Dr. Michael Laitman

remény

“Generációs katasztrófa az oktatásban” (Medium)

Medium publikálta az új cikkemet: “Generációs katasztrófa az oktatásban


Az ENSZ főtitkára Antonio Guterres figyelmeztetett arra, hogy egy generációs katasztrófát élünk át az oktatásban, amiatt, hogy az iskolákat be kellett zárni a koronavírus fertőzés miatt. Egyrészt én megértem, hogy ez miért szomorú. Másrészt ha azt nézzük, hogy az emberek mivé válnak miután egész gyerekkorukat és tinédzserkorukat a jelenlegi oktatási rendszerben töltik, nem vagyok annyira biztos benne, hogy annyira szomorú, hogy az iskolákat be kellett zárni. Véleményem szerint valójában az elszakadás a régi oktatási rendszertől az ami lehetővé teszi majd számunkra, hogy ezt megvizsgáljuk kívülről, hogy azt kritizáljuk, és hogy egy újabb, jobb oktatási rendszert építsünk utána. 

A korrekt oktatási rendszernek az emberi kapcsolatokra kell helyezni a hangsúlyt, nem pedig arra hogyan töltsünk információt az emberekbe. Az új oktatási rendszernek meg kell tanítania a gyerekeknek azt, hogy azok az emberek akiknek más a nézetük mint az övék, azok nem ellenségeik. 

A jelenlegi erőszak az utcákon, otthonainkban, a növekvő bűnözési, kábítószer használati statisztikák, a növekvő prostitúció, depresszió, öngyilkosság, mindezek annak az oktatásnak az eredményei, melyet jelenleg gyermekeinek adunk. Így sajnálkozhatunk az oktatási rendszer bezárásán, de hogyha az eredményeket nézzünk, akkor ezt inkább sikernek nevezhetjük. 

Ez a romlás nem a Covid-19 vírus megjelenésével kezdődött. Ez már évtizedek óta zajlik.

A jelenlegi oktatási rendszer az ipari forradalom oktatására épül, és annak célja csak az volt, hogy azoknak a földművelőknek akik a városokba költöztek megadja a megfelelő tudást, hogy képesek legyenek a gépeket kezelni a gyárakban. Időről-időre újabb tudásanyagot adtak hozzá az oktatási rendszerhez, de az alapelv nem változott: memorizálni kell azt az anyagot amit a tanárok elmondanak nekünk, és ez az egyetlen dolog amire szükségünk van ahhoz, hogy egy jó állást kapjunk.

Valahol az út mentén elfelejtettük azt, hogy az iskola a gyermekeknek tudást ad, de nem javítja, neveli őket emberi lényként. Az a rész, mely megtaníthatná őket arra hogyan kommunikáljanak más emberekkel, hogyan gondoskodjanak egymásról, hogyan váljanak pozitív elemmé a társadalomban, teljesen el lett felejtve. A szülők sem tanítják ezt többé, mivel a gyermekek nincsenek otthon és az iskolák nem tanítják azt, mivel nem erre lettek kitalálva, tehát mindennek az eredménye az, hogy 18 évvel a megszületésük után, azok a drága gyermekek akikbe az összes reményünket helyeztük, felnőttként, javíthatatlan vademberekké váltak. Ezért van az, hogy még jobb is, hogy az iskolákat be kellett zárni, ez egy újabb haszna a Covid- 19 vírusnak a társadalom számára.

A helyes oktatási rendszernek az emberi kapcsolatokra kellene helyeznie a hangsúlyt, nem pedig az információk begyűjtésére. Azt kell megtanítani gyermekeknek, hogy azok az emberek akiknek más a nézetük azok nem ellenségeik. Épp ellenkezőleg, azok akiknek más a véleménye, olyan perspektívát, nézőpontot mutatnak nekünk, melyhez egyébként nem juthatnánk hozzá. Még akkor is, hogyha nem értünk egyet másokkal, nem tudnánk, hogy miért gondoljuk pont azt amit gondolunk hogyha nem lenne szükség arra, hogy jobban kifejezzük saját nézetünket.

Sőt mi több, a világ tele van ellentétekkel, és könnyen megnézhetjük azt, hogy a Természetben semmi nem létezhet saját ellentéte nélkül, és ez ugyanígy van az emberekkel is. Mikor mi különböző nézeteket hordozunk magunkban, akkor az úgy tűnhet, hogy azon vitatkozunk, hogy kinek a véleménye helyes, de valójában mi az egész világot egy magasabb szintű létezés felé segítjük a különböző véleményen keresztül.

Hasonlóan amikor a lábainkat nézzük ahogy sétálunk, úgy tűnik mintha a két láb versengene egymással. De mi akik azt képesek vagyunk felülről nézni, tudjuk, hogy ez a látszólagos versengés ez nem más, mint ahogy az egész test halad előre a következő állomás felé, ahová menni akarunk. Hogyha nem lenne a látszólagos versengés a két láb között, nem lennénk képesek haladni, hanem egy helyben állnánk.

De a gyerekek sajnos nem tanulják meg ezt az iskolában, csak memorizálnak. Ezért vagyok boldog, hogy végre eljutottunk arra a pontra, ahol elkezdhetjük valóban oktatni magunkat, valóban emberi lényekké válni, nem pedig emberi számítógépekké. Így talán van remény az emberi faj számára.

[268927]
Cikk forrása: https://laitman.com/2020/08/a-generational-catastrophe-in-education-medium/

24 aug 2020

Purim

thumbs_laitman_214

Meg kell értenünk, hogy a Júdaizmus valamennyi ünnepének, mély, Kabbalista jelentősége van, amelyen keresztül az évezredes Bölcsesség emlékeztet bennünket az ember halhatatlanságba vezető útjára. Ilyen ünnep a közeledő Purim is.
A Purim az ellentétek ünnepe, ami összeköti a boldogságot és a csalódottságot, az elrejtést és a feltárulást, a jót és a rosszat, a száműzetést és a megváltást. A Purim (amely a héber „Pur” azaz „sors” szóból származik) ilyen módon a tökéletes spirituális szint, az ellentétek egyensúlya és harmóniája, azaz, a Végső Korrekció (Gmar Tikkun) állapota. Az ember megszerzési vágyait korrigálta az Isteni Adakozás szándéka, ez által képessé válik a teremtés összes vágyát összekapcsolt módon érzékelni, és ebben a hatalmas vágyban látja megnyilvánulni magát a Teremtőt.
Mi a spirituális jelentése a Purim Ünnepének?
Megillat Esther (Eszter Könyve) azokról az erőkről szól, melyek megjelennek az emberben. Ezeknek az erők azok, melyeket a spiritualitást elérő ember felfedez, a Teremtővel kialakuló kapcsolatban. Ezek irányítanak mindent, ami megjelenik az ember életében, és ezek az erők egy történetbe rendeződve jelennek meg az írásban – különböző nevek alatt, mind Mordechai, Eszter, Hámán, stb.
A Purim története a második templom építése előtt zajlik, nem sokkal Izrael országának felemelkedése előtt. A történet a Végső Korrekció előtti utolsó csatát írja le. ezen a szinten, Izrael Népe, azaz az emberben lévő legmélyebb, spirituális kitöltésre törekvő vágy, amely „Egyenesen Isten felé” irányul – héberül Yashar El, azaz Izrael – békében és nyugalomban élt Achashverosh Királyságában. Mordechai, a spirituális vágy, kizárólag egy dologra törekedett, a Teremtővel való tökéletes összeolvadással. Ez a spirituális vágya azonban, a megszerzési vágyakkal szoros kapcsolat alapján azokkal együtt eltört, és szétszóródott a törött megszerzési vágy darabok között.
A gonosz Hámán, aki az egoista megszerzési vágyakat reprezentálja az emberen belül, el akarta orozni a trónt Achaverosh királytól, aki a történetben a Teremtőt szimbolizálja. Ehhez el kellett törölnie azokat a vágyakat a világból, melyek elérhetik valaha a Teremtővel való formaegyezést, azaz Izrael Népét, akik közte és a Teremtő között állva megakadályozhatták a teremtő Erejének önző megszerzését. Hámán azonban nem értette meg, hogy az Isten felé törekvő vágyak azért lettek szétszórva a földön, hogy alvó állapotukból felébredve egyesüljenek a törött megszerzési vágyak korrekciója érdekében, és egyensúlyt teremtve a világban az összes vágyat visszavezessék a Teremtőhöz.
Így a történet végén, valamennyi ember a királyságban elfogadja a spirituális vágyak irányító szerepét, és magára vonja annak tulajdonságait. A történet végén az is kiderül, hogy Hámán a Teremtő eszköze, Titkos Angyala, melyet az emberek fölé emelt azért, hogy megjelenjen a vágy a jóságra és a szeretetre.
A Purin ünnepe a boldogságról szól és az örömről. Ami nem más, mint a Teremtő elérésének öröme.

KA

08 Már 2017

A Földi életünk

laitman_435

A mi világunk, egy egoista versenyről szól, a gyerekkortól, a halálunkig. A teljes emberi élet maga a pokol, folyamatos harc, amelyből senki nem jöhet ki igazán jól, kizárólag az egónk fényesedik be a ténytől, hogy valaki fölé emelkedtünk.
Ezért az egész földi életünket, amely megadatott a számunkra, meg kell próbálnunk egyensúlyba hozni, és ezzel megváltoztatni. Életet adunk gyerekeknek, felneveljük és tanítjuk őket annak érdekében, hogy ne az egojukat hizlaljak, hanem hogy olyan emberekké váljanak, akik békességben élve képesek élvezni az életüket, és nem érzik állandóan, hogy védekezniük kell.
A Kabbala Bölcsessége pontosan ezt magyarázza el, hogy kell ezt elérni. Ehhez ki kell építenünk az emberek között egy olyan kapcsolat rendszert, amely minden egoista elutasítás felett áll, és így hidat emelhetünk a kölcsönös kapcsolat ereje által, az Örök Szeretet irányába.

Részlet a reggeli leckéből 2017.01,14

17 jan 2017

Reménytelenség érzése

laitman_198

A teljes reménytelenség érzésének elérése, a Teremtővel szembeni cselevőképesség hiányának megértése, az emberi lélek mélyének lényegét kepező gonoszág feltárulása, azaz a lélek sötétségével való szembesülés az első igazán magasztos spirituális állapot az emberré válás útján. Ebben a pontban válik az ember a teremtés egyetlen és igaz elemévé, ez a pont a mélységével pedig előre vetíti az elérhető magasság mértékét. Ebben a pontban születik a valódi ima, a kérés a Teremtőhöz, az egyetlen Erőhöz, amely képes felemelni az embert a Tőle független, de rendkívül magányos és sötét állapotból, a Vele való egyenrangú összekapcsolódás magasztos beteljesedéséhez.

Részlet a reggeli leckéből

2016.12.07

KA

07 dec 2016

A Reménytelenség Célja

light

A spiritualitás felé törekvő embernek meg kell értenie, hogy minden szenvedés és fájdalom, illetve a helyzetének reménytelensége csak egyetlen célt szolgál, hogy szíve mélyéről a Teremtő felé forduljon segítségért. Amikor pedig képessé válik arra, hogy ebben a helyzetben azt kérje, hogy a Teremtő adja meg azt, hogy szeretettel tudjon a többi ember felé irányulni, kérése meghallgatásra talál. Mivel a Kabbala egyértelműen rámutat, hogy az ember által észlelt valóság virtuális, elmondhatjuk tehát, hogy a virtuális világ összes szenvedése sem valós, és ez vezet bennünket el az egyetlen valósághoz, azaz a Teremtővel való kapcsolathoz.

2015.10.04 Reggeli Lecke

11 okt 2015

80 queries in 0,448 seconds.