Dr. Michael Laitman

A közös lélek úgy fejlődik, mint egy embrió

Nem tudod kiszámolni, hogyan juss el a következő állapotba. Ez mindig megfoghatatlan neked és rejtve van a sötétségben és a bizonytalanságban miután minden vágy az új. Tényleg minden újra kezdődik

Nincs rá mód, hogy megragadd. Csak a Felső Fény fedheti fel. Ezért ez a kinyilatkoztatás nem tőled függ. Erőfeszítéseket teszel, de nem tudod, hogy milyen mechanizmust kapcsolgass, hogy elvégezd a dolgod. Olyan vagy, mint egy kis gyerek, aki játszik és véletlenül megnyom egy gombot, bekapcsolja az egész rendszert, szörnyű konzekvenciákat idéz elő.

És mint egy gyerek nem kell törődnöd azzal, hogy milyen lesz a következő állapot, mert ez egyedül a Teremtő kiváltsága. Minden az Ő tervei szerint halad, és senki nem tudja pontosan, hogyan működik.

Te éppen egy teljesen új szintet fedezel fel, ahol az összes lélek egyszerre lesz kijavítva,  a közös lélek általános struktúrája mentén.  Ez olyan mint egy embrió, amiben minden szerv lépésben  nő,  olykor a máj, olykor a tüdők, olykor a lábak. Minden nap az egyik szerv gyorsabban nő, a másik meg lassabban. Ugyanezen a módon a közös lélek is nő, mert elkezdte a korrekció folyamatát.  Senki nem tudja biztosan, hogy nőni fog-e és milyen sebességgel.

Mindaz amit tennünk kell, minden lehetséges erőfeszítést tegyünk meg, és arra fokuszáljunk, amit rögtön megtehetünk, ahelyett, hogy megjósoljuk, hogy mi lesz holnap. És nem szabad elfelejtenünk, hogy a mostani célunk nem más, mint hogy feltárjuk a Zohár könyvét az emberiségnek

ft

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 1,084 seconds.