Nincsenek egyéni részletek; csak azért tűnik így nekünk, mert képtelenek vagyunk megérteni az egész rendszert az összes összefüggéseivel, jelenségeivel, állapotaival és időivel együtt. Világunkban egy egyéni jelenséget választunk, és önmagában tanulmányozzuk azt, de lehetetlen így tanulni a spiritualitást. Ilyen módon sosem tanuljuk meg az igazságot

A spirituális világban, mindig az egészet tanulmányozzuk, mert minden fokozat tökéletesség, amiben benne foglaltatik mind a tíz Szfira. Összességében tanuljuk, de csak egy kis mértékig. Ennek érdekében egy kész és teljes spirituális edényt kell előkészítenünk (Kli), mert csak valami ami tökéletes lesz képes befogadni a tökéletességet. Egy személy képtelen lesz érezni a spirituális világot, amíg a Klije nincs kész rá, hogy befogadjon a tökéletességből legalább egy kis részt.

Ennélfogva, mindig törekednünk kell valami tökéletes és egész felé, ahelyett, hogy csupán megelégednénk a tanulmányokkal vagy érzetekkel. Nem szabad megállnunk és várnunk, a mozdulatlan szintjén ragadva. Arccal a tökéletesség felé kell fordulnunk. Fel kell készítenünk a spirituális Klinket hogy felfogjunk, érezzünk, és elérjük az egész spirituális világot. Csak akkor leszünk érdemesek a spirituális feltárulásra. A spirituális világ tökéletesség és csak ebben az általános és tökéletes formában lehet azt feltárni.

Ennélfogva a munkánk nem abból áll, hogy lekorlátozzuk magunkat, hanem kinyitjuk magunkat amennyire csak lehetséges. A maximális feltárulás felé kell törekednünk a jobb vonalon, és emellett a korlátozások a bal vonalon fel fognak tárulni a jobb vonal mellett. Viszont ez a feltárulás nem tőlünk függ. A Felső Fény tudja, minek kell feltárulnia számunkra, az előrelépésünknek megfelelően. Erre való tekintettel, megbecsüljük, milyen mértékig tudjuk elérni a teljes képet.

Kérdés:

Hogyan tudom megmaradni a belső munkában és a helyes szándékban a 2010-es Zóhár konvenció alatt, amikor számos munkánk lesz, mint például a gyerekekre vigyázni és hasonló dolgok.

Válaszom:

Meg kell értenünk, hogy minden ilyen akadály a saját hasznunkra van. Ebbe beleértendő minden olyan akadály, ami a házastárssal, gyerekekkel, munkával, pénzügyekkel, adósággal, egészségügyi problémákkal, hozzánk közeli és távoli emberekkel, akik ellenünk vannak, a saját kételyeinkkel, és saját magunk nem teljes lenullázásával lélekben és szívben kapcsolatos. Ez az olaj, ami fel tud gyulladni magától, de csak ha a személy folyamatosan túljut ezeknek az akadályoknak a folyamatos nyomásain.

A spiritualitás csak a túljutással tárul fel. Ha valaki elhagyja ezeket az erőfeszítéseket, a tűz azonnal meghal. Az ego fölött kell lennünk. Éreznünk kell, hogy egyszerre a jobb és bal vonalban vagyunk, hogy megtaláljuk a középső vonalat. Ez az a viasz, ami ég. Úgy látszik, hogy a Teremtő égeti, de ez nem így van. Neked kell felemelkedni, hogy meggyújtsd. Írva van, „Te fogod meggyújtani a gyertyákat.”

A bal vonal azért jön, hogy megadja nekünk a lehetőséget, hogy megoldjuk azt és feltárjuk a Fényt. Nem azért tárul fel, hogy megalázzon és visszavessen téged. Mindig biztosnak kell lennünk benne, hogy a bal vonal ugyanolyan mértékben jelen van bennünk, mint a jobb vonal, hogy a jó irányába, a Fény felé célozzon be minket.

Ha egy személy olyan helyzetbe kerül, ahol elbukik, ez csak olyan esetben történik meg, amikor különös feladat és számítás történik vele kapcsolatban, amit több különleges szint irányít. Viszont ennek nem kell megtörténnie velünk. Ez csak a felkészülési állomásokban lehetséges, amin már számos előző életben túljutottunk.

Jelenleg a feltárulás szakaszában vagyunk. Ha úgy próbálkozunk ahogy kellene, akkor nem fog ilyen bukás történni. A lehetséges bukások csak akkor történhetnek meg, ha nem tudjuk felismerni a szabad döntésünket. Írva van, hogy mindig félig bűnösnek és félig igaznak kell magunkat látnunk. Mindig adott a lehetőség számunkra, hogy magunkat és az egész világot a jó felé célozzuk. Egy személynek azért vannak akadályai, amik meghaladják a képességeit, hogy a világot a jó felé segítsék.

Ennélfogva nem fontos, hogy milyen munkát fogunk ellátni a konvenció alatt. Még az sem számít, hogy a leckéket hallgatjuk-e. Ami fontos, az az, hogy hogyan érezzük a vágyakat, amik azért jönnek, hogy egyesítsenek minket, és hogyan „gyújtjuk meg magunkat” a korrekcióért. Minden munkánk belső. Az szintén nem számít, mennyi ember fog egyesülni ott és hány napig. Ahányan ott lesznek, azt kellene mondanotok, „Ha egyesülünk, ahogy kell nekünk, meg fogjuk gyújtani a gyertyát”. Ennélfogva mindenki aki tud, vegyen ebben részt. Egy ember számára nem valóságos leküzdeni ezt a félelmet, de együtt ez könnyű.

A Kabbala tudománya egy olyan módszer a korrekcióra, ami két erőn alapul: a vonzáson és a taszításon. Ez a két erő arra szolgál, hogy közelebb vigye a személyt a korrekcióhoz, a célhoz hozzásegítve őt. Akadályok állnak elé amit le kell küzdenie; ezek az akadályok támogatják őt az építési anyaggal, amivel szerkesztenie kell magát.

Ebből az okból a szöveg olyan módon van megfogalmazva, mintha egy személy az őserdőbe térne be. Nem tudja, mi történik ott; nem érti, mi hogyan van szerveződve és miért. Bemegy az őserdőbe és eltéved ott. Nem tudja merre van az út, és megrémül minden egyes fától. Fokozatosan viszont, behatol a szövegbe a szavak között és elkezdi látni a mélységet bennük. A szöveg elkezd rajta dolgozni és ő elkezd dolgozni a szövegen. Minden szó és fogalom dimenziót kap és így lép a személy előre.

Sok akadályt lát az úton, amik tisztán az ő állati elméje és érzései ellen vannak. Ezek az akadályok segítik őt hogy kikapcsolja az anyagi érzeteket, és „megtörjék” az anyagi elméjét. Hirtelen képessé válik valami újat érezni és megérteni. Az szöveg „őserdeje” érthetőbbé válik és elkezdi érezni, hogy egy minta van benne. Például a majmok amik ugrálnak az erdőben megértik, mi folyik itt, mert ez az ijesztő hely az otthonuk. Ugyanilyen módon, egy személy elkezdi otthon érezni magát a szövegben.

A Zóhárban a Ki Tissa (Amikor veszel) fejezetben a 81-es bejegyzés: …  Olyan dolognak, ami  közzétételt, későbbi feltárást igényel, először egy olyan helyre van szüksége, ahol elrejtőzhet, és elfedhetik azt. Először a szem elől elzárva kell lenni és aztán az iparos megmutatja a termékét. Így ami később kell, hogy elrejtve legyen, először fel kell hogy tárulkozzon. Ez azért van így, mert „az Isten ellentétesnek teremtette őket”. Minden ami a szentség fokozatain belül létezik, az ellentéte a Sitra Ahrában (tisztátalanság) is jelen van.

Minden az ellentétén keresztül tárul fel;a Fény előnye a sötétségen keresztül jelentkezik. A Teremtő ne tudja feltárni magát a teremtménynek, amíg a teremtmény fel nem tárja az ellentétes formáját és az ellentétes formából meg nem tanulja, mi a közvetlen forma.

Csak a sötétséget tudjuk megfigyelni. Fekete betűket olvasunk egy fehér háttér előtt, ez azt jelenti, hogy azt érezzük, ami hiányzik. Amit feltárunk az nem a Teremtő, hanem az, hogy Ő nincs jelen. képtelenek vagyunk feltárni az Ő tulajdonságait. A teljes munkánk abból áll, hogy az ellentétes oldalból tárjuk fel ŰŐt, ahogy an Mózesnek mondta: „Láthatod a hátamat, de az arcomat nem láthatod.”

Ezért van az, hogy egy ember, aki tényleg el akarja érni a feltárulkozást, a hitének túl kell mennie az érveken, és el kell érnie az adakozás tulajdonságát, a Binát. Viszont képtelen feltárni ezt az adakozás erejét, mert nem érzi azt. Csak úgy tudja feltárni azt, hogy érzi magában a hiányt, az ő sötétségén, egoista vágyán keresztül. Ez a hiány az adakozás szüksége. Az ellentétből kell feltárnunk azt, mert mim mindig a sötétség felől érkezünk, az egoizmus oldaláról és az ellentétet látjuk meg mindenben. A spirituális világ feltárulásakor azt fogjuk mondani: „Láttam a kifordított világot.” Nem is fogjuk fel, mennyire ellentétesek vagyunk a spiritualitással.

Csak képzeljük el, hogy egy test minden sejtje és szerve mennyire eltökélt a saját munkája felé. Egész élete teljesen másik szervektől függ, amiből megkap mindent az életéhez. Ugyanakkor az élete célja, hogy életet adjon nekik. Az ilyen kölcsönösség nélkül, nem kapná meg az éltető erőt, amire szüksége van tőlük, és nem lennének képesek részt venni a szervezet közös életében. Ez az, ami a Teremtő közös erejéhez kapcsolja őket. A Fény és az élet Őtőle jön hozzájuk.

Érzem, hogy egy rendszerben létezem. Az egész világ és az egész univerzum egy közös rendszer, amiben látom annak belső kapcsolatait. Ezen a rendszeren belül érzem, hogy mindenki kapcsolódik a másikhoz, függ a másiktól, és arra kényszerül, hogy betöltse saját feladatát. Ezért tiszta számomra, hogy nem választódom el a többiektől.

Ha ez zárt lenne, önálló rendszer, minden véget érne. Viszont az új hiányok, korrekciók, és áttörések mindig megjelennek a rendszerben. Valami aktiválódik az egyik helyen, egoizmus nő a másikon, és folyamatos félelemben találom magam. Másfelől irányban tudok maradni, ha előnnyé változtatom a helyzetemet, erő gyűjtésével és új tulajdonságok elnyerésével. Akkor nem fogok félni semmitől, ami feltárul előttem. Ezzel ellentétben, boldog leszek a lehetőség miatt, hogy azonnal korrekciót tehetek, és még több életet tudok hozni a közös rendszerbe. Ezt megtéve úgy fogom érezni, hogy több örömet adok a Teremtőnek.

Jelenlegi szintünkön, nem szükséges belemerülnünk a részletekbe, de egyszerűen együtt kell dolgoznunk, a közös spirituális edényünkkel dolgozva, amihez mindenki hozzáadja a saját részét. Amikor magasabb szintekre emelkedünk, pontosan tisztáznunk kell, melyik részünket kapcsoljuk össze, ugyanúgy, ahogy az emberi testben, ahol szövetek, anyag és sejtek csatlakoznak egymáshoz. A szervek kapcsolódnak, felfedezik a megfelelő funkcióikat, és megfelelő dolgokat adnak a többi szervnek.

Most viszont csak a vágyaink egyesítéséről beszélünk egy cél felé. Csak egy dologra kell figyelnünk: Mi mind fel akarjuk tárni a Teremtőt, és csupán azért karjuk ezt, hogy jól érezzük magunkat. Kölcsönös adakozást szeretnénk elérni, ahol Ő fog adni nekünk, és mi fogunk adni Neki és egymásnak is. Ez az a rend, ahogyan a spirituális „kádunk” életre kel és fenntartja magát. A kádon belül, egy élőlényként fogunk létezni, anélkül, hogy el lennénk választva egymástól.

A Fénynek egységes egésszé kell kovácsolnia minket ahol az egész „én” megszűnik. Mindegyikünk a saját vízcseppjét hozzáadja a kádhoz, senki sem fogja tudni, hogy melyik csepp tartozik hozzá, mert minden közös. Akkor az egón túli kölcsönös kapcsolatunk elkezdődik. Egy rész egyesül a másikkal, mintha életerővel töltött artériák lennének egy élő szervezetben. Az élet a testben olyan mint a Végtelen Világ Malhutja: a Malhut Fénnyel van megtöltekezve és az élete közös, a kölcsönös adakozáson alapul, a részei között és a Teremtő között.

Képzeljük el, hogy mi mindannyian egy ember vagyunk. Mi vagyunk a szervei, és szeretnénk ha élne ez a személy, mert az életével ő örömet ad a Teremtőnek. Ekkor elkezdjük feltárni, hogy nem csak valami lecsatlakozott rész vagyunk, mint az agy része például, hanem úgy vagyunk az agy részei, hogy minden szervben jelen vagyunk egyszerre. Hogyan máshogy lennénk képesek törődni a többiekkel? Minden sejtben és csontban van egy agyrész, és ugyanígy mindenkiben benne foglaltatunk kivétel nélkül. Elveszítjük az egyéni identitásunkat, de másik részről több lehetőséget nyerünk, hogy másokra gondoljunk az egónkon túl, miközben az egónk új módokon tárja fel magát.

Kérdés:

A közelgő 2010-es Zóhár konvención, hogy lehetséges, hogy annyi munkát elvégezzek, és elérjem a spirituális szintet csupán három nap alatt?

Válaszom:

Ez egyáltalán nem függ az időtől. Abban a pillanatban fog megtörténni, amikor az egység cselekedetét véghezvisszük együtt.

Amikor Rabas csoportjában voltam, mi egyszer hasonló helyzettel találkoztunk. Megkérdeztem tőle, mit kell tennem, hogy elérjem ezt az állapotot. Ő azt válaszolta, támadásra van szükségünk.

Ezt önmagunkban kell megtenni; minden mindegyikünktől függ. Meg kell tennünk ezt a támadást, hogy kapcsolat épüljön ki közöttünk, És akkor meg fog történni.

Még azok az emberek is, akik csak azért jönnek a konvencióra, hogy általános inspirációt nyerjenek, hogy egyszerűen bekapcsolódjanak a közös folyamatba, azzal, hogy vágynak a részesei lenni, az első szinten szentséget kapnak. Ezt úgy hívják, mozdulatlan szint, Domem de Kedusha, mert nincs szükség semmilyen különleges képességre a részünkről hozzá. Annyit kell tenni, hogy el kell jönni, és „menni az árral”. Azzal, hogy ezt megtesszük, kiérdemelhetjük, hogy kijövünk Egyiptomból. Egy személy, aki csatlakozik másokhoz, el fog rohanni a fáraótól, együtt mindenkivel.

Amikor egy ehhez hasonló konvenciót tartunk, egy különleges állapot jelentkezik, mert bár nem érezzük még a spiritualitást, nagyon nagy hatással vagyunk egymásra ha fizikailag találkozunk. nem volt véletlen, hogy a Teremtő megteremtette ezt a világot, ahol fizikailag tudunk kapcsolódni, és hatással lenni egymásra.

Amikor ülünk valahol, messze egy számítógépnél, vagy a TV előtt, nem tudjuk érezni egymást, mert még nincs meg a hatodik érzékünk. Ennél fogva a fizikai találkozás nagyon befolyásol minket és felébreszti belső szándékainkat afelé, hogy egyesítsük a vágyainkat.

Ezért létezik a világunk, mert ez pontosan az a hely, ahol elkezdhetjük a spirituális munkát az alapoktól kezdve. Ebben nem függünk a spiritualitástól és minden spirituális tulajdonságot úgy szerezhetünk meg, hogy szabad döntést hozunk róla, hogy szeretnénk azt, vagy sem.

Szabadok vagyunk mert a spiritualitáson kívül vagyunk, és képesek vagyunk egymással kapcsolódni az anyagi világunkban. Innen elkezdhetjük a spirituális felemelkedésünket, ha szeretnénk azt. Ha nem vágyunk rá, akkor folytathatjuk életünket pusztán a fizikai testünkben. Valótlan egyedül megtennie ezt egy személynek, de együtt könnyű.

Ha spirituálisan meg akarunk születni, sok jó előkészület megtételére kell törekednünk. Ennek eredményeképpen kezdjük feltárni egoizmusunkat( a gonoszt) , mert a sőtétség, amit „kigyónak” hívunk feltámad bennünk..

Lehetetlen egy könyü és békés átmrnrt az új világba. Hasonlóan, a születés a materiális világba egy kritikus és nehéz folyamat. Azt jelenti, hogy „meghalsz” az előző szinten, és csak akkor születsz az új világra. Hasonlóan a kígyó új egoista vágyakat ad nekünk, ezáltal segítve, hogy áttörjünk egy új világba. Tehát a jó és gonosz erők együttműködnek.

Írva van: Én teremtettem az ördögi hajlamot, és a Tórát, a „fűszert”( gyógyítás a korrekcióra) Más szavakkal, a legfőbb komponens a vágyunk, ami teremtés anyaga, és a Tóra csak mint a „fűszer” hat a teremtésünkre.

Amikor kilépünk Egyiptomból, és a Vörös Tenerhez közelítük, először be kell dobnuk magunkat a vízbe  Csak ha először így cselekszünk válik a tenger ketté.  Ez  születés aktusa, de hogya vagyunkj képesek ilyet csinálni? Mi erre csak akkor vagyunk képesek, ha az ördög (az egoizmusunk) minket hajtva feltárja magát, és ezen akción keresztül megszületésre késztet minket.

Beleugrunk a tengerbe, mint például egy személy,  aki egy égő ház 20-ik emeletéről ugrik ki, Az ember egy dolgot tud, amikor ugrik,  neki menekülnie kell a tűzből, ez az egyetlen menedéke Hasonlóan mi mindannyian képesek vagyunk gondolkodni azon, hogyan meneküljünk az ördögtől, és nem számít, mi következik. Ez pontosan az, ahogy születtünk

Ezért értékelnünk kell az egoizmusunkat lényeges és alapvető munkájáért. Enélkül nem érnénk el a végső Célt. Ezért hívjuk ezt „ segítségnek ellened”