Dr. Michael Laitman

környezet

Önmagunkba foglaltatott teremtés

laitman_720

A teremtés két szereplője a Teremtő és a teremtmény. A teremtmény azonban mindent önmagán belül érzékel, azaz semmilyen módon nem érzékelheti azt, ami kívül van önmaga anyagán, azaz, a Teremtőtől érkező hatásra irányuló vágyán. Így a Teremtőtől érkező hatás, a Fény, érzékelése, csak egy erre felkészített, a Szentség minőségét hordozó edényben – vágyban – lehetséges a számára. Amikor az ember vágya eléri ezt a minőséget, Schekinának, a Szentség hordozójának van nevezve, melyben ott lakozik maga a Teremtő. Ekkor az ember az egész világot, a teljes teremtést magában foglalja, és mindezt képes a Teremtő módján megfigyelni, Szeretni és érzékelni.

Reggeli Lecke 2017.01.14

21 jan 2017

Kollektív lélek

laitman_276_02

A vért nevezzük, a legnagyobb, leghatalmasabb izzásnak, amely kitölti a vágyat – maga a Hochma Fénye, a legmagasabb szinten. Mi képtelen vagyunk ezt a Fényt birtokolni egészen a végső korrekció pillanatáig, és erről szól a Tóra allegorikus utalása, hogy „legyetek erősek és ne egyetek vért.”
A vér a negyedik fázisát nyilvánítja ki a mi megszerzésre épülő világunknak, azaz a negyedik, legnagyobb fokozata a megszerzési vágy vaskosságának, amelyet nem is vagyunk képesek adakozásra használni, mivel a vágynak ezen a szintjén képtelenek vagyunk érezni, hogy a Teremtő felé való adakozás érdekében szerzünk meg, miközben a legerősebb Fény tölti ki ezt az óriási vágyat. Mindez túl van a vágyaink kezelhetőségén. A vér ugyanis az adott teremtmény kollektív lelkét testesíti meg, a vér bizonyos értelemben maga a lélek.
Ezért jelent meg mindez egy fizikai formában, nevezetesen, hogy mindent meg kell tisztítanunk a vértől, mielőtt megehetnénk. Ezért a Kosher szabályok szigorúan előírják az étkezésre szánt állatok levágásának rituáléját, és ezért kell a húsból eltávolítani az összes vért.

Részlet a reggeli leckéből 2017.01.16

KA

17 jan 2017

A nagyvárosok megosztják az embereket

nagyvárosok

Vélemény: Alexander S. Puzanov (A Gazdasági Főiskola Városi Management Szak, Oroszország professzora): “Az élet a modern metropoliszokban torzítja a természetes emberi reakciókat, elpusztítja a személyiség kiteljesedését és növeli az emberek közötti távolságot. A metropoliszok lakói nagyon komolyan irányulnak arra, hogy gátolják saját természetes érzelmi impulzusaikat és túlreagáljanak mindent.”

„Nekik többszörös személyiségük van, különböző szociális helyzetekben más és más szerepet játszanak – ilyenek a munkahelyi, otthoni, bevásárlási, és a virtuális térben való megnyilvánulásaik. Az ilyen nagyszámú, különböző színpadokon megnyilvánuló szerepek, az emberi én lerombolásához vezetnek.”

„Az emberek közötti kapcsolatok hiánya erősödik a nagyvárosokban, ám a nagyváros aktívan igyekszik irányítani az emberi élet különböző aspektusait. A különböző információk lavinája, ami rászakad, a városi emberre arra kényszeríti őt, megszűrje azokat.”

„A városban megjelenik a természetes emberi reakciók átváltozása. Az emberek közötti fizikai távolság csökkenése elkerülhetetlen a nagy népsűrűség miatt. Ezt a szociális távolság növekedése kíséri.”

Hozzászólásom:  Az egyetemes válság és a társadalom korrekciója pontosan az emberek közötti távolság csökkenésében rejlik. De a korrekció csak a Felső Fény és az adakozás képességének magunkra vonásával érhető el, amely az igazi egységben nyilvánul meg. 

Laitman Blog, Márc. 30-án, 10:16-kor

ford: BR

lekt: KN

 forrás: Megacities Divide People

01 ápr 2014

Ne aludj a volán mögött

Michael Laitman

Michael Laitman

A  mi megszerzési vágyunk szándékosan lett megteremtve olyan különleges funkciókkal, hogy nekünk szükségünk legyen a pihenésre (abban az értelemben, ahogy a mi egónknak van szüksége pihenésre). Vagyis mi szeretnénk örömet, kitöltést, felszabadultságot és nyugalmat is kapni. Ezért minden ami teszünk, és amely a megszerzési vágyunk ellenére van, erőfeszítést követel meg tőlünk, azért hogy ezzel ébren tartsuk magunkat.

Tegyük fel, hogy egy bizonyos pillanatban én elfeledkezem az állapotomról, a munkámról, mert a megszerzési vágyam, az önző természetem pihenni akar. Szóval, hogyan tudom felgyorsítani magam, hogyan tudom ellenőrizni magam, és visszatérni az éber állapothoz a cél tartásához, a Teremtővel való összeolvadás felé? Az ember egyedül nem képes arra hogy felébressze magát, ezt csak a csoport, azaz a külső nyomás hozhatja el ami a csoportmunkában működik rajta. Ha tudatosan előkészítek és megszervezek magamnak egy olyan környezetet, mint a spirituális csoport, akkor az felráz és felébreszt engem. A csoport nélkül, nincs garancia arra, hogy a jövőben bármely külső hatás alatt én irányban maradok,  a Teremtés céljára irányítva: az “Izrael, a Tóra, és a Teremtő” egységére.

Ez az út az úgynevezett “Fény útja”, “Achishena útja” felgyorsítás útja). A környezet erős támogatása által haladok előre, állandó keresésben, mint az idős ember, aki előre hajolva jár, és állandóan azt keresi, amit elveszett, még mielőtt elvesztette volna. Én folyamatosan ellenőrzöm magam, hogy ne  térjek le a helyes irányáról, amely Izrael, a Tóra és a Teremtő egy. S nem enyhítem magam felé a követeléseimet, amelyek által értékelem a hűségemet a Teremtés Célja felé.

Ha elfelejtkezem a célról, akkor csak a környezet képes visszarántani a lehető leggyorsabban az ébrenléthez és csak a helyes környezet tud emlékeztetni a célra. De ha ez nem történne meg, mert nem kapcsolódok, akkor a Teremtő fog segíteni nekem, azzal, hogy küld egy nem éppen kellemes eszközökkel felébresztő emlékeztetőt, és visszatérít az útra. De ez már a szenvedés útja. Befolyásol engem a rossz érzések által, vagy azzal, hogy  valamilyen veszteséget élek meg és a csapások által, és akkor feltárul, hogy jobb a felgyorsítás útja és sajnálni fogom a tetteimet, vagy  kellemetlen eseményeket élek át. A Teremtő emlékeztet a célra azáltal, hogy kötelez engem arra, hogy aggódjam azon, hogy milyen módon veszek részt a  spirituális munkámban.

A csapások hatásának mértéke attól függ, hogy milyen messzire távolodtam el: az egység, Izrael, a Tóra és a Teremtő egy irányától. Ha bizonyos határok között maradok, közel az úthoz, és nem térek le a főútról, akkor a közösség  visszatérít a helyes irányba. De ha elfeledkezem a célról, és nem készítettem fel magamnak a megfelelő környezetet a magam helyes irányba való nyomására, akkor én teljesen letérek az Achishena felgyorsítás) útjáról , és a szenvedés útján fogok haladni.

2013.10.28, “Shamati” 70-es  cikkéből

ford: B S

KA

forrás: אל תירדם מאחורי ההגה, 29.10.13


30 okt 2013

Barátok növekednek az Eyn Szoftig( a végtelenig)

Barátok növekednek az Eyn Szofig( a végtelenig)

A Teremtővel való kapcsolatunkban mi rejtettségben vagyunk. Persze mi nem érezzük, hogy pontosan mi is jön Tőle, nem látjuk, hogy mindez a javunkra válik. Egyelőre mi fontolgatjuk a jót és rosszat, aszerint, hogy mennyit kapunk és érzünk az “állati” szinten.

Ez a fő jellemzője a rejtettségnek. Hogy ha éreztük volna, hogy minden a Teremtőtől ered, a jó és a jót tevő, akkor a világot másképp látnánk. Hogyan érhetjük el ezt?

A Teremtő küldi nekünk a jó és jót tevő hozzáállását, nem a megszerzési vágy szerint, hanem a cél szerint, ezzel fel akar emelni az “állati” szintről az “emberi” szintre. Ezért az Ő hatása mindig úgy néz ki, mint rossz, káros az “állati” szint szerint.

Hasonlóképpen, a gyermekhez, aki állandóan nyomást érez a szülőktől: “Neked kell, enned, ne piszkold össze magad, maradj tiszta, csinálj rendet, tanulj vagy olvass, és így tovább”. Folyamatosan követelünk tőle valamit, mivel azt akarjuk, hogy kinyíljon benne “Adam”(Emberi) szint, és ez rossznak tűnik az “állati szinten”, mivel úgy akar fejlődni, ahogy neki, tetszik.

Gyermekek a mi világunkban vonzódnak az olyanokhoz, mint a nagyok, példát akarnak, tőlük venni. Számunkra a közösség a példa, ahol olyanokká leszünk, mint a gyerekek, és akkor könnyű lesz nekünk fejlődni.

Látjuk, hogy a fejlődés sok erőfeszítéstől függ. És ennek megfelelően amennyi jó példa áll előttem, úgy kell befektetni kisebb erőfeszítést. A saját természetem olyan szeretne lenni, mint a körülötte lévők.

Ezért, ha a közösség fontos és jó a szememben, ha vonz, ha barátok játszanak velem, azáltal, hogy megmutatják az ő nagyságukat, hogy kapcsolatuk van a Teremtővel, ha időről időre igazolják a példákat egyre magasabban és a minőségben, így könnyű nekem fejlődni, és nem emelkedek fel a különleges erőfeszítések által.

Ezzel szemben, ha a közösség nem mutat jó példát, vagy nem vesszük figyelembe, őket, ha együtt nem növeljük a Teremtőt közöttünk, akkor nagyon nehéz tovább lépni. És ez tényleg probléma, mert nincs jó terapeuta.

Ezért, annak érdekében, hogy ne legyen “állat” (szint) a fejlődése közben, a személynek részt kell, hogy vegyen a fejlődési folyamatban. Együtt a barátokkal megépítve a közösséget úgy, hogy minden alkalommal egyre nagyobbnak nézzen ki, és többet és többet növekedjen. Végül a barátok, úgy tűnnek, hogy a végtelenbe vannak, és a közösség a nagysága és a minősége megegyezik a Teremtővel. Ha a közösség kevesebbnek látszik előtte, mint a Teremtő, ez annak a jele, hogy nem értékelte eléggé, hogy fejlődik gyorsan és optimálisan. Erre kell emlékezni és figyelni.

2013.08.06, Báál HáSzulám “Shámáti’ 8-as cikkéből: “Mi a különbség a “Szentség” (Kedusha) Árnyéka és a a “Szitra Achra” Árnyéka között”

Ford: B S
Szerk: Sz I

12 aug 2013

A zavarok szele megérint minket

A zavarok gyűjteményének a szele

Minden embernek egyedi a lelke, s a korrekciója szempontjából a legoptimálisabb módon  ébreszti fel minden pillanatban az embert, és kényszeríti őt, hogy folytassa a munkáját a “szív elnehezülésének” és a feltáruló zavaroknak ellenére. Az embernek ez az egyetlen lehetősége hogy az úton maradjon.  A helyes környezet, nem engedi, hogy elszaladjon, mert a barátok által szükségét érzi annak, hogy megszerezze az eszközöket, és a csoport egysége segít neki, hogy visszatérjen a helyes életébe.

A helyes felkészülés nélkül önmagán belül, a szokásos munka nélkül, a környezet állandó kapcsolata nélkül, a tanár és a csoport nélkül, nincs esélye előrehaladni az embernek, mert nem lesz ereje helyesen reagálni a zavarokra, amelyek minden pillanatban felbugyognak az életében. Majd feltárul, hogy a csoport egységében, az ember észre sem veszi a külső zavarokat, és könnyen rajtuk.

Az ember érzékenysége letompul, nem hatnak rá olyan erősen a zavarok, nem kerül a hatásuk alá, mert a csoport egysége megtartja. Majd elkezdi tudatosan fogadni a zavarokat, tudomásul veszi őket, de nem érzelmekkel reagál.  Ennek megfelelően beállítja az előrehaladása ütemét. Ez azt jelenti, hogy szándékosan csökkenti le magát a csapások irányába.

Mert ha érzelmekkel reagálna a zavarokra és elkezd harcolni velük, akkor hol magát fogja hibáztatni hol a környezetét, vagy a tanárt, a rendszert, a módszert és az egész útját. Ennek a vége sok esetben az, hogy az ember letér az útról, elhagyja a csoportját.

Tehát, nagyon nehéz fenntartani magunkat, és elfogadni az összes feltételt, amelyeket a Teremtő küldött, mint szükségszerűt. De “nincsen más Rajta kívül”. Ezek a feltételek a legoptimálisabbak a fejlődésünk szempontjából és a kérdés csak az, hogy, hogyan reagáljunk rá helyes módon, hogyan fogadjuk őket helyesen. Legyünk hálásak, hogy segítenek előrehaladni a cél felé.

A feltétel rendszer előír egy intenzív tanulást, és önmagunk és a barátok felé tanusított türelmet. Felkészülést igényel a szintváltásokhoz, egyik állapotból egy másikba. És a legfontosabb, hogy alávessük magunkat annak a megértésnek, hogy az összes nehézség, amelyet kapunk helyén való. Mindenki a világból kapja a zavarokat, és a beérkező hatások által meg kell, hogy vizsgálja, hogy merre érdemes haladnia a zavarok által, és azt is hogy milyen irányban.

Az ember, már az út elején hoz egy döntést a hozzáállásáról a csoporttal, a tanárral. S minden zavar alkalmával megvizsgálja önmagát és újra és újra képes önmagát korrigálni. Az ember így halad az úton tovább.

2013.07.07, Rabash írásaiból, 14-es Levél

Ford: BS

KA

20 júl 2013

Ön dönti el, ki legyen: gonosz vagy igaz

Ön dönti el, ki legyen: gonosz vagy igaz

Rábásh cikkéből, “Hallottam” (Shámáti),”A Teremtő nem mondta azt, hogy gonosz vagy igaz”:” Ha a vágynak nincs ereje és sóvárgása a spiritualitásra, de a személy olyan emberek között van, akik már rendelkeznek vággyal a spiritualitásra és ha szereti ezeket az embereket, akkor ő maga is képes magához ragadni az erejüket hogy győzedelmeskedjen, és képes a vágyaikat és törekvéseiket magához venni, annak ellenére, hogy a saját tulajdonságain keresztül nem rendelkezik ilyen vágyakkal, sóvárgásokkal és a győzedelmeskedésre vezető erővel. De a kegyelemnek és a fontosságnak köszönhetően, amit ezeknek az embereknek tulajdonit, ő is új erőket kap.”

Ez azt jelenti, hogy a személy képes saját életét kezelni és előre vinni önmagát a cél felé. Először is ellenőriznie kell, hogy ez a cél valóban hasznos-e, érdemes-e feláldoznia magát az eléréséhez, erre áldozni az életét? Mert ez az élet nem ismételhető meg. Ha megpróbálja és csalódik a célban, nem kezdheti újra az életét. Ez nem fog menni ebben a formában.

Ezért le kell ellenőriznie, hogy mi az, amiért érdemes feláldozni az életét, hogy akkor már legyen olyan emberek között, akik pontosan azzal foglalkoznak és ugyanaz a cél fontos számukra. Így csodálni is tudja őket, oly módon növelve a célt, hogy megkapja az erő elérését.

A cél kiválasztásán keresztül kiválasztja a környezetet, mely megadja neki a szükséges erőt a cél eléréséhez. Majd elkezd dolgozni a környezet fontosságán. Egyre jobban csodálja a környezetét, a barátok nagyságát és foglalkozásuk fontosságát, lealacsonyítja magát előttük, ezért aztán hatással vannak rá, és ennek megfelelően fogja érezni magában a felemelő erőket, a felébredést a cél elérése érdekében, és akkor biztos, hogy sikeres lesz.

Ezért miután a személy kiválasztotta a célt és a megfelelő környezetet, az egész munkája csak arról szól, hogy, hogyan engedje azt, hogy ez a környezet befolyásolja őt, amilyen mértékben csak lehetséges. Enélkül nem lesz meg az ereje, és sok zuhanáson és emelkedésen megy keresztül. Sok időt pocsékol majd el a zuhanásokon és emelkedéseken, az átmeneti értelmetlen helyzeteken, az úgynevezett “sem nappala, sem éjjele” szituációkon, és nem veszi észre, hogy az élete elmúlik.

Tehát a lényeg az, hogy összekapcsolja magát a barátaival, ragaszkodjon hozzájuk, felmelegedjen mellettük, hogy megkapja tőlük a cél fontosságát.

Innen ered az összes feltétel, amely meghatározza az egyén kapcsolatát a társasággal, és minden elkötelezettségét másokkal szemben. Meg kell növelnünk és erősítenünk kell ezt a társaságot mennyiségben is, de főként minőségben, játsszunk a barátainkkal, ezáltal is példát adva egymásnak, hogy milyen fontos a cél és a környezet. Adjunk példát másoknak, hogyan kell a személynek meghajtania magát a csoport és a cél fontossága előtt.

Az összes feltétel, melyet Rábásh leírt a cikkeiben, mint szükséges törvényeket, maga a Csoport, az, hogy elegendő erőt adjon minden tagjának a cél elérése érdekében.

Tehát minden attól függ, hogy mennyire értékeli az ember a csoportot, és azt, amin dolgoznunk kell. Tehát írva van: “Bárcsak elhagytak volna engem, de megtartották volna a Tórát, mert a Fénye reformál”. A Fény működik az emberek kapcsolatai közötti, úgyhogy hagyjátok a Teremtőt, mert Ő feltárul abban a pillanatban amint kapcsolat lesz köztetek.

Azt ajánlom mindenkinek, hogy beszéljetek erről este a családtagjaitoknak. Elég egy rövid beszélgetés, olvasni is lehet egy kis részt, de nagyon fontos a nők és a gyermekek számára.

2013.06.09, Felkészülés a reggeli leckére

Ford: BS
Szerk: SzI

19 jún 2013

Minden remény a Fényben

Minden remény a Fényben

Minden reményünk az, hogy helyesen használjuk fel a Reformáló Fényt, amely elhozza nekünk a hitet, a “Kegyelem Fénye”-t és a Tórát, a “Bölcsesség Fénye”-t a korrigált “edény”-ünkben.

A mi feladatunk az, hogy folyamatosan összekapcsoljuk magunkat a Teremtővel, azaz a tulajdonságával. Mintha mi elakarnánk rejtőzni a Teremtőben, ha ez az “embrió” állapota, vagy hasonlóvá akarunk válni Hozzá, ha ez a “kicsinység” állapota, vagy partnerré akarunk lenni, ha ez a “növekedés” állapota. Hozzáolvadjunk egy olyan mértékig, hogy felhasználjunk minden cselekedetet Vele, nem előtt és nem utána, hanem együtt, úgy hogy megszerezzük az adakozás tulajdonságát és mások szeretetét.

Mindez elérhető a Reformáló Fénnyel, egy teljes Unió által: Izrael, a Tóra, és a Teremtő, Egy. A Teremtő az adakozás tulajdonsága, a szeretet. És a Fény, amit kaphatunk Tőle, az a mi kapcsolatunk Vele. Így haladtunk előre, amíg el nem érjük az Uniót. De mindez az önlenullázás által érhető el, úgy hogy beleöltözünk a “Haszadim Fényé” -be, és amikor beleöltöztünk a “Haszadim Fényé” –be, akkor beleöltözhetünk a “Hochma Fényé” -be.

Az úton mi elérjük a “hitet”, amely “Haszadim Fénye”, a “kicsinyság”(katnut) állapota. És majd elérjük a “teljes hitet a “Haszadim Fényé”-nek az öltözetét, amely a “nagyság” (gadlut) állapota. Ez a művelet megvalósul a környezet összeolvadásával, amely megmutatja a Teremtő példáját. Én közvetlenül a környezettel dolgozom, ez egy és ugyanaz. Én nem érzem csak azt, ami belefér a megszerzési vágyamba, ennélfogva nem érzem a másikat és nem a Teremtőt. Tehát mondva van:”A mások szeretetén keresztül jutunk el a Teremtő szeretetéhez”, csak így tudunk előrehaladni.

Egyébként mindig tévedünk, hazudunk magunknak hogy igazak vagyunk. Ezért az emberek és a szervezetek cselekvései szerint ebben a világban, láthatjuk hogy ki az aki foglalkozik a mások szeretetével, amely egy fő dolog, mert ebből ered a teremtés célja. E kritérium szerint láthatjuk, hogy kik azok akik közelebb kerülnek hozzánk, de egyelőre nem ismertem ilyeneket.

2013.04.30, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

07 máj 2013

Személy a tűzkereszteződésben

Személy a tűzkereszteződésben

Rábásh írásai, 2. kötet: “Mi a tiltás a Teremtő áldása által, a munkában”: 

“A legnehezebb rész a munkában az, hogy a munka sorrendje az ellentmondásos, és nagyon nehéz megérteni hogyan lehetnek ezek  igazak. Amikor a munkát a Teremtőhöz viszonyítjuk, el kell higgyük, hogy a Teremtő elfogadja a munkánkat, és nem számít milyen módon végezzük el számunkra kijelölt munkát.

Ez azt jelenti, hogy nem számít, ha valaki nagy értelemmel és megértéssel dolgozik,  a személy a munkavégzést a Teremtő felé viszonyítja,  az adakozási szándék érdekében dolgozik és a Teremtő elfogadja munkáját, még akkor is, ha az a legegyszerűbb munka minden értelem nélkül.

Másrészről, a személynek követnie kell a jobb vonalat, teljes megértéssel, imádkozni a Teremtőhöz és köszönetet mondani, még akkor is, ha nem inspirálja semmi a spiritualitás felé. Különben, hogy mehetne köszönetet mondani a Teremtőnek, és azt kérni a   a Teremtőtől, hogy hallja meg őt, amikor beszél Hozzá?

Ha köszönettel tud fordulni a Teremtőhöz, akkor a köszönet által boldogságot érez, és a “Lo Lishmá -ból (nem az Ő nevében ) állapotból elérkezik Lishmá -hoz” (az Ő nevében)”,  ezáltal felemelkedik a teljesség állapotába. Mivel a köszönetmondás a Teremtőnek, a személyt elhozza ahhoz az érzéshez, hogy teljessé váljon, és a boldogság mértékének megfelelően képes legyen felemelkedni a következő szintre”.

Az állapot maga nem változik, az állandó. Csak az ember hozzáállása változik meg, az ő felfogása, amilyen mértékben képes megvizsgálni és helyesen értelmezni ezt az állapotot, az ő reakcióját az állandó állapotról, amelyben ő  található.

Állandóan feltárul benne az új “Reshimó”, (spirituális információs gén)  ő bírálja a Felső Fényt, az adakozást, amely feltárul számára. Úgy, hogy folyamatosan belső változáson megy keresztül, azaz, megváltozik a tulajdonságok értékelése, mint az adakozás, kapcsolat és a szeretet, minden jó tulajdonság, amely a spiritualitáshoz tartozik, a Teremtő koncepciójához.

Ez feltárul az ő törött vagy korrigált “edényeiben”, és ennek megfelelően az összes változás megtörténik benne. Ezért minden, azon múlik, hogyan korrigálja az edényeit a személy és viszi közelebb a Fényhez. Minden a formaazonosságon múlik, olyan mértékben, ahogy a “Reshimók” megjelennek, és egyensúlyba kerülnek a Fénnyel.

A Fénnyel való azonosság csak a környezet által lehetséges, ami az adapter a “Reshimók” között, amelyek megjelennek, és a Fény között.

Ha a személy a környezetét és a “Reshimó” -t helyesen használja föl, akkor minden állapotban nagyon gyorsan képes elérni az összetapadást a Fénnyel, és akkor jónak érzi az ő állapotát. Természetesen, nem azért teszi, hogy jól érezze magát, hanem hogy hasonlóvá váljon a Fényhez, leváljon az egoista számításoktól, és valóban adakozóvá váljon. Itt felemelkedik az elismerés szintjére, a Fény megértésére és a felismerésére.

Össze kell kapcsolnunk a két érzést, a két írást (lenyomatot), a két ellentétet, amelyeket felfedezünk, és ez csak akkor lehetséges ha a személy föléjük emelkedik.
Egyrészt minden az adakozás “ellen”,  másrészt minden az “érdekében”, történik közben a személy nem tudja hogy mit tegyen. A világ, és saját magam, tehát hogyan lehetséges összekötni a két ellentétet?

Ez lehetetlen, kivéve, ha megjelenik egy harmadik tényező és legyőzi mindkettőt. Ez tanulást és rengeteg tapasztalatot követel, hogy a személy megértse, hogy ez az egyetlen módja az előrehaladásra.

Egyrészt, teljes tehetetlenséget érez, feszültséget, és nem érti, hogyan lehetséges kilépni ebből az állapotból, a fenyegető “Fáraó”szintjéből. Másrészt, megérti, hogy a szeretetben és az adakozásban nincs helye az ilyen állapotnak, ott minden szép, jó, és tökéletes!

A világ két “erő” –re bontható: a leválasztó gonosz erőkre, ezek a konfliktusok, amelyek gyűlöletesek, másrészt a  pozitív, jó erői a kapcsolatnak és a szeretetnek, és közöttük nincs semmi. Mindez azért, hogy a “harmadik lenyomat megjelenhessen, és győzhessen közöttük”. Csak a Teremtő tud békét kötni a két ellenséges oldal között, amely az úgynevezett “A fiaim legyőztek engem”. Ahogy írva van: ” Aki békét köt felül, az békét köt közöttünk”. Ez már a “harmadik vonal” -al való munka.

2013.04.19, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

25 ápr 2013

A Program és a Programozó

A Program és a Programozó

Van egy “virtuális nyomtató” bennem, amely “kinyomtatja” a három dimenziós a világ képét nekem. Más szóval, bennem fut egy program amely működtet engem és kinyomtatja nekem ezt a világot. Valójában ez nem létezik, minden belül van, az érzéseimben, de ez a program ad egy magasabb “hatást”.

Kérdés:

Mi történik, ha mi összekapcsolódunk, és úgy döntünk, hogy összpontosítjuk a gondolatainkat, és ezzel létrehozunk egy valóságot és a kölcsönös kapcsolatot?

Válasz:

Ezt is a program teszi, hogy megmutatja nekem az a csoportot, ahol dolgozom. Csak úgy tűnik nekem, hogy emberek között vagyok, és együtt döntéseket hozunk. A belső tulajdonságaink kivetítenek bizonyos ábrákat és árnyékokat különböző formákban, de valójában ezek nem léteznek.

Ugyanígy, a kollektív döntést is és a belső ellenállásomat is, a program határozza meg. Egyetlen lehetőség van, hogy kijavítsuk ezt a programot: az ha tudatában vagyunk annak, hogy ez egy vetített valóság, és mi együtt az összes kivetített valóságot egyesítjük, összekapcsoljuk. Ebben az esetben, felemelkedhetünk a programozó szintjére és megérthetjük, hogy miért rendezte el ezt a programot így nekünk.

Egyrészt, kezdem megismerni a programot, másrészt, felismerem hogy milyen képeket “rajzol” a képzeletemben. Szóval, mikor korrigálok a programon, akkor a képzeletem segítségével, megtöröm, majd egyesítem újra a programot. Így átmegyek a különböző romlottságokon és javításokon, és végül felfedezem a programozó elméjét, a Teremtés Tervét. Mert ez a mechanizmus kívánt eredménye: hogy magamba foglaljam a Teremtést.

Kérdés:

Ez azt jelenti, hogy a programozó azt akarja, hogy állandóan a két világban legyünk: egy képzeletbeli és egy valóságos világban?

Válasz:

Nagyon fontos, hogy felfedezzük a Teremtés célját. Miért? Hogy tisztelettel viszonyuljunk hozzá.

Végtére is, az egóm húz engem lefelé, alvást kínál nekem, és eltereli a figyelmem. Ha fel akarom ébreszteni magam, akkor csak egy lehetőség van: használnom kell ezt a programot a környezetemben és mindenben amivel kapcsolatban vagyok, de csak azzal a feltétellel, ha a programozót tiszteletben tartom. Ezt úgy nevezik Kabbalában, hogy elégedettséget okozok Neki (a Teremtőnek).

Kérdés:

Szóval, hogyan kell integrálni a két rendszert ezekkel a feltételekkel?

Válasz:

Egyszerűen. Együtt kell lennünk a barátokkal akik most idegennek tűnnek, akikre kívülről tekintek. Később magamban fogom ezt a képet fogom: ők bennem vannak, ők hozzám tartoznak, a szeretteim, kölcsönösen össze vagyok velük kapcsolódva, és ők belém vannak foglaltatva. Majd ebben a köztünk lévő kapcsolatban elkezdem felfedezni a forrást, a Teremtőt. Mindez olyan lesz, mint egy teljes egész.

2013.03.19, A napi Kabbala lecke, “Bevezetés a Zohár könyvébe”

ford: BS

lekt: KN

29 márc 2013