Baal HaSulam, “A Tíz Szfíra Tanulmányának bevezetője” 102. pont: Ezért írva van, hogy, akik a Tórát Lo Lishma állapotában tanulmányozzák, a Tóra az ő számukra a halál italává válik. Nem csak hogy nem emelkednek túl a Teremtő arcának elrejtésén, mivel nem igazították az értelmüket a munkához, és az eléréséhez, a Tóra, amelyet magukba gyűjtöttek, nagymértékben növeli a Teremtő elrejtettségét. Végezetül ezek az emberek az elrejtésen belüli elrejtés állapotába – azaz a kettős elrejtés állapotába – zuhannak, amely halálnak tekinthető, azaz totális leválasztottságnak a saját gyökerükről.
Ez az ami történik, ha valaki nem nem tesz erőfeszítéseket a környezeten, a tanuláson és minden egyéb eszközön keresztül, amivel csak rendelkeznek a Teremtő feltárulásáért, amely nem jelent egyebet, mint az adakozás és a szeretet minőségének a felfedezését az emberen belül, annak érdekében, hogy a teremtett lények szeretetétől eljusson valaki ahhoz, hogy a Teremtőt kezdje el szeretni. Erre kell fókuszálnia, hogy a tanulása eredményeképpen feltáruljon az adakozás mások felé, lényegtelenül attól, hogy kezdetekben ez mennyire mesterségesnek és értelmetlennek tűnhet, és mennyire ellentétes a saját természetével.
Kezdetekben az ember elutasítja azt, hogy meghallja ezt, és hogy egyetértsen ezzel. Azonban ha időről időre visszatér, az összes akadály ellenére, és minden, a természet, a Teremtő által előírt és meghatározott szükséges dolgot végrehajt, amelyek a válság következményei, és minden más feltételt, ami feltárul a számára, fokozatosan elfogad, azzal egyetemben, hogy a tanulás célja, az Ön lenullázás elérése.
Ez egy nagyon különleges művelet, nem az a fajta, amit elképzelünk az út elején. De annak a mértékében, ahogy a változások megjelennek bennünk az út során, új definíciókat fogunk felfedezni minden alkalommal, mint például a megszorítás, a többiek, a kapcsolat, kölcsönös garancia, a Teremtő, az adakozás és a szeretet minősége, stb. fogalmak jelentése. Elkezdjük megérteni, hogy mit jelent a “halál itala,” és miért a Tóra hozza el ezt a mi természetünkkel ellentétes minőségű jelenséget. Így fokozatosan tisztává válik a helyes út, és irányultság.
Az ember gyakran találja magát olyan helyzetben, amelyben nem is látja a saját gonoszságát. Azonban “amit valakinek az értelme nem tesz meg, az idő megteszi.” Az egyetlen kivezető út, ha felvesszük a terhet, mint az ökör, vagy a szamár, és napról napra elmegyünk tanulni, ahogy az mondva van: “Tégy bármit, de menj!” Az ember nem érti pontosan mi történik, az egó felülről lett megadva az embernek, és minden feltétel megtalálható benne, azaz mindent a Felső Erő rendezett el ilyen módon.
Az ember erőfeszítéseket tesz, cselekszik, de eddig nem nagyon értette, mi történik. A legfontosabb dolog, hogy ne hagyja abba, hanem legalább a legegyszerűbb cselekedeteket hajtsa végre mechanikusan. Ha képes valahogy tovább lépni ezen az úton, és aztán annak is örülni kell, hogy az ember legalább ezt képes irányítani.
Tehát mindenkit értékelnünk kell, aki erőfeszítéseket tesz a napjai során, részt vesz a közös munkában, amennyire csak képes, és amennyire csak hagyják ezt neki felülről. Lényeges feltétel, hogy eljutott erre a helyre, ehhez az állapothoz. Ezek után már a letisztázás feladata van hátra, mikor, miért, mit fog mindebből megérteni, miért kell ebben részt vennie, és hogy mi az elvárt végeredmény mindezek után?
Tanulnom kell Rabbi Simon és a tanítványainak a példájából, mivel mi is össze akarunk kapcsolódni és olyanná akarunk válni, mint ők. Ők gyűlöletet és szeretetet éreztek egymás iránt, és nekünk is el kell érnünk ezt a két ellenmondásos megkülönböztetést.
2012.12.24, A Napi Kabbala lecke 1. részéből, “Bevezetés a Tíz Szfíra Tanulmányába”
KN
