Dr. Michael Laitman

spiritualitás

A Kabbalista Workshop

laitman_744

Amikor a Kabbalista workshopban tízen összekapcsolódtok a szeretetben, akkor mindegyikőtöknek úgy kell látnia önmagát, hogy ő a legkevesebb, ő a Fény nélküli vágy, a Malchut, a többi kilenc pedig a szentség kilenc szírfája. Ha mind a tízen képesek vagytok így látni magatokat és a barátaitokat, akkor megteremtitek egymásban a tíz szfírát, és az összekapcsolt Malchutok pedig a tökéletes kölcsönkapcsolatot, amelyben megnyilvánulhat a Teremtő. Amikor a világban százával működnek egy időben a Kabbalista workshop körök, akkor olyan mértékű és erejű kapcsolat jöhet létre, amely modellezi a spirituális világok szerkezetét, és akkor a formaegyezés mértékével megegyezően eléritek a spirituális világokat.

Részlet a New Jersey Kabbala Kongresszus leckéjéből

27 júl 2015

A demokrácia, a spirituális nemzet szabálya

Mi az a demokrácia? Összegyűlik az egész ország, amely több millió emberből áll, és megkérdezik őket: “Mit akartok ?”. Egy része mondja, hogy focit akar, egy másik része szeretné a “Coca- Colát” … azt mondják nekik, hogy meg lesz nektek amit kértek.

De mit akarhat a tömeg, hogyha nem tanítják meg az embereket, ha nem emelik fel őket a spiritualitás fokozatára? Ebben az esetben a demokrácia regressziót okoz, visszafejlődést. Akkor mi jó benne?

A demokrácia akkor jó, ha “köröket” alkotunk, vagyis ezt csak is a csoportban tesszük. Ez az, ami félrevezeti a világot.

A demokrácia formája ideális,   bizonyos feltételek mellett kell megvalósulnia. Ezt nem lehet egyszerűen végrehajtani a tömegben, olyan emberekkel, akik nem gondolnak a holnapra. Ezért az emberek nem mennek a választásokra, és nem érdekeli őket, hogy ki lesz megválasztva. Ők csak kiabálnak és bosszúsok azért, hogy a kormány nem teszi azt amit, ők akarnak.

Így, még azok is akik benne vannak, a kormányban, és akik alul vannak, a nemzet, nem értik, hogy mit jelent a demokrácia. Mert ez nem az ő edényük, ez a ” körök edénye”, amely egyáltalán nem megfelelő számukra.

A népnek szüksége van egy királyra,vezető erőre. Mi jó a királyban?  Ő azt érzi, hogy “az ország – én vagyok, minden az enyém!”. Ezért gondoskodik, arról, hogy az alattvalói, a kisegítői és az állampolgárok jól éljenek, mert hozzá tartoznak. Ő úgy gondoskodik mindenről ami, az országban van, hogy jó legyen, mintha minden a király tulajdona lenne.

Tehát, ha egy ország önző módon létezik, akkor szüksége van királyra. De ha az ország spirituálisan halad, akkor demokráciára van szüksége. Ez a két ellentét: Igulim “körök” és az Yosher “egyenes”, kétféle “edényt” formál.  Nem szabad összekeverni egymással, mert nincs ennél rosszabb.

Mi látjuk, hogy a demokrácia nem működik, ezek csak szép szavak. A szabad választások, a szólásszabadság a médiában, az egész csak játék….

De valójában a társaság vezetői azt tesznek, amit kell, hogy tegyenek.

2013.10.10, Rábásh szociális irásaiból,  a 8-as Levél

ford: B S

szerk: Sz I

19 okt 2013

Hogyan fejlődött a lélek?

A spirituális fejlődés érzelmi, mivel a teremtés anyaga az élvezet vágya. Mi az elmét, csak azzal a feltétellel használjuk, ha segít nekünk kijavítani a vágyat. Ellenkező esetben árthat nekünk.

Mivel mondva van: “Senki nem lehet bölcsebb, mint a tapasztalat”.  Azaz, először át kell menjünk különböző érzelmeken, és átéléseken a megszerzési vágyunkban, majd ennek eredményeként bölcsességet szerzünk. Mi nem dolgozhatunk az elméből,  azzal, amit még nem éreztünk a megszerzési vágyunkban, mert ez filozófálást jelentene, amelynek nincs alapja a valóságban, mivel minden a vágy anyagára épül.

A helyzet állandóan változik, ha a helyzet nem változna, akkor az idő sem haladna. A helyzet változik, mert először is lenullázuk magunkat a Fény hatására. Minden munkát a Fény teszi, a Fény az első, Ő teremtette a vágyat, befolyásolja és megváltoztatja. Nekünk csak igazolnunk kell a Fényt, engedjük meg  belépni, beleegyezzünk, kérjünk, imát emeljünk, meggyőzük Őt, hogy elvégezze a munkáját.

Minden az állapotunkon múlik, mi követelünk,  mint a kis gyerekek, és kérünk mint a felnőttek. Rengeteg kommunikációs  módok léteznek az ember a Fény  között, vagy pontosabban a Fény és a vágy között, azért,  hogy a Fény hasson a vágyra és valamilyen műveletet végezzen rajta.

Akkor miért van szükség arra, hogy a vágy a Fényhez forduljon, és kérje Tőle a cselekvést? Azért, mert ezáltal a vágy megérti, hogy a Fénynek mi a szándéka, és egyetért Vele. Ilyen módon, ő megszerzi az elmét, a fejet (a Rosh), így ő maga is hasonlóvá válik a Fényhez. A vágy nem képes végrehajtani magától a cselekedeteket, mert a cselekedet jelenti a  “Teremtő munka”-ját. De ennek eredményeként a vágy egyre nagyobbá válik, amíg eléri a formaazonosságot a Fénnyel.  A célom az, hogy vonzzam a Fényt minden műveletre, amit akarom hogy tegyenek rajtam, és a Fény végrehajtsa.

Egy ilyen kérelem által, a vágy elkezdi lenullázni magát. Akarom, hogy változásokat tegyenek bennem, de egyelőre nem tudom melyek azok. Mert ez egy új állapot lesz, és én nem tudom azonosítani előzetesen. Nem tudok beszélni valamiről, ami még nincs az én elérésemben, ezért szükség van a lenullázásra és arra, hogy kérjem a Felsőt, hogy működjön rajtam, mentsen meg.

Nem tudom, mit csinál, és hogyan fog átváltoztatni még egy pillanat után. Megváltoztatja bennem a fejet és a testet, azaz, a gondolatot és a cselekvést, minden azért van,  hogy ne ismerjem fel magam olyannak amilyen voltam  egy pillanattal azelőtt, annyira, hogy ez egy teljesen új teremtés legyen. Nem számít mi leszek, a legfontosabb hogy átadjam magam a Fénynek, és Ő végzi el a munkáját.

Én készen kell, hogy legyek erre és jobban kell, hogy akarjam, mint bármi dolgot a világon, le kell, hogy váljak a múltról, azért, hogy ne maradjon semmi az előző élet szakaszomból, és ne azonosítsam magam semmivel a régi tulajdonságokból. Még akkor is ha nem lesz semmi átmenet a múlt, jelen és jövő között. Ez jelenti azt, hogy kész vagyok a Fény hatásának befogadására.

Ez a cselekvés nem  abból a vágyból ered, hogy elmeneküljek az előző állapotból. Én nem azért  kérem a változást, mert rossz nekem, nem kérem, hogy megmentsen a bajoktól, mert ez egy önző kérés lenne, és nem léptet elő az új spirituális szintre. Egy dolgot kérek – segítsen azonosulni a Fénnyel, hasonlítsak Hozzá,  adakozzak valakinek.

Mindezt letisztázhatom a csoporton belül, a barátokkal, az emberiséggel szemben. Szóval így készítem fel magam az igazi imára. Én keresem őt, mert nem tudom, milyen legyen ez az érzés. Ezért, keresésben vagyok, dolgozom, tanulok, terjesztek,  mindent megteszek mindent, ami a lehetőségemben áll. Érzékenynek kell lenni arra, amit adnak neked, hogy előrevigyen a helyes ima kitörésére, amely elhozza fentről a “választ az imára”.

Ezáltal eléred a magad lenullázását az öröm érzésében, az azonosulást, a hűséget a Fényhez, amely az úgynevezett “a lélek odaadása”. Tudom, hogy amit tesz nekem, az lesz a helyes. És nem azért, mert elakarok szökni bajoktól, mert nincs más választásom, hanem éppen ellenkezőleg, nem hiányzik semmi. Csak egy dolog hiányzik, hogy alávessem magam a Fénynek, integrálódjak az adakozás tulajdonságában, hogy Ő irányít engem, és lehetővé teszi, hogy ne gondoljak magamra, hanem hogy alávessem magam ennek a tulajdonságának.

Ez az úgynevezett ima, vagy a helyes kérelem, azért, hogy a Fény elvégezze az első műveletet, amely a spirituális embrió kezdete. Miután az ember elkezdi érezni a kapcsolatát a Fénnyel,úgy kezdi el érezni magát, mint a spirituális spermacsepp, akinek le kell nullázza magát az adakozás irányába.

Ez által kezdődik el az hosszú folyamat, amely a spirituális embrió kialakulása, állandó lenullázásban a  Fény előtt, azért, hogy minden alkalommal átadjon a magzatnak több-több adakozási tulajdonságot. Az egész spirituális út, az egész létra fokozata:”Ibur”(Megtermékenyülés), “Jenika”(Csecsszopó) és a “Mohin” (Agyak), ezek mind az adakozás tulajdonságának a megszerzése, hozzáadva az előző állapotokhoz. Így növekszik a lélek.

2013.09.16., Felkészülés a reggeli leckéhez

ford: B S

szerk: Sz I

22 szept 2013

Az anyagi siker nem garantálja a spirituális sikert!

Az anyagi siker nem garantálja a spirituális sikert!

Rábásh írásaiból, “Az értelem fölött”:

“A személy olyan tulajdonságokkal rendelkezik amit a szülőktől örökölt, és olyan tulajdonságokkal is, amit a közösségtől kapott. Ez egy új tulajdonsága.

És ez csak a közösséggel való összeolvadáskor jelenik meg benne, az irigységen keresztül, amit a barátok iránt érez, mivel látja, hogy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a sajátjai. Ez arra motiválja a személyt, hogy megszerezze a barátainak jó tulajdonságait, amellyel ő maga nem rendelkezik, és aniért irigyli őket.

Ez az oka annak, hogy most már nagyobbá válhat, mint amikor még nem volt közössége, mivel a közösségen keresztül új tulajdonságokat szerez meg.”

Az ember megszületik, mint egy kis állat, vagyis az állati szinten, és minden azon múlik, hogy milyen oktatást kap. Ha az oktatásról beszélünk ebben a világban, akkor a személy közösség általi fejlődéséről szólunk. A személy féltékeny másokra, sóvárog a pénzre, a hatalomra, a tiszteletre, és így megtanulja hogy kell megszerezni a társadalomtól az eszközöket e célok elérésére, azaz, hogy a sikeres legyen ebben a világban. Ám ha felkészült a spirituális fejlődésre, akkor elér egy olyan környezetet ahol megszerzi az új tulajdonságokat, a spirituálisat.

A személy a fizikai környezetben természetes módon fejlődik ki, így ösztönösen veszi át az értékeket a környezetétől, és megtanulja tőle, hogyan lehet sikeres fizikailag. De a spirituális oktatás különbözik a fizikaitól, mivel azt kéri a személytől, hogy lenullázza magát, azaz, lehetővé teszi számára a szabad választást: azt, hogy eldöntse akarja-e a környezetétől a spirituális értékeket vagy sem.

Tehát, csak ha képes lenullázni magát, akkor láthatja meg, hogy a környezete jóval nagyobb nála. Szüksége van arra, hogy egy kis erőfeszítést fektessen be annak érdekében, hogy meglássa a közösséget lentről- felfelé, és akkor képes lesz megkapni a közösségtől a megfigyelések eredményeit és az értékeket, a cél nagyságát és fontosságát, és ezáltal halad a spirituálitás felé.

Ezért a spirituális siker nem csak a környezettől függ, hanem attól is, hogy a személy mennyire használja föl a környezetét, azaz, hogy lenullázza-e magát, és értékeli-e a környezetét, hogyan képes elviselni hogy a többieket nagyobbnak kell látnia saját magánál. Mert a féltékenység arra készteti a személyt hogy alsóbbrendűnek érezze magát, de meg kell értenie hogy ez a javát szolgálja, mármint az, hogy a többieket nagyobbnak látja. Amennyiben képes az ilyen hozzáállásra, akkor képes tovább lépni.

Végső soron, a személynek ezt élveznie kell, mivel szembe tud szállni az egójával és rátaposni arra annak érdekében, hogy megszerezze a spirituális értékeket és közelebb kerüljön a spirituális cél felé.

Ezért a korporeális fejlődés ellentétes a spirituális fejlődéssel. És a siker az anyagi világban nem feltétlenül garancia arra, hogy az ember sikeres lehet a spirituális világban, mert ez utóbbi a személy szabad választásától függ.

2013.06.02, Előkészület a reggeli leckéhez

Ford: BS
Szerk: SzI

08 jún 2013

Ha nincs öröm, nincs hit

Rábásh cikkéből, “Jenika és az Ibur dolga” (a szoptatás és a megtermékenyülés):

“Írva van: Szolgáljátok az Urat boldogan. Azaz, a boldogság a Teremtőt szolgálatából fakad. De ha boldogság nélkül szolgálja Őt, akkor ez ezért mert hiányzik belőle a hit, a Király nagysága és a fontossága, mert máskülönben boldog és felemelkedett a hangulatba kellene lennie, minden előkészület nélkül. Nem kell látnia, hogy a boldogsága a munkából származik, hanem azt kell látnia hogyan készüljön fel, hogy tudja azt, hogy kit is szolgál, mi a fontossága, és a boldogság az eredménye. Vagyis azt kell mondania, hogyha nincs boldogság a munkában, az annak a jele, hogy nem érti a Teremtő jelentőségét, akkor ki kell javítania önmagát a hitéről”.

Ez azt jelenti, hogy nem azért kell dolgoznia hogy boldog legyen az Úr munkájában, hanem erőfeszítéseket kell befektetnie, hogy elérje a Teremtő fontosságát és nagyságát. Mindennel, amit csinál – tanul, a parancsolatokkal foglalkozik – jutalmat akar az erőfeszítésért, el akarja nyerni a Teremtő nagyságát és fontosságát, és amilyem mértékben megkapja a Teremtő fontosságát, úgy tudja átadni magát a Teremtőnek meghaladva a saját természetét, és meglesz benne a vágy, hogy szolgálja Őt”.

Vannak emberek, akik nem éreznek semmilyen kapcsolatot a spiritualitáshoz és csak élik az életüket a földön. Vannak, akik “felgyúlnak” a spiritualitásra és nem tudják elhagyni. És vannak, akik vonzódnak mindkét az oldalhoz, de nem tudnak dönteni a kettő között.

Ez a megvilágítás mértékén múlik, ahogy a Fény megvilágítja az embert. Lehet a Fény olyan gyenge hogy megadja az embernek a fizikai életerőt, ő fut az élvezetek után, de nem irányítja magát a Teremtő felé, hanem csak követi amit maga előtt lát.

Ha a Fény egy kicsit erősebben világít, akkor az ember elkezdi megérteni, hogy mindennek ami létezik, van egy belső gyökere, és minden egy adott célal érkezik, valamilyen oknál fogva. Így halad az ember, és az úton felébred benne a kérdés, néha többet néha kevesebbet, azt, hogy: “Mi az élet értelme?”.

Végül, a Fény elhozza egy olyan helyre, ahol meg tudja valósítani vágyát a spiritualitásra. De néha még ott is egy másik irányba húzza a Fény, mivel a helyzetek változása miatt felfedezi, hogy nincs kapcsolata a forrással, a sorsával, az élet forrásával, az erővel amely vezeti. És érzi azt is, hogy valamilyen felső erőtől függ, s így annál inkább megakarja ismerni, érteni, közeledni akar hozzá.

Itt az ember olyan helyzetekbe ütközik, ahol meg kell változtatnia a hozzáállását. Egyrészt, ezek a helyzetek lehetnek nagyon kellemesek és kellemetlenek, és másrészt meg kell értenie hogy ugyanattól a Fénytől jönnek, amely megmutatja neki, hogy egyszer nappal van, egyszer éjszaka van, néha a Fényt mutatja, néha a sötétséget.

A Fény azt akarja, hogy a személy fentről viszonyuljon az állapotokhoz, vagyis, nem fontos számára hogy mennyire jól vagy mennyire rosszul érzi magát, hanem az számít hogy jobban megismerje a gyökerét, ahonnan érkezett. Ez azt jelenti, hogy a személy dolgozik a Teremtő nagyságán. Nem számít mit kap a Teremtőtől, ő felhasznál mindent az előrehaladása érdekében.

És akkor, elégedett lesz mindennel ami a Teremtőtől jön, nem azért hogy előrehaladjon, hanem azért, mert ezáltal elégedettséget adhat Neki. Ez a személy még jobban egyesül a Teremtő cselekedeteivel, és érzi a nagyságát. Ő kevésbé függ az állapotokon és az érzelmeken amelyek a Teremtőtől érkeznek, és jobban megérti hogy kitől kap meg mindent.

2013.05.17, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

21 máj 2013

A személyes és a mi közös Teremtőnk

A személyes és a mi közös Teremtőnk

Kérdés:

Hogyan lehet leküzdeni a lustaságot, hogy függetlenül haladjak és ne várjam hogy a “tüskék” hátulról toljanak az előrehaladás felé?

Válasz:

Minden csak a környezettől függ. A személynek meg kell értenie, hogy a valódi erő az előrehaladás célja felé, csak a csoporton belül, nem pedig az egyéntől, nem a tanulástól, nem a tanártól, nem a Teremtőtől. Az előrehaladás csak abban lehetséges, ha a személy feszültséget teremt a barátok kapcsolata között. És ez a feszültség jelzi, hogy a lélek készen van elfogadni a korrekciót.

Mi felfedezzük köztünk, hogy mennyire szeretnénk összekapcsolódni, de az összes vágyaink önzőek, személyes hasznok. Ez tárul fel a mi egónkban. És akkor kérjük, hogy a mi kapcsolatunk ne legyen az egó irányában, nem, hogy jó legyen nekünk, hanem valóban a kölcsönös adakozás edényét hozzuk létre, ahol mindenki kilép saját magából, és nem számol  azzal, hogy valamilyen személyes hasznot kapjon vagy kapna a kapcsolattól.

Ez a kérelem, amikor én magamon kívül vagyok, irigylek másokat, hogy mennyire sikeresek, és én nem. Ez a kérés értelem feletti kérés. Ilyen módon valósul meg a haladás: Kezdetben, köszönhetően az irigységnek, majd a környezettől megkapom a vágyat, hogy az “adakozás érdekében” legyen, azaz rajtam kívül. Ez nem jellemző és nem alkalmas az egómnak, de én azt akarom, mert nem akarok lemaradni a többiektől, hogy kevesebb legyek mint ők.

Majd közölik velem, hogy a Teremtőhöz kell forduljak. A Teremtő, akihez én egyedül fordulok az eltérő attól Teremtőtől, amelyhez a csoport irányít engem. Ez egy más Teremtő, egy teljesen más forma, más kép, mint amit én elképzelek a magam számára.

Amikor magamban elképzelem a Teremtőt, ez valami, ami az enyém és az én személyes aggodalmam. De amikor a Teremtőhöz fordul az egész csoport, ez már mindenki Teremtője, az egész csoporté. Ez egy teljesen más jellegű, más forma. Tehát a kérésem olyan kell legyen, hogy hasonló legyek, mint ők, és adakozzak mint ők. És ez a Teremtőhöz irányít, amely befolyásolja az egész csoportot és a világot.

Ennélfogva, a teremtett lény, azaz én, amely a Teremtőhöz fordul, az nem ugyanaz az egoista aki kér a maga számára, hanem többiekért. Az “Énen” teljesen más lesz, és a Teremtő formája is más, ez egy teljesen különböző kérelem, teljesen új. Tehát a személy elkezd közeledni egy más fogalomhoz és elkezdi felépíteni a spiritualitását.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

11 máj 2013

Friss víz egy közös kútból

Friss víz egy közös kútból

Kérdés:

Hogyan építjük fel bennünk a megfelelő szándékot?

Válasz:

A szándék a személy munkájának az eredménye, a Fény, amely befolyásolja őt, mint egy reakció a helyes erőfeszítésének a csoporton belül, a szándékkal az adakozás érdekében. Csak a Fény adja meg neki ez a szándékot, az erőt.

Amikor a Fény beragyog a csoport a központjába, mindenki kapcsolódik a központhoz, mint élő vízzel teli kúthoz, akkor mindenki és mindenkivel együtt megkapja a Reformáló Fényt. Ily módon, a szándéknak köszönhetően korrigáljuk a vágyát a szándék ellenőrzése alatt. Ezt nevezik “meghódítjuk a földet” az Izrael nemzete által, vagyis a szándék erejével.

Ez a csoport munkája és a közös tanulás, ahol mindenkinek az a szándéka, hogy magunkra vonzzuk a Reformáló Fényt. Ez munka folyamatos, azért hogy vonzzuk a Fényt a csoport központjába a köztünk levő kapcsolaton keresztül, a készenlétet, a hajlandóságot hogy eggyé váljunk. A Fény  kiterjeszti a mi megszerzési edényeinket “620” – szor. A korrekció által minden egyes lépéssel, minden kis vággyal, a szándékkal az “adakozás érdekében”, megépítünk egy hatalmas vágyat a belső elismeréssel. Minden rész “megduzzad” 620″ – szor.

A csoport központjában a Shechina, a mi kapcsolatunk, mint “egy ember egy szívvel”. Ez nem a mi “őrületünk”, hanem feltétele a spirituális tervnek, amely megköveteli tőlünk az ilyen típusú kapcsolatot, hogy megfeleljen a Fénynek. Tehát, az erőfeszítés mértékének megfelelően, amelyet befektetünk, Fény hat ránk, és segít abban, hogy valóban összekapcsolódjunk.

Abban a pillanatban, hogy elértük az első minimális összekötődést, kezdjük felfedezni bennünk a Fényt. Ezt nevezzük “Machsom” átlépésének (a határ a Felső világban), megszületés a spirituális világba, vagyis, az abszolút adományozás állapota mindenkinek és mindannyian a Teremtőhöz.

A korrekciót működteti a Fény, amíg a mi feladatunk az, hogy erőfeszítést tegyünk.

2013.04.15, Báál HáSzulám irásaiból, “A föld öröklése” cimű cikkéből

BS

21 ápr 2013

Az úttörő csapat lelke

Az Úttörő csapat lelke

Kérdés:

Mit tegyenek a tanulok, akik külföldön élnek és különböző kultúrákból jönnek, de Izrael nemzetének a részévé akarják érezni magukat?

Válasz:

Megpróbálom elmagyarázni a különbséget, aki zsidó születésű genetikailag és az a személy aki nem rendelkeznik genetikailag a génekkel, de van egy hajlama a “Yáshár-Kél” felé (Egyenesen a Teremtőhöz), azaz olyanná akarna válni mint a Teremtő.

A betértről mondva, hogy ő zsidó hitre születik újra. Ez azt jelenti, hogy ő zsidó 100%, mert eredetileg egy távolabbi vágyból származik. És ha korrigálja, akkor ő belsőbbé válik, mint a többi. Rabbi Akiva, akitől Tóra származik, ő nem volt zsidó származású. Abban az időszakban, amikor Izrael nemzete spirituális szinten volt, sok nagy kabbalista volt aki a világ nemzeteiből jött.

Nem kevesebb semmilyen módon aki távolabbról jön, mert a vágy, amelyet korrigálnunk kell a világ nemzetei kezében van. Ahogy mondva van: a Teremtő a Tórát először a világ nemzeteinek akarta adni, ami azt jelenti, hogy az AHP –ot korrigálja. És Izrael, a Gálgáltá vé Éynáim, amely csak egy átmenetet, egy kapu a korrekcióra.

Ezért azok emberek, akik közelebb kerülnek az általános korrekcióhoz, és nem tartoznak a genetikailag Izráel nemzetéhez, ők az AHP –nak a részei, az “úttörők” az általános lélekből, és korrekciót igényelnek. Ez azt jelenti, hogy ez a legfontosabb része az edénynek.

Ezért közelednek hozzánk, mivel ők az átmenet köztünk és az egész világ között. Nagyon remélem, hogy ők is kifejlesztik az integrált oktatás módszerét, elkezdenek tanítani, és átadni az egész világnak. Minden államnak van egy másik kultúrája, és egy másik mentalitása. Szóval, csak így lesz lehetséges, hogy segítsenek a világ korrekciójában.

Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb a jutalmuk, és sokkal fontosabb a munkájuk, mint azoknak, akik Izrael nemzetéhez tartoznak születésüktől fogva, mert ők a valódi átmenet és ők benne vannak foglaltatva az AHP vágyaiba. Ezzel együtt, képesek magukat felemelni a Gálgáltá vé Éynáim szintjére.

Ez a kép még nem teljesen világos, de a “betérő” egy nagyon komplex, kifinomult definíció, és ezen belül számtalan szerep található. A “betért” fogalmának a szerepe átmenetként szolgál a GE és az AHP között, hogy felemelje a megszerzési vágyat a korrekció felé.

Volt idő, amikor Izrael nemzete levált a többi Babiloni emberektől. De a spirituális szikrák fokozatosan felfedeződnek az általános vágyban, rétegenként, kezdve “Ádám HáRishon” –tól, (Első Ember). Ezt követően, a szikrák megmaradtak a törésből, amelyet “szívben lévő pont” –nak, hívunk, Ábrahámmal fedezték fel és több ezer más babilóniaival együtt, akikkel kijöttek Kánaán földjére.

Ezek az emberek már kezdettől fogva részei az egész emberiségnek, akik a babylóniai civilizációból jöttek. Ezek után a sóvárgásuknak által egy csoportba gyűltek a kollektív vágynak megfelelően, és készen állnak a “szeresd felebarátodat, mint magadat”, azért hogy összegyűljenek, és a kapcsolatban felfedezzék a Felső erőt. És ez így van még jelenleg is. Szóval, ez magában foglalja mindazokat, akik egykor részei voltak az összegyűjtésnek, valamint azokat, akik nem voltak még, de most ébredeznek.

Mert mindazok, akik a korporeális Izrael részei és azok akik a spirituális Izrael részei, van egy szerepük a kollektív rendszerben, de még ismeretlen számunkra. De általában, akik a világ nemzeteiből származnak, és csatlakoznak az Izrael nemzetéhez, az ő szerepük  nagyon fontos, de még nem fedezték fel.

Ők különösen azok, akik képesek létrehozni a mozgást a korrekció folyamata felé, mivel a Gálgáltá vé Éynáim nem képes, mert hiányzik a saját vágyuk, nem rendelkeznek az erővel hogy mozogjanak. Ezért mondják azt, hogy a világ nemzetei Izrael gyerekeit vállukra emelik és elviszik őket Jeruzsálembe megépíteni a Templomot (Béit a Migdás).

Lehetetlen elérni a Teremtőt, a spirituális edényt, amely az úgynevezett Templom (Béit ha Migdás) a mozgás nélkül, amelyet a világ nemzetei végzik el, azok az emberek, akik megértik ezt a feladatot, ezt a folyamatot, ezt a célt. Izrael nem képes ezt megtenni önmagában. Ezért a munka minden csoporttal a világon, amit teszünk és amiről gondoskodunk ez még nem elég. De a testvéreink a világ minden részén, és a csoportok, nagyon fontosak a világon. A csoportok fontosságáról a világon egyre többet és többet fognak felfedezni.

2013.04.15, Báál HáSzulám írásai, “A Föld öröklése” című cikkjéből

BS

21 ápr 2013

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Mi a törött helyből érkeztünk, egy vágyból, amely nem érti mi a Szentség, mi a spiritualitás. Mi ezt a megértést építjük fokozatosan, hosszú időn keresztül. Ennélfogva ezek a szavak nem változnak, sem az út kezdetén és sem a végén, továbbra is ugyanazok a szavak maradnak: adakozás, szeretet. De minden alkalommal ahogy a személy halad előre, elkezdi érezni a szavak mélységét egy precízebb formában.

Mintha vennél egy zöldséget, amelyet sok réteg borít,- például a hagymát,- és lassan kezded lehámozni rétegről rétegre, több tucat réteget lebontva, egyre mélyebbre hatolva. Pontosan ebben a formában héjazzuk le a kérgeket a szavakról, minden alkalommal több értelmét érezve a fogalomnak, ami minden szó mögött rejlik.

Amikor egy szó, egy koncepció elkezd tisztázódni, akkor az összes többi is elkezd tisztázódni, hiszen minden összefügg egymással. Így a személy fokozatosan kezdi megérteni, hogy mi is az amiről a kabbalisták írnak.

Valahogy elkezdi megérteni az értelmében, de még mindig nem az érzelmében éli át. Ez létrehoz benne egy hatalmas hiányérzetet, sóvárgást, hogy képes legyen elérni! Szinte egy idiótává válik, minél jobban halad előre. Ha a személy anélkül haladna előre a spiritualitás elérése felé, hogy rendelkezne az égő “szívbeli ponttal”, akkor egyszerűen az értelmével tanulna, mint egy tanuló, csak elméletben értene meg mindent. Még ha úgy is tűnik neki, hogy érez vagy megért valamit, nincs belső konfliktusa az érzelme és az értelme között, így ő “egyirányú” módon halad előre, amelyet az elméje irányít.

Ha rendelkezik mind a érzelemmel, mind az értelemmel, és fejleszti a spirituális edényét, akkor összezavarodik. Érzi, hogy kezdi elveszíteni a kontrasztot. Úgy érzi, hogy érzékenysége és értelme nem a tanulmányi szintjének megfelelően növekszik.

Az értelme csak az érzelmek eredménye. Ugyanis minél inkább fejlődnek az érzelmei, az edénye, a hiányérzete, csakis abban a mértékben fejlődik személy értelme. Tehát nagyon “primitívvé” válik, nem intelligenssé, nem filozofálóvá. Ő okos, de csak azokon a határokon belül, amelyeket a szívében érez. Ezt hívják, a szív bölcsességének, mert a szív kényszeríti a személyt, hogy bölcs legyen.

Miért jó az, ha az ember elveszíti éles értelmét, és teljes egészében a belső érzéseiben él, és az válik céljává, hogy csak az érzelmeit fejlessze? Mert különben továbbra is bizonytalan és korlátozott marad, így viszont biztos lehet abban, hogy ő aggódni fog a szíve fejlődése miatt. Hiszen mindent megkap a saját spirituális edényén, az érzelmein keresztül. Az a személy, aki az érzelmei által működik, nem tekinthető a mi világunkban intellektuálisnak.

Ennek eredményeként, ez az állapot arra kényszeríti őt, hogy felgyorsítsa és fejlessze az érzelmeit, mivel érti és érzi, hogy ő nagyon korlátozott, a szíve érzi ezeket a nagy korlátokat. Így egy önző, primitív, egyirányú módon képes csak érteni, és a szíve csak nagyon keveset érez.

Tehát a személy megérti, hogy nem marad más választása, rájön, hogy ki kell tárnia a szívét. Ennek az erős nyomásnak az eredményeként nő az irigysége. A vágya és a tisztelete nyomja a spirituális szív megnyílása felé. Ez egy tehetetlen helyzet, mert a Teremtő leblokkolta minden egyéb fejlődését.

Olyan lesz mint egy idióta, nem lesz képes hallani és érezni. Vannak, akik éles elmével rendelkeznek, nagyon jól értik pl. a politikát, a tudományt, vagy különböző ügyleteket, de nem képesek összekapcsolódni, hirtelen nagyon egyszerűvé válnak, és csak a szívük vágyát követik. A mi világunkban ez az úgynevezett “állati” szint “. Az “Ádám” (Ember) szintjének hívják azt, akit az értelme irányít. De a korlátozás arra kényszeríti a személyt, hogy kinyissa a szívét minden módon és minden áron, hogy kifejlessze a spirituális edényét, az érzelmi csatornáit. Különben elvesztettnek érzi magát, és nem érti meg, mi az adakozás.

2013.03.27, Báál HáSzulám írásaiból, 52-es Levél

BS

20 márc 2013

A kapu nyitva áll előttem

A nyílás nyitva áll előttem

Kérdés:

Mitől van azaz állapot, amikor az ember közeledik a kapuhoz, amely elvezeti a spirituális világhoz, és az utolsó pillanatban vissza-vissza fordul?

Válasz:

Ez a mechanizmus része. Mivel ez a kapu csak akkor nyílik ki, ha elfogadjuk a Felső Feltételeket, amik a kapu mögött vannak. Mindaddig, amíg közeledünk, részleteit fogadjuk el a feltételeknek lépésről-lépésre, mert  nem vagyunk képesek egyetlen mozdulattal levágni magunkat a múltról, és elfogadni a jövőt. Ez a kapu egy határ a múlt és a jövő között. Ezért van az, hogy többször visszafordulsz, hogy újra megtedd azokat a lépéseket ahol előzőleg elbotlottál.

Kérdés:

Mi hiányzik nekünk ebben a pillanatban?

Válasz:

A kölcsönös támogatás hiányzik, a környezet támogató ereje. Mert csak azzal vagyunk képesek felébreszteni a Teremtő felemelő erejét, ha kölcsönösen szeretjük és támogatjuk egymást. Te nem tudsz áthaladni ezen a kapun a környezet segítsége nélkül, anélkül hogy tolnának hátulról azzal, hogy az emelkedésedet kérik a Teremtőtől.

Átmenni a kapun a spirituális világhoz, azt jelenti, hogy összekapcsolódunk más edényekkel, azért hogy felfedezzük egymás közt azt a valóságot, amely a kapun túl létezik. Mi egymás közötti kapcsolatban nyitjuk ki az ajtót, s ezt lehetetlen lenne kezelni egymás támogatása nélkül!

A felőlem irányuló támogatás azon múlik, hogy mennyire tudom felébreszteni a szeretet által a barátokat. Ők a puszta létezésükkel támogatnak engem, azzal, hogy én azt az ajándékot kapom hogy látszólag felébreszthetem őket, de ők az én lelkem részei. Csak úgy tűnik, mintha volna szabad választás, és mintha időnként ellenem lennének. De mindez azért történik, hogy így ki tudjam javítani magam, és ehhez megkapjam a támogatást, az által hogy kinyilvánítom a szeretetemet a társak felé. Ehhez le kell nullázzam az egómat. Ez a játék szabálya.

Ez egy színjáték egy színházban, ahol mindenféle színészek  vannak velem a színpadon. Itt van néhány barátom, ellenségem, egyesek szeretnek, vagy gyűlölnek és a meglévő  eszközök (Könyvek, Tanító, csoport) segítségével, és tanult eszközökkel (csoport munka, work shop, terjesztés..stb) el kell vinnem az egóm a korrekcióra.

De valójában ők nem léteznek. Ők csak azért vannak, hogy általuk hajtsam végre, jó és rossz  cselekedeteimet. Egyszer úgy viszonyulok feléjük mint a barátaimhoz, akik mellettem állnak, máskor meg mintha az  ellenségeim lennének. Ez azért van mert, egyszer az értelmemmel látom őket az egómon keresztül, és egy másik alkalommal az értelem feletti hitemmel érzékelem őket. Ebből a két nézőpontból kapjuk meg a Tóra egészét. Mert valójában a csoporttársaim a Teremtő játékosai.

2013.02.14, Baal HaSulam írásaiból, a 23. Levél

BS

KA

25 feb 2013