Dr. Michael Laitman

jobb és bal oldal

Energiacsere

Komment: Amikor nyilvános előadásokat tart, nyilván számol az információátadás tényével, ám nem kap visszajelzést a közönség soraiból, és jellemző módon csak néhány kérdés hangzik el.

Válaszom: Amikor nyilvános előadást tartok, igyekszem úgy közvetíteni a közönség felé az érzéseimet, a spirituális üzenetemet, hogy az beléjük hatolva elkezdjen dolgozni bennük. Az emberek egymásnak adják át belső energiájukat.

Mindannyian egy hálózatba kapcsolódunk. Azzal, hogy kommunikálunk, egymás kölcsönös függőségét gerjesztjük, és még jobban átadjuk egymásnak az energiát. Nem számít, hogy ez szóban vagy írásban történik. Energiát adunk át, és ez a legfontosabb dolog. Alapvetően ez az, amit én keresek. És aztán ez tovább működik az embereken belül is.

Kérdés: Meg tudja ezt tenni anélkül, hogy fizikailag kapcsolatba lépne velük?

Válasz: Hogyne lennék képes, folyamatosan ezt teszem.

Nem számít, hogy egy ember milyen világban van, ha már van egy spirituális Kli (edény); vagyis ott van benne az erő. De számomra fontos, hogy az emberek ezt a saját szintjükön érzékeljék, és érett, normális benyomásokat kapjanak, és ezt a mi világunk szintjén is hordozzák magukban és átadják.

A spirituális világban nincsenek problémák, ott minden tökéletes. Meg kell győződnünk arról, hogy a mi világunk a spirituális szintre emelkedik. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha minden ember fokozatosan tudatosítja a földi világot.

Nekem azonban úgy tűnik, hogy többé-kevésbé kielégítő sebességgel haladunk a jobb oldal felé

Elegendő haladást értünk el az egységes integrál oktatás és nevelés rendszerének megteremtésében, egy olyan módszertan megalkotásában, amellyel ezt széles tömegeknek taníthatjuk.

Az emberiség arrafelé halad, hogy szükség lesz a korrigált interakcióra egymás között, különben nem fogjuk leküzdeni az általános válság megnyilvánulását.

[309766]
A KabTV "Hívást kaptam. Energiacsere" 2012.06.16.
Forrás: Energy Exchange | Laitman.com

19 Már 2023

Nekünk meg kell tanulnunk hogy hogyan tudjuk megszerezni az életet önmagunkon belül

thumbs_laitman_739

Amikor valaki felébred, fokozatosan mint egy növényt, el kezdik öntözni, és akkor elkezd fokozatosan fejlődni és elkezdi érzékelni a Fénynek a forrását. Hogy merre van a nap, a levegő ahogy áthatja  őt a szél, ahogy elkezdenek a levelei mozdulni. S akkor az élet forrásán kezdi el érzékelni.

Nekünk meg kell tanulnunk hogy hogyan tudjuk megszerezni az életet önmagunkon belül. Hogy hogyan adjunk életet az életnek önmagunkon belül, hogyan adjuk át a kontrollt az életnek. Ez lehetséges ám!

Hirtelen természetes módon az a képesség ér el, hogy nincs erőm semmit tenni önmagunk által, mert ha tudnánk tenni akkor nem is lennénk ebben az állapotban. A valódi zuhanás az akkor kezdődik mikor az ember nem érez semmilyen felébresztést, ürességet érez. Ürességet a szívében is és mindent üresnek érez. Hogy lehet valaki mesterévé ennek az állapotnak? Honnan ez az állapot? Ez valójában jó állapot. Ez a kapni-akarás hozzáadásából származik, amin felül kell majd kerekednünk. A negatív oldalról nyilvánvalóan, de ez egy emelkedés amiben meg jelenik egy újabb egó, amit korrigálni lehet és akkor valóban csak a pozitív erőnek van szüksége arra ami ezt kiegészíti.

Jobb és a bal, jobb és a bal. Ez az ahogy haladunk előre a létrán felfelé. Először el kell fogadnom az állapotot, a sötétségnek ezt az állapotát. Csak úgy ahogy a Tóra írja, hogy aztán volt reggel és aztán volt este és ezzel eltelt egy nap. Minden az estével kezdődött. Amikor valaki elkezd belépni a sötétségbe, pontosan ezt tanuljuk a Kabbala Bölcsességében, hogy a teljes korrekciója az edénynek az a nappali felkészülés alatt történik, azaz éjszaka – és különösen azon a spirituális ponton amelyet éjfélnek nevezünk – egy forduló pont van. Éjfélkor a Felső mechanizmus felébred és ezt hívjuk úgy hogy ABA VE IMA a Felső Atya és Anya.

Ők kezdik korrigálni a lelket és ez a lélek elkezd felébredni, hogy meg tudja szerezni ezt az új szintet amit nappalnak hívunk.

2016.05.21 New Yorki Kongresszus

szaKA

31 máj 2016

72 queries in 0,690 seconds.