Dr. Michael Laitman

harmónia

Lesz-e háború?

182.02

Ma mindenki felteszi azt a kérdést, hogy: lesz-e háború Ukrajnában vagy sem? Nem politikus, hanem Kabbalista vagyok. Mindent csak a világ globális korrekciója felől nézek, amelyben egy napon minden nemzet közelebb kerül egymáshoz és egyesül. Ebben a formában fogjuk elérni a békét és a teljességet a Földön való létezésünkben.

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus mentén láthatjuk, mennyit kell majd minden nemzetnek és országnak korrigálnia még önmagán, mert nem tudunk kölcsönösen megfelelő és melegszívű formában kapcsolódni egymáshoz.

Ezért nem akarok politikát elemezni. Nyilvánvaló, hogy ebben a vitában senkinek nincs igaza, mert mindannyian egoisták vagyunk. Mindenkinek korrigálnia kell az egoizmusát, amíg mindannyian barátokként egyesülünk. Mindezek előtt pedig háborúk és problémák kísértenek bennünket. Ha nem gondolunk a korrekcióra és arra, hogy minden bűnt szeretettel fedjünk le, akkor nem lesz jó életünk.

De mégis úgy gondolom, fokozatosan meg fogjuk érteni, hogy a nemzetek közötti problémákat nem lehet háborúkkal megoldani. Ezek az országok és emberek közötti háborúk új formát öltenek. Hiszen már most látható, hogy nem lehet atomfegyvert vagy vegyi fegyvert használni. Akkor mi marad? Megint botokkal és kövekkel harcolnak majd egymással az emberek?

A modern világban nem lehet többé olyan háború, mint amilyen volt. Ezzel már szinte mindenki egyetért. Senkinek nincs olyan hadereje, amellyel a háborúból győztesen ki lehetne kerülni.

Ezért azt gondolom, hogy az emberiség elkezdi a belső ellenőrzését lefolytatni, gondolatai és valóságérzékelése tekintetében és rájön, hogy a konfrontáció új szakaszába kell lépnünk. Ez nem köztünk lévő – és nem ezen, vagy más szomszédos országok közötti – konfrontáció lesz, hanem önmagunkkal való szembenézés, azaz háború a saját természetünkkel.

Azt gondolom, hogy már elég közel kerültünk ahhoz az állapothoz, amikor lehet erről beszélni és meg lehet érteni, hogy az emberek között a korrekcióra – pontosan az ember önmagához, és másokhoz való viszonyában – van szükség. Csak így lehet egyensúlyt és harmóniát elérni minden ember között.

[294215]
A KabTV „Beszélgetés újságírókkal” című műsorából, 0222.01.17.
forrás: https://laitman.com/2022/02/will-there-be-a-war/

17 feb 2022

Érezd a szeretet árnyalatait

621

Kérdés: Két erő létezik a természetben. Hívhatjuk őket szeretetnek és gyűlöletnek, jónak és gonosznak, plusznak és mínusznak, a vonzás és taszítás erőinek. A harmóniát a köztük lévő egyensúly teremti meg. Kijelenthetjük, hogy a szeretet tulajdonképpen a két erő közötti harmóniát jelenti?

Válasz: Kölcsönös kiegészítést jelent. Az embernek egyszerűen meg kell bizonyosodnia róla, hogy ha szeret valakit, azt adja neki, amit a másik akar, és ebből öröme lesz. S ez fordítva is igaz..

Kérdés: Gyakran használja a „kapcsolat” és „szeretet” szavakat, és úgy tűnik, nem is kíván ezen változtatni. Minden alkalommal egy kicsit mást ért a szavak alatt?

Válasz: Igen. Minden alkalommal új árnyalatok jelennek meg. Amikor kimondom a „szeretet” szót, mindig egy újfajta kitöltöttséget érzek. 

Kérdés: Hogyan sajátíthatjuk ezt el?

Válasz: Kizárólag az érzéseken keresztül. Már említettem, hogy a szeretet és a gyűlölet érzékszervi kategóriák, amikkel nem él a Kabbala. Ez a tudomány tisztán fizikai meghatározásokat használ.

A szeretet a vonzás ereje, a gyűlölet a taszítás ereje. Mindkettőt mérni is tudjuk.

[275538]
KabTV “Kommunikációs Készségek” 20/10/23
Forrás: Feel The Shades Of Love | Laitman.com

17 jan 2021

Hogyan olvashatunk mások gondolataiban?(Quora)

Michael Laitman, a Quora-n: Hogyan olvashatunk mások gondolataiban?

Mindez akkor lehetséges, ha oly módon dolgozunk önmagunkon, hogy a folyamat végén más emberré váljunk. Más szóval, ha a többiek állapotába juttatjuk magunkat, mintha önmagunkra kopíroznánk az ő minőségeiket, akkor elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk olvasni vágyaikban és gondolataikban.

Ez azonban nem egyszerű feladat. Azt kívánja, hogy a saját vágyaink és gondolataink elé helyezzük másokét, miközben odaadóan szolgáljuk őket és lenullázódunk előttük. Ekkor az övékkel megegyezővé alakítjuk elménket, és megérezhetjük vágyaikat és gondolataikat.

Ez a következménye annak a folyamatnak, amelynek során növeljük a többiek nagyságát, odáig, míg azt nem érezzük, hogy az hatalmas jelentőséggel bír. Ha úgy viszonyulunk gondolataikhoz és vágyaikhoz, mint amik elsődlegességet élveznek, akkor egyszer csak azt érezzük, hogy egy teljességgel új és tágas világ nyílik meg előttünk. Ahelyett, hogy saját beszűkült egyéni érzékelésünket használnánk, a mások vágyain és gondolatain keresztül óriásira tágul ez a percepció. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor a sejt megérzi, hogy az a gazdatest, amihez tartozik, sokkal nagyobb, mint az ő egyéni dimenziói. Ebből pedig azt indítja be, hogy maximális erőbedobással tevékenykedjen a gazdaszervezet hasznáért, és csak annyit szerezzen meg tőle, amennyi szükséges ennek a cselekvésnek a fenntartásához.

Amikor felfedjük a minket egymással összekötő kapcsolat minőségét – amelynek része, hogy mindenki nála nagyobbként gondol a másikra, és fontosabb szerepet játszik, mint mi önmagunknak, akkor létrehozhatjuk azt a támogató, bátorító közeget, ahol mindent biztosíthatunk egymásnak, ami szükséges a kapcsolat fenntartásához. Újfajta harmóniára találunk, amely azokból az egységgé összeállt hajlandóságokból fakad, hogy segítő módon jelen legyünk egymás számára. 

A természeti törvények, amelyek a szeretet, altruizmus és kapcsolódás törvényei, írják körül azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik a másik gondolatainak olvasását. A fő előfeltétel, hogy azzal az őszinte szándékkal közelítsünk meg másokat, hogy a hasznukra teszünk. Ha ehhez bármilyen minimális mértékű egoista vagy kizsákmányoló jellegű szándék társul, akkor megmarad a többiektől való mentális és érzelmi leválasztottságunk.

Forrás: “How Can We Read Someone’s Mind?” (Quora) | Laitman.com

20 dec 2020

Új Élet 467- Bizalom a megválasztott vezetőkben

Új Élet 467- Bizalom a megválasztott vezetőkben

Dr. Michael Laitman beszélgetése  Oren Levi-vel és Yael Leshed-Harel-lel

Nem bízunk a megválasztott vezetőinkben, hiszen nagy ívű tervekkel állnak elő, hogy aztán csúfosan kudarcot valljanak. Értelmetlen vádolni vagy megvetni őket, hiszen a közvélemény problémája, hogy nincs tisztában vele, mi a természet terve az emberiséggel. Ha harmóniába akarunk kerülni a természet szabályaival, társadalmi szintű munkát kell végeznünk, és meg kell tanítani az embereknek az egyenlőség és kölcsönösség lényegét. Ez különösen Izraelben kritikus kérdés, mivel a természet terve szerint ennek a nemzetnek kell példát mutatnia az egész világ számára.

A Kabbala Bölcsessége azt tanítja, hogy Izrael teljessége képes az „itt és most”-ban létrehozni az új Édenkertet (Paradicsomot). A feltétel, hogy ragaszkodjunk a „Szeresd felebarátod, mint önmagad!” elvéhez.

[149928]
KabTV Új Élet 467- Bizalom a megválasztott vezetőkben” 14/12/09
Forrás: https://laitman.com/2020/11/new-life-467-trust-in-the-elected-officials/

16 nov 2020

A szabadság érzete

Kérdés: Van az embernek szabadakarata?

Válasz: Nincs. A szabad akarat kizárólag abból áll, hogy saját erőfeszítéseid segítségével, vagy azok ellenében, a számodra meghatározott cél irányába mozogsz.

Kérdés: Hogyan érezhetjük magunkat szabadnak, azzal együtt, hogy nem beszélhetünk a szabad akaratról? Miként lehet meg, ez az érzetünk?

Válasz: Az ember akkor érezheti szabadnak magát, ha harmóniába kerül a természettel, engedi, hogy együtt úszhasson ezzel az áramlattal. Ha érzi ezt a harmóniát, akkor számára megszűnik élet és halál, és egyetlen örökérvényű mozgásban létezik tovább.

[271981]
KabTV “Kabbalah Express” 20/09/01
Forrás: https://laitman.com/2020/10/how-to-feel-free/

02 nov 2020

“Mik a koronavírus fertőzés fő tanulságai?” (Quora)

Michael Laitman, a Quoraán: “Mik a koronavírus fertőzés fő tanulságai?

Az egyik kulcsleckéje, tanulsága ennek a járványnak az, hogy a vírusfertőzés csak az első csapás a Természettől, és sokkal több csapást várhatunk egyre erősödő intenzitással, mivel eljött az idő, hogy egy óriási változáson menjünk keresztül: hogy teljesen megváltoztassuk az élethez való attitűdünket, hogy ahelyett, hogy állandóan versengő, önközpontú megközelítéssel álljunk az élethez, olyan attitűdöt épitsünk, ahol kölcsönös felelősségben osztozunk, figyelembe vesszük egymást és a Természet rendszerét.

A vírusfertőzés által okozott változások máris megjelentek a társadalomban, a szociális távolságtartás feltételeitől kezdődően az egyre növekvő munkanélküliségen keresztül az összeomló gazdaságig, melyek arra utalnak, hogy ez a változás az élethez való hozzáállásunkban, hogyan is néz majd ki.

Különösen a munkavállalás területén olyan társadalmat építettünk eddig, mely olyan üzletekkel, foglalkozásokkal van tele, melyekre valójában nincs szükségünk.

A vírusfertőzésen keresztül a Természet rendszere elkezdte kiszűrni azokat a foglalkozásokat, tevékenységeket, amelyek nem szükségesek, csak azokat megtartva, amelyek valóban szükségesek. Azok az üzletek, amelyek az alapvető szükségleteket fedezik továbbra is működnek, míg azok amelyre nincs valódi szükség, azok szép lassan összeomlanak.

Hogyha az állatvilágot nézzük, akkor láthatjuk ahogy egy bizonyos mennyiségű állat meghal, míg mások azonnal megjelennek helyettük különböző változásoknak megfelelően, melyeket a Természet törvényei határoznak meg.

Ez ugyanígy van velünk is.

A Természet rendszerének részei vagyunk és a Természet olyan módon működtet minket, hogy most új feltételek közé helyez. Ennek megfelelően a Természet meghatározza majd az emberiség népességét és azt, hogy mi az emberiség aktivitásának a lényege.

A koronavírus hatására nagyon sok ember már így is munkanélkülivé vált, és ez azért van mivel egyre kevesebb szükség van azokra foglalkozásokra amelyeket korábban megtartottunk.

Azt várhatjuk, hogy azok az üzletek és foglalkozások amelyekre valódi szükség van azok fennmaradnak, mely körülbelül 5%-a annak a szolgáltatási szektornak, amelyet az elmúlt hetven év során kifejlesztettünk.

Ugyanúgy meglátjuk majd, hogy körülbelül 90%-a azoknak az aktivitásoknak melyeket korábban cselekedtünk fokozatosan eltűnik majd. Az emberek érzik majd, hogy azok a materialista értékek amelyeket fontosnak tartottunk, melyek arra kényszerítettek minket, hogy drága ruhákat, prestige autókat vegyünk, hogy megállás nélkül utazzunk a világ körül, ez mind eltűnik majd, és inkább alapvető, egyszerűbb beteljesülésekre vágyunk, leginkább sokkal mélyebb, jelentőségteljesebb társadalmi kapcsolatokra.

Ennélfogva mind a társadalomnak mind a hatóságoknak komolyan gondolkozniuk kell arról, hogy mit kezdjenek az egyre növekvő munkanélküli tömeggel világszerte.

Ez az a pont ahol én azt javasoltam, hogy készítsünk elő egy olyan keretet ahol az embereknek meglesz az alapvető természetes szükséglete melyeket a fennhatóságok biztosítanak, cserében azért, hogy részt vegyenek egy olyan oktatásban, aktivitásban, amely arra szolgál, hogy növelje a jelentőségteljes kapcsolatok érzését, fontosságát a társadalomban.

Egyrészt nem leszünk képesek újjáéleszteni a koronavírus fertőzés előtti gazdaságot és életstílust, másrészt, hogy azzal hogy egyszerűen biztosítjuk az emberek alapvető szükségleteit anélkül, hogy valami társadalmi előrelépést, célt nyújtanánk nekik, melyért érdemes erőfeszítést tenni, a társadalom hanyatlását okozzuk.

Ennélfogva az alapvető szükségleteket annak fejében kell nyújtani, hogy cserébe az emberek olyan oktatásban és aktivitásokban vesznek részt, amely arra irányul, hogy javítsa a társadalmi kapcsolatokat. Ennek megfelelően óriási változást látunk majd az értékrendszerben, mely önzőről altruistává, egyéniről kölcsönösen függővé válik majd, és az emberek a materializmusról emberközpontú értékekre váltanak, mely mindenki számára érdemessé, vágyottá teszi a bekövetkező változásokat.

Sőt mi több azáltal, hogy a pozitív társadalmi kapcsolatokat tesszük a legfontosabbá minden más felett, közelebb kerülünk majd a Természet egymástól függő, összekapcsolt rendszerével való egyensúlyhoz, és ezáltal egy pozitív visszajelzést kapunk majd a Természettől egy olyan magasztos harmónia érzetét, melyet soha korábban nem éreztünk.

Blog: https://laitman.com/2020/08/what-are-the-key-lessons-from-this-pandemic-quora/

20 Sze 2020

Új élet 1265 – Vége a Kapitalista Korszaknak?

Új élet 1265 – Vége A Kapitalista korszaknak?

Dr. Michael Laitman beszélget Oren Levi-vel és Nitzah Mazoz-zal

Az ifjabb generációt nem érdekli a vagyonszerzés, nem akarnak részt venni a versenyen alapuló kapitalista berendezkedésben. A rendszert a természet is egyre inkább kikezdi. A kapitalizmus erejét a növekvő emberi egó adta, és mára olyanná vált, mint a rák, ami feléli az erőforrásokat, és elpusztítja a bolygót. A spirituális tőkére épülő kölcsönös kapcsolat új, körkörös formájának érája felé fejlődünk. A spirituális tőke a határtalan szabadság, és a mások felé irányuló jó tettek érzeteiből áll össze. Az emberi fejlődés azon szintjét képviseli, ami az egoista, állati dimenzió fölött helyezkedik el. Mindenkinek rendelkezésére áll, ami a fennmaradásához szükséges, a maradékot pedig szívesen adja oda vagy osztja meg mással. Amikor egyenlő felekként elérhetőek vagyunk egymás számára, az egész világ abból a célból fog létezni, hogy mindenki számára hasznot hajtson.

[267970]
KabTV “Új Élet 1265 – Vége a Kapitalista korszaknak?” 20/07/13
Forrás: https://laitman.com/2020/08/new-life-1265-the-end-of-the-capitalistic-era/

29 aug 2020

“ Nem vírus, hanem egy kifinomult szoftver” (Medium)

Medium publikálta az új cikkemet “Nem vírus, hanem egy kifinomult szoftver

Mint egy kifinomult szoftver, a COVID 19-es vírus működtet és megváltoztat minket belülről. A vírus egy olyan fejlődés felé hajt minket, ahol emberi lényekké válhatunk és mindaddig, ameddig nem javítjuk ki az önző emberi viszonyokat, a világméretű vírus fertőzés újabb és újabb hullámain kell keresztül mennünk. Ameddig nem harmonizáljuk viselkedésünket a Természet programjával, a körülöttünk levő helyzet nem fog megváltozni.

A vírus egy olyan fejlődés felé hajt minket, ahol emberi lényekké vállunk, és ameddig nem javítjuk ki önző emberi viszonyainkat, a világméretű vírusfertőzés újabb és újabb hullámaival nézünk majd szembe.

A koronavíruson keresztül a természet rendszere hátulról tol minket előre, hogy újra meghatározzuk emberi kapcsolatainkat. Azonban még eddig nem reagáltunk helyesen a vírusfertőzésre oly módon, hogy javítsunk emberi viszonyainkon, hogy azokat a kölcsönös-garancia figyelembevétel, kölcsönös támogatás és kölcsönös felelősség felé irányítsuk. Még nem csökkentettük a társadalom különböző rétegei közötti súrlódást. Ennélfogva a vírus újra, és újra lecsap ránk. Így arra kell kényszerítsük magunkat, hogy közreműködésünket, viszonyainkat  egy integrál, egymást kiegészítő módon rendezzük el.

Mint ahogy a Természet rendszere egy egyetlen, összefüggő rendszer, melyben összes alkotóeleme összekapcsolódik egymással, az emberiségnek ugyanígy a kapcsolatok integrál hálózatát kell kifejlesztenie összes tagja között. De az állatokkal ellentétben, akik ezt ösztönösen érik el, nekünk a kölcsönös kapcsolatokat, kell tudatosan felépítenünk, ameddig mindannyian nem érezzük az egyetlen integrál emberiség egyenlő részeinek magunkat.

Hogyan érzékeli ez a vírus viselkedésünket, és hogyan reagál arra? Mi, és a vírus a Természet ugyanazon rendszeréből származunk, mely egy hatalmas rendszer az egész valóságot magába olvasztva, mely rendszer reagál a mi reakcióinkra és mindarra ami a rendszeren belül történik. Hogyha a viselkedésünk továbbra is a rendszer működése ellenében megy, az az, hogy megmaradunk az eredendően önző, kis mozgásterű viselkedésformán belül, akkor a Természet rendszerében lévő erők egyre erőteljesebben reagálnak majd, hogy minket arra kényszerítsenek, hogy a rendszer működéséhez igazodjunk. Hogyha nem változtatjuk meg viselkedésünket, akkor a világ egyetlen helyén sem találunk majd tartós gyógymódot a vírusfertőzésre, mivel a vírus mutációkon megy majd keresztül, és időről-időre önmagából újabb és újabb verziókat hoz létre.

Mindnek előtt, a fő probléma, az emberek ellenséges attitűdje egymás felé. Ennek megfelelően a vírus pontosan azon a helyen helyez nyomást ránk, ahol a kölcsönös figyelembevételnek kellene megtörténnie. A vírus nem engedi meg, hogy közelebb menjünk egymáshoz, hogy visszatérjünk a normális élethez, hacsak nem építjük újjá kölcsönös attitűdünket az alapoktól kezdve. Meg kell értsük azt, hogy a Természet rendszere minket egyetlen integrál rendszernek tekint anélkül, hogy érzéseinket figyelembe venné, miközben mi ösztönösen egyedülálló, független egységeknek érezzük magunkat.

Ezzel szemben, hogyha képesek lennénk megfelelő kapcsolatokat építeni, és megtartani egymás között mindezt, akkor képesek lennénk a világot egy teljesen új módon, újra formálni. Egy teljesen új különleges érzékelést, értelmet, új egymás felé való attitűdöt fedezhetünk fel, amely új viselkedésformákhoz és kifejeződéséhez vezet közöttünk. Akár észrevesszük ezt a folyamatot akár nem, teljes belső világunk jobbá válik majd a környezet hatására.

Még akkor is hogyha eljön az idő amikor a vírusfertőzés elmúlik, mi felfedezzük majd, hogy korábbihoz képest más emberekké váltunk, hogy mindannyian megváltoztunk. Többé nem érzünk majd késztetést arra, hogy a bolygó egyik sarkából a másik sarkába rohanjunk, vagy, hogy állandóan az üzletközpontokba, boltokba szaladgáljunk minden egyes alkalommal, amikor egy új telefon jelenik meg a piacon. Az élet egyszerűbbé, természetesebbé válik és kielégültségünk elsősorban az emberek közötti, – minőségileg fejlettebb- kapcsolatokból származik majd.

Minél közelebb kerülünk egymáshoz és minél jobban finomítjuk viszonyainkat, -hogy azon keresztül integrálódjunk a Természet rendszerével – annál hamarabb, annál fájdalommentesebben szabadulhatunk meg azoktól a problémáktól, melyek most sújtanak minket.

Megértjük majd annak szükségét, hogy körülöttünk mindenhez egy felelősségteljesebb módon álljunk hozzá, érezzük majd annak szükségét, hogy abbahagyjuk a materialista célok hiábavaló hajszolását, mely célok egyelőre elpusztítják a Földet. Mindeddig a dolgok megszerzése, begyűjtése irányított minket, az ember mindenből a legjobbat csak magának akarta, hogy mindenáron vagyonhoz és hatalomhoz jusson. Ahogy egyre fejlettebbé válunk feltárul, hogy a lehető legjobb emberi életet akkor érhetjük majd el, amikor harmonizáljuk viszonyainkat azzal az integrációval, mely a Természet többi részében létezik.

Az emberi evolúció következő fázisa ez az integráció. Ennek az ötletnek a magunkba szívása, megemésztése és annak megvalósítása az emberi lények között elvezet minket oda, hogy felfedezzük a Természet leghatékonyabb belső erejét, azt az egyetlen erőt, mely a Természet összes rendszerét, összes szintjét összeköti, és azt egyetlen integrál rendszerben összeköti.

Az a képtelenségünk, hogy megbirkózzunk időnk válsághelyzeteivel, mindaz a káosz, szakadás és korrupció, mely megtölti világunkat minden szinten, minden területen, segít minket abban, hogy felfedezzük mennyire ellentétesek vagyunk azzal a kiegyensúlyozott rendszerrel, mely a valóság többi részében uralkodik. A helyes út megtanulása két úton történhet: az első az a kellemetlen út, amelyben egyre több globális katasztrófa sújt majd minket a koronavírushoz hasonlóan, hogy megmutassa, hogy mi mennyire egyetlen rendszer részei vagyunk, mely rendszer egymástól függő, ahol mindannyiunk mindenki más sorsát befolyásolja. A másik lehetőség az, hogy mi mindezt megtanulhatjuk egy könnyebb módon, úgy bele merülünk az egyetlen holisztikus rendszer koncepciójába, és elkezdünk proaktív cselekedeteket végezni, hogy új minőségi viszonyokat építsünk egymás között, mely kölcsönös gondoskodáson és kölcsönös kiegészítésen alapul.

Jövőnk sorsa a Természet integrál erejének kezében van. Ennélfogva minél közelebb kerülünk egymáshoz és minél inkább újra hangoljuk viszonyaink, hogy az hasonlóvá váljon a Természet integrációjával, annál hamarabb és annál fájdalommentesebben megszabadulhatunk azoktól a problémáktól melyek most sújtanak minket. Képesek leszünk arra, hogy az ember fejlődése egy teljesen új szintjére emelkedjen azáltal, hogy felújítjuk emberi kapcsolatainkat, hogy az harmóniába kerüljön a valóság legmélyebb, legjelentőségteljesebb szoftverével.

[267348]
Cikk forrása: https://laitman.com/2020/07/not-a-virus-but-sophisticated-software-medium/

14 aug 2020

“Mik azok a dolgok, melyek nem számítanak az életben?” (Quora)

Michael Laitman, Quora: Mik azok a dolgok, melyek nem számítanak az életben?

Mi egy önző anyagból épülünk fel, ahol elsősorban saját hasznunkat nézzük mások kárára.

Minél tovább fejlődünk az egónk annál nagyobbra nő, és különösen a mi időszakunkban, az egónk olyan mértékben kifejlődött, hogy egyre nehezebbnek találjuk, hogy magunkat kitöltsük, vágyainkat beteljesítjük

Az életük szükségszerűségein túl (étel, szex, család, lakóhely) az egónk arra kényszerít minket, hogy gazdagságot, hatalmat és a hírnevet tartsuk fontosnak, és ez olyan mértékű, hogy sok ember az egész életét annak szenteli, hogy ezeket egyre magasabb szinten elérje.

Azonban ha megértjük, hogy túl minden fizikai célunkon, úgy is láthatjuk magunkat, hogy van egy sokkal magasztosabb cél – ami vár mindannyiunkra, amely arra irányul, hogy elnyerjük, az örök lelket, a véget nem érő kitöltést, egy teljes valóságérzékelést – harmóniát és egyensúlyt a Természet adakozó minőségeivel, akkor azonnal megértenénk, hogy a fizikai örömök mennyire nem lényegesek, mert csak átmenetiek és nagyon véges idejű, kitöltést adnak.

Írva van, a spirituális célról, hogy azok által akik már azt elérték, hogy ha az ember képes lenne akár egy morzsányi spirituális örömöt átélni, akkor hajlandó lenne feladni mindent, a fizikai világban, a spirituális növekedés érdekében

Azonban ez a spirituális öröm rejtve van előlünk.

Mindez azért van, mert ha ez könnyen elérhető lenne, akkor mi egyszerűen odatapadnánk a spiritualitáshoz, azért mivel sokkal nagyobb örömöt adna számunkra, mint bármi amit ebben a világban elérhetünk, és ezáltal, hogy így cselekednénk nem lenne semmilyen szabad választásunk a spirituális élet követésében. 

Mi akkor lépünk a spirituális útra, amikor egyfajta ürességet és betöltetlenséget érzünk a fizikai vágyainkban. Bármekkora mértékben is képesek vagyunk magunkat megtölteni étellel, szexel, családdal, pénzzel, tisztelettel, hatalommal és tudással, még is  állandóan úgy érezzük, hogy valami még mindig hiányzik, valami mást keresünk, és előbb utóbb elkezdjük keresni az élet értelmét és esszenciáját.

Ezek az egzisztenciális kérdések, együtt a fizikai vágyak keserű tapasztalatával, elvezetik az embert a spirituális kutatáshoz, ahol különböző spirituális csoportokhoz és, utakhoz fordul, válaszokat keresve és előbb utóbb megérti, hogy miért is élünk, és mi az életünk értelme.

Hogyha mi elérjük annak a felfedezéséhez, hogy annak érdekében élünk, hogy magunkat felemeljük a valóság egy magasabb érzékelésébe, érzésébe, ahol képesek vagyunk az örökkévaló lelket elérni, akkor ennek a spirituális célnak a nagysága elkezd ragyogni, mint az élet abszolút legfontosabb célja, és akkor előbb-utóbb elveszítjük a fizikai világban elérhető gazdagság, hatalom és hírnév fontosságát.

Akkor egy sokkal természetesebb és kiegyensúlyozottabb hozzáállást érünk el a fizikai világgal kapcsolatban is. Nem próbálunk mindenfajta, túlzott, kifacsart felfújt fizikai örömeket és beteljesüléseket keresni, hanem, ehelyett föléjük emelkedünk azzal a szándékkal, hogy elérjük a spirituális célunkat. 

Cikk Forrása: https://laitman.com/2020/06/what-are-the-things-that-do-not-matter-in-life-quora/

27 jún 2020

80 queries in 0,705 seconds.