Egy hatalmas, együttes erőfeszítés küszöbén állunk. Lehetőségek bomlanak ki előttünk, a spirituális ütemtervnek megfelelően, tehát gyerünk, és tegyük valósággá ezeket. Képesek vagyunk támadások sorozatát végrehajtani és lövedékként küldeni azokat a célpont közepébe, ameddig el nem érjük az eredményt.
Teljesen reális lehetőségeket látok előttünk. Nem kell azt gondolnunk, hogy még mindig nem állunk készen, vagy, hogy még nem értünk mindent. Semmi nem teljesen tiszta Egyiptomban, mi csak belecsúsztunk a sötétségbe és abban hömpölygünk. Minél több mindent a helyére teszünk, annál több dolog szóródik szanaszét a zavarodottság következő lökése miatt.
Fontos, hogy ne essünk kétségbe ettől a zűrzavartól. Ha csak az éppen előttünk álló cselekedet által ítélem meg a dolgokat, akkor látom, hogy mit vagyunk képesek éppen most megtenni. Talán valaki megkérdezheti:„hogy vagyunk képesek tenni bármit?” Ez igaz, de amikor mi igazán felfedezzük, hogy képtelenek vagyunk tenni bármit, a megváltás hirtelen bekövetkezik.
Nem lényeges, ha mi éppen egy nagyon jó, kellemes állapotban vagyunk. Mi a spirituális világba vagyunk meghívva. A húsvét ünnepe, mint a segítség egy módja érkezik el hozzánk.
Emellett éreznünk kell az egész világért a felelősségünket, amely éppen a velünk történtekkel, egyre nagyobb bajban van. Ha mi nem érjük el a spirituális áttörést, hatalmas szerencsétlenséget zúdítunk a nyakunkba. Óriási összeomlások különböző országokban közelednek. A helyzet egyre bonyolultabb, és nekünk vissza kell állítani az egyensúlyt – csak nem az előző, hanem egy spirituális módon.
Húsvét (Pesach) estjén egyes szám első személyben meséljük a Kivonulás történetét, azért, mert minden, ami akkor történt, vonatkoztatható mai életünkre is. Ilyenkor valóságában átéljük azt a szenvedést, amit őseink átéltek. Tulajdonképpen ezen az estén a saját életünket elemezzük újra, az egyiptomi rabszolgák szemszögéből. A történet az Isteni gondviselésről szól. Mózesről, a jelekről, amiket kapott, s a csodákról, amiket Isten tett. A tíz csapás, a tenger kettéválasztása, mind csodák. Azért történtek így, hogy még mai szemmel nézve is csodának lássuk őket.
Mindig is csodák vettek minket körül. A kivonulás nem szimplán csak megtörtént velünk. Ez egy olyan esemény, amivé mi váltunk. Ez határoz meg minket, ezzé váltunk. Ez mindannyiunk élete, s újra meg újra megtörténik velünk, amikor a világgal vagy önmagunkkal harcolunk. A szabadságot egy örökös szökésre kész állapot fenntartásával érjük el. Az Egyiptomból való kivonulás élménye olyan mély nyomot hagyott lelkünkön, hogy sosem voltunk képesek magunk mögött hagyni.
Az az ember, aki már nem képes átélni többé a kivonulás élményét, megfojtja saját lelkét. A történet elmesélésének spirituális értéke az, hogy lelkünket megnyitjuk, s nyíltan szembenézünk önmagunkkal. Amíg csak ebben a világban élünk, a szabadság fogalma kézzel megfoghatatlan, meghatározhatatlan marad számunkra. Azonban, míg haladunk a spirituális úton, és nem állunk meg, addig szabadok vagyunk.
Mivel a szabadság egyfajta szövetség, és csak a folytonos, a tanulás általi naponta megújulás által maradhat életben. Ez köti össze a halandó lelkünket az Örökkévalóéval, s erőt ad a világ megváltoztatására, míg benne élünk a megváltoztatandó világban. Már 5776 éve ugyanúgy mondjuk el ugyanazt a történetet gyermekeinknek és a kivonulás által örök szabadságot kaptunk Istentől. Nem azért, mert megszabadított minket a rabszolgaságból, hanem mert erőt és lehetőséget kaptunk tőle ahhoz ma is, hogy napról-napra képesek legyünk változni, belső munkát végezni együtt a világ korrekciója érdekében.
KN
Kérdés:
Kérdés:
