt sem tudja, hogyan építse fel jövőjét. 

A biztonság ilyesfajta hiánya megtöri az embereket, mert lehetetlenné válik, hogy bármilyen tervet eszeljenek ki a mával, vagy holnappal kapcsolatban. Nem fogjuk tudni, miként éljünk, milyen cselekedeteket hajtsunk végre. Az emberiség minden kilátását és jövőbe vetett hitét elveszíti, és úgy érzi magát, mint az elhagyott kisgyerek, aki magában áll és bömböl – nem tudja, hova tűntek a szülei, és merre menjen.

További probléma, hogy mivel az egoizmus lába alól kihúzzák a talajt, bármibe megpróbál belekapaszkodni, és elkezd bűnbakokat keresni. Ha megtalálom, kit tehetek felelőssé minden rosszért, akkor máris van egy célom, és egy stabil pontom, ami nem engedi meg, hogy menny és föld között lógjak a levegőben.

Ez a forgatókönyv nagy veszélyeket hordoz magában. Éppen ezért, mindenképp szükséges megmutatni az emberiségnek, hogy nincs választási lehetősége, csakis a kapcsolat hozhatja el számára a megoldást.

[287864]
A Nemzetközi Kabbala Kongresszusl 21/09/25 , „Belépés az Ibur állapotba - az új világ feltárása”, 1. lecke
Forrás: At The Mercy Of Unknown Forces | Laitman.com

08 okt 2021

Kút nélkül nincs sivatag!

741.02

„Ami a sivatagot gyönyörűvé teszi”, — mondta a kis herceg, „az az, hogy valahol ott bujkál egy kút benne…”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

A kutak a homok alatt rejtőznek. Mindenhol megtalálhatók. Az élet gyökere mindenben, mindenhol ott van. A számunkra leglényegesebb, hogy kapcsolódjunk az élet gyökeréhez, értelméhez, és ne ahhoz ragaszkodjunk, amit önmagunkon kívül tapasztalunk.

Kérdés: Mondja, ez a sivatag lángol a bensőmben? Manapság sok ember érzi azt, hogy nincs is élet.

Válasz: Egyszerűen feltárunk valamit ami eddig nem volt ott, korábban em volt ott élet sem, de te csak most ismerted fel. Ezért, amire most fény derült, az jobb, mint ami korábban volt.

Kérdés: Hogyan tehetem meg, hogy lángoló bensőmmel felfogjam vagy elhiggyem, hogy ha felülkerekedek ezen az állapoton, egy kutat találok? Miféle gondolat ez?

Válasz: Lényege, hogy az élet céllal és jelentéssel bír, a természet óriási erői felemelnek és új életre keltenek minket, és ha komolyan kívánjuk, elvezetnek minket az élet forrásához. 

Kérdés: Ebben az értékvesztett állapotban hogyan férhetek hozzá ehhez a gondolathoz?

Válasz: Csakis úgy, hogy ha baráti körben dolgozol. Ki kell alakítanotok egy közösséget! Értenetek kell, hogy csak együtt lehettek sikeresek, csak a barátok jelentette környezetben.

Kérdés: A környezetem olyan, mint én? Kopár belül, és ők is keresik a kutat?

Válasz: Pontosan ezt kell megértenie a barátoknak. A kút a közöttük lévő kapcsolatban rejtőzik.

[277950]
KabTV “Hírek Dr. Michael Laitman” 20/12/31
Forrás: There Is No Desert Without A Well | Laitman.com

21 Már 2021

Az öröm nagyobb érzései

Kérdés: Mi adja az embernek a legnagyobb örömérzetet: múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeli örömök?

Válasz: A lényeg az, hogy múltbéli élvezetek – bármik is legyenek azok – mindig korlátozottak mivel a múltban történtek. Ezeket az érzéseket összegyűjtjük, visszatekintünk rájuk és különleges érzéseket érzünk velük kapcsolatban.

A jelenben az érzések nagyon örömteliek lehetnek, de mivel az ember pillanatnyilag kapja el azokat, még nem tudja helyesen felmérni őket, ránehezednek, irányítják.

Míg a jövőbeni örömök gyakorlatilag végtelenül megtapasztalhatók. Csodálatos lenne, ha az ember a jövő örömteli állapotai felé vonzaná magát.

Kérdés: Tehát az öröm legélesebb érzése a jövőbeli öröm vagy elégedettség állapotából származik?

Válasz: Igen. Mert a jövőben van, és semmi sem korlátozza.

[275955]
From KabTV’s “Spiritual States” 4/3/19
forrás: https://laitman.com/2021/01/the-greater-feelings-of-joy/

22 feb 2021

Mikor kezdődhetnek újra a csoportos események?

942

Kérdés: A pszichológusok szerint, amikor az ember hosszabb ideig el van szigetelve a többiektől, 29%-kal nő a halálozás kockázata. Az ok feltehetőleg abban keresendő, hogy a társas érintkezés enyhíti a stressz által generált negatív hatásokat. Az online kapcsolat jobb a semminél, de nem helyettesítheti az élő találkozást. 

Mit gondol, a fizikai kapcsolatfelvételt teljes egészében, káros egészségügyi következmények nélkül felválthatja a virtuális kapcsolódás?

Válasz: Még is úgy gondolom, hogy az ember társas lény. Muszáj, hogy kommunikáljon másokkal. Szükséges, hogy egy csoport, társaság, család vagy közösség részének tekintse magát.

Kérdés: A másik nehézség, hogy nem látogathatunk koncerteket vagy sporteseményeket, nem élhetjük át a közösségi izgalmat, nem részesülhetünk a különféle csoportélményekben. Mi helyettesítheti a csoport adta élményeket, amiket majdnem egy éve kénytelenek vagyunk nélkülözni?

Válasz: Azt hiszem, hogy a természet célja mindezzel az, hogy altruista és nem egoista szempontból értékeljük újra a szociális érintkezések jelentette közelséget. Arra akar rávenni minket, hogy azért menjünk eseményekre, hogy örömben részesítsünk másokat, és ebben találjuk meg saját örömünket.

A csoportos rendezvények vissza fognak térni, nem tűnnek el végérvényesen. Csak az a szándék változik meg, amivel kilátogatunk egy focimeccsre: az váltja ki a boldogságunkat, ha másoknak örömet okozunk. A játékosok is azért rúgják a labdát, hogy a közönséget jókedvre hangolják. 

[275915]
KabTV “Kommunikációs Készségek” 20/10/30
Forrás: When Will Group Events Resume? | Laitman.com

11 feb 2021

2021 – Az emberiség ébredésének éve

229

Épp most léptünk be abba a 2021-es évbe, amely megmutatja számunkra, milyen zárt a világ, kapcsolatain keresztül mennyire egyetlen közös rendszert alkot, és amiképp együttes a szenvedésünk, úgy a megoldás is kizárólag közös lehet. 

Mindezt napvilágra hozza 2021, amely az emberiség ébredésének éve lesz. Mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy egoizmusunk segítségével nem lehetünk sikeresek. Ellenkezőleg, sikerünk azon múlik, hogy mennyire tudjuk lebontani a minket elválasztó, egoizmusból épülő falakat.

Ahogy dolgozunk ezen a tízes csoportban, hatással leszünk az egész világra. És az egész világ is érezni fogja, hogy elég pénzt költöttünk már fegyverkezésre. Az egyetlen dolog, amibe érdemes pénzt fektetni, az az emberek közel hozása egymáshoz. Ez az elixír lesz minden nyavalya ellenszere.

Nincs szükségünk sem oltásra, sem gyógyszerre a vírus elleni küzdelemben. Nem a koronavírus világjárvány, hanem a globális egoizmus feltárulásának pandémiája zajlik mindenütt a világon. És csakis a kapcsolat lehet gyógyír erre a betegségre.


[276189]

Reggeli Kabbala lecke Első része “Lenullázódás és Alárendeltség” 
Forrás: 2021—The Year Of The Awakening Of Humanity | Laitman.com

01 feb 2021

Ne szakítsd meg a kapcsolatot a Teremtővel!

947

Kérdés: Mi a különbség, amikor magamban kérem a „Nincsen más Rajta kívül” érzését, és amikor a barátokkal közösen kérem ugyanezt? 

Válasz: Azt kérem a Teremtőtől, hogy úgy érezhessem Őt, mint a forrásomat, mint a „Nincsen más Rajta kívül” igazságát, és folyamatosan ehhez a kijelentéshez térek vissza.

Abban a pillanatban, hogy felveszem a kapcsolatot a Teremtővel, és kijelentem, hogy Ő az, aki kifejezi az érzéseit és gondolatait bennem, ezeket az érzéseket és gondolatokat sajátjaimként kapom meg. De amikor mindezt megértem, és magamban saját alkotásaimként könyvelem el őket, azonnal megszakad a kapcsolat a Teremtővel, és már rögtön a következő pillanatban találom magam. 

Ezért kell a fent leírtakat minden egyes pillanatban végig gondolni, és ennek segítségével fokozatosan visszatérni a Teremtőhöz, hogy így visszaszerezzük az állapotot, amikor minden tekintetben Ő a forrásunk.

Ha a csoporton keresztül művelem ezt, az erőfeszítéseim kissé eltérőek. A közös edény létrehozásához kapcsolódnak. Ebben akarjuk feltárni Őt, hogy megmutatkozzon előttünk, és így valóban eljussunk nagyságához.

De a nagyságát különbségeink felett tárhatjuk csak fel. Amennyire távolinak érezzük egymást, és különféle problémáink és nézeteltéréseink jellemzik kapcsolatunkat, annyira érezzük magasságát és felülemelkedését mindezen nehézségeken, miközben megmutatkozik előttünk.


[242805]

KabTV ’“Kabbala Alapjai” 19/02/11

Forrás: Do Not Break The Ties With The Creator | Laitman.com

25 jan 2021

A lélek odaadásának tesztje

Mindannyiunknak van egy szívben lévő pontja, ez az isteni része felülről. Vagyis ezt a bennünk lévő pontot egy nagyon vékony szál köti össze a Teremtővel, és meg kell próbálnunk élénkíteni ezt a kapcsolatot.

Ha minden vágyamat, tulajdonságomat és minden helyzetemet felhasználom ennek a kapcsolatnak a megerősítésére, a szál kibővítésére és vastagabbá és erősebbé tételére, valamint arra, hogy ezt a csatornát minden pillanatban aktívvá tegyem, ez a lelkem iránti odaadásomat mutatja.

Meg kell keresnünk a kapcsolatunkat a tízessel és a kapcsolatot a Teremtővel, hogy mindez egyetlen pontban álljon össze. Ez lesz a tízes központja.

[277059]
Napi Kabbala lecke Első részéből 21/01/17 “A Szeretet Lefed Minden Bűnt” 
forrás: https://laitman.com/2021/01/test-of-soul-devotion/

23 jan 2021

A tanár iránti odaadás

582.01

Kérdés: Hogyan lehet kapcsolat, egy tanár és egy tanuló között odaadás nélkül? Te nem álltál ilyen kapcsolatban a tanároddal?

Válasz: Az odaadásnak nem feltétlenül kell fizikainak lennie. Ugyanabban a csoportban lenni nem jelenti azt, hogy előttem kell ülnöd.

Emellett sok múlik rajtad. Egyetlen tanulóhoz sem állok közel személyesen; mindenkihez közel állok. Azonban egy tanuló megpróbálhat kapcsolódni velem az által, hogy közelebb kerül hozzám, és így jön létre a kapcsolat.

Ennek a kapcsolatnak semmi köze a vizuális képekhez, sem az enyémhez, sem az övéhez. Lehet férfi vagy nő, idős vagy fiatal. Ezek semmilyen különbséget nem jelentenek abban hogy hogyan és milyen módon kapcsolódunk. Minden csak a vágyon múlik, azon, hogy vágyaink mennyiben egyeznek meg a közös cél utáni vágyakozásukban.

[240695]
KabTV “Kabbala Alapjai” 18/12/02
forrás: https://laitman.com/2020/12/devotion-to-the-teacher/

19 jan 2021

Érezd a szeretet árnyalatait

621

Kérdés: Két erő létezik a természetben. Hívhatjuk őket szeretetnek és gyűlöletnek, jónak és gonosznak, plusznak és mínusznak, a vonzás és taszítás erőinek. A harmóniát a köztük lévő egyensúly teremti meg. Kijelenthetjük, hogy a szeretet tulajdonképpen a két erő közötti harmóniát jelenti?

Válasz: Kölcsönös kiegészítést jelent. Az embernek egyszerűen meg kell bizonyosodnia róla, hogy ha szeret valakit, azt adja neki, amit a másik akar, és ebből öröme lesz. S ez fordítva is igaz..

Kérdés: Gyakran használja a „kapcsolat” és „szeretet” szavakat, és úgy tűnik, nem is kíván ezen változtatni. Minden alkalommal egy kicsit mást ért a szavak alatt?

Válasz: Igen. Minden alkalommal új árnyalatok jelennek meg. Amikor kimondom a „szeretet” szót, mindig egy újfajta kitöltöttséget érzek. 

Kérdés: Hogyan sajátíthatjuk ezt el?

Válasz: Kizárólag az érzéseken keresztül. Már említettem, hogy a szeretet és a gyűlölet érzékszervi kategóriák, amikkel nem él a Kabbala. Ez a tudomány tisztán fizikai meghatározásokat használ.

A szeretet a vonzás ereje, a gyűlölet a taszítás ereje. Mindkettőt mérni is tudjuk.

[275538]
KabTV “Kommunikációs Készségek” 20/10/23
Forrás: Feel The Shades Of Love | Laitman.com

17 jan 2021

Emelkedjünk az összes különbség fölé!

263

Kérdés: A nemi, szexuális és különféle félelmeken alapuló diszkrimináció megszüntetésének számos módja van. Ezek egyike a jogi tevékenység, amelynek keretében az állam támogatja a törvényeket: ez egy alulról induló megmozdulás, ahol a civil társadalom oktatási és tanulási programokat és más tevékenységeket szervez.

Milyen módon egészítené ki ezeket a programokat? Milyen tudás elsajátítása szükséges ahhoz, hogy megszüntessük a helyes kommunikációt gátló tényezőket?

Válasz: A mi világunk szintjén semmit sem oldhatunk meg. Magasabbra, egészen az adakozás és kapcsolat minőségének szintjéig kell hatolnunk.

Persze elküldhetjük például az afro-amerikaiakat egyetemre, és komoly oktatást kínálhatunk számukra, az emberek közötti pszichológiai jellegű különbségek azonban továbbra sem szűnnek meg.

Ahhoz, hogy véget vessünk ennek a különbségnek, fölé kell emelkednünk, amíg el nem érjük minden ember közös gyökerét. Így jutunk az egoista elkülönüléstől az altruista egység minőségéhez. Csak így lehetünk sikeresek. A megoldásra egy másik, magasabb szinten találunk rá. 

[275407]

 KabTV “Kommunikációs Készségek” 20/10/14

Forrás: Rising Above All Differences | Laitman.com

12 jan 2021

67 queries in 0,172 seconds.