Miközben a Zohárt olvassuk, mélyen magunkba kell ásnunk, hogy belülről kutassuk azokat az akciókat és tulajdonságokat, amiket leír. Ezek az akciók és tulajdonságok a vágyainkban találhatók, de el vannak rejtve előlünk. Tehát fel kell tárnunk őket.
A folyamat, ami feltárja őket hasonló egy géphez, ami magában működik. Ez olyan, mintha átmennénk egy erdőn, és keresnénk valamit, amit elvesztettünk, keresni egy elvesztett dolgot, ez nagyon fontos nekünk.

Erőt kell kifejtenünk kifele és kutatnunk kell belül. Addig, amíg el nem törjük ezt a belső falat, ami jelen van mindannyinkban, és elválaszt minket a spiritualitástól. Nincs más eszköz, hogy keresztül törjünk a spirituális világhoz, és a Zohár mesél nekünk arról a világról, amely  fal mögött létezik. Ha keresztül akarunk menni rajta, és együttesen támadjuk, ez az egyetlen mód, hogy áthatoljuk rajta.

Valóban ezt a falat egy személyben hoztuk létre ellentétben spirituális tulajdonságaival.  A személy az egoista, és a fal egyik oldalán található. Mindazonáltal a személy található a másik oldalon is, de az akkor egy egész más „én”  Ezért az egoista „éntől” a spirituális „énhez” kell menni, és ez csak úgy lehet, ha mindenki megteszi a saját maga erőfeszítését.

Mit tanít nekünk a Zohár? A Kabbala tudományából tudjuk, hogy a Teremtő egy vágyat teremtett, amiben az összes további fejlődés megtörténik. Ez az egy vágy nagy mennyiségű egyéni vágyat foglal magába, egy egységes rendszerré szerveződve, amit „Ádámnak”, a közös léleknek nevezünk.

Ekkor a programjának megfelelően, a Teremtő elkezdte lerombolni a kapcsolatot ugyanazon vágy részei között. Így ők elkezdték elveszíteni a kapcsolatot egymással, és mint egy beteg szervezetben, a szervek elkezdtek nem megfelelően együttműködni egymással. Ahhoz az egyensúlyvesztett állapothoz, amiben a szervezetünk létezik, ha beteg, tüneteket tapasztalunk, mint megnövekedett vérnyomás vagy láz, vagy kémiai változások a vérben. Ez egy betegség, ahol a szervezet képtelen egyensúlyba hozni önmagát.

Miért cselekszik a Teremtő így a lelkekkel? Azért hogy érezzük, hogy romlottak vagyunk és kijavítsuk azt. A romlottság betegsége a köztünk lévő kapcsolatban, mint az egységes rendszer részeiben, egy kezdeti állapothoz vezet minket, amikor kevésbé és kevésbé érezzük magunkat egymáshoz kapcsoltnak. Ez a veszteség köztünk 125 foknyi távolságra lök el minket a végtelenségtől, egy olyan állapotba, ahol a kapcsolat teljesen megszűnik. Sőt mi több, a 125 fokon történő süllyedés közben, a „Pársza” szintjén (megosztottság), egy még nagyobb romlottság jelentkezik, és a pozitív kapcsolat helyett ami egykor megvolt, negatív kapcsolat jelenik meg. Ennélfogva minden ember másokat akar felhasználni a saját hasznára. A szervezet nem pusztán meghal, de még fel is emészti önmagát.

Ez az alászállás a megszerzés érdekében és mások kihasználása felé addig folytatódik, ameddig egy olyan állapotot nem ér el, amikor teljesen elveszítjük a kapcsolatot egymással, az adományozás pozitív kapcsolatát és a megszerzés negatív kapcsolatát is beleértve. Egy olyan állapotban létezünk ami teljes ellentétben áll a spiritualitástól minden tudással és felfogással ellentétben, ami az egymástól való elválasztottságunk eredménye.

Ennélfogva, amit „evilágnak” érzünk, ez egy képzeletbeli valóság. Miért képzeletbeli ez? Mert a Teremtő pontosan azért hozta ezt létre, hogy ebben az illúzióban megmutassa nekünk, hogy milyen az, ha ő nincs jelen. Megkaptuk a lehetőséget, hogy megértsük, hogy ki kell javítani a kapcsolatot közöttünk. Addig a mértékig, ameddig a kapcsolatunk növekszik, a lelkünk felemelkedik pusztán evilágunk érzetétől odáig, ahol a Végtelen Világ létezik. Ez az újraalapítása a köztünk lévő kapcsolatnak egy felemelkedést hoz létre.

Ebből az okból, addig a mértékig, ameddig el tudjuk képzelni az állapotainkat a többi lélekkel való kapcsolatban (a teremtés összes egyéni részeivel együtt), egy nagyobb elfogadottságára számíthatunk a Zohárnak. Végül is, a Zohár könyve a végtelenség szintjéről íródott. A Zohár könyvének írói a 125 fok magasságából írták azt meg, ahol mind összekapcsolódtak. Ugyanígy, amikor a Zohárt tanuljuk, éreznünk kell a vágyat arra, hogy kapcsolódjunk egymással. Nincs szükségünk különleges trükkökre, de csak emlékeznünk kell rá, hogy minden az egymással levő kapcsolatunkon belül kerül elérésre.

Valójában a Zohár csak a lelkek egyesítéséről beszél. Megmutatja a kapcsolatunkat az általános rendszerrel, amit „Ádámnak” hívnak, az összes lélekkel, és hogyan tudjuk mindegyiküket egy korrigált, egészséges, és helyesen funkcionáló rendszerré összekapcsolni. Ez az egyetlen dolog, amiről a Zohár beszél.

Olyan reakciókat hallok amiben az emberek nagyon nehéznek találják a Zohár könyvének olvasását. Nincs meg hozzá a türelmük; nincs kapcsolatuk a szöveggel és nem érzik az ízét. Egyetértek ezekkel a panaszokkal, mert így érez egy ember, ez ellen semmit sem lehet mondani. Viszont példát kell vennünk a hétköznapi életünkből és arról, hogyan jutunk be ebbe a világba.

Hogyan tanulják mega gyermekek, hogy hogyan éljenek ebben a világban? Egyszerűen figyelnek, és megfigyelnek mindent, anélkül, hogy megértenék, mi történik velük. Így önkéntelenül is kapcsolatot vesznek fel a világgal, és a Fény segítségével természetesen mindent fogalmat megkapnak, nyelvet és evilág megértését.

Ha tudjuk, hogyan történik ez a folyamat egy emberrel ebben a világban, és minden mechanikáját felfogjuk, akkor meg fogjuk érteni, hogy ugyanezen haladunk át a spiritualitásban. Ez az egyetlen lehetséges fejlődés mód; természetesen történik, és lehetővé teszi számunkra, hogy egy járulékos világba lépjünk be – a spirituális világba. El kell ismerni, hogy a folyamat könnyebb evilág babáinak, mert ebbe már beleszülettek, és egy újszülött természetével kell a környezetük érzeteit felfogni. Mi másrészről meg kell, hogy tanuljuk a rendszereket és el kell érnünk, hogy fel tudjunk fogni egy világot, ami ellentétes a minőségeinkkel.

Még csak nem is tudjuk, hogy ez az ellentét mit jelent, mert teljesen le vagyunk választva a spirituális világról. Ennélfogva a bejutásunknak még természetesebben kellene megtörténnie; mondjuk csak a természet erői miatt kellene megtörténnie, mert részünkről lehetetlen volna megérteni vagy érezni azt idő előtt.

Ezzel ellentétben, minden megértés és érzet fölé kell emelkednünk, amink már van az adakozás erejének erénye miatt. Ezt úgy hívják, hogy „hit az értelem felett”. Meg kell tennünk ezeket az erőfeszítéseket, és vágynunk kell rá, hogy a spirituális világhoz tartozzunk, az érzelmeinken és az elménken túl. Vágynunk kell rá, hogy befolyással legyen ránk és fejlesszen minket, hogy új szívet adjon nekünk és új értelmet, a jelenlegi anyagiak helyett. Ezen a módon a jelenlegi természetünk felett fogjuk feltárni magunkat. Akkor vágyni fogunk rá, hogy nyitottak maradjunk és magunkba tudjunk szívni mindent, amit a Felső Fény képes velünk megtenni.

Nem érezzük, hogy egy különleges rendszerben létezünk. Egyszer bemutattak a hírekben egy történetet, a gyémántpiacról. Láthatatlan sugarak voltak az egész helyen, de a sugarak hálója a szemnek láthatatlan maradt.

Ugyanilyen módon létezünk mi is a spirituális rendszerben. Már benne vagyunk; a részai vagyunk; mi aktivizáljuk, és az aktivizál minket. Ez a rendszer létezik és ez él. A Fény benne a Arich Anpin Parcufjából jön az Acilut világában, ez azt jelenti, hogy egy nagyon magas helyről, amit a Korrekciónk Végének hívunk. Ezt a Fényt Zohárnak hívjuk.

Ennélfogva a Zohár nem könyv; ez egy használati útmutató, hogy hogyan működtessük a Fényt, ami a Korrekció Végéből jön, és így befolyásol és visz minket a végső korrigált állapot felé.

Amikor az autentikus kabbalista források a Zohárra hivatkoznak, nem azt mondják, hogy a Zohár könyve, hanem egyszerűen azt mondják „a Könyv”, mert annyira egyértelmű, hogy nincs másik. Minden másik könyvet nem tekintenek könyvnek.

Fel kell fognunk, hogy ez nem csak egy könyv. Egy „könyv” „feltárást” jelent, és pontosan ez történik, amikor kapcsolatba lépünk a Zohár könyvével. Még akkor is, amikor az ember egyszerűen olvassa, nézi, vagy figyeli, hogy mások hogyan olvassák ezt a könyvet, megértés vagy ismeret nélkül, valami megváltozik benne, bár nem is fogja fel, hogy pontosan mi történik.

Tehát folytassuk csak az olvasását, azzal a szándékkal, hogy mi mind együtt legyünk, mivel a korrekció csak az emberek közötti kapcsolatban lehetséges. Ebben fel fogjuk tárni a Felső Erőt, a Teremtőt. Nemcsak olvassuk ezt a könyvet; egy rendszert hozunk működésbe, hogy feltárjuk azt.