Dr. Michael Laitman

spirituális gyökerek

Útmutató a kerek asztalokhoz, 8. rész

Kerekasztal: Közös vélemény

Kérdés: A kerekasztalok tartása során, nem kellene vitatkozni és kritizálni. Kritizálhatja az ember önmagát az ötletet, de egymást nem. Konstruktív módon lehet kritizálni?

Válasz:  Vitatkozni és kritizálni nem szabad, csak az ellentétes álláspontok aprólékos tisztázása lehetséges, hogy miért gondolkodik a másik így, és nem másképp.

Kérdés: Mit tegyünk, ha pontosítás után két vagy három vélemény alakul ki?

Válasz: Folytassuk a vizsgálatot, amíg nem találunk valami közöset. Vagy több következtetésre juthatunk, de ezeknek ki kell fejezniük az általános véleményét mindenkinek, amely két vagy három lehetséges döntéshez vezet. Az egyik esetben erre mutat minden, egy másik esetben arra mutat minden, és egy harmadik esetben pedig egy harmadik irányba mutat.

Kérdés: Ha eldöntjük hogy kerekasztalt tartunk, de ezt úgy tartjuk, mint egy pikniket, akkor két vagy három különböző vélemény nem sokat számít. Ha nemzeti szinten oldunk meg kérdéseket, akkor egy véleményre, egy döntésre kell jutnunk?

Válasz: A kerekasztalnak a végén egyértelmű megoldáshoz kell jutnia.

Kérdés: Ki mondja ki az utolsó szót: a főnök, az elnök, a kör moderátora?

Válasz: Senki. A kerekasztal nem zárulhat le valakinek egyetlen véleményével, különben az nem egy kör!

Kérdés: Tegyük fel, hogy döntünk arról, hogy karantént vezetünk-e be az országban, és két véleményre jutunk. Mi a következő lépés?

Válasz: Ez a kerekasztal vége, és a döntést a kerekasztalon kívül hozzák meg. Hogy lehetne másképp? Lehetetlen egy kerek asztalt valamilyen egyenes alá hajlítani!

Kérdés: Tehát ha Ön mondjuk egészségügyi miniszter, én pedig gazdasági miniszter vagyok, és nem azonos döntésre jutottunk, akkor megyünk az elnökhöz, és a végső döntés rajta múlik?

Válasz: Igen. Ezzel véget ért a demokrácia. Az elnök már pontosan eldönti, mit tegyen.

[270734]
KabTV „Vezetői Képességek” 20/07/09
forrás:https://laitman.com/2020/09/guide-for-round-tables-part-8/

01 nov 2020

Az emberi szint felé

Kérdés: Az embernek van valamilyen célja az életben, különben nem élne. Van-e spirituális gyökere, olyan jelenségeknek, mint az élet értelmének a kutatása?

Válasz: Egész életünkben fokozatosan merülnek fel bennünk az élettelen (kövületi) szintű vágyak, majd a növényi vágyak, az állati, és végül, az emberi szint vágyai. Így fejlődünk, amíg el nem érjük a személyes legmagasabb szintünket, majd már az öregedés és a halál felé tendálunk. Ez minden ember életében, egyéni.

Ugyanez történik párhuzamosan a társadalom életével. Az emberi fejlődés minden szakaszában azt látjuk, hogy az ásványi, a növényi, és az állati szint szakaszain is túljutott, s most az emberi élet tudatának szintjén áll, az élet értelmével kapcsolatban.

Általános szabály, hogy állatokként létezünk, szeretnénk egy saját kőrakást vagy odut, szeretnénk szaporodni, egészségesek és boldogok akarunk lenni az élet utolsó napjaihoz közeledve, és békésen meghalni. Az ilyen létezést, amikor a szervezet csak önmagáról gondoskodik, állati szintnek nevezzük, mert az ember csak a hasára gondol, anyagilag pedig önmagára.

De az utóbbi időben az emberiség elkezdett felemelkedni egy másik szintre. Az állati szintről felemelkedtünk a következő szintre, az emberi szintre. Ennek a szintnek nincs földi kifejezése.

Ha a kövületi, növényi és állati szintek a természetben léteznek külső, anyagi megnyilvánulásukban, akkor az ember csak annyiban tér el az állattól, hogy megvan a maga magasabb, mélyebb értelme az életének, és ennek megértése felé fejlődik. Más szavakkal, azt, ami az állati szintünkön kívül esik, emberi szintnek nevezzük.

Kérdés:  Hány ember foglalkozik ma az élet értelmének keresésével?

Válasz: Úgy gondolom, hogy ez az egész emberiséghez képest nagyon kevés, azaz pusztán százezrek, semmi több.

[272203]

KabTV „Vezetői Készségek” 20/07/02

Forrás:https://laitman.com/2020/10/toward-the-human-level/

23 okt 2020

A Tanárom és én

A Facebook oldalamról:  Michael Laitman 20/09/22

1979. február egyik hideg, esős estéjén, amikor Chaim Malka barátommal szokásosan elmélyültünk a Kabbala könyvekben, rájöttem, hogy ez reménytelen. 

– Chaim – mondtam –  menjünk, és találjunk magunknak egy tanárt, most rögtön. 

Beültünk az autóba és elhajtottunk Bnei Brakba, egy ortodox városba, ahol hallottam, hogy az emberek Kabbalát tanulnak. Ahogy az eső áztatta a szélvédőt; Szinte vakon vezettem, nulla láthatóság mellett. De belülről hajtottak; Folytatnom kellett.

Miután beléptünk a városba, fogalmunk sem volt, merre menjünk. Hirtelen megláttam egy járdán álló férfit, aki arra vár, hogy átkeljen az utcán. A szakadó esőben egyedül ő volt a környéken. Letekertem az ablakot, és belekiabáltam a zuhatagba: “Hol tanulmányozzák itt a Kabbalát ?!”

A férfi hanyagul rám nézett és így szólt: – “Forduljon balra, és vezessen a gyümölcsös felé. Az utca végén meglát egy házat, szemben; ott tanulmányozzák a Kabbalát. ”

Abban a házban, a gyümölcsös mellett, találkoztam tanárommal, Rav Baruch Shalom HaLevi Ashlag-gal (RABASH), Rav Yehuda elsőszülött fiával és, Leib HaLevi Ashlag utódjával, aki a 20. század legnagyobb Kabbalistája volt, akit Baal HaSulam néven ismertek  a Zohár könyvéhez írt Sulam (Létra) kommentárja után.

A következő tizenkét évben RABASH személyes asszisztenseként szolgáltam, és elsődleges tanítványa lettem. Tanultam nála reggel három órát, este pedig két órát mindenki mással. Tanultam vele akkor is, mikor egyedül voltunk, és miközben a napi kirándulásokra vittem a tengerpartra vagy a parkba. Minden második hétvégén is tanultam nála, amikor együtt töltöttünk a hétvégét, és tanultam, amikor két alkalommal egy hónapig kórházban feküdt. Feltettem neki minden kérdést, amit csak tudtam a spiritualitással kapcsolatban, akár órákon át kérdeztem, vezetés közben, vagy amikor akármilyen más lehetőség adódott. – kérdeztem tőle, mert tudnom kellett. Tudtam, hogy ő az “utolsó Mohikánok közül való”, azaz, az utolsó láncszem az évezredekre visszanyúló vonalban, és tudtam, hogy ezt a tanítást folytatnom kell. Minden órát rögzítettem, és jegyzeteltem a szavait. Felszívtam tőle mindent, amit csak tudtam, a szavak külső és belső jelentését, így tovább tudtam adni őket, amikor eljött az idő.

Néhány év elteltével, amikor RABASH azt mondta nekem, hogy szükségem van barátokra, akikkel  gyakorolhatom a spirituális munkát, negyven diákot hoztam neki. Nekik kezdte el megírni, a felbecsülhetetlen értékű cikkeit az ember előrehaladásáról, egy állhatatos emberről, aki Kabbalistává válik- aki ismeri az emberi természet legbelső finomságait, és a Teremtővel való kapcsolatát.

RABASH cikkei nemcsak tanítványai előtt nyitották meg az utat, hanem mindannyiunknak, azaz minden egyes ember előtt. Most ezek a cikkek világítótornyok, amelyek utat mutatnak mindazoknak, akik el akarják érni a spiritualitást. Megtanítanak minket arra, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, és hogyan viszonyuljunk az érzelmekhez és állapotokhoz, amelyeket útközben felfedezünk bennünk. RABASH, akárcsak az apja a maga módján, “úttörő” volt. A végtelen bátorság, együttérzés és az emberiség iránti szeretet nyomdokaiba lépett.

1991-es halála után az emberek arra kértek, hogy kezdjek el tanítani. RABASH is arra biztatott, hogy tanítsak akkor, amikor még vele voltam, így amikor az emberek felkerestek, beleegyeztem, és létrehoztam egy tanuló csoportot, amelyet Bnei Baruchnak (Baruch fiai-nak) hívtunk. Valóban, akkor arra törekedtünk, és most is arra törekszünk, hogy kiérdemeljük a nevet és, mi legyünk tanítóm spirituális gyermekei.

Ma, amikor elmúlásának 29. évfordulójáról emlékezünk, remélem, hogy továbbra is kiérdemeljük a Bnei Baruch nevet, a szeretet és az egység útján járunk, és Kabbala hiteles bölcsességét elterjesztjük az egész világon, minden szomjas léleknek.

„És miután megszereztem a szeretet ruházatát, a szeretet szikrái kezdnek ragyogni bennem, a szív vágyakozni kezd az egységre a barátaimmal, és nekem úgy tűnik, hogy a szemem látja a barátaimat, a fülem hallja a hangjukat, és az én szám beszél hozzájuk, a kezek ölelkeznek, és a lábak egy körben, szeretetben és örömben táncolnak velük együtt. Túllépem testi határaimat, és elfelejtem a barátaim és a köztem lévő hatalmas távolságot … és úgy tűnik számomra, hogy a világon nincs más valóság, csak az ami a barátaim és én. Ezt követően még az „én” is törlődik, elmerül, összekeveredik barátaimban, amíg ki nem állok és kijelentem, hogy a világon nincs más valóság, csak a barátok” (RABBASH, 8. levél)  

forrás: https://laitman.com/2020/09/my-teacher-and-i/


22 Sze 2020

“Mit gondol ön a reinkarnációról?”

Michael Laitman, a Quora-n: Mit gondol ön a reinkarnációról?

Két féle módon gondolkozhatunk a reinkarnációról, az első a lélek fejlődéséhez kapcsolódik, amely felemelkedik ebből a világból a spirituális világba és ezzel mintegy újjászületik, a második pedig a generációk sikeréhez kapcsolódik ebben a világban. Ez utóbbi vonatkozásában a reinkarnáció a genetikai, anyagi, érzékelési és szenzoros információk egyik generációról a következőnek történő átadása. 

Például, a jelenlegi generáció gyermekeiben megjelennek az előző generációk által összegyűjtött információk. Ezért a gyermekek minden generációban sokkal gyorsabban képesek feldolgozni a saját generációjukhoz tartozó technológiai eszközök használatának módját.  Az emberiség fejlődése ezáltal nem más, mint a generációk által elért sikerek és tapasztalatok kibontakoztatása, egy következő generációban, ahol átadják annak tudattalanul az anyagban történő tudományos, technológiai és kulturális fejlődés eredményeit és a kapcsolódó pszichológiai előrehaladást, mint egy belső, emberi üzenetet a következő generációknak. 

A spirituális felemelkedés vonatkozásában, a reinkarnáció akkor kezdődik, amikor az ember elkezdi érezni önmagában a spirituális vágy felébredését.

Egy ilyen vágy, abban a kérdésben kezd el megnyilvánulni, amely az élet értelmére irányul. Mi az életem értelme? 

A Kabbala ezt a vágyat úgy ábrázolja, mint az emberi lélek magját, és „szívben lévő pontnak” nevezi.

Attól függően, milyen mértékben érezzük ezt a vágyat, megjelenik bennünk egy sürgetés, hogy keresni kezdjünk a a különböző tanítások, spirituális környezetek és tanítók között addig, míg megtaláljuk azt, ami bennünket képes elvezetni a spirituális gyökerünk feltárulásához.

A spirituális gyökerünk elérése, a Kabbala szerint az életünk értelme.

A spirituális gyökerünk elérése által, világos választ találunk az életünk értelmét kutató kérdésünkre. Világos lesz a válasz, mivel a válasz maga a spirituális világ feltárulásában fog kifejeződni, ahol a valóságérzékelésünk kitágul, a teljes kitöltés szintjéig, elérve azt a tudást, amely a jelenlegi világunk felett található csak meg, a lelkünkben, amely ebben a magasságban fedezhető fel.

A spirituális vágyak fejlődésén keresztüli utazás és a spirituális gyökerek elérése, csak spirituális újjászületések sorozatán keresztül érhető el, egészen addig, amikor elérjük majd a végső állapotot, amelyből valamikor öntudatlanul kiemelkedtünk.

Ezáltal befejezzük a reinkarnációs körforgásunkat. 

A Kabbalisták elmagyarázzák, hogy ez több életen keresztül is eltarthat. Így, ha megszakítjuk az utazást egy életünkben, vissza fogunk térni ahhoz, egy jövőbeli életünkben, egészen addig, míg el nem érjük lelkünk spirituális gyökerét. 

Ameddig nem érjük el a spirituális vágy megnyilvánulását önmagunkban, a szenvedést gyűjtjük össze önmagunkban, a fent említett, generációk közötti információ átadás formájában, ennek a világnak a szintjén.

Minél több a szenvedés a fejlődésünk során, annál kétségbe esettebben zuhannak ránk egzisztenciális kérdése, annál jobban karakterizálódik a spirituális vágyunk, válik le egyéb vágyainkról, és nyilvánít meg bennünk sóvárgást ennek a világnak a meghaladására, hogy elérjük spirituális gyökereinket.

Angol blog: https://laitman.com/2020/07/what-do-you-think-about-reincarnation-quora/


06 aug 2020

75 queries in 0,201 seconds.