Dr. Michael Laitman

workshop

Mind Együtt

Mind együtt

Kérdés:  Milyen korú gyermek vehet részt a workshoppon, együtt a felnőttekkel?

Válasz:  Férfiak és Nők, és gyermekek ülnek együtt egy térben, de mindegyik különböző körben. A gyermekeknek nem szabad hangoskodniuk és zavarni a többieket. Megfontolandó lenne, egy instruktort közéjük ültetni. Lényegtelen, hogy a workshop kérdéseket gyermekekkel, vagy felnőttekkel vitatjuk meg. Az instruktor nem veszít azzal semmit, ha gyermekek közé ül. Természetesen fiúk és lányok elszeparált körökben kell, hogy üljenek.

Az elfogadott korral kapcsolatosan én azt gondolom, hogy a gyermek felkészültségétől függ. A gyermekeinkkel egy körben ülhetünk és megvitathatjuk a kérdéseket 12 éves koruktól, vagy akár korábban is, instruktorokkal.  Tizenkét éves koruktól, már lehetséges leültetni őket instruktor nélkül is.

Kívánatos, hogy a fiúk ugyan abban a térben legyenek, mint a férfiak és követhető legyen a beszélgetésük fejlődése, és hogy ezt behatárolják a felnőttek. A nők esetében ugyan ez igaz, mint a férfiakra. Szükség van egy beszélgetés vezetőre a körökben a nők számára és instruktorra a kislányoknak.

A Virtuális Leckéből 2012.05.20 „Kabbalah Alapjai”

forrás: All Together

lekt: KN

09 Már 2014

Az egyik szív beszél a másikhoz

Az egyik szív beszél a másikhoz

Amikor hallgatom a barátomat, aki beszél a workshop alatt, befoglalom magam a szavaiba, kétség vagy kritika nélkül. Úgy fogom fel amit mond, mint a számomra  legfontosabb véleményt, és bele akarom foglalni magam, össze akarok kapcsolódni vele, egy olyan módon, hogy az valóban az én véleményemmé váljon. Azt akarom, hogy a szavai megérintsék a szívemet, és úgy játszanak rajtam, mint a húrokon.

Ilyen módon viszonyulok mindenkihez, aki beszél. Nem kritizálom azt amit mond, semmilyen módon, hanem egyszerűen csak azt akarom, hogy ugyanabba a gondolatba foglaljam bele magam. Kinyílunk egymás felé, teljesen őszintén szívtől szívhez beszélünk. Mindenki megpróbálja teljesen lenullázni a kritikáit, azért hogy semmi ne blokkolja a barátok szavait, hogy azok közvetlenül beléphessenek a szívünkbe, mintha azokat a szavakat mi magunk mondanánk, olyan biztonsággal, hogy azok valóban helyesek.

2014.14, A Reggeli Lecke Workshopjából

ford: B.S

lekt: KN

forrás: One Heart Speaking To Another

Posted on January 20th, 2014 at 10:38 am

לב מדבר עם לב

פורסם: 15.01.14, 13:28 

26 jan 2014

A távolság leküzdése

Kérdés:

A barátom, aki Svájcban él Moszkvába jött, és véletlenül az integrált workshopban találta magát, amelyet  az interneten keresztül Prem városban szervezték. Haza tért, és egy héttel később írt nekem, és azt kérdezte: “Van nektek egy ilyen csoport Svájcban is?” Miután egyszer kipróbálta, létrejött benne a vágy, hogy folytassa a workshopokat. Mit tehetünk azokkal az emberekkel, akik szeretnék folytatni az integrált oktatás tanulását?

Válasz:

Te nem tudod azonnal átadni az integrált módszert távolról. Először is, egyezésre kell jussál a csoporttal, amely akar tanulni, utazzál el a városba vagy országba ahol ők laknak, szerkesszél nekik egy intenzív kurzust, például tíz napig esténként, és ilyen módon irányítod őket, mint ahogy beállítunk egy hangszert, a kölcsönös integrált hangra, azért, hogy létrehozzatok egy jó akkordot, harmóniát. És ezután, tartani lehet a kapcsolatot távolról, és néha meglátogatni  őket.

2013.09.17, A Tv. programjából, “Az idő során”

ford: B S

Sz I

forrás: Overcoming The Distance      בהתגברות על המרחקים פורסם: 15.10.13, 10:54

.

23 okt 2013

Az érzési különbségek hullámán

Kérdés:

Amikor az emberek az integrált módszert kezdik megtanulni,  nem csak a pozitív állapotokba, lépnek be, hanem negatívokba is. Szükséges-e átmenni ezeken az állapotokon, vagy lehet e-nélkül is?

A válaszom:

Úgy gondolom, hogy nem kell, elkerülni, hanem helyesen kell kivizsgálni őket, mert a mi természetünk tárul fel ilyen formán, egy feltűnőbb módon, mutatja meg magát, azért, hogy lássuk mi felett kell, hogy felemelkedjünk.

A negatív állapotok érzetében az ember örömet kell, hogy találjon, mint a sportoló, aki a fájdalom leküzdése által legyőzi az akadályt. Az érzéki akadályok leküzdésének az eredménye fontosabb, mint a fájdalmi érzés. Tudatos módon tesszük ezt meg! Azaz, a cél fontossága, az, hogy önmagunkat változtassuk, értékesebb, mint a kellemetlen érzések, amelyeket megtapasztalunk az utunkon.

Nem kell előre beszélnünk ilyen érzésekről, hanem állandóan meg kell, próbálnunk elhomályosítani őket (nem megsemmisíteni, hanem elhomályosítani), és azonnal elmondani az embereknek, hogy megértsék, így megismerjük magunkat, a lényegünket, és ezután vezetjük be a workshopba, a beszélgetésbe.

Majd, házi feladatot kell adni nekik – írják le az összes negatív és pozitív érzéseiket, és hozzák el a következő leckére. Ezután, el kell rendezni ezeket az oldalakat és a személy legfontosabb következtetéseit, ismét bevinni a workshopba, mert amit a személy érzett, részben a többiek is érezték. Most beszéljétek meg a helyzeteket: “Mi az? Miért? Mit ad nekem ez az életemben? Lehetséges, jobb lett volna ha nem éreztem volna ezt az állapotot? Vagy inkább megérezni?”. Mert, amikor kiüt a betegség, sokkal erősebben érződik, mint amikor csak kezdődik a betegség és nem érzünk semmit, amíg a rejtettség fázisa elmúlik.

Tehát, az embereknek mélyen kell, hogy érezzék a problémákat, hogy a személyes tapasztalat által elérjenek valamilyen megoldásra. Az útmutató vezeti a beszélgetést, megadja a tárgyalás témáját, és a beszélgetés során a következtetéseket ők maguk kell, hogy levonják. Akkor valóban ez az ő eredményük lesz, az ő felfedezésük, az ő megszerzésük! Olyan mintha ők maguk fedezték volna fel a természet új törvényét, az új kölcsönös együttműködést, amelyet lehetséges, hogy senki sem látta azelőtt, és most ők az elsők a világban akik látják ezt.

Ezek nagyon komoly dolgok! Le kell írni őket, kifejleszteni, könyveket készíteni a workshop tárgyalásokból, azért, hogy mások is tudjanak hasonló beszélgetéseket létrehozni, tanuljanak belőlük, és teljesedjenek be . Így, fokozatosan létre fogunk hozni egy olyan integrált oktatási rendszert, amely többre és többre jut, finomabb és hatékonyabb.

2013.09.17, A TV. programjából, “Az idő során”,

ford: B S

Sz I

f: על הגל של הבדלי התחושות

23 okt 2013

Kollektív bölcsesség

A kapcsolat az emberek között a workshop-ban,  vagy a “kerekasztal közben”, létrehoz egy kollektív elmét. Ismert, hogy létezik ilyen jelenség, mint a ” tömegek bölcsessége”. Ha az emberek összekapcsolódnak, akkor egy hozzáadott erő tárul fel közöttük, megszületik közöttük valami új, ami a képességük fölött van. Mindegyik közülük rendelkezik közepes intelligenciával és  képességgel, és hibáznak amikor válaszolnak valamilyen kérdésre. Azonban, amikor együtt beszélnek, hallgatják mások véleményét és egymást kiegészítik, akkor az átlagos válasz helyes lesz vagy nagyon közel a helyes válaszhoz.

Mindegyik egy bizonyos  irányba tévedett, de átlagban a válasz helyes. De a lényeg itt nem csak a statisztikai nagy számok törvénye, hanem az érzelmi szempont. Amikor az emberek összekapcsolódnak és együtt akarják megoldani a problémát, akkor megjelenik náluk egy speciális érzék. Ez nem csak egy átlagos válasz. Mivel ők együtt próbálnak megoldást találni, így meg jelenik egy különleges hozzáadás.

Mi nem kérünk akármilyen választ mindenkitől egyénileg, mint a kutatási és statisztikai felmérésben, hanem összekapcsolunk mindenkit és szeretnénk elérni egy közös eredményre. Akkor látjuk, hogy ők nem hibáznak. Ez a kapcsolat eredménye, és nem csak akármilyen válasz, amely többé vagy kevésbé a helyes átlagos, és az egyik tévedés kiegyenlíti a másikat.

Az emberek összekapcsolódása alatt, megjelenik egy kiegészítő erő, amely a következő szintre ugraszt minket. Minden tíz ember az alacsonyabb szintről egyenlő egy emberel a felsőbb szintről, mint, ahogy az egész kövületi egyenlő egy növényivel, és az egész növényi egyenlő egy élővel, és az egész élő egyenlő egy emberrel, az ő ereje és az értelme szerint.

Ez nem egy egyszerű egyenlet, mert ehhez még szükséges a Teremtő erejének hozzáadása, azért, hogy átváltson minket a kövületi szintről, ahol a kövületi elemek összekapcsolódnak együtt a növényi szintre, és egy növénnyé válnak. Azonban tudnunk kell, hogy ez erő mindig rendelkezésünkre áll, a Felső Fény állandóan világít. Amikor összekapcsolódunk, a Felső Fény azonnal automatikusan működik rajtunk, és felemel minket a következő szintre.

Ezért mondják azt, hogy az egész kövületi egyenlő egy növényivel. A Felső Fény automatikusan beintegrálódik ebbe a formába. Úgy tűnik, hogy mi előre tudjuk, hogy a Felső Fény működni fog és felemeli őket.

Az általános Fény nem olyan, mint a válaszok átlaga. A Workshop és a kör létrehozása alatt, mi el kell, hogy érjünk egy közös megoldást, egy diagnózist, egy közös definíciót, amely a kör középpontja lesz. Nincs szükségünk tíz különálló véleményre, ez nem fog termelni semmit. Ez csak bonyolítaná a dolgokat, mint egy mentális filozofálás: az egyik mondta ezt, és egy másik mondta azt. Ez analízis, és nekünk szükségünk van a szintézisre, szükségünk van a teljesre, amely a Felső szinthez tartozik!

Mi egyelőre nem vagyunk képesek felhasználni a workshopokat megfelelően. A workshop az egy spirituális edény, egy eszköz a korrekció vége eléréséhez. Végül is, mi fel kell emelkedjünk Rabbi Simon csoportjának a szintjére. Ez csak egy ilyen hétköznapi szó, hogy “workshop”, de ez az igazi spirituális kapcsolatot jelenti. A workshopok meg kell változzanak, ezen fogunk dolgozni. Lehetetlen ezt tanítani. Ez a képesség fokozatosan jön, és ebben segít a kívülről lévő nyomás.

2013.10.10, Rábásh irásaiból, Levelek

ford: B S

Sz I

16 okt 2013

Kollektív egyensúly

Kollektív egyensúly

Kérdés:

Mindenkinek más az érzékenysége. Van-e esélye annak, hogy valaki nem fog tudni egységbe integrálódni a workshop-ok közben?

Válasz:

Ez majdnem lehetetlen. Azok akik körben ülnek megszokták fertőzni egymást. Így a legérzéktelenebbekből kedvességet, gyengédséget, és érzékenységet kapnak a többiek. Ezzel legérzékenyebbek és a legkevésbé érzékenyek is egyensúlyozva lesznek a többiek miatt. Minden egy közös alapszinthez érkezik.

Semmilyen személyes dolog sincs bennük, minden a kollektívvé változik. Azt mondod hogy vannak akik úgy éreznek, és mások pedig így. Már nincsen egy “valaki”. Mindannyian beleolvadunk a másikba.

2013.02.08. A Kab.Tv. műsorából

DH

06 Már 2013

Közös kapcsolat

Közös kapcsolat

Kérdés:

A workshop, egy nagyon erős művelet, amely minden alkalommal újra érezhető, egyre élesebben, egyre homályosabban …

Válasz:

Természetesen. A workshop folyamatán kialakul a közös vágy, a kollektív elme, az általános emberi kép, Ádám.

Ez fokozatosan történik. Mindengyik a saját csoportjában összeállít egy kis szervet, amely összekötődik a többi szervekkel. Mindenki a saját tízes csoportjában megérzi amit összeállít, és amikor összegyűlnek a harmincas csoportok vagy még nagyobbak, akkor létrejön egy nagyobb vágy összege, és összekapcsolódnak. Eljön az idő, amikor az összes csoport összeáll egy közös vágyba.

Most meg kell tanuljuk, hogy gyorsan elérjük a közös kapcsolatot a kilenc baráttal együtt, kapcsolatba lépjünk egy másodperc alatt, és maradjunk ott sokáig, megszakítás nélkül. Ez a legfontosabb dolog számunkra.

2012.12.30, A Kabbala Alapjai Tanfolyamból, Előkészítés a Kongresszusra

BD

12 jan 2013

Workshopok a közönségnek

Workshopok a közönségnek

Kérdés:

Most Workshopokat közvetítünk a TV adásba a külső közönségnek. Hogyan lehet ezt felhasználni a belső kongresszus előkészítésre?

Válasz:

Nem számít, hogy a workshopok a külső közönségnek vannak. Ez nem nekik volt készítve, hanem nekünk, azért hogy kezdjünk egyszerűbb nyelven beszélni.

Azok akik tanulják a Kabbala Bölcseletét, megszokták a feltételeket és kezdenek beszélni rövid kifejezésekben, részletekben, idézetek által, és úgy tűnik, hogy így lehet beszélni egymással. Valaki mond egy fél mondatot, valamilyen kifejezést, és a barát már érti. De ez nem igaz és nem így kell legyen, azért mert emiatt lopunk magunktól és a barátunktól. Meg kell tanulnunk helyesen kifejezni gondolatainkat úgy, hogy meg lehessen érteni, nem másolni a könyvből.

Úgyhogy nagyon elégedett vagyok, hogy meg kell jelenjünk a TV képernyőjén a nézők előtt, ahol több százezer ember láthat. Ez megköveteli tőlünk, hogy megértsük az anyagot pontosabban, mélyebben és egyszerűebben.

2012.12.30, Előkészítés a Kongresszusra, A Kabbala alapjai tanfolyamból

BD

12 jan 2013

Kihasználva minden egyes pillanatot

Kihasználva minden egyes pillanatot

Kérdés:

Hogyan lehetséges megmaradni minden egyes pillanatban ugyanabban az állapotban, amit a workshop során éreztünk?

Válasz:

Mi a workshop? A workshop során én belépek egy bizonyos kommunikációs állapotba, egy olyan környezetbe mely segít nekem abban, hogy elkezdjem tisztázni és analizálni magam nagy intenzitással. Ezáltal a workshop során rövid idő alatt képes vagyok számtalan állapoton keresztül menni azáltal, hogy integrálódom a többiekkel, a többiek érzéseivel, és ők pedig bennem. Lehet, hogy nem vagyok képes ezt szavakkal kifejezni, de mindez bennem történik különböző belső összecsapásokon keresztül. Ugyanez ugyanilyen feltételekkel megtörténhet velem az utcán járva is, és képes lehetek mentálisan összekapcsolódni a többiekkel. Meg kell próbáljad. Nincs más tanácsom.

Kérdés:

Itt létezik a támogatás faktora?

Válasz:

A támogatás faktora esszenciális itt. Mint egy balettban amennyiben a partnered elenged téged, te leesel. Ezáltal minden a támogatáson múlik. A csoport nélkül olyan vagy mint egy balerina akit elejtettek.

2o12 szeptember 23., Virtuális lecke a Kabbala Alapjairól

(HZS)

09 okt 2012

A workshop a leggyorsabb eszköz az előrehaladásra

A workshop a leggyorsabb eszköz az előrehaladásra

Kérdés:

Mit adnak nekünk a workshopok?

Válasz:

A workshopok megadják nekünk a lehetőséget arra, hogy együtt megvizsgáljuk a köztünk lévő kapcsolat minőségét.

Kérdés:

Mondjuk például úgy érti, hogy van amikor feltárul bennem a workshopon a kapcsolat hiánya vagy éppen ellenkezőleg, azt fedezem fel milyen erős kapcsolatban vagyok a barátokkal?

Válasz:

Mindkettő. A kérdések által a workshopon megvizsgálhatom magam, azaz feltárhatom azt hogy mi hiányzik éppen belőlem ahhoz, hogy elérjem a kívánt állapotot. Tehát együtt kilenc másik baráttal, letisztul bennünk a kérdés és így a feleletek is egy egészet alkotnak, amely behatol a gondolatainkba. Ha ezzel össze tudunk kapcsolódni, akkor láthatjuk, hogy mennyire vagyunk kapcsolatba, közös áramlásba  a barátokkal.

Mindannyian különbözőek vagyunk, és a workshopon jövünk rá, hogy hogyan vagyunk képesek összekapcsolódni. Felvetődnek kérdések. Lehetséges ez? Kivel pontosan? Egyetértek, vagy nem? Folyamatosan kapcsolati formák épülnek a közös munka alatt, és a workshop vizsgálja és tárja fel ezeknek a kapcsolatoknak a hálózatát.

Egyrészt, a barátokat kell nagyobbnak látnunk, úgy hogy magunkat kicsivé tesszük. Át kell élnünk a lenullázódás állapotát és ez által magunkévá kell tenni azt hogy a spirituális embrió részei vagyunk.

Másrészt, a workshopban akár 10-en vagyunk akár százan én akkor is nulla vagyok. De ez a “nulla” ebben a kapcsolatban azt jelenti, hogy folyamatosan azt vizsgálom, hogy hogyan adakozzak, azaz  milyen támogatást és segítséget tudok adni a többieknek a közös munkában..

Szóval ezen ellentétek között jön létre a középső vonal és akkor jelenik meg a kiegyenlítő pont, ahol elérjük a a workshop körének középpontját: ahol mindenki az saját erejével megerősíti a másikat, mindenki adakozik a másiknak, de ugyanabban az időben készen áll minden erejével növelni a cél fontosságát és a munka intenzitását az egységben.

S mindezt nagyrészt belső munkával. Amikor a barátok között vagyunk, és megbeszéljük a workshop kérdéseit,akkor mikor hallgatom őket úgy tűnik, hogy egyik hülyeséget beszél, a másik nem is értette a kérdést, a harmadik az eszével beszél, logikával ahelyett hogy az érzelmeiből szólna, és a negyedik pedig állítólag helyeset mond, de nem szeretem mert az ő szavai mélyebbek és okosabbak mint az enyéim. Szóval mikor együttműködésbe kezdek a barátokkal, akkor megtapasztalok különféle érzelmi hullámokat, és bár ez rossz érzés de a spirituális munka szempontjából kiváló.

Komolyan kell venni a workshop fontosságát, olyan formán, hogy: “Én azért jöttem, hogy összekapcsolódjak a többiekkel azért, hogy átadjam számukra a motiváltságomat és energiáimat, hogy mindenki megkapja a közösség erejét.Ehhez egy és fél óra, a leghatékonyabb idő”.

Persze, mivel meglátom, hogy az idegen gondolatok kitaszítanak az egységből, minden irányban próbálnak eltávolítani, azaz a belső ellenállás az ami nem engedi, hogy egyetértsek a barátokkal vagy, hogy kapcsolódjak velük. De ez a mechanizmus része ezért szükségszerű! Mert így találok csak lehetőséget arra, hogy a lehető legintenzívebben tisztázzam le a dolgokat magamban egy magasabb “frekvencián”.

Vannak olyan workshoppok amikor csak a  szavak cserélődnek, mint a politikusok között, van hogy különböző idézeteket hoznak fel csak a résztvevők a memóriájukból, és van úgy hogy úgy beszélnek a barátok mintha pszichológusok lennének. De ami a legfontosabb az, az érzés, a szív, az hogy mit érzünk abban a pillanatban, hogy mit tapasztalunk a szívünkön keresztül.

Mi kell tehát megtanulnunk egónktól? Mert az egó egy “segítőtárs”. A egó az “Angyal” a Teremő kezében, amelyen keresztül Ő inspirál minket. Szóval, láthatjuk, hogy a Teremtő még egy pillanatnyi pihenést sem ad, állandóan ébresztgeti az egónkat, újra és újra mindig különböző formákban azért, hogy megadhassa nekünk a maximális esélyt arra, hogy mindig tovább léphessünk.

A workshop a leghatékonyabb együtt töltött spirituális idő. De ha elkezdenénk ezt minden nap csinálni, azonnal az embereknek a fele jönne csak el, majd azután annak a fele, és az emberek egyszer csak úgy fordulnának a workshop felé, mint valami kemény munka felé, tehát hamar  kimerülnének ebben. Mert mi gyengék vagyunk, így hát a kongresszuson folytathatjuk még a workshoppolást egy-két napig, de ettől nem terheljük az embereket egyenlőre jobban… .

2012 szeptember 23, Reggeli lecke, “Kérdések és válaszok”

(BS)

KA

27 Sze 2012

66 queries in 0,614 seconds.