Dr. Michael Laitman

reggeli lecke

Inkarnáció

laitman_435

“A Kabbala elvezet minket a következtetéshez, hogy mindenki Adam HaRishon lelkének egy kicsiny darabjával születik meg. Amikor valaki korrigálja ezt a darabot, többé nem kell inkarnálódnia. Ebből kifolyólag mindenki csak a saját lelkéhez tartozó részt képes korrigálni, viszont az elkerülhetetlenül neki kell korrigálnia.”

Részlet a mai kongresszusi felkészülési leckéből

21 aug 2015

A barátok szeretetével kapcsolatosan

laitman_744

  1. Mit jelent a barátok szeretetének szükségessége?
  2. Mi az oka annak, hogy pontosan ezeket a barátokat választottam, és miért választottak a barátok engem?
  3. Minden barátnak fel kell tárnia a közösségre irányuló szeretetét? Vagy elegendő ezt a szeretetet mindenkinek a szívében megélnie és a barátok szeretetét elrejtésben gyakorolnia, és nem szükséges nyíltan kimutatni, hogy mi van a szívünk mélyén, mivel ismert, hogy szerénynek lenni, hatalmas dolog?

Vagy pedig éppen ellenkezőleg, azt mondhatjuk, hogy az embernek fel kell tárnia a szívében lévő szeretetet a barátok irányába, mivel ezáltal felébreszti a barátainak a szívét a többiek irányába, hogy ezáltal mindannyian érezhessék, hogy a barátok szeretetét gyakorolják. Ennek az előnye az lesz, hogy ezen a módon az ember erőt gyűjt a barátok szeretetének még erőteljesebb kinyilvánításához, mivel valamennyi barát szeretetre irányuló erőfeszítése integrálódik egymásba.

Kiderül, hogy az ember olyan mértékben képes a barátok szeretetének gyakorlásához erőt szerezni, amennyire a 10-es csoportban, a 10 barátnak, a barátok szeretetére irányuló erejébe képes beintegrálódni, és amennyire megérti, hogy szükséges a barátok szeretetével foglalkozni. Azonban ha mind a 10-en nem mutatják ki a közösségnek, gyakorolják a barátok szeretetét, akkor egyénenként hiányuk lesz a csoport közös erejében. Ez azért van így, mivel nagyon nehéz dolog az, hogy valaki a barátját, annak érdemei alapján ítélje meg.  Mindegyikük azt gondolhatja, ő már igaz ember, hogy ezáltal csak ő foglalkozik megfelelően a barátok szeretetével. Ebben az állapotban, az embernek csak csekély ereje marad a barátok szeretetének gyakorlásához, így pontosan emiatt, ennek a munkának nyíltnak kell lennie, minden elrejtés nélkülinek.

Azonban az embernek állandóan emlékeztetnie kell önmagát a közösség céljára. Máskülönben a test el akar válni a céltól, mivel mindig a saját előnyeire irányuló célban akar lenni. Emlékeznünk kell, hogy a közösség kizárólag a másokra irányuló szeretet alapjára lett létrehozva, és hogy ez a valódi ugródeszka a Teremtőre irányuló szeretet eléréséhez.

Ez pontosan az által érhető el, hogy kijelentjük, hogy az egyénnek szüksége van a közösséghez, hogy képes legyen adakozni a barátok irányába, minden ezzel kapcsolatos viszonzás nélkül. Más szóval, hogy az embernek nem azért van szüksége a közösségre, hogy a közösség szolgálja és elhalmozza őt, ami alapvetően a test edényeinek kitöltését jelentené. Az ilyen közösség az önszereteten alapulna, és csak a kapni akarás edényeinek azonnali kielégüléséről szólna, ahogy az egyén meglátná a lehetőséget, hogy többet birtokoljon a barátai segítségével.

Ehelyett, emlékeznünk kell arra, hogy a közösség a másokra irányuló szeretet alapjain lett létrehozva, és hogy a csoport valamennyi tagja, a csoporttól kapja meg az erőt, hogy másokat szerethessen, és a saját önszeretetét elutasíthassa. Mindenkinek látnia kell, hogy a barátja megerősödik az által, ha ő lenullázza magát a barát irányába, és hogy a másokra irányuló szeretet által lehet integrálódni a barátok szándékaiba.  Enélkül az ember egyedül marad a mások szeretetére való irányultságban, nem látva, hogy azt a barátai is gyakorolják, mivel a barátok a barátok szeretetét elrejtésben végzik.

Éppen ellenkezőleg, a barátok ezáltal azt okozzák, hogy elveszíti az erejét a mások szeretetére irányuló úton való haladásban. Ebben az állapotban, az ember a cselekedeteiből tanul, és gyorsan visszazuhan az önszeretet uralma alá.

  1. Mindenkinek ismernie kell, a barátai igényét, különösen abban az irányban, hogy mi elégíti ki őket, vagy elegendő csak általánosságban gyakorolni a barátok szeretetét? (Rabbash)

Dr. Michael Laitman által kivonatolva

KA

15 jún 2015

Egerekkel telezsúfolt szobában élni

Valamennyien felfedezhetjük, hogy nagyon különleges állapotban vagyunk, amelyet “e-világ”- nak nevezünk, és feloszthatjuk ezt: “mi”-re, és minden másra, ami rajtunk kívül található. Bizonyos mértékig érzem és megértem magam és mindent, ami körülöttem van. A megértésem és ennek az érzésnek a kifejlődése az úgynevezett “saját életem”. Érzem, hogy változom és  körülöttem is minden változik, az egész világ változik.

Később felfedezem, hogy a világlátásom csak rajtam múlik, az érzéseimben és megértésemben jön létre. Amikor elkezdem mélyebben megvizsgálni az okokat, amelyek meghatározzák a felfogásomat, akkor felfedezem, hogy minden az önző vággyal kezdődik, azért, hogy élvezetet kapjak. Vagyis megragadom a belső és a külső valóságot, és  csak a saját magam hasznát veszem figyelembe, azt, hogy ez hasznos-e a számomra, vagy sem.

Nem vagyok képes objektíven érzékelni a valóságot,  hanem csak viszonylagosan.  Ha valami nem érint közvetlenül, akkor egyáltalán nem érzem. Azt érzékelem, hogy néha a világ nagyobbnak és tágabbnak tűnik,  máskor szűkebbnek és fülledtebbnek, mintha a véleményem teljesen megváltozna.

Ez attól függően változik, mi érdekel engem. Vagyis látok egy dolgot, és ugyanakkor nem veszek észre valami mást. Mint egy macska, aki  a szobában csak az  egeret látja, anélkül, hogy látná a szoba szépségét, és a képeket a falon. Ha az ember lép be a szobába, azonnal észreveszi a képeket, és nem látja az egeret. A világot mindenki a saját vágya szerint érzékeli. A világ nem önmagában létezik, hanem a vágyamban jön létre.

Amikor felismerem saját világfelfogásom korlátait, vagyis hogy  mindent csak a magam számára szűrők le, akkor  kezdek el látni valamit ezen a korlátozott képen kívül is. Úgy érzem magam, mint egy börtönben, mintha bezártak volna egy sírba és nem engednének ki.

Klausztrofóbiát kezdek érezni, a félelmet a zárt helyektől, amely minden irányból fullaszt és nyom engem. Többet kell tudnom és éreznem!  Ekkor kezdem el érezni, hogy a megszerzési vágyam, amely mindent csak magának akar, nem engedi, hogy lássam a valódi világot, hanem csak azt, ami  az egoista vágyamat érdekli, amely pillanatnyilag bennem van.

Az egész valóságot csak az egómban fogom fel. De ez hatalmas lehet, végtelen,  csak nem vagyok képes látni. Ez csakugyan nem ad nekem nyugalmat, ez megmérgezi az egész életemet. Ezen a ponton elkezdem az állapotomat, az egoista vágyam uralmát rabszolgaságnak, száműzetésnek hívni.

Mert az egó kényszerít engem, hogy azt lássam csak, ami  az összeszűkült primitív vágyamat érdekli. Mindent a vágyam szerint mérlegek, hogy mi a jó vagy a gonosz a számomra, és nem látok semmit a ezen vágyaim határain kívül. Elkezdem keresni, hogyan lehet kifejleszteni a tulajdonságomat.Így érkezek el a Kabbala Bölcseletéhez.

2013.10.24, Felkészülés a reggeli leckéhez

ford: B S

lekt: PS,FB,KN

forrás: לחיות בתוך חדר מחניק השורץ עכברים, 25.10.13

30 okt 2013

“Még ha háború is jön ellenem, akkor is bízom én!”

Ha az emberek megértenék, hogy minden szerencsétlenség, amely rájuk zuhan – éhség, háború, betegség – könnyedén semlegesíthető lenne, az által hogy a Teremtőhöz fordulunk, – mert amire szükségünk van az, csak az, hogy Felé induljunk el mielőtt mindezek a nehézségek, melyek évezredek óta vadásznak ránk, megjelennének – akkor milyen könnyed és egyszerű életünk lehetne!  Végül is mi ugyanabban a csónakban ülünk, ugyanabban az áramlatban. De hány ezer év telt el, úgy hogy az emberiség nyomás alatt volt, hogy végezetül felismerje, hogy nincs más lehetősége: közelebb kell kerülnie a Teremtőhöz. Az összes probléma kizárólag ezért jelent meg.

A történelem során mennyi boldogtalanságot és nyomorultságot elkerülhettünk volna, ha hallgatunk Ábrahámra az Ősi Babilonban és egy emberként egy szívvel egyesülünk?  A teljes történelmünk másképpen alakult volna. Egyszerűen elérhettük volna a magasabb dimenziót és a paradicsomban élhetnénk, egy harmonikus egységben a vágyak és az örömök között, az adakozási vágyban, fejlesztve a tökéletesség felé való haladásunkat.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden baj és probléma, egyetlen célból érkezik hozzánk, hogy a Teremtő felé fordítson bennünket. Azonban ameddig az ember az emberi szint ásványi szintjén fejlődik, addig az előrehaladása nagyon lassú, és nagyon sok szenvedésen megy keresztül. A növényi szinten, a fejlődés intenzívebb, az állat és az emberi szinten pedig egyre gyorsabb. Láthatjuk, hogy a változás sebessége folyamatosan növekszik, így az életünk során különböző mennyiségű cselekedetet tudunk végrehajtani minden órában.

Meg van a lehetőségünk arra, hogy ellenőrizzük, hogy az egyik cselekedetünk hogyan befolyásolja a másikat, és hogy az előrehaladásunk a Teremtő irányában, milyen tényszerű módon segít elkerülni a problémákat. Mondva van: „Elölről s hátulról átölelsz engem” . Az elölről (kifejezés), egy közvetlen ellenőrzést jelent a Teremtő irányából, azaz ha én keresem Őt, azzal magamra vonom a Reformáló Fényt az erőfeszítéseim mértékében. A hátulról (kifejezés), a Teremtő közvetett ellenőrzését jelenti az irányomba, azaz ha lusta vagyok erőfeszítéseket tenni és az előrehaladásomra figyelni, akkor ugyan az a Fény,- amelyet,  az előbb Körül Ölelő fényként fedeztem fel, és amely reformál engem – ebben az esetben a másik oldalát mutatja meg annak érdekében, hogy a szenvedésektől való menekülés által kényszerítsen a Forrás irányába. Ez utóbbi módon az előre haladás, egy hosszabb időre nyúlik ki és szenvedésekkel párosul.

Ahogy azt énekeljük az egyik Sabbath dalban: „Még hogy ha Seregek Ura tábort állít is ellenem, a szívemben nincs Félelem!  Még ha háború is jön ellenem, akkor is bízom én!”

„Még hogy ha Seregek Ura tábort állít is ellenem, a szívemben nincs Félelem!”  Ez a mondat egy magasabb állapotra utal arra, amikor az ember eléri annak a felismerését, hogy a hátulról való nyomás is az előrehaladását szolgálja. Ezáltal bízik a Teremtőben, és a Felső Kormányzásban, megérti, hogy minden Tőle (Teremtőtől) származik, és azt is megérti, hogy csak az előrehaladás által menekülhet meg az őt üldöző problémáktól.  Nagyon fontos az is, hogy az ember bízzon a Teremtő segítségében, hogy képes legyen megtalálni a Teremtőt a bajban, Aki nem félelmet akar kelteni a szívében, hanem örömöt.

2013.10.13, Felkészülés a reggeli leckére

ford: B S

KA

19 okt 2013

A szeretet dallamai

A szeretet dallamai

Amikor olyan dallamokat énekelünk, melyeket Kabbalisták írtak, vagy Himnuszokat, zsoltárokat olvasunk, illetve más Kabbalista írásokat, akkor meg kell értenünk, hogy ezeket a Teremtővel való összetapadás állapotában írták. Így itt nincs helye szomorúságnak, pesszimizmusnak, vagy annak, hogy nehéznek érezzük a spirituális munkát.

Minden dal vagy vers, ami a gyengeség, vagy szomorúság kifejeződésének tűnik, az valójában teljesen ellentétes érzés és a reményből származik, a szeretet utáni sóvárgásból, a Fényből, amely távolról ragyog, mint a napfelkelte fényei.

Ezek a dallamok, új vágyakat szólaltatnak meg, bár a szomorúság és a gyengeség érzését keltik, és úgy tűnik mintha a lélek terheit nyögnék, azonban ez egyáltalán nem így van. Ezek a dallamok, a szenvedélyes vágyból, összetapadásból, örömből és önátadásból származnak. Meg kell próbálni elénekelni őket együtt és közben ezen a módon érezni a belső tartalmukat és általuk új világok tárulhatnak fel számunkra.

Ugyan ez igaz a Himnuszokra, zsoltárokra. A legtöbb, látszólag Dávid tragikus költeménye, melyben elpanaszolja, hogy milyen módon kellett menekülnie, azok elöl, akik megvádolták és gyűlölték őt, és amelyekben a Teremtőtől való elhagyatottságról ír.  Valójában azonban, ezek a Himnuszok a Teremtővel való összetapadás nagyon magas szintjén lettek megírva.  Meg kell próbálnunk érezni ezt, ezekben a dallamokban.

Reggeli Lecke Felkészülési részéből 2013.09.11

ford: BS

lekt: KN

25 szept 2013

Hogyan fejlődött a lélek?

A spirituális fejlődés érzelmi, mivel a teremtés anyaga az élvezet vágya. Mi az elmét, csak azzal a feltétellel használjuk, ha segít nekünk kijavítani a vágyat. Ellenkező esetben árthat nekünk.

Mivel mondva van: “Senki nem lehet bölcsebb, mint a tapasztalat”.  Azaz, először át kell menjünk különböző érzelmeken, és átéléseken a megszerzési vágyunkban, majd ennek eredményeként bölcsességet szerzünk. Mi nem dolgozhatunk az elméből,  azzal, amit még nem éreztünk a megszerzési vágyunkban, mert ez filozófálást jelentene, amelynek nincs alapja a valóságban, mivel minden a vágy anyagára épül.

A helyzet állandóan változik, ha a helyzet nem változna, akkor az idő sem haladna. A helyzet változik, mert először is lenullázuk magunkat a Fény hatására. Minden munkát a Fény teszi, a Fény az első, Ő teremtette a vágyat, befolyásolja és megváltoztatja. Nekünk csak igazolnunk kell a Fényt, engedjük meg  belépni, beleegyezzünk, kérjünk, imát emeljünk, meggyőzük Őt, hogy elvégezze a munkáját.

Minden az állapotunkon múlik, mi követelünk,  mint a kis gyerekek, és kérünk mint a felnőttek. Rengeteg kommunikációs  módok léteznek az ember a Fény  között, vagy pontosabban a Fény és a vágy között, azért,  hogy a Fény hasson a vágyra és valamilyen műveletet végezzen rajta.

Akkor miért van szükség arra, hogy a vágy a Fényhez forduljon, és kérje Tőle a cselekvést? Azért, mert ezáltal a vágy megérti, hogy a Fénynek mi a szándéka, és egyetért Vele. Ilyen módon, ő megszerzi az elmét, a fejet (a Rosh), így ő maga is hasonlóvá válik a Fényhez. A vágy nem képes végrehajtani magától a cselekedeteket, mert a cselekedet jelenti a  “Teremtő munka”-ját. De ennek eredményeként a vágy egyre nagyobbá válik, amíg eléri a formaazonosságot a Fénnyel.  A célom az, hogy vonzzam a Fényt minden műveletre, amit akarom hogy tegyenek rajtam, és a Fény végrehajtsa.

Egy ilyen kérelem által, a vágy elkezdi lenullázni magát. Akarom, hogy változásokat tegyenek bennem, de egyelőre nem tudom melyek azok. Mert ez egy új állapot lesz, és én nem tudom azonosítani előzetesen. Nem tudok beszélni valamiről, ami még nincs az én elérésemben, ezért szükség van a lenullázásra és arra, hogy kérjem a Felsőt, hogy működjön rajtam, mentsen meg.

Nem tudom, mit csinál, és hogyan fog átváltoztatni még egy pillanat után. Megváltoztatja bennem a fejet és a testet, azaz, a gondolatot és a cselekvést, minden azért van,  hogy ne ismerjem fel magam olyannak amilyen voltam  egy pillanattal azelőtt, annyira, hogy ez egy teljesen új teremtés legyen. Nem számít mi leszek, a legfontosabb hogy átadjam magam a Fénynek, és Ő végzi el a munkáját.

Én készen kell, hogy legyek erre és jobban kell, hogy akarjam, mint bármi dolgot a világon, le kell, hogy váljak a múltról, azért, hogy ne maradjon semmi az előző élet szakaszomból, és ne azonosítsam magam semmivel a régi tulajdonságokból. Még akkor is ha nem lesz semmi átmenet a múlt, jelen és jövő között. Ez jelenti azt, hogy kész vagyok a Fény hatásának befogadására.

Ez a cselekvés nem  abból a vágyból ered, hogy elmeneküljek az előző állapotból. Én nem azért  kérem a változást, mert rossz nekem, nem kérem, hogy megmentsen a bajoktól, mert ez egy önző kérés lenne, és nem léptet elő az új spirituális szintre. Egy dolgot kérek – segítsen azonosulni a Fénnyel, hasonlítsak Hozzá,  adakozzak valakinek.

Mindezt letisztázhatom a csoporton belül, a barátokkal, az emberiséggel szemben. Szóval így készítem fel magam az igazi imára. Én keresem őt, mert nem tudom, milyen legyen ez az érzés. Ezért, keresésben vagyok, dolgozom, tanulok, terjesztek,  mindent megteszek mindent, ami a lehetőségemben áll. Érzékenynek kell lenni arra, amit adnak neked, hogy előrevigyen a helyes ima kitörésére, amely elhozza fentről a “választ az imára”.

Ezáltal eléred a magad lenullázását az öröm érzésében, az azonosulást, a hűséget a Fényhez, amely az úgynevezett “a lélek odaadása”. Tudom, hogy amit tesz nekem, az lesz a helyes. És nem azért, mert elakarok szökni bajoktól, mert nincs más választásom, hanem éppen ellenkezőleg, nem hiányzik semmi. Csak egy dolog hiányzik, hogy alávessem magam a Fénynek, integrálódjak az adakozás tulajdonságában, hogy Ő irányít engem, és lehetővé teszi, hogy ne gondoljak magamra, hanem hogy alávessem magam ennek a tulajdonságának.

Ez az úgynevezett ima, vagy a helyes kérelem, azért, hogy a Fény elvégezze az első műveletet, amely a spirituális embrió kezdete. Miután az ember elkezdi érezni a kapcsolatát a Fénnyel,úgy kezdi el érezni magát, mint a spirituális spermacsepp, akinek le kell nullázza magát az adakozás irányába.

Ez által kezdődik el az hosszú folyamat, amely a spirituális embrió kialakulása, állandó lenullázásban a  Fény előtt, azért, hogy minden alkalommal átadjon a magzatnak több-több adakozási tulajdonságot. Az egész spirituális út, az egész létra fokozata:”Ibur”(Megtermékenyülés), “Jenika”(Csecsszopó) és a “Mohin” (Agyak), ezek mind az adakozás tulajdonságának a megszerzése, hozzáadva az előző állapotokhoz. Így növekszik a lélek.

2013.09.16., Felkészülés a reggeli leckéhez

ford: B S

szerk: Sz I

22 szept 2013

Álmodozónak lenni az adakozás rabszolgája

Mondva van: “Az áldás kupája tele kell legyen.” Azért, hogy kötelezzem a Fényt, hogy dolgozzon rajtam, nekem kell kérjem ezt Tőle, az én “edényeimből, amelyeket a Fénynek kell korrigálnia.

Nem tudom, mik ezek az “edények” és melyik részemért kérem, de a kérésemnek teljesnek kell, hogy legyen. Nem tudom, hogy történik ez, és hogyha a helyes irányba megyek, hogy letisztázzam és rendezzem a helyes “edények”-et.  Nekem állandóan dolgoznom kell azon, hogy  átadjam magam a gondolatoknak, vágyaknak és az adakozási cselekedeteknek, amennyire csak lehetséges, beintegrálódni és elveszteni magam a csoportban, ameddig a helyes kiáltáshoz érek, amelyet a Teremtő készít nekem.

Az igazi ima, a Fény adakozásának az eredménye is. Mert mi magunk nem teszünk  semmit, a felkészülésen kívül. Az ima a sok előző cselekedetek és felkészülések eredménye, ima az ima előtt.

És a Fény lassan-lassan hat ránk kis szakaszokban, a sötétségben, a tehetetlenség és kimerültség állapotaiban. Amíg a tehetetlenség állapota egy olyan stádiumba ér, amikor az ember készen áll mindenre, csak azért, hogy az adakozási tulajdonságnak  legyen a szolgája,  amely kezdi uralni és feltölteni a gondolatait (elme) és a szívét.

2013.09.16., Felkészülés a reggeli leckére

ford: B S

szerk: Sz I

22 szept 2013

Gyakorlati tanács a személyes tapasztalat által

Gyakorlati tanács a személyes tapasztalat által

Annak érdekében, hogy az ember ne hulljon ki a munkából a zuhanás által, keresnie kell magában a hiányt, vágyat, egészen a következő felemelkedés idejéig. Ahogy a bölcseink mondták: “Egy öreg ember aki hajlott háttal jár, mindig a földre néz, mintha keresne valamit és előre fél, hogy elvesztette azt”. Egy másik tanács az, hogy az ember töltse ki az idejét egy napirend alapján, vállaljon kiegészítő kötelezettségeket – dolgozzon a terjesztésben, vegyen részt a fordításban, írjon cikkeket, dolgozzon a szövegeken, dolgozzon a konyhában, és így tovább.

Ha az ember  állandóan csinál valamit, munkára kötelezi magát, nem számít milyenre, akkor megmenekül a zuhanásoktól, mivel állandóan dolgoznia kell a spirituális előrehaladás érdekében, legyen bármilyen állapotban. Amikor az ember egy emelkedett állapotban van, akkor ezt az állapotot képes kezelni, de ez nem elég.

Majd jön a zuhanás, amelyet kezdetben nem érez, bár már valójában zuhanásban van. Nagyon könnyű lezuhanni, miközben, az embernek úgy tűnik, hogy még mindig emelkedésben van. Ez hasonló a fizikai élethez, mint amikor legurulunk egy dombról és érezzük, hogy sokkal  egyszerűbb legurulni mint fölmászni. Még mindig azt érzi, hogy egy emelkedő állapotban van, de alapvetően már elkezdett gurulni. Ha pedig már valaki éppen zuhan, akkor nincs vágya kinyitni a könyvet, olvasni, hallgatni, tanulni, mert már hatalmába kerítette az apátia állapota, és ebből nagyon nehéz kijutni.

Tehát nagyon fontos, hogy megszervezzük a napirendünket, mert az kétségtelenül megtartja az embert, hogy ne zuhanjon le. Sok egyéb tanács  lehet természetesen helyes, amit tenni kell a zuhanás állapotában, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen.  Ez egy törvény, és hogy megtarthassuk ezt a törvényt, szükséges megszerveznünk a napirendünket, és így elkötelezzük magunkat, hogy folyamatosan részt vegyünk a spirituálissal összefüggő munkában. Én ezt tanácsolom nektek, a saját tapasztalatomból.

2013.04.28, Felkészülés a reggeli leckéhez

ford: BS

lekt: KN

03 máj 2013

A Születés, a sötétségből való kitörés

A Születés, a sötétségből való az kitörés

Ha a csoportban össze vagyunk kötve egy kölcsönös szeretetben, akkor mindenki úgy érez mint mindenki. Akkor nem lesz olyan állapot, hogy az egyik jól érzi magát és egy másik rosszul érzi magát, hanem mindenki egy szívben érzi hogy mi történik. Aki nincs az általános aggodalomban, nem fogja érzi az általános örömet sem.

Nem tudjuk, hogy miért teremt a Teremtő olyan helyzeteket, amikor egyes emberek jobban kapcsolódnak, mások kevesebbet. Ez számos tényezőtől függ, de különösen mindegyik felkészülésén múlik, és amilyen mértékben érzi, hogy ez az ő csoportja.

Ebben az esetben, még azok az emberek is, akik mindig is “Egyiptom” részéhez tartoztak, vagy azok akik kárt okoztak “Izrael fiainak”, most meg van adatva a lehetőség, hogy a Szentség felé haladjanak. E két részből álló csoport egyenlő eséllyel halad előre, és világossá válik, hogy ez az “érem” két oldala ugyanannak az állapotnak.

Azok, akik nem  találják magukat fizikailag a sötétben, érezhetik, hogy az általános szenvedés a húsukon halad át, köszönhetően az összeolvadásnak azokkal akik megkapták a csapást. Az egész globális csoport nem lehet fizikailag ugyanabban a problémában, de minden az összeolvadáson múlik, a barátok közti kapcsolaton.

Akkor mindenki úgy érzi az idegen fájdalmat a saját testében, mint a szeretett személy betegségét. Az egész globális csoport képes megosztani ugyanazt a fájdalmat. Még az egész világ is meg tudja tenni ezt, ha mi korrigáljuk magunkat, erősebbé válunk és felemelkedünk. Szóval, az aggodalmunk hullámai, a különböző típusú hullámok, a jók és rosszak, ki fognak terjedni minden irányba, és “zajt” okoznak a világban, amely lehet örömteli vagy aggasztó. Ebben a mértékben az általános állapot kijavításra kerül velünk együtt.

A sötétségből születik meg a Fény. Így minden kritikus problémának ellenkező eredménye lesz. A sötétségből születik meg a következő állapot és minden szülés egy ellentétes állapot. Ez mindig úgy érkezik, mint egy áttörés egy zárt helyből.

2013.04.04, Báál HáSzulám, “Shámáti” 61.cikkjéből (“Hallottam”)

BS

13 ápr 2013

Az a pont, ahol a vágyott és a kívánt állapot összeütközik

Az a pont, ahol a vágyott és a kívánt állapot összeütközik

Mondva van, hogy a Felső Fény abszolút nyugalomban van, és csak az edény hiányzik, azaz a megfelelő vágy, hogy felfedhessük Őt. A vágynak pontosan illeszkednie kell a Felső Fény öt szintjéhez: Nefes, Ruách, Nesámá, Hájá és Jehidá szintekhez. Olyan mértékben, ahogy a vágy változik szintről szintre, úgy kezdjük el felfedezni az új beteljesülést.

A vágynak készen kell állnia a beteljesülésre, mind minőségben és mennyiségben, ez a mi munkánk. Bár önmagában a Fény nem változik. Nincsenek változások a NáRáNHáJ Fényeiben (Nefes, Ruách, Nesámá, Hájá és Jehidá). A Fény, amíg még nem költözött be az edénybe, addig erről még nem is beszélhetünk, ez csupán egy elvont fogalom, nem ismerhetünk róla semmit sem. Tudunk beszélni arról, ahogy belénk költözik, nem magáról ami belénk költözött, hanem arról, hogy hogyan érezzük magunkat amikor belénk költözik.

Amit már érzékelünk a hiányosságainkból, a vágyainkból, azt a jelenséget nevezzük “Fény” – nek, amely hasonló a Nap Fényéhez, vagy valamilyen jó érzéshez. Tehát a mi teljes munkánk a hiányok megszerzése, ezt úgy nevezzük, hogy a “Könnyek kapuja”.

Az erős hiányt én egyáltalán nem vagyok képes megvalósítani, kitölteni.Erre a hiányra nincs ráhatásom. Én rengeteg erőfeszítést fektetek be és mindent ami csak tőlem telik, mindaddig addig, amíg el nem jutok a hiány maximális méretéhez, és meg nem látom, hogy a hiány kitöltése nem rajtam múlik. Mert ha ez rajtam múlna, akkor az nem egy hiányosság lenne, és én csak dolgoznék tovább és tovább.

Amikor én száz százalékosan meg akarom azt valósítani, 100 százalékban tudni fogom, hogy ez nincs az én saját hatáskörömben. Ez a pont, amely kívánatos és vágyott, ez az úgynevezett ” Könnyek kapuja “. Ekkor az ember 100 százalékban kétségbe van esve az ő erejétől, de nem tudja elhagyni a kívánt célt, mert ez az egyetlen, ami számít neki az életében.

Minden erőfeszítést kizárólag azért teszünk, hogy erre a pontra érjünk. Természetesen, mi úgy vagyunk felépítve, hogy mindenki belefoglaltatik mindenkivel. És így a kölcsönös munka és az integráció nélkül, lehetetlen elérni egy ilyen állapotot. Csak egy intenzív csoportmunka, az egy irányba haladás fog eredménnyel járni, akkor a kapu megnyílik számunkra. Minden más vágy sem mennyiségében, sem minőségében nem alkalmas lelkünk felfedezéséhez, avagy a spirituális fejlődéshez.

2013.01.30, Felkészülés a reggeli leckére

BS

06 feb 2013